Erre mondták már nagyszüleink is: a hibák hosszú távon kiegyenlítik egymást

Bp. Honvéd – Malmö 0-2

Sajnos nem jött be a tippem, pedig elég szentül hittem benne. Tényleg törte a hátunkat a háló, igazából nem éreztem veszélyesnek se a Malmöt, azonban az egyetlen helyzetünk, amikor Balogh Norbi meglódult a szélen, majd visszatette Zsótérnak – nem ment be. Talán elizgultuk, nem tudom.

Erre kapunk egy lesgólt.

Szombaton lőttünk egy lesgólt.

Vagyis itt az idő kinyitni a VAR-aktát, és videóbírózni egy kicsit.

Nem fogom tagadni, én masszívan videóbíró ellenes vagyok, mivel a futlball egy folyamatos játék, ahol egyszerűen értelmezhetetlen jelenség. Olyan sportokban, ahol sok az állóidő, sok a játékmegszakítás, felőlem, egyrészt a néző is hozzá van szokva ahhoz, hogy épp nem történik semmi, másrészt mindig van egy origó, amihez képest meg lehet vizsgálni az adott szituációt.

A fociban nincs ilyen.

Mondok egy egyszerű példát:

A csapat kapusa veszélyes módon magasra emelt lábbal (térddel) felugorva lehúz egy szögletet, miközben erőteljesen ütközik a fejelni felugró játékossal.

A kezében lévő labdával játszik kicsit, nagyjából tíz másodpercet, majd a tizenhatoson valamivel kilépve dobással játékba hozza a partvonal mellett álló csapattársát.

A labda felpattan a játékos előtt, aki azt kézzel szelídíti meg, majd indítja a felezővonal környékén, de már az ellenfél térfelén álló társát.

Az indítás pillanatában B csapat minden játékosa A csapat térfelén van.

A csatár megindul B csapat kapuja felé, miközben a védők üldözni kezdik. Amikor a csatár belép B csapat tizenhatosán belülre, az egyik védő beéri, és hátulról felvágja.

Figyeljük meg, a példában az A csapat folyamatosan szabálytalanságokat követ el, majd jön B csapat védője és felvágja a csatárukat. Lőni még pont tudott, a labda azonban a kapu mellé gurult. A spori elsőre kirúgást ítél, majd rászólnak, és kimegy videózni.

Adja magát a kérdés: meddig kell visszapörgetni a sporinak mutatott felvételt?

Ha csak addig tekernek vissza, hogy a csatár megiramodik a kapu felé, akkor elengedtek egy lest. De tételezzük fel, hogy ott mégsem les, hanem egy lökés van a védő részéről, tehát lehetne előnyszabály. Akkor viszont elengedtek egy nyilvánvaló kezezést. Esetleg ott is lehet valami előnyszabályos szituáció, ebben az esetben viszont a kapus szabálytalanságait engedték el.

Miközben az egész jelenetsor ki sem alakulhatott volna, ha a kapus nem szerez szabálytalanul(!) labdát a szögletnél.

Egyszerűen nem tudom elképzelni működő modellként a VAR-t, mert az esetek nagy többségében kell legyen egy korábbi szabálytalanság, amit egyszerűen elengednek, még akkor is, ha a végül kedvezményezett fél követte el.

Tegnap este óta Toivonen és Gazdag gólján pörög az agyam. Azon, hogy van egy alapbölcsesség, miszerint hosszú távon kiegyenlítik egymást a tévedések. Valószínűleg igen. Máshogy nem lehet, ha elfogadjuk, hogy a játékvezetők (sporik) független szereplői a játéknak. És miért ne fogadnánk el? Nem hiszem, hogy minden, de tényleg minden meccs malajzia lenne.


Sajnálom, hogy így alakult a Malmö, mert érzérésem szerint benne volt, hogy egészen sokáig kitartsunk, akár még egy gólt is találhattunk volna, és akkor valamennyire bejön az előzetes jóslatom.

Több nem hinném, hogy volt a meccsben. Jelenleg ennyit tudunk.

Viszont biztató, hogy Boti mintha kezdene formába lendülni, hogy Batik képes felpörögni és a felpörgött tempóban is teljesíteni, hogy Bocskay nem lógott ki lefelé, hogy Balogh Norbiban már van hatvan-hetven perc, és belőle egyre inkább kinézem, hogy bárkit lesprintel, hogy bárkinél nagyobbat lép, hogy képes megtartani egy labdát, és azt jól megjátszani.

Talán Ugrai volt a legnagyobb csalódás. A második félidőre egyszerűen elfogyott. Amikor jött Traoré, reménykedetem, hogy ha már úgyis 0-1 az állás, akkor helyette, és Gazdi megy fel középre, Traoré és Balogh marad a széleken, persze néha rotálva egymást. Bódog azonban úgy érezte, Baloghban ennyi volt, és fent tartotta Ugrait, aki ekkor már csak odarúgásban, elkésésben és labdavesztésben jeleskedett. Akart, próbálkozott, hajdott, de egyszerűen nem volt képben, és úgy pedig lehet játszani.

Ja, és Tujvel tényleg egy isten. (Holnap szülinapja lesz!)


A meccsről Kristóf készít majd részletesebb elemzést.