Mastodon

Napikispest 2021.02.18.

  • [6:30] Horváth Feri // ahogy az várható volt saját stábbal fog dolgozni., és a nevek se jelentenek semmiféle meglepetést: a pályaedző Szamosi Tamás, a kapusedző Borsos Vilmos lesz. (via honvedfc.hu) Mindkettőjüknek van kispesti kötődése: Szamosi itt nevelkedett és évek óta az öregfiúkban játszik (bónusz, ugye, a szinte kötelező kispálya Dunakeszin), Borsos* pedig dolgozott már nálunk a nem éppen szépemlékű 2002/2003-as szezonban Duró Józsi stábjában.
    • *_ a neve akár meglepetés is lehetne, hiszen Dunakeszin Tóth Iván, a korábbi kapusedzőnk védett akkoriban. Borsos Balmazújvárosban és a Haladásnál is együtt dolgozott Horváthtal.
  • [6:30] elsőmeccs-mizéria // sűrűre sikeredett a tegnap-tegnapelőtt. Érdekes volt látni, ahogy a klub ráeszmélt, lehet, mégis kéne valamit kezdeni ezzel a stadionnal, mert a szurkolókat valami fura okból érdekli. Némi noszogatásra végül belelendült a gépezet, és a következőre jutottak: valamikor március 10. és 15. között mégis a Honvéd valamelyik csapata játssza az új Bozsik stadion első tesztmérkőzését. (via honvedfc.hu) Vagyis:
    • mégis egy másik stadiont // kell bérelni a március 2-án esedékes Honvéd-MTK-ra, pedig adná magát, hiszen a Hungárián nem játszhatunk, az új Bozsik lényegileg kész van, és pont egy tesztmérkőzésre vár.
    • a március 10. és 15. közötti // időszakra a Honvédnak jelenleg a következő lekötött tétmeccsei ismertek:
      • NB I. // március 13., Diósgyőr-Honvéd (a meccset megelőző két fordulóban, vagyis 2-án az MTK-val, és 7-én a Kisvárdával is otthon játszana a Honvéd)
      • NB III. // március 14., Honvéd-Szekszárd
      • U19, U17, U16 // még nincs kint a sorsolás
      • öregfiúk // nincs meccsük ebben az időben
      • vagyis // továbbra is a március 13. déli MTK-Fradi női bajnoki tartja a licitet.
  • [9:20] interjú Horváth Ferivel // a Nemzeti Sportban. Semmi újdonság.
    • illetve mégis // rákérdeznek benne, hogy hol volt Kispestnek az “keményebb bugyra“, ahol felnőtt, és kiderült, a wekerlei Ady mozi környékére gondolt. Ettől kicsit felröhögtem, mert a wekerlei nyugdíjasklubnál még én is vadabb helyen nőttem fel a lőrinci Fórum mozi környékén, a Lipták-telep gettónyuggerei között. Értitek, kispesti oldal, lőrinci oldal! “Egy pálya volt, pont az otthonunkkal szemben, reggeltől estig ott játszottunk.” – vajon melyik pálya lehetett az?
    • amúgy szerintünk // előfordulhat, hogy rosszul emlékszik, és inkább a Hunyadira gondolt az Üllőiről.
  • [10:15] Sütő Szilárd // a csakfoci szerint az NB III-as Eger edzője is csatlakozhat Horváth Feri stábjához. Sütő és Horváth korábban már dolgozott együtt Győrütt.
  • [15:30] vágóképek edzésről // tudom, hogy facebookos videó, azonban a klub nemrég rakta ki, és szerepel rajta Nagy Sanyi és Baráth Boti is!
  • [15:35] edzőkeringő // (via honvedfc.hu)
    • érkezett // Sütő Szilárd pályaezdőnek
    • távozott // Györök Tamás, Mezei Tamás, Vezér Ádám
    • más posztra került // Dajka László

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||