Mastodon

Puskás egyik szülinapján magyar állampolgár lett az unokája és a dédunokája is

azonban sikerült ezt a szép és magasztos eseményt is jómagyar módra lehozni.

Egy átlagos állampolgársági bizonyítvány átvételéhez kapcsolódó rendezvényhez képest egészen sok külsőséget sikerült összerántani egyetlen pillanatba:

  • az eseményt április elsején, Puskás Ferenc 95. születésnapján tartották (az egyiken, mert április másodikát ünnepelte, hiszen akkora ember volt, hogy neki két születésnap járt);
  • a róla elnevezett utcában,
  • a Kispest új stadionjában,
  • ami a gyerekkori házának helye mellé épült, és ahol
  • a klub legendái, mai játékosai,
  • a külügyminiszter,
  • a Puskás-ügyek nagykövete, valamint
  • egyéb bio- és tárgyi díszletek voltak jelen.

“Puskás egyik szülinapján magyar állampolgár lett az unokája és a dédunokája is” bővebben

Napikispest 2020.01.30.

  • Anel Hadzicról // a csakfoci osztrák forrásra hivatkozva azt írja, hogy már nem tagja a Videoton keretének.
    • itt jegyeznénk meg, hogy a télen előkerült, esetleg a Kispest is érdeklődik iránta. A képességei nyilván megvannak ahhoz, hogy segítsen nekünk (és legalább nem lő gólt ellenünk a kupadöntőben), kérdés, mennyibe fájna a szerződtetése, valamint mennyiben kompatibilis az öltözőnkkel (nevezzük így a futballszemléletünket és játékospolitikánkat, aztán vagy áthallásos, vagy nem).
    • update // (hajtás után screenshot) Hadzic azt írja a csakfocira, hogy fake news.
    • update #2 // a csakfoci is frissítette az eredeti anyagát.
  • egy légióshellyel javult a keret // Tujvel is magyar állampolgár lett. Szevasz, Tomi! (via honvedfc.hu) Innentől kétpofára a halászlét, és áprilisra ki kell rakni a Rubik-kockát!
“Napikispest 2020.01.30.” bővebben

Amúgy valaki tudja, hogy ki számít magyarnak a keretünkben?

Az MLSZ-t próbáltuk segítségül hívni, de úgy lepattantunk róla, mint Tel-Avivban a kocsibérlésről.

Elméletileg nemzetközi kupaindulóként akár öt légióst is játszathatnánk egyszerre, azonban az Öreg néhány hete kijelentette, hogy saját hatáskörben ragaszkodni fogunk a legfeljebb háromhoz. (Nem egy tipikus posztfelütő mondat, de mindegy, már marad.)

A nagy kérdés azonban az, hogy a keretünkben található légiósok/légiósnak vélt játékosok most akkor minek minősülnek?

“Amúgy valaki tudja, hogy ki számít magyarnak a keretünkben?” bővebben

Ma a Diósgyőrrel játszunk hétközit, ez pedig egy frissülgető poszt lesz, de nem élőzés

  • Botka Endi eltiltás miatt nem játszhat.
  • Iványi Zoltán sporttárs fújja majd a meccset.
    • Legutóbb a Paks elleni hazai 0-0-t és az idegenbeli, Vidi elleni 0-3-at fújta nekünk. Gól mondjuk egyiken sem lőttünk.
  • Elek és Eppel valószínűleg kihagyja a meccset sérülés miatt.
  • Van kezdőnk:
    • Horváth – King, Lovric, Bobál, Baráth – Nagy Geri, Kamber, Hidi – Vaszke – Holender, Vernes
    • padon: Nagy Sándor, Youla, Gazdag, Prosser, Constantinescu, Palmes, Kovács Dani

“Ma a Diósgyőrrel játszunk hétközit, ez pedig egy frissülgető poszt lesz, de nem élőzés” bővebben

Napikispest 2015.11.27.

  • Hemibá @ SportTV // (via rangado.hu)
    • Egyelőre várjuk az zöld jelzést az akadémiára és a stadionra.
    • Kispesten marad a névre szóló jegy.
  • magyar állampolgár vs magyar állampolgár //
    • Reméljük nem gondolja komolyan Vági Márton, az MLSZ főtitkára a csakfocinak adott nyilatkozatát a mostanában előforduló honosításokkal kapcsolatban. Egészen furcsa lenne, ha a szövetség döntené el, hogy ki magyar és ki magyarabb állampolgár.

Valóban akadt erre példa a közelmúltban, de azt még nem mondhatjuk, hogy nagy számban történtek volna meg a honosítások. Hozzáteszem, általában olyan játékosokról van szó, akik évek óta, akár 5-8 éve itt élnek. Ők nem azért kapják kapják meg az állampolgárságot, mert az MLSZ ezt támogatná, hanem az érvényes jogszabályok azt lehetővé teszik, például magyar a feleségük. Erkölcsileg ez rendben van, de ha azt nézzük, hogy minél több fiatal magyar gyerek legyen a pályán, akkor ennek nem ez az útja. Az elnökség decemberben értékeli ennek is a tapasztalatait, és ha ezt káros folyamatnak tartja, akkor reagál erre is.