Mastodon

Puskás egyik szülinapján magyar állampolgár lett az unokája és a dédunokája is

azonban sikerült ezt a szép és magasztos eseményt is jómagyar módra lehozni.

Egy átlagos állampolgársági bizonyítvány átvételéhez kapcsolódó rendezvényhez képest egészen sok külsőséget sikerült összerántani egyetlen pillanatba:

  • az eseményt április elsején, Puskás Ferenc 95. születésnapján tartották (az egyiken, mert április másodikát ünnepelte, hiszen akkora ember volt, hogy neki két születésnap járt);
  • a róla elnevezett utcában,
  • a Kispest új stadionjában,
  • ami a gyerekkori házának helye mellé épült, és ahol
  • a klub legendái, mai játékosai,
  • a külügyminiszter,
  • a Puskás-ügyek nagykövete, valamint
  • egyéb bio- és tárgyi díszletek voltak jelen.

Ennyi mindenből a Nemzeti Sportnak a következőt sikerült kihoznia:

Egy jó cím, az egy jó cím

Majd pár bekezdéssel lejjebb:

Mindent a kattintásért, ugye, az sem baj, ha hazugság

A kapcsolódó galériában (15 kép):

  • 6 képen szerepel Damborena Puskás Mária Réka,
  • 5 képen szerepel De Juan Damborena Ane,
  • 4 képen szerepel Szöllősi György, és
  • 8 képen szerepel Szijjártó Péter.

A Honvéd még ennél is továbbment, miközben a klubhonlapon megjelent cikke körökkel veri az NSO-t:

Grafikonon talán szemléletesebb:

Csak, hogy érezzük a Valódi Fontossági Sorrendet. Az úgy látszik mindegy, hogy mi az esemény apropója.


🗣️  a hozzászólás // előmoderált.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||