Egyre menőbben néz ki a Félelmetes Paksi Katlan

Épp a vasárnapi zsugámat terveztem megvenni az MLSZ jegyrendszerében, amikor feltűnt, hogy valami mintha nem stimmelne a stadion képével. Régen nem L, hanem U-alakban voltak a lelátók, szóval valaminek történnie kellett.

És történt is: Pakson is elindult a stadionépítés, igaz, valamivel észszerűbb módon, mint máshol, azaz előbb átvitték a mobillelátókat az egyik oldalról a másikra, majd az üresen maradt területen kezdtek el dolgozni. A végén persze így is, úgy is egy ötezres aréna jön ki belőle, amire úgy volt szüksége Paksnak és a magyar futballnak, mint Pepének Priskin könyökére. De mondom, legalább nem költözéssel oldják meg, és a város is beleszáll a költségekbe, ha már nem akarta az egészet.

A lényeg, hogy a tévés meccseiken most egy ideig a hátsó házsort és a lapátokra támaszkodó melósokat fogjuk nézegetni.

Ja, a vendégjegy elővételben 1200, helyszínen 1400; a mérkőzés pedig vasárnap lesz délután ötkor.

Napikispest 2017.03.07.

sípmesterek // Még tegnap blogot egyet az Öreg, benne egy elég jó résszel Andó-Szabó sporiról: 11 mérkőzés, nulla kispesti győzelem az elmúlt három évben vele. Statisztikusként nem is próbálok valószínűséget számolni, elég annyit látni, hogy nem mind a 11 meccset a Juventus ellen játszottuk idegenben.

miért kaptunk ki Felcsúton? // AZ ÉN HIBÁMBÓL!!! Tudtam, hogy otthon piros-kékben játszik majd a Vidi, tehát mi nem használhatjuk majd a piros-fekete mezünket. Azt is tudtam, hogy

  • fehérben // 4 meccs, 2 döntetlen, 2 vereség (Haladás 1-1, Vasas 0-2, Mezőkövesd 1-3, Paks 1-1), míg
  • sárgában // 2 meccs, 2 győzelem (Újpest 2-0, Diósgyőr 3-0, mindkettő idegenben) a mérlegünk.*

Igen, szólnom kellett volna előre, hogy egy ilyen fontos meccsen még véletlenül se e fehéret válasszuk. Bocsánat. Remélem nem az én lelkemen fog száradni a bajnokság.

jegyelővétel a Megyerire // kedd délután van, és az MLSZ rendszerébe még nincs feltöltve a meccs. Amúgy a Honvéd honlapja szerint pénteken 16-19, és szombat 12-15 között a Bozsiknál lesz elővétel. A jegyek ára 1700 forint.

új akadémia // EL-KEZD-TÉK! Ha minden igaz, akkor jövő tavasszal át is adják.

*_ pontos mezstatisztika:

szín m gy d v pontátlag
piros-fekete 15 10 2 3 2,1
fehér 5 2 3 0,4
sárga 2 2 3

Itt egy galéria az új akadémiáról és stadionról

Elméletileg posztunk is lesz róla, ha sikerül szakítanom ma rá időt.