Mastodon

Napigépház 2021.01.02.

Adminisztratív percek az év első posztjaként.

A 2020-ban beérkezett, azonban el nem költött támogatások egy alapba kerülnek, amely alap célja, hogy idővel eszközöket vásárolhassunk (mikrofonok, stb. podcasthez, amennyiben késztetést éreznénk rá), valamint, hogy a szolgáltatás színvonalán javítsunk (2013 ősze óta változatlan, azonban mára kissé elöregedett architektúrán fut a taccs.hu, így igencsak megérett a cseréje).

Ismételten szeretnénk megköszönni minden támogatást! 2020-ban az oldal teljesen önfenntartóvá vált az adományokból, vagyis a munkaidőnkön kívül egyéb költségünk nem keletkezett, de az meg kit érdekel, ugye? A hobbi legyen hobbi. Sőt, egy kis tartalékot is sikerült képeznünk, amit természetesen visszaforgatunk idővel az oldalba valamilyen formában.

  • kommentelés // megszűnni látszik a karácsony környéki napokra jellemző spamáradat, ezért kikapcsoltam a védekezés első vonalaként aktivált, linket tartalmazó kommentek előmoderálását.
    • trusted users // nem mondom meg kiket, de elkezdtem egyes nickeket felvenni a megbízható felhasználók listájára. Az ő kommentjeik elméletileg minden körülmények között megjelennek.

Napikispest 2020.07.03.

  • disqus // bekapcsoltam.
    • importálás // folyamatban van. Hamarosan átkerülnek az elmúlt időszak hozzászólásai anonimizálva a Disqus irányába.
    • nem örülök neki // de ez lett a reális döntés, ráadásul még az oldalt is indokolatlanul lassítja.
    • addig marad // amíg sikerül normálisan használni.
    • a szabályaink // változatlanok.
    • trollt // továbbra sem etetünk.
    • zászlócskát (komment jelentése, jobb felső sarok) // tessék használni, és magatoknak tisztán tartani a felületet. A működése megtalálható a moderálási elveink oldalon.
    • továbbá // leszarom a szólásszabadság összes hibás meghatározását, és beszántok mindent, ha bárki csak úgy minden ok nélkül beleáll Pisontba. (nekem is vannak határaim. uff!)

Napikispest 2020.06.29.

A print Nemzeti Sport két hasábban egészen sok nevet sorol fel lehetőségként, távozóként, érkezőként //

  • július 13-án kezdjük a felkészülést (közben a Siófok július 11-én a kupagyőztes otthonában játszik felkészülési meccset);
  • Bódog Tamás edzőjelölt, lejár a szerződése Kisvárdán, állítólag már tárgyaltunk is vele;
  • Márton Gábor edzőjelölt, lejár a szerződése a Zeténél, de rá kevés az esély;
  • Pisont és Dajka is folytathatja akár;
  • Niba távozik;
  • Levkovich távozik;
  • Kukoc távozik;
  • George távozik; (már be is jelentette a Honvéd oldalán)
  • Ikenne-King visszatér az MTK-hoz;
  • Lanzafame távozni szeretne;
  • Zsótér (Újpest) érkezik;
  • Litausztki (Újpest) érkezhet;
  • Futács (Videoton) érkezhet;
  • Tamás Krisztián (Videoton, legutóbb Zeténél kölcsönben) érkezhet;
  • Bobál Gergely (ZTE) szóba került.
“Napikispest 2020.06.29.” bővebben

Gépház a kommentrendszerről

Kicsit sajnálom, hogy a WordPress/Jetpack saját megoldása nem nyerte el a tetszéseteket, ellenben meg is értem, mert néha követhetetlen, hogy melyik szál hova tartozik. Hiába szenvedtünk bele pöttyözött vonalakat, nem lett sokkal egyértelműbb.

Ennek ellenére elmondom, hogy miért szeretem:

  • nincs szerkesztései lehetőség (nektek, mert nekünk van az adminon, hahaa), tehát a leírt szó az, ami le van írva.
  • teljesen anonim, azt írsz be becenévnek és mailcímnek, amit akarsz, vagyis szabad az út a tiszta véleménynek.
  • nincs lájkolás, nincs plusz/mínusz, ha valamivel egyetértesz, akkor vagy leírod, vagy hagyod a fenébe. Ha nem értesz vele egyet, akkor úgyis leírod.
  • gyors, kicsi, saját hosztolású, igaz, mobilon néhány válaszszint után nagyon apró a hasáb, rosszul olvasható.
“Gépház a kommentrendszerről” bővebben

Szeretnék most pár dolgot átgondolni, így most csak osztályozókönyvet kaptok

  1. történnek furcsaságok érzékelni furcsaságokat a keretben, a csapat dinamikájában, amiket érdemes jobban átgondolnom másfél héttel a bajnokság vége előtt, hogy értelmezni tudjam majd az átigazolási időszakot.
  2. valamint utólag értékelni a most lezajló másfél hónapos minibajnokságot.
  3. mindemellett munka is bőven akad ma, semmi kapacitásom sincs legalább pár bekezdésnyi mélységig rendszerezni a gondolataimat, hogy abból valami szükségposzt születhessen.
  4. érzékelem a fapados, ámbár szinte végtelen szabadságot nyújtó kommentrendszer előnyeit és hátrányait is. Vannak ötleteim, azonban nem szeretnék egyik pillanatról a másikra egyedül döntést hozni. Ki fogunk alakítani egy amolyan bétatesztet, akár meghívásos alapon, hogy olyan megoldást válasszunk, ami egyszerre megfelel a közösségi és az üzemeltetési igényeknek. Köszönjük a mikroadományokat, így valamivel szabadabban gondolkodhatunk.
“Szeretnék most pár dolgot átgondolni, így most csak osztályozókönyvet kaptok” bővebben