Végül is bejött amit jósoltam, kvázi mindkét verzió.
A meccs öthatodáig a kibekkelt találkozó, amit egy talált góllal meg is nyerhetünk; utána viszont a maradék egyhatodban a klasszik kispesti önszívatás. Hát ez van.
Annyi azért kiderült számomra:
-
Viercho taktikailag azért nem agyrém, ezen a meccsen is nagyrészt lehozta a jobb Rossis meccsek átlagát – elképzeléseit majdnem siker koronázta;
- cseréni ugyanúgy vegyesen cserél, mint elődje;
- nyilatkozni még sablonosabban nyilatkozik;
- Alcibiadét nem középső védőként kell játszani, hanem a tegnapi magánakciójáért úgy hátbaverni egy péklapáttal, hogy bepöndörödjön az összes zselés tincse.
Nohát, nohát. A megérzéseim sajnos ültek tehát, ahogy fentebb írtam, mindkettő. Sőt, a harmadik is, miszerint hangulatos túra lesz ez – mert az lett. A második félidőben, mikor már lement a nap, és nem égette ronggyá a retinámat a lelátón, a felélénkülő hűvös szellőben elnézve az arénatető felett a távolban hullámzó zöld lombkorona-rengetegre, én jól érztem magam, bevallom. Régi, gimis-egyetemi vakációérzések köszöntek vissza, a kihalt győri sportlétesítményben pedig, magányomban (lejöttem a sajtóteraszról és inkább egy üres szektorban néztem a történéseket) határozottan kellemes meccsélménnyé kezdett nemesedni a vasárnapi alkony, a gyér játékszínvonal ellenére. Jó élémény volt, na. Ja, hogy akkor még döntetlenre álltunk? Ez igaz, sőt, valljuk meg, ez azért nagyban befolyásolta a komfortérzetemet.
Nyilván azért nem volt ez a meccs tündérmese addig sem, azért ne essünk túlzásokba. A Győr rúghatott volna vagy négyet az első félidőben – dettó, mint a debreceni vendégátékunkkor a Loki- mi meg jobbára bekkeltünk. De egyrészt Ignja papa mindig ott volt ahol lennie kellett (vagy ahol Alcinak kellett volna lennie…), másrészt Kemenes is a bravúrkesztyűjét lelte meg az öltözőben, harmadrészt Rudolf és Priskin is hihetetlen jótékonysággal tékozolta el a győri lövőhelyzeteket – szóval még azt is elbírtuk, hogy a talján új középsővédő-találmányunk szokás szerint olyan hebehurgya volt, mint általában, a két szélen pedig sanyarú volt a kép. A csöppnyi Uralkodó önmagát múlta alul, az eredetileg középső védőnek hozott Ariano Navarro Mello Colombo Sigfrido de la Coronilla (y Azevedo…pláne) pedig Abass újcipős korszakát idézően csúszkált és reklamált felváltva a balszárnyon, szóval azt is elbírtuk, hogy egy értelmes védőnk van.
Meg azt is, hogy elöl Holender nem ad alább az önzőségébeől, így legalább másfél gólhelyzettől fosztja meg a gárdát, Báló meg ki tudja hagyni a kihagyhatatlant is a kapu torkából, mintha magam látnám a csütörtöki focikon, az ilyenek után szokták a társak kórusban leordítani a szemöldököm, úgy, hogy azt csak a Labdakert sarkában találom meg. De legalább volt némi helyzet-írmag nálunk, és Priskin Totó találatán kívül minden győri ziccer kimaradt, hogy aztán Alci remek ívelése Gyulánkat találja fejen, és a derék guineai harcos csodás gólt (ahogy az angol mondaná diving header-t) rajzoljon a kapu bal oldalába. Gyulabá amúgy egész meccsen kb semmit nem csinált, csak ezt, de mit mondjak, ha ezt hozza az egész szezonra, kiegyezek az ilyen egyenlettel!
Na így értünk el a második félidő említett ihletett szakaszába, ahol Horváth Fecsó már a technikai zónáját 10 méterrel elhagyva hisztizett az oldalvonal mellett érezve a közelgő blamázst, mi meg kitartottunk, ki bizony, felsejlett tehát a pont(ok) megszerzésének reménye, és az említett zöld lombok valahogy még szebben, élénkebben vigyorogtak felém, a lemenő nap csodásra festette a tájat, mélyeket lélegeztem, hogy szinte felfaljam a pillanatot, mint egy hrabali hős, és az egész vasárnap este kezdett egy csodásan bohócliger-focitúrás-szabadságérzetet hordozó karnevállá nemesedni, amikor…
…amikor Alci barátunk felmászott e költői kollázsom tetejére, egy olyan lasagne-szagút porlasztott a négy égtáj felé, hogy majdnem leszédültem a győri felsőteraszról.
Raffaele cimboránk már az első félidőben bemutatta, hogy ma a makkantdigó c. lemezét tette fel indulás előtt, állandóan pofázott a bírónak, a “normál” reklamálásokon túl is addig fárasztva kiselőadásaival a lomha játékvezetőt, míg az, a kioktatásra különösen érzékeny magyar bírói szcéna jeles képviselőjeként ki is osztotta a sárgát Alcinknak. A talján defenzor azonban nem állt le, tovább nyomatta emelt hangú standupját, csak Ignja erős karjainak köszönhettük, hogy elvonszoltatott a helyszínről. No, a második féliődnen, farzsebben a sárgával ezt folytatta az új Lovricspótlék, egy díjnyertes beleszálllást követően a bíró mutatta is neki, ennyi, ne tovább (Alcit arra is nehezen lehetett rábírni, hogy visszamenjen a bírói intelemért.) Na de ekkor még megúszta új lap nélkül! VW mester meg cserél: beküldi utolsó változtatási lehetőségként Kapacinát – nem, nem a védő Fejest Alci helyett, és Baráth be középre, ami nem életbiztosítás, de az emberhátránynál jobb…nem. Úgyhogy két perc ha eltelt, kis szabálytalanság, a bíró fúj, Alci meg házhoz megy a lószerszámért, újabb elgurult gyógyszres hiszti, villan is a lap, a sárga. Majd a prios. Köszönjük, Alci. Köszönjük.
VW eddig úgy nézett ki, az alig-cserélést preferálja, max a meccsek végén időhúzásból folyamodik a csere úri huncutságához. Ezúttal viszont 60 perc alatt elszórta a 3 lehetőséget: King lekapása még díjnyertes ötlet volt (a Kicsinek is volt sárgája!), a Godoy-Hidi váltás már véleményesebb, de elfogadható, Godi is elég halovány és indiszponáta volt tegnap… aztán Holender megsérült, helyette Kapacina. OK, így elfogadható…de nem, mégsem! A sárgás Alcit már a Godoy-Hidi csere előtt le kellett volna kapni. Nem tudom egészen felmenteni a talján mestert.
Hát ez történt – az utolsó negyed óráról kár beszélni, ostobaságunkon és csapatforgatási melléfogásunkon tort ült a győri balett. Rudolf beverte az amúgy szintén ostoba tizijét, majd Pátkaival is lövettünk még egy gólt, Kemenes meg védett vagy 5 nagyot a végén. Megmutattuk, hogy egy 75 percen át épített bravúrból hogy kell bámulatos önsorsrontást csinálni. Nem volt jó élmény végignézni.
Hazafele a Fradi pápai zakója alapján próbáltunk lelket önteni magunkba, aztán úgy Tatától már vidámodott a beszélgetés – de még vidámabb is lehetett volna ez az este. A kérdőjelek tovább élnek, és a Nyíregy ellen nagy kérdés, melyik arcunkat mutatjuk az elmúlt 2-3 hétből- esetleg egy teljesen újat az eddigiekhez képest, mert Győr pl. erre volt példa. Meglátjuk. Addig meg csak ismételni tudom magam: a nagy-nagy félelmeink hol beigazoldóni látszanak (véleményes cserék, defektes kommunikáció, a kispadhoz kirendelt Youlának papíron elmagyrázva, elactivityzve a kiállítás utáni taktika, VW némileg semmitmondó válaszai az interjún), hol pedig szertefoszlani (igazából VW sok tekintetben Rossi II, se rosszabb, se jobb taktikával, a játékosok elfogadják, nyugodt arc, eddig igazán vészterhes vereségünk nem volt, a Youla-Kandia kettős jó igazolásnak tűnik), szóval bármi lehet itt még.
Csak hát ha nekünk itt Kispesten azt mondják: “bármi lehet még” valahogy nekünk mindig összeszorul a gyomrunk…
Kép: nso.hu
- Osztályozókönyv és videó a meccshez: itt