…a pénteki kérdőjeles posztunkból kiindulva, a tegnap este ugyanis elég szűkmarkúan bánt a tényleges válaszokkal. Gyakorlatilag egyet sem adott. Magamban azt mondogattam a stadion felé sántikálva, hogy “ha nyerünk, még nem tudom pontosan hogyan, de bennmaradunk; ha kikapunk, vége a dalnak. Legalább ezt majd megtudom ma este”.
Erre persze iksz lett.
Pedig az ellenlábasok, a Pécs, az Újváros és a Pápa is felültek arra a bizonyos rollerre tegnap, most lehetett volna zárkózni, mi azonban továbbra is tyúklépésben haladunk előre, dettó mint ahogy én bukdácsoltam át a vasúti átjárón tegnap, ennyire azért nem kéne a csapatnak igazodnia hozzám.
Az a baj ezzel az egész tegnappal, hogy az idén erős (felső-) középcsapat Újpest ellen itthon az iksz alapvetően nem lenne gáz, tegnap ráadásul (hasonlóan sok idei meccsünkhöz) tök egyenrangú ellenfelei voltunk egy elvileg nálunk erősebb keretnek, a meccs képe alapján senki nem mondta volna meg, hogy melyik csapatnak voltak a tavasz előtt még vérmes reményei a szezon kapcsán, és melyik menekül botladozva, darócruhába öltözve a kiesés elől. Csak egy a gond: hajunkra kenhetjük ezeket a csodás helytállásokat, a nagyrészben uralt meccseket, ha egy rosszul kifejelt labdát Tóth Balázs a semmiből a kapuba ível, vagy ha az “okay” védelmünk szokása szerint lehoz két alap hibát, de mondhatom a Csábi éra agyon-uralt, agyon-dominált meccseit is, ahol jó esetben iksz, rosszabb esetben 0:1 lett a végeredmény. Mert ez a sok győzelem-helyetti iksz, ez a sok iksz-helyetti nulla pont eredményezi azt hogy a végen a vonal alatt találhatjuk magunkat.
Pedig az esélyeket eddig sorra kapjuk. Az ősz végén a Pécs és Hali szart be, ám mi megvártuk, míg előbb a Jarni-alakulat, aztán Szentes Lassard ezredesék is elkapják a fonalat. A Nyíregyet a mostani szezonkezdet előtt löktük be Sóstón, most pedig a Pápa és a Dunaújváros apróbb gödrözését nézzük kényelmesen a fotelünkből, hogy sebaj a mai remiért, hisz ők is kikaptak… Nem győzöm hangsúlyozni a jeleket, amik a Dunaúj esetében mutatkoznak (MVM, Egervári, stb), ezt a csapatot nem hagyják majd kiesni! El kéne kezdeni gyűjteni a pontokat, mert a DPASE is el fogja… a csupa hazai meccsein! Ez nem az Eger 2013-ból… Vagy a Pécset szeretnénk befogni? Azt is lehet, de nem arra várva, hogy Jarniék majd mindenhol leblokkolnak, hiszen sem a Megyerin, sem a vasgyár árnyékában nem kaltak be a mecsekaljaiak, otthon meg ők megverték a közvetlen ellenlábast, amíg mi az MTK-nak adtunk emberelőnyben három pontot..
Jövő héten megyünk Szombathelyre, Lovi fotós szerint “hatpontos meccs lesz, ha ott kikapunk, vége“. Csak nehogy már rég vége legyen a dalnak, csak mi nem vesszük észre. Nem tudom, pl. a csapat levágja ezt? Tegnap 2:2-nél olyan nyugodtan adogattuk át egymásnak bedobások előtt a labdát, még a hosszabbításban is, hopp, mi jövünk, de ott a Morgan, majd dobjon ő, itt hagyom neki a labdát, igaz ezzel elmegy újabb 10 másodperc.Valaki szólt már a srácoknak hogy idén a kiesés ellen megyünk, ami utoljára 2003-ban volt ilyen közel?
És most nem a szokásos sírást akarom hozni. Tegnap persze, hogy ott voltam a korlátnál, és akármennyire is próbálom én is hozni a pikírt, rezignált arcot, ugyanúgy érdekel engem is a sorsunk mint minden drukkerünkét. Hiába mondom, hogy most már a régi-új külföldi kedvencek fel fordulok, persze hogy ugyanúgy összeszorult a gyomrom tegnap, amikor az Újpest nagy ritkán vezetett valami félelmetesebbnek látszó támadást. OK, nem úgy, mint a jobb időszakainkban, amikor azt is érzem, hogy van miért izgulni, van célja a klubnak, de persze ki akar kiesni? És hiába hülyülnek mellettem a srácok, hogy mekkora jó lesz a Szolnokkal tolni jövőre (a labdabiztos óta tudjuk: Kis Károly egy CZUKK), vagy a Soroksár ellen nyomatni az echte délpesti rangadókat, azért belül ezt senki se gondolja teljesen komolyan.
A kevés pozitívum, ami tegnap azért megvolt, nekem pl. Punosevac. Nem vagyok kiájulva a sráctól, nem kell megijedni, nem egy új Sasuként akarom őt aposztrofálni, korántsem. De a csodás új igazolások közül benne legalább láttam némi lendületet, vállalható labdakezelést, akarást. A csöppnyi Chiki Mezán először hanyatt estem, még kisebb volt, mint amire emlékeztem a felkészülési meccsekről, Öcsém konkrétan labdaszedőnek nézte az apró indiánt.
Ő azt hozta mint a felkészülésiken: látványos megindulások, egy remek lövés, jó cselek, érthetetlen labdaeladásokkal és lukra futásokkal fűszerezve. Igazi 50%-os arc. (A többiek: Morgan gyerek klasszik szürke igazolás, akiből lehet hosszabb távon egy olyan semmilyen eminenciás, mint King vagy Zsivány volt, Izazola egy tipikus ide sose alkalmazkodni képes dél-amerikai légiós, Elez pedig néha Ignjás, néha Kosznicsos, és úgyis csak fél évre van itt, nem is érdekel igazán.). A körülményekhez képest tetszett még Hidi meg Ignja, de ők inkább a megbízható átlagukat hozták, semmint a győzelemhez kellő extrát.
No meg a szünet. Sokadjára írjuk le, hogy jó látni a régi nagyokat, ha Ivánbá kinn lett volna a Népszabi sportrovattól, ez igazi ünnepnap lett volna neki, jöhetett volna hétfőn a cikk “futballistát, fájdalom, csak a szünetben láthatott a kisszámú érdeklődő, és nem kevesen akadtak, akik azt mondták, jobban járna a Honvéd, ha a pálya szélén felvonuló Pintér, Sallai vagy éppen Garaba ledobná a civil ruhát és szerelést húzna…más kávéház“.
A már eltávozott legendák helyett családtagjaik vették át az ajándékcsomagokat, Ábel röhögéstől fuldokolva dobta be, hogy mit nem adna a képért, amint Puskás Öcsi bácsi helyett a játékoskijáróból laposkúszásban felbukkanó, majd a Maros Józsiig tartó távot oda-vissza sprintben letudó Szöllősi venné át a csomagot. Nagy kár, hogy ezek a szünetes röhögések jelentik mostanában az egyetlen pozitívumot a kijárásban. Ja és a kisKovácskálmi hogy hasonlít a faterjára, elképesztő!
A végén sajtótáj, majdnem megfejelve a Nyíregyi börleszket. Vignjevics (mellesleg kb. a Bohóc legszimpibb edzője jelenleg Doll mellett) a beszéde végén, mikor már keverte volna őt le a sajtósunk, szót kért, és az NS-től jelen lévő arcnak közölte, tőle írhat róla jót, írhat róla rosszat az NS, amit pénteken BB monogramú kollegájuk vállalt az ő Standardba szerződésének pletykája kapcsán, az a cikk konkrétan hazugság, ami miatt jó néhány kellemetlen perce volt Vignjevicsnek az UTE klubházban. “I don’t like lies. I don’t like lies. This is KGB-style” – zárta Vignjevics, majd távozott. Le a kalappal. Ennyire intelligensen alázó megszólalást régen hallottam, végig nyugodt de szemvillantós “hangnemben”, és nem azt számon kérve, hogy jajj, csúnyát írtatok a játékunkról, jajj nem említettétek meg, hogy volt még két helyzetünk a Kozármisleny elleni felkészülésin… Hanem hogy jó NS-es módon 3/4 oldalas cikk egy (ál)hírről, majd minikeretben 9-es betűmérettel Vignjevics cáfolata. Nem is lesz sokáig ez az arc az NB1-ben… A zseniálisan thrilleresített hangulatba aztán érkezett a mi oldalunkról is a mister, elmondva hogy kábé reális a 2:2, nemzetiségtől függetlenül az játszik aki a legjobb formában van, ő nem szimpátia vagy tetszés alapján rakja össze a kezdőt, tetszeni különben se a kerettagok tetszenek neki, inkább a nők (mosoly az újságírói arcokon), itt most a cél szentesíti az eszközt, a Honvédnak mindenképp első osztályban kell maradnia (riszpekt), valszeg azért állunk ott, ahol, mert a játékoskeret és az edző se üti meg az élcsapatok szintjét (szokott önkritika, riszpekt), ő játékosként is csak kemény melóval tudta elérni a Sampos klasszis-társai szintjét, nyilván edzőként is sokat kell még tanulnia, a csapatának viszont ugyanennyit dolgoznia, a mi keretünk olyan, hogy mindenkinek rongyosra kell hajtania magát a meccseken, ezzel kiegyenlítve a minőségbeli hátrányokat (riszpekt) de látni kell, hogy ez a mostani keret az előző edző kérésére állt össze, nem az ő saját szája íze szerint, ez van, neki ebből kell dolgoznia (WTF? Nem is emlékeztem erre, hogy Csábi Jocó farolt le a pick-uppal a hátsó füves mellett, kihajtva a csomagtérből a Moszkva térről beszerzett Izazolát, Palaciost, Francis “10 gól” Konét, Mezát, Ontiverót, Projicsot és Elezt. Ez viszont nagyon nem riszpekt, mondjuk, már vártam ezt a reakciót hetek óta…). És persze a közönség ne a csapatot ócsárolja, hanem biztasson. Ebben is részben igaza van, Kemenest pl fölösleges fradista g.cizni, ez annyira szomorúan korzós reflex, de olyan esetekben sajnos a lelátón elposszanókat is megértem, amikor a lassú Kosznics már csak a ksipadon ülőknek nem szúr szemet hetek óta, csak most, az n+1. hibája után jön váltás…
Lényeg a lényeg: még mindig nem dőlt el a sorsunk, még mindig van esély, de a most lement két nyerhetőbb meccsből a két pont ijesztően kevés lehet, és sok-sok riasztó jel lebeg még mindig körülöttünk, engem ezek az edzői nyilatkozatok sem nyugtattak meg, tényleg hatpontos meccs jön két hét múlva, és mit mondjak, nem vagyok optimista.
Fotók: lovi, babar – 1909foto.hu.