…de ezt legalább megfogtuk. Még mindig nem dőlt el semmi, de esetünkben ez most nagy pozitívum: ha tegnap nulla vagy egy pont a vége, az gyakorlatilag = a kiesésünkkel, mi is így ültünk le a TV elé, és meg kell vallani őszintén, nem nagyon bizakodtunk. Nem nagyon? Egyáltalán nem. Talán Gyuri, az örök optimista egy picit. De amúgy csak néztünk ki a fejünkből, négy nihilsta, és azon elmélkedtünk (a többieket igazából nem tudom, de én biztosan), hogy két éve kisbusszal zúztunk Szombathelyre a bronzért, most meg az üres Gurigában ülünk négyen csöndben a képernyő előtt, elég hihetetlen. (Hogy ez így alakult, ahhoz persze sok minden kell: belefáradás az elmúlt évekbe, abba, hogy lassan hangulatilag a Pini érába megyünk vissza, kell egy törött boka, amivel otthon kéne pihenni, kell egy össze nem jövő utazótársaság, szóval sok minden indok van a háttérben, de most ez így alakult). No és persze jöttek elő bennem a szokásos rémképek: jön majd a Martinez gól, aztán Ignja vagy Kosznics összehoz egy pirosat, a végén Radó is betalál, Rossi legkésőbb a Dió meccs után bedobja a türcsit, új edző és ifikeret az utolsó 6 meccsen, aztán NB2. Hacsak nem jön valami csoda.
Jött.
A csodát tegnap délután Haladás-megtorpanásnak hívták, Szentes Blézer arra hivatkozott, rosszul jött a válogatott szünet, mert így motivációs problémák léptek fel náluk. EPIC! Milyen motivációs problémák, mikor még így is ott van a kiesés lehetősége a nyomukban? Mindegy, ez nem a mi bajunk. Szóval tompa volt a Hali, Martinez szerencsére nem varázsolt, Radó sem, senki sem, a második félidőben Szentes pedig még grátisz bevállalta az emberhátrányt is, hisz felküldte Torzot, amit köszönünk szépen, ennyivel tartozott is nekünk a harisnyás, hogy most behúzza nekünk a meccset. És egy emberfór sokat számít ilyenkor, ha 3:1-re vezetünk vendégben, a mi helyzetünkben. Sokat. Jelen esetben három pontot.
Annyi biztos: Proszit tegnap is nagyon lehetett dicsérni, igazából az első gól is az üvé volt, nem csak a Tevez-es hegesztése a félidő végén… A pályaíve egyre jobban a fiatal Kabátot idézi, remélem annyiban nem fogja, hogy nem másutt jön ki belőle az igazi berobbanás, mint a Vasashoz távozó Warriorből 1999 őszén. Punóról már szóltam jókat ezeken az oldalakon, a gólja, ahogy a csínbe dobva magát, verte be messziről, az most is magáért beszél, ő tényleg vállalható szerzeménynek tűnik, még várjuk ki a végét. Morgant Csábi is dicsérte, sokszor már Ti, olvasók is ezt teszitek, én még várnám a szürke tartományokon túli megjelenést is Jean-Pierre-től, de tény, egy védőnél az se baj, ha szürke, amíg ez azzal egyenlő, hogy nem veszed észre a hibái miatt.
Sok komment találja be mostanság Szabit. 1-2 éve az ilyen teljesítményére, mint a tegnapi, csak egy vastag kórus Kemenesszabit kapott volna (a TV tanúsága szerint ez a helyszínen meg is történt), hisz megint volt egy gyengébb kijövetele és egy nagy bravúrja. Igazából én még mindig inkább azon az oldalon állok, hogy Szabi jó vonalkapus bravúrokkal, néha borzalmas kijövetelekkel, és messze nem ő a problémáink oka. Meg aki tudott olyan formát mutatni folyamatosan, mint ő 2010-2011, majd 2011 ősz, illetve 2013 tavasz során, az biztos fog is még, ne legyünk már ennyire Kispest-Korzó, hogy minden arcot elutálunk.
Játékosokról ennyit, illetve még nem állom meg azt, hogy le ne írjam, hogy lendületből alapvonalon kivezetett labdát utoljára Rouanitól láttam Kone előtt, de Ábel rögvest figyelmeztetett ebbéli megjegyzésemkor, hogy ha igaz a párhuzam, akkor a jó Kone az Üllőin majd egyszer meccseldöntő találatot szerez, tán épp idén tavasszal a Groupamában. Jah, úgy legyen.
Nagyon-nagyon utolsó szalmaszál volt a tegnapi meccs, és elkínzott kis szurkolói csapatunk igazából már le is tett arról, hogy élünk az utolsó utáni lehetőséggel, mégis megtörtént. Na! Most a Diók jönnek, méretes hullámvölgyben, úgyhogy pici esély most is van arra, hogy a következő nagyon nehéz meccset is behúzzuk. Persze vigyázzunk: két egymást követő meccsen nem fog mellényúlni Punó távolijának az ellenfél kapusa, és a Dió padon nem ül kis olasz kegyenc, aki becserélésével lenullázza a csapata támadásait. Szóval csak óvatosan, óvatosan.
A kérdőjelek még mindig itt vannak tehát, a helyzetünk sem lett egyszerűbb, de jelenleg örüljünk annak, hogy legalább még van helyzet, amiről beszélhetünk, újabb egy hetet adhatunk a reményeinknek. Két lábbal a földön. A többit meg majd meglátjuk…