pre: a véleményemet nagyjából ismeritek
Megtörtént az, amit ugyan mindenki várt, de mégis mindenki remélt, hogy nem így lesz. Hogy az MLSZ belenéz a saját szemébe, és bevallja, iszonyatos hazugság idén elkezdeni a rendcsinálást, pont akkor, amikor – hogy kedvezzek a konteó-hívőknek – a vidis Garancsi megerősödni látszik (stadionépítő céget vett, a Kéktúra milliárdokat kap az államtól, az MLSZ elnökségi tagja lett, stb.), és aki már egy ideje szajkózza, elég ide egy 12 csapatos liga. Az meg legyen merő véletlen, hogy a Főnök akarata – éppen – pont ugyanez, Csányi pedig meggyőzhető. Közben pedig szajkózzuk a sikerpropagandát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli Licencadó Bizottsága 2015. május 26-i ülésén jogerős döntéseket hozott a 2015/16. évi klublicenc kérelmek kapcsán. A Bizottság a KTE Kft., a PMFC-Sport Kft., a Nyíregyháza Spartacus Football Club Kft. és az „Új Lombard” Kft. nemzeti első osztályú (NB I), valamint az Újpest 1885 Futball Kft. nemzetközi (UEFA) és a Putnok FC. Kft. nemzeti másodosztályú (NB II) licenckérelmező fellebbezéseit elutasította.
A Győri ETO FC Kft. „cs.a.” nem nyújtott be fellebbezést az Elsőfokú Licencadó Bizottság elutasító határozata ellen.
A 2015/16-os szezonra licencet kapott sportszervezetek listáját a Magyar Labdarúgó Szövetség május 29-ig köteles megküldeni az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) részére. – via MLSZ
Nehéz azt mondani, hogy nem politikai döntés született. Ugyanígy dönthetett volna szinte bármelyik évben a Licencadó Bizottság, mégsem tette. Most viszont, hogy Szent Cél lett az elképzelt 12 csapat, mert attól majd szempillantás alatt Európa középmezőnyébe katapultál a magyar futball, szóval most úgy alakult, hogy bekeményítenek.
Lesz 12 csapat, lesz erősebb mezőny, mert azt mondják, így a kevesebb erőforrás (jó játékos) kevesebb felé oszlik el, de ugyanígy a pénzek is (tévés, szerencsejáték, etc.), amitől majd lesz forrás igazolni, fenntartani, satöbbi. A 12 csapat élesebb meccseket játszik, és majd néző is lesz, mert azt is kitalálták, hogy ha valamit nem ad a tévé, akkor azt majd a helyszínen nézik inkább. Mintha helyettesítő termék lenne a tévé, ami egyfelől szponzorpénzt jelent a kluboknak (széles közönség előtt való megjelenés, tehát bevétel), másrészt az is láthatja a meccseket, akinek nem futja beugróra, vagy csak szimplán messze lakik az élvonaltól. 12 csapatnál sokkal többen lesznek ilyenek, vagyis elzárjuk a futballt a széles néptömegektől, ha még eddig nem tettük volna meg a névre szóló jeggyel, a kártyával, a hülye büntetésekkel és felesleges szabályokkal.
Készüljünk fel rá, ilyen lesz a (közel)jövő magyar focija. Félhülye, sokszor a saját szabályainkkal ellentétes döntések, mert az úgy jó – gondolják, és ugyanígy félhülye lázálmok, mert valaki ott fent, aki a pénzcsapot nyitja-zárja, épp azt mondja, neki így tetszik.
Nekünk speciel nem.
Őszintén sajnálom a győri drukkereket, iszonyat szar lehet most nekik. Náluk ugyebár egy szimpla köztörvényes ügy van a háttérben, de akkor is szar lehet ezt az egészet megélni. Náluk már csak Nyíregyházán, Pécsett és Kecskeméten szarabb az élet. Ők a pályán bennmaradtak, viszont a licenckérelmüket elbukták. Nyíregyen ráadásul egy egészen vérlázító, öt éves ügy miatt. (Vajon miért most jött elő, és miért nem tavaly, amikor feljutottak az NB II-ből?)
Most úgy állunk, hogy a pályán kiesik a Pápa (nincs licenc), valamint a Honvéd/Haladás/Dunaújváros hármasából az egyik, nincs licence továbbá a Pécsnek, Kecsónak, Nyíregynek, Győrnek, feljut a Vasas és a Békéscsaba/Gyirmót, vagyis 16-2-4+2=12. Hopp, pont kijött a kívánt létszám.
De!
Én azért remélem, hogy a licencbirtokos kiesőnek, valamint az NB II harmadikjának lesz annyi tökössége, hogy a versenykiírásra hivatkozva nekimenjen az egésznek, mert ez így nem járja. A versenykiírás egyértelműen fogalmaz: az NB I létszáma 16 csapat, és ehhez még egy feltöltési sorrendet is meghatároz, ha a kiesők és a feljutók száma eltérő lenne, magyarán többen nem indulnának, mint kettő.
Ha bejön az általam remélt tökösség, akkor nagyon hosszú nyárnak nézünk elébe. Nehéz lesz az MLSZ-nek megindokolnia, hogy a licencszabályzatot komolyan veszi, miközben a versenyszabályzatot nem.
…mindennek megvan az ara, szijjarto semmivel sem valalhatlanabb, mint az aktualis honvedelmi miniszter volt, 56-ban, vagy 68-ban, penz kell, stadion kell, jatekosok kellenek, mutassatok egy epkezlab embert aki ezt biztositani tudna a klubnak? Hemigway a maga modjan kilogott a mai kozegbol, es sokaknak nem tetszik, es nemcsak a szurkoloknak. A mai magyar fociban uzleti alapon nudli van, mindent az allam tolt bele, vagyis vagy betartod az allam es mlsz altal krealt szabalyokat, vagy kimaradsz a jobol es potolhatod sajat zsebbol azt a hianyzo osszeget, hogy a csapatod eletbe maradjon, nemezetkozi szereplesrol nem is beszelve. Megis hogyan kelljen versenyre egy allami penzekbol kitomott videotonnal, ferencvarossal stb.. egy magantulajdonos altal fenntartott csapat? Meddig lehet ezt birni es foleg mi ertelme?
Igazából egyetlen lényeges dolog változott az elmúlt évekhez képest és az egyáltalán nem a kizárt klubok gazdálkodása. Az évtizedek óta ilyen, ezen az alapon már rég kizárhattak volna sok klubot. Ami most bejött, az a szerencsejáték pénz, érdekes módon a média egyelőre alig-alig köti össze a kettőt.
Radikális nézőpontból a hatalom sajnálja annyi felé osztani a lóvét, inkább kipenderít néhány vetélytársat, azt kész.
A mérsékeltebb verzió az, hogy van néhány vállalkozás a magyarfociban, amely működése – fogalmazzunk úgy – nem épp a legtisztább, de eddig szemet hunytak felette, mondván ilyen a fél nb1, nincs mit tenni. De amikor fönt rábólintottak arra, hogy a szerencsejáték milliárdok ezentúl a költségvetés helyett az Újkori Magyar Szocialista Futballba áramoljanak, kikötötték, hogy a túl zavaros vízben halászókat azért zárják ki a dologból. És mindez jogos is lenne, ha az ő klubjaik nem lennének szintén „érdekes módon” megtámogatva. Igaz, az legálissá van téve, állami szintre van emelve.
Erre mondják, hogy kis tételben nem érdemes lopni. :)
http://vs.hu/kozelet/osszes/korrupcio-vadjaval-letartoztattak-a-fifa-tobb-vezetojet-zurichben-0527#!s0
És mint fent, úgy alatta lent.
Hát igen ilyen a felső 10000, gátlástalan gőgje. Igaz, ha nem lenne ilyen, nem lenne benne a 10 000-ben.
tippeld meg, hogy az nb2-t 1935 óta hányszor szervezték át?
http://mikro.cikoria.net/post/119922505659/1935-1936-14-csapatos-profiliga-1936-1937-12
nyilván mind megoldotta a magyar futball összes problémáját.
Én amikor kezdtem,(jó régen) minden alkalommal véresre cseszte a szöggel bevert stopli a talpunkat. Reggeltől estig fociztunk, nagyban, és más papírjaival suttyomban még a fakóban is.
Azután a haverokkal a parkban kiskapura. Nem volt hülye frizuránk, idióta tetkónk, megrugdosható autónk se. Csak mérkőzésszámunk, de az rengeteg. Minden héten szerdán edzőmeccs volt a földesen. Ennek ellenére ritka volt a sérült, pedig nem volt külön sportorvosunk.
Igaz izmosak voltunk, nem törpeagarak. Aki ellökött szándékosan az tuti, hogy visszakapta.
Ma nem tudom kik ezek törpe nyűszögék, akik még a fűszálban is elbotlanak.
Mi azt tanultuk, fiam ha feleslegesen futsz hamar elfáradsz. A labdánál a büdös életben nem fogsz gyorsabban futni. A labdarúgáshoz a láb nélkülönözhetetlen, de csak annyira mint a szem és az ész. Ma csak a csetlő botló lábat látom a pályán, a többit nagyon ritkán.
Az edzések egy része helyett is játszani kéne, bár szerintem agyon vannak kímélve. Ultiparti nélkül nem tanulsz meg ultizni. Saját véleményem, ma biztosan más a helyzet(legalább is biztos bonyolultabb) Megsérteni senkit nem akarok, de minden úgy fekál ahogy van.
És a mester utolsó taktikai utasítása a meccs előtt mindig az volt, hogy hajtsatok, ti vagytok a legjobbak. És ez legtöbbször elég is volt.
A hozzá nem értő, degeszre tömött bukszás balfaszok sosem gondolkodnak ésszerűen. Ezek az emberek és odafenn uralkodó mutyimilliárdos barátaik szétlopják, lebontják ezt az országot és futballmúltját a béka segge alá degradálják.
van egy olyan érzésem, hogy miután Csányi amúgy is 12 csapatost bajnokságot akart, így ez most nagyon kapóra jött neki, hogy pont ennyi csapat fog kipottyani amennyinek kell… Ahogy látom hanta is ezt írta le burkoltan. Ha már 12 csapat akkor mondjuk ne 33 forduló legyen, akkor legyen 44, vagy akkor a 22 forduló után alsó és felsőház. Korrektebb lenne bármelyik, mint az, hogy 6 csapat többször játszik otthon mint a másik 6… A 44 forduló meg elsőre sok, ha azt nézzük, hogy a Debrecen, aki idén bejutott a ligakupa döntőjébe most tart 42 meccsnél. Így több meccs is lenne,meg többször lenne teszem azt Kispest-Újpest. Persze szurkoló több nem lenne, de akkor is legalább több forduló lenne.
Alsóházi-felsőházi rájátszás kellene oda-vissza alapon két hatcsapatos csoporttal, az első két teljes kör után, ez összesen 22+10=32 meccs lenne. Követhetőbb lenne, ráadásul izgalmas rangadók lehetnének a kupaindulásért-kiesés ellen.
Én támogatom a 12 csapatos rendszert, egyertelműen jót tenne, más kérdés, hogy korrektebbül is be lehetne vezetni, ebben igaza van Hantának.
(természetesen posztunk, mint mindig ilyen esetekben, nem szerkesztőségi, hanem a szerző saját véleménye)
amugy a Vaginak egy korabbi nyilatkozatan kivul volt barmi hivatalos vagy nem hivatalos kommunikacio a TV-s meccsek csokkenteset illetoen? En meg mindig nem tudom elhinni, hogy ezt meg mernek lepni…
Tovabba, a Sport TV azert fizetett evi 2 milliard forintot, hogy adhasson kb 4 meccset hetvegente. Ha most max. 2 meccset adnak a Tv-k es azt is az M4, akkor ez lenyegeben azt jelenti, hogy a Sport TV kilep a hazai futballbol es annak finanszirozasabol, vagyis a csapatok elesnek evi ~200 milliotol. Ez kinek jo?
főleg a szponzori megjelenések számának csökkenése miatt para szerintem, mivel a NER rendszerében az MTVA annyi pénzt fog fizetni a magyar fociért amennyit nem szégyell