Mastodon

Válaszolt az MLSZ a Vasas-Honvéddal kapcsolatos kérdéseinkre

A válasz tömören: sporttörvény.

MLSZ, zártkapu, szabályozás // válaszoltak a szövetségtől a tegnapi levelünkre, és semmi meglepő: a sporttörvény egyik hülyesége a hatósági engedélyeztetés, minden olyan mérkőzésre, amelyet első vagy másodosztályú csapatok játszanak le nézők előtt. (Azt most hagyjuk, mert erre nem tért ki a válasz, hogy egy Vasas-Vecsés után miért kell újra engedélyeztetni a Fáy edzőpályáját a Vasas-Honvédra.)

Arról a szövetség valóban nem tehet, hogy a sporttörvény életszerűtlen elvárásokat támaszt az egyes szereplőkkel szemben, vagyis, hogy egy pálya körül néző párszáz ember esetleg engedélyezhetetlen, miközben alig pár méterrel arrébb, az utcáról ugyanúgy lehet nézni, mindenféle biztosítás és engedélyeztetés nélkül. A lényeg, hogy lehessen ujjal mutogatni: ha engedélyezték és bent van a balhé, akkor már nem a klub a felelős; ha pedig az utcán, akkor miért a klub lenne a felelős? A hatóságok ebből jól nem jöhetnek ki, döntsenek bárhogy.

A sporttörvény nem az én világom, de ha rákeresünk benne a “katasztrófa” szóra, mint az egyik bevizsgáló félre, akkor két találatot kapunk:

  • 1 // 63. § (3) “A versenyrendszerben szervezett versenyek lebonyolítására alkalmas sportlétesítményeket” – és bár ez egy edzőmeccs, ráadásul a paragrafus is az új, illetve felújítandó létesítmények engedélyezéséről szól, mi legyünk nagyvonalúak, és fogadjuk el a (3) pontban felsorolt hatóságokat, mint ellenőrző és engedélyező hatóságokat. A (4) pont szerint: “Sportlétesítményben sportszövetségi versenyt rendezni csak a sportszövetség által évente az első verseny megkezdése előtt kiadott engedély alapján lehet.” Tehát nem kell állandóan újraminősíteni az egyes helyszíneket.
  • 2 // 68/A. § (1) Amely arról szól, hogy a feladattal megbízott ORFK (Országos Rendőr-főkapitányság) az általa működtetett Minősítő Bizottság javaslata alapján határozza meg egy sportesemény biztonsági minősítését, amely lehet (2): normál, fokozott vagy kiemelt. A Minősítő Bizottság tagjai: ORFK, katasztrófavédelem, Országos Mentőszolgálat, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Legfőbb Ügyészség, a sportpolitikáért felelős miniszter, valamint a sportágak országos sportági szakszövetségei által delegált szakértők.

És ezt utóbbi pont a lényeg szerintem, hogy bent ülnek a szövetség, tehát az MLSZ szakértő is, akik nyugodtan mondhatnák, sőt erősködhetnének, hogy egy edzőmeccset talán meg lehetne rendezni nézők ellőtt is. Persze lehet, hogy megteszik, lehet, hogy nem, erről ugye nincsenek publikus jegyzőkönyvek, annyit mindenesetre tudunk, hogy a Honvéd-Dorog és a Honvéd-Csákvár felkészülési zártkapus volt az ESMTK edzőpályáján, ahogy ősszel egy szerda déli Budafok-Debrecen is a Magyar kupában.

Tehát elfogadom az – állítása szerint a nézők jelenlétében érdekelt – MLSZ sporttörvényre hivatkozó válaszát, azonban menőnek tartanám, ha az egyes döntések, különösen a nézőket negatívan érintő döntések határozatai nyilvánosak lennének, hogy tudjuk, mi hibádzik. Például nincs elég pénz stadionra és edzőpályára? Vagy amik épültek azok nem elég jók?

További levelekkel megkerestük az illetékes hatóságokat is, akiktől azt kérdeztük, hogy mit vesznek figyelembe egy edzőmeccs előzetes minősítésekor, és mi az a minimumfeltétel, aminek teljesülnie kell ahhoz, hogy a meccseket nézők előtt lehessen megrendezni? (Az 54/2004. korm. rendelet 13. § (2) pontja tételesen felsorolja az ellenőrzés során vizsgálandó dolgokat.)

A sporttörvény 68. § (3) pontja kitér arra, hogy a rendőrség határozattal megtilthatja egy sportrendezvény nézők részvételével történő megtartását, vagy korlátozza a nézők számát, ha

  • a) a biztonságos megrendezésnek a törvényben és a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételei hiányoznak, (megjegyzés: ezen kormányrendelet 1. § (b) pontjából derül ki, hogy a fociban az első- és másodosztályú csapatok edzőmeccsei is a rendelet hatálya alá tartoznak.)
  • b) az előzetesen meghatározott biztonsági szabályokat a szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – nem tartja be, vagy
  • c) a 63. § (3) bekezdésében meghatározott biztonságtechnikai ellenőrzés elmaradt.

A döntéssel egyetlen esetet kivéve, amikor a rendőrség közvetlenül a sportesemény megrendezése előtt dönt a zártkapuk mellett, fellebbezésnek helye van. A csütörtök délutáni bejárás és a szombat reggeli kezdés között azonban ilyesmiben ne is reménykedjünk, az már szinte kezdés előtt.

A legkeményebb azonban a 68. § (10) pontja, mely szerint:

Az ellenérdekű szurkolói csoportok közterületi összecsapásának megakadályozása érdekében a rendőrség – amennyiben azt a biztonság fenntartása érdekében szükségesnek ítéli – a szervezetten vagy szervezetlenül érkező szurkolói csoportokat a közterület egy bizonyos részének elkerülésével, illetve meghatározott útvonalon a sportlétesítménybe kísérheti.

Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy akár ebből a pontból is bárki könnyedén levezesse, hogy ha egy meccs zártkapus, de a kerítéstől ugyanúgy látni lehet, akkor a rendőrség ott is szétválaszthatja a táborokat. Akár pont olyan távolságra, hogy az magát a nézés műveletét is megakadályozza. (vö. 54/2004. korm. rendelet 11. § “Ha a sportrendezvényt közterületen bonyolítják le, vagy a nézők egy része a sportrendezvényt a közterületről kísérheti figyelemmel, a szervező köteles a közterületnek a sportrendezvény lebonyolítására szolgáló részét jól láthatóan megjelölni és egyéb jelzések használatával a közterület többi részétől elhatárolni.”)

És, hogy mi a következtetés?  Egy meccs alapvetően csak akkor legyen zártkapus, ha egy rendező sportszervezet nem hajlandó kifizetni a rendezés költségeit. Megjegyzem, azzal, hogy Hemigway jelezte, az ESMTK edzőpályája mentén átlátszó a kerítés, vagyis a közterületről nézést javasolta, ezzel igazából kijátszotta a sporttörvényt (alig fizetett rendezési költséget) és a vonatkozó kormányrendeletet (nem hirdette meg hivatalosan a közterületről nézést).

Minden más zártkapu csak akarat vagy rosszindulat kérdése.

címlapkép: pirossal az a terület, amit a Fáyban engedélyeztetni kell, mert belül van a sporttelepen, és zölddel az a rész, amit nem, mert az utcán. A kettő között annyi a különbség, hogy bent van mosdó és büfé a kép jobb alsó sarkáról már pont levágott csarnokban.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||