…és persze mondhatjuk, hogy nem volt magasan a bázisszint ehhez a megállapításomhoz, amivel nem is nagyon tudnék vitatkozni. Ettől persze a magam értékítéletében az állítás igaz, és emiatt nem is nagyon bánkódnék. Végre győztünk, végre voltak gólhelyzetek, végre voltak momentumok. Meg izgalom a végén. Ez kell a jó (jobb) meccsekhez, nem?
Kövesdre régen utáltam járni, kezdődött már itt mélyrepülésünk Tállai Menougong góllal 2014 tavaszán, hiába tért vissza Lanza, gólpassza után hármat kaptunk Pinyőéktől 2016 őszén, és 2017 tavaszán a Hali elleni idegenbeli siker után épp kezdtem volna elhinni, hogy ott lehetünk a szezon végén a dobogó tetején, mikor Bódogék kövesdi albérletben futottak szét minket (0:2). Ekkoriban utáltam ‘kövesdet. Aztán jött a 2017 varázsmájusa és az ötösünk. Aztán a tavaly ősz, amikor még a penetránsan használhatatlan, osti Dark is szögelt egy fejest. Úgyhogy most nem is annyira kedvetlenül indultam lefele.
Az összeállításnál félig hallottam a kezdőnket a tré stadionhangosításban (a diszkósított Eddát persze max hangerőn tolták a matyó technikusok: szeeeee-eeeellemvilág ahol ééééélsz, a valóság utolééé-éééééér…) (valami ilyesmi verziót az igen erős mezőnyből. konkrétan elviselhetetlen volt – szerk., vh), így meglepve hallom, hogy Májer Milu nincs a cserék között. “Te, a Májerrel mi lehet, hol van?“-kérdezem Gyurit, aki rámpirít. “A kezdőben, most mondták be, mit hallgatsz Te?!” Eddát a fejemben. Aj-jajj. Szóval Májer kezd, Banó sehol, különben a várható alapcsapattal toljuk, mínusz a heti nagyinterjúnk alanya, Geri, őt most az univerzális Heffler helyettesíti. Heffler érdekes figura, meccs előtt ketten is mondták nekem, hogy minek van itt, nálam pedig a leghasznosabb téli igazolás eddig, az egyedüli, akit nem bánnék ha maradna jövőre is. Mondjuk erre is mondhatjuk, hogy lement a bázisszint igazolás téren, és ne Kosút meg Petrocselli legyen a két viszonyítási alap. Jogos. Ettől függetlenül Heffler még okés nálam.
Az első félidőt jól toljuk végig, bár az első jelenet, amire emlékszem, egy Lanza indítás a semmibe, na, ma sincs kedve játszani, szontyolodok el, de szerencsére tévedek. A 11. percben lecselezne egy matyó védőt, az kézzel kap a labda után, szabad ide. A talján élesen íveli be középmagasan a rövid kapufához, Eppel robban, gól, ez klasszikus 2016/17-es kispesti akció volt, Eppel ünnepel a többiekkel, mire Lanza odaér, elkezdi rugdosni, már megijedek, hogy hirig van, és Lanza azt hiszi, egyedül is beverte volna, de Eppel kedvesen ölelget a fejét, végül hazaérve a góóóól-ban látom majd, hogy nagy a vigyor itt is és ott is, és kamu volt a Lenzfém karate, jajj, látszik, már engem is megviselt az idei tavaszi gyengélkedésünk, és a diabolót is a falra festem.
Nagy örömünkben Rőzséék elkezdik az eppelagólkirály-oztatást a Táborban, kissé félek, mert idén már 2 vagy 3 gólt is kaptunk ilyenkor. Sajnos ki is hívjuk a focisorsot magunk ellen, a második kórus alatt Boti hoz össze szabadrúgást 17 méterre a kaputól, és a semmirekellő Tóth Bence igazolja, hogy miért tartották anno tehetségnek (Gróf meg kissé lekésik a nem is annyira szélre menő labdáról, hosszú hetek óta az első pont, aminél talál hibáztathatom a kapusunkat. Talán. A meccsen mindenesetre innentől hibátlant tolt.)
Kicsit megfog minket a gól, kezdődhet minden elölről. Unalmasabb, gyürkőzősebb percek jönnek, majd Apu hív, hogy “mi a stájsz?” . Idézném a válaszom. “Nem sok minden történik, 1:1. Vezettünk, rögvest egyenlítettek, az utóbbi percekben szenvedünk velük. Pedig nem voltunk rosszak az elején. Mert…várj, Lanza szerzett labdát, na, egyedül viszi, na….naaaa….GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!!!!!“. Utána le kellett tennem, mert a kitörő hangzavarban nyilván esélytelen volt bárminemű telefon. Na de ilyen élő körkapcsolás bejelentkezést ajánlok mindenkinek, hihi!
A félidő végén megint előkerül a szekrény aljából a tavalyi bajnokcsapat. Feldobódunk a góltól, és előbb Lanza esernyőzteti meg a védőjét, majd ment Dombó és a kapufa, később Eppel tűzi meg a jobb alsó sarkot, de bravúrral leér a hazai kapus. A kipattanó fél perc múlva Májer elé kerül vissza a 16-oson belül, a srác egyből lő, épphogy a hosszú mellé. Remek jelenetek.
A második félidőre a hazaiak cserélnek, mi nem. Minek is? Kicsit visszább állva, de alapvetően folytatjuk az első félidőben látottakat, még olyan szépségekre is futja elül, mint gazdi ollózása, vagy Gróf kapuskirúgásából Lanza megindulása, aminek a végén a 16-oson belülre cselezve magát, fél-kiszorított helyzetből ível a kapufa fölé. Ha ez bemegy, az őszi félollója és a tavalyi pipagólja mellett, szerintem ezentúl a rosszalkodó matyó csöppségeket a zsákos ember helyett vele ijesztgetik majd a ‘kövesdi ovikban. Óriási volt.
A végén a hazaiak mindent egy lapra tesznek fel, az ellenünk titkos fegyver Kosztát is beküldik előre, és nagy is a nyomás. Ekkor már csak 8-10 percente sül el egy-egy kontránk, különben a Mező támad, és kap rendre szabikat a 16-osunk előtt, Boti ma nem egyet hoz össze sajnos. És sajnos Bognár spori is átmegy berzerkerbe, gondolom bekattant neki defaultból a mezünk láttán a tavalyi bajnoki döntő első félideje, amikor Honvéd-elleni szabálytalanság = sárga nekünk, általunk elkövetett fault = szabi az ellenfélnek. Amikor Lanzát úgy rúgják meg, hogy repül két métert,, majd sárgát kap könyöklésért (???) ott már én is elkezdtem húzódzkodni a vendégszektor tetején a falperemen.
A meccsnek vége, mármint a rendes játékidőnek, Bognár 8 perc ráadást jelez. Kisbogesz, aki közben beállt, szakmányban rúghatja a szabikat. Mindeközben a szektorunk előtt felsorakozik 10 éltes mezőőr, narancs szekumellényben, olyan tekinteteket szórva felénk, mint Lipcsei bratyója mellettem az Északi Kanyar felé 2010 tavaszának zárómeccsén, amikor az NB1-től búcsúzó öccsét asszem mindenféleképpen egy csodás kórussal köszöntötte a Tábor (kuncogok). De a mostani csendőr alumni alakulatot nem értem, tán a pályára rohanásunktól tart Tállai nagyúr? A kék-sárga csapat továbbra is nyom. Eleinte félek, de aztán Gróf mindent fog, “Mi lesz itt a vége Atti, szerintem meglesz” izgul mellettem Old Babar, már én is kezdeném osztani optimizmusát, főleg, mikor az Eppelt a végére váltó Dániel mén robog el jobb szélen, lealázva védőjét az alapvonal mentén a büntetőterületen belülre tör, majd visszagurít a másik Dánielnek, Gazdinak, aki azonban estében mellédurrant. De kár! Főleg, hogy 1 perc, és újabb szabi, megint Kisbogesz, de ez tök közel van, korán örült a Laci úr, izgulok, de a Stefi gyerek mellédurrant, a mieink állnak, majd ölelkeznek, “Te ez lefújta!”-üvölti a fülembe Babar úr, huhh, vége van.
Örvendezve, de még dobogó szívvel nézem a pályán zajló prológust: Supka minden játékossal lekezel vagy ölelkezik, Lanza, Eppel egymással, mindenki mindenkivel, Kuttor csöndben az öltözőbe oson, Tóth László hegeszti fel a naphemüt a homlokára interjút adni, de előbb megvárja ezzel Supinnyót, a csapat közben nálunk, ki nem ugrál nem kispesti, a hangmassza összefolyik a két sorba, majd oldódik tovább a dél-borsodi naplementében, hát, állapítom meg magamban, még a végén megszeretem Mezőkövesdet.
Az biztos, hogy hiányolnom nem kell majd a várost: ha ilyen erővel akarják benntartani, mint a mai utolsó félórában, akkor nem kell izgulnia Tállai czukkéknak az esti töpörtyűvacsorán a mai vereség ellenére sem
Én a jövőn egy kicsit azért gondolkodhatok. Ma megint megcsillant valami a tavalyi szezon szépségeiből, és rájöttem arra, amit eddig is tudtam persze: a hangulat meg ez a csapat is nagyon fog hiányozni, ha majd szétszéled.
Egy biztos: még 5 meccsen át biztos nem teszi ezt. Úgyhogy a Debrecen ellen folytathatjuk a bronz-hadjáratot. Nyomjuk meg a végét!
címlapkép: Kimmel Photo