Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor

Az egyébként is relatíve halovány bronzérmes terveink egy hete némileg erősödni látszottak, legalábbis a lelki tényezőket tekintve: végre ismét idegenbeli siker, klasszikus Eppel-Lanza gólduó, Bognár finom részrehajlásának kivédekezése a záró 20 percben, végre kisimult arcú Supka nyilatkozat, satöbbi, satöbbi. Vidáman jöttünk haza, na. Sőt, tegnap mind jómagam, mind Tesóm, mind az örök pesszimista Fater, de még a szimpatikus salgótarjáni drukkerkollega, akivel a meccsen szoktunk összefutni, egyetértettünk abban, hogy itt ma, nem tudjuk hogyan, de nyerni fogunk. Szívesen írnám, hogy Hanta is osztotta ezt az érzést, ki is olvasom valamennyire a tegnapi beharangjából, de mégsem merek nyilatkozni a  nevében. No, hát ilyen előzmények után, jó kispesti forgatókönyv szerint nem is jöhetett más, mint amit tegnap átéltünk.

Persze a rendszeres olvasó már foghatja a fejét: ez az RW is mit játssza itt a meglepettet, ha ő győzelmet vár, mindig torkosborz rodeó a vége, akkor meg mit csinálja itt a fesztivált, hogy „jajj hát én azt hittem nyerünk, aztán mégsem„. Hány ilyen poszt született már itt az elmúlt években? Nem kevés. De az a baj, hogy ez nem így működik: tegnap, és egész héten a megérzéseim elvakítottak.

Pedig, ha már előjelek…. tegnap esküvőről jöttem a meccsre, épp kiérve (nem, még nem saját, hiába kérdezte ezt évődve a Koncsik mestertől kezdve a salgótarjáni Józsi úron át Hantáig bezárólag egy sor ember tegnap) a Bozsikba. Na most ez volt életemben a 3. ilyen mérkőzés, és hát győzelem eddig egy sem érkezett a nászceremóniákat követő meccseimen. 2010 tavaszán Morales-szel még egész délcegnek mondható a Fáy utcai 2:2 az épp egy másik talján misterrel nyomuló Vasas ellen, de 2016 őszén a NER-kompatibilis sportállamtitkárnak öltözött RW már egy „csodálatos” leoktatást sírhatott végig az Üllői vendégszektorában a Cházár utcai templomi szertartásról érkezvén. Tegnap pedig egy elképesztően szürreális esküvőről, [ahol a helyszínen kiderült, a házasulandó lány amúgy az ex- áltisis magyartanárnőm  lánya, és összetalálkoztam gyerekkorom tanári karának felével, bakker, amikor velük napi kapcsolatom volt, még az Illés, Pisont, Kovács Ervin, Halmai, Duró nevek fémjelezték a realtime gombfocicsapatom] rohantam ki Kispestre. Hát, a tendencia nem javult.

Mindjárt magam is megverem, hogy ezt leírom, de tényleg ez a helyzet: nem kezdtünk rosszul. Meccstársaságunk egyetértett abban: egész jó támadásszerűségeket tolunk, kedvvel játszik a csapat, jönnek szép sorban a helyzet(ecsk)ék.  Aztán az első negyedóra vége előtt és után egy -egy perccel a tavasszal minket végigkísérő pöcs gólok sorozatára feltettük a két koronát. Ha Lovifotós ott van mögöttünk, fejhangon sipította volna: „Ez MIIIIIIIIIIIII?„.

Grófról épp a napokban dumáltunk Öccsel, hogy konkrétan klasszis teljesítményt hoz tavasszal, és én annyit mondtam: hetek óta úgy kell visszafognom magam, hogy ne írjak a srácról dicshimnuszokat, miszerint a legjobb kapusunk Nota óta, mert az elmúlt évek keserű pirulási után már nem akarok még egyszer úgy járni, hogy elkezdek rommá dicsérni egy játékost, erre az olyan lejtmenetbe kezd, ahol már a kézifék is fölösleges. Hát, szegény Dávid ma be is nyalta ezt a két debreceni leventególt, amihez ugyanúgy kellett persze a dekoncentrált védelem, de az ilyeneket pont kibravúrkodta Dávid az elmúlt hetekben. Viszont pont itt jegyzem meg: akkor utólag is gratula az elmúlt fordulókért, és drukkolok, hogy ez a tegnap csak egy kisiklás legyen.

Itt viszont ezzel a két góllal el is ment a meccs, aki végignézte a tavaszunkat, és látja/érzi a csapat körüli hangulati tényezőket, vagy ránézett Supka lesápadó „ezt baz+ nem hiszem el” arcára, amint végig kell moziznia, hogy az egy hete Kövesden végre koncentrált csapat megint összebénázik két ilyen gólt, hát az már tudta, hogy ma megint roller lesz a vége. Mert innen hiába toltunk le félidő végéig 2 óriási, x nagy és y közepes helyzetet, ha mindet menetrend szerűen ki is hagytuk, kivéve a tegnap (is, sajnos) rendkívül indiszponált Holender helyett beálló Danilo remek jobboldali elmenetelét követően, mikor Eppel végre a léc alá verte az aláverendőt.

Marci is érdekes srác. Idén messze nincs a tavalyi formában, sokszor mintha fejben nem lenne itt – és így is vert eddig 12-t a tavalyi 16 után. Évekig nem lesz még egy ilyen ékünk :( .

A második félidő előtt a srácok bizakodtak körülöttem, Hanta például egészen odáig ment, hogy virtuális hasitasijából előhúzva 10 kiló virtuális statisztikát, közölte: a Hemy-érában Supka alatt fordítottunk a legtöbbször. Én viszont már nem reménykedtem semmiben, és magam elé meredve tudtam: ki fogunk hagyni egy sor helyzetet, majd a DVSC lő még egyet, aztán a 90.-ben még egyet, és mehetünk haza. A második félidőről ezek után annyit tudok csak írni, hogy igen, ez történt, mínusz a 4. Loki gól, de cserébe a harmadik találatuk az viszont méltó lett az első kettőhöz. Kassai kéjes fejjel elfújt / benézett szabálytalanságai és Boti kiállítása már csak habcsókok voltak a tortán.

Nyilván nem ezeken ment el a meccs, a pojáca élbíró tavaly is vezetett nekünk rendszeresen, és messze nem vele szívunk a legkomolyabbakat, Iványitól vagy Bognártól mindig sokkal jobban fázok, de kicsit már kezd sok lenni anblokk a derék Viktorból. és most már az sincs, hogy a nemzetközi csodakarrierje miatt kell lenyomni őt a hazai drukkerek torkán, hisz az a nemzetközi karrier jobban besült, mint Kosút szakálla a kispesti védelemben. Amikor pedig a lelátóról kapott ívre gúnyosan kigrimaszol a jó Kassai spori, akkor azért megkérdezném, hogy ilyenkor hova tűnik az az elv, hogy játékos/bíró nem mutogathat ki / ingerelhet nézőt?

Két hete azt írtam: srácok, próbáljátok meg ezt a bronzot, ha már az MK elment, legalább az éremmel (és nem a 4. hellyel, a nemzetközi kupaindulást olyan szinten lekalom, hogy az nem kifejezés, a jelen tavasz után, egy szétszéledő maggal jövőre ne menjünk mi külföldre, nincs értelme, még annyira sem, mint tavaly ilyenkor) búcsúztassuk ezt a csodálatos, hosszú egy évet. Ha hinnék a csodákban, azt mondanám: ez a kérésem még mindig áll. De a kezemet a szívemre téve, Nagy Geri még mindig off, Boti kicsekkolt (jó esetben egy meccsre, rossz esetben Kassai genyó jelentést ír az elhangzottakról, és akkor többre) 4 meccsünk van hátra, abból egy „mindig max iksz” Paks, egy utóbbi években mindig lutri Vasas, és… és Fradi, Vidi. Ha optimista lennék, most jöhetne az, hogy a Kispest-faktor miatt pont a két utóbbi valamelyikét szoktuk ilyenkor behúzni, de ha meg is  tesszük, akkor is ott a többi három. Engedjük el a bronzot, sajnos ez a helyzet. Aztán ha mégis a kezünkbe esik, annál nagyobb öröm. De most már akkor inkább csak egy alapprogramot kérnék: legalább a becsületünkért menjünk a következő meccseken, címben/serlegben/éremben már nem lesz kifejezve ez az idei idény.

De egy biztos, a tavalyi évet senki nem veszi el tőlünk. És a nagy össznépi kispesti kínlódásban ennek én valahogy még mindig tudok örülni.

Ps.: Ahogy annak is, hogy a Kanyar megint kihívta a csapatot, és a korzó előtt is sokáig ment a pacsizás. Valahogy így néz ki egy normális drukker-játékos viszony, és ezeket a jeleneteket elnézve a vereség fájdalma is enyhül valamelyest.

Ps 2.: Pont 8 éve olvastam először az azóta megpilledt labdabiztos blogon az akkori fő szerző, bizonyos veghhanta beszámolóját egy (azt hiszem) Honvéd-Hali meccsről, amire kezdőrúgást vettek neki ajándékba az amúgy nem is focikövető jó barátai/barátnői a kerek születésnapjára. Még egy fotó is volt a cikkben, alig kivehető vonásokkal. Érdekes, gondolkoztam, kb. 20 éve járok ki, és még egyszer nem láttam ezt az arcot. Szűk egy évvel később, már elindult a csakblog, de az első hónapok virtuális párbeszédekkel teltek csupán. Az első meccsünk, amit együtt néztünk meg, egy Vidi elleni hazai MK-meccs volt, akkor találkoztunk személyesen először, és Hanta ugyanezt mondta: „kb 20 éve járok ki, és még egyszer nem láttalak élőben, pedig itt ültünk/álltunk egymástól x méterre”. Hát érdekes dolgokat hoz az élet – ennél a dumálásunkkor például egyikünk se hitte volna, hogy 8 évvel, egy egész általános iskolai periódussal később még mindig itt állunk 2 hetente egymás mellett, belőlem RW lesz meg Attis, meg „Faterom”, belőle Fanta úr, és igazából már ha nem állna ott, azt hiszem kurvára hiányozna a szürreális megjegyzéseivel meg a statisztikáival, még az állandó oltásaival együtt is. Boldog szülinapot, Fanta úr!  

Fotók: Babar – 1909foto.hu