Mastodon

Azt sem tudjuk, hogy mi van, de abban páran, illetve sokan egészen biztosak, sőt, teljesen bizonytalanok vagyunk

KözhelypuffoKtatás alert!

Tegnap este, pénztárzárás környékén nagyjából 325 eladott jegynél tartottunk az MTK-ra. Vagyis az elmúlt hetek, hónapok megtették a hatásukat.

Pedig eskü, azt hittem, a közel egy évig tartó, néha megszakított kényszerpihenőt követően az embereknek majdnem minden mindegy, örülnek, hogy végre meccsre lehet menni. Együtt, stadionba.

Ehhez képest mégis úgy tűnik, az eredmények igencsak számítanak.

“Azt sem tudjuk, hogy mi van, de abban páran, illetve sokan egészen biztosak, sőt, teljesen bizonytalanok vagyunk” bővebben

Rég fogytak ilyen rosszul jegyek egy budapesti idegenbeli meccsünkre

Alig egy nap múlva MTK-Honvéd a Hungárián, és bevallom, tényleg nem értem mi ez a córesz a jegyelővétellel. Mármint, hogy több, mint egy hete elérhető online, napok óta a pénztárakban is, mégsem tartunk még háromszáznál sem.

Tavaly ilyenkor már minden elment, azért hőbörögtek a népek, hogy az MTK nyisson nekünk új szektort, vagy ha nem, akkor is megveszik a vendég mellé.

Oké, tavaly az MTK volt az első bajnokink, hiszen előtte elmaradt a Felcsút. Új edző, nullkilométeres Bódog-mágia, erősítések, reménykedés, miazmás. Pikk-pakk elpattantak a jegyek.

“Rég fogytak ilyen rosszul jegyek egy budapesti idegenbeli meccsünkre” bővebben

Napikispest 2021.08.05.

  • jegyek @ MTK // fene tudja mikor álltunk utoljára ilyen szánalmasan: a szombati meccsre még a harmadáig se töltöttük meg a vendéget. A 700 elérhető jegyből csütörtök reggel még 499 szabad volt. Tavaly nyáron, két nappal a meccs előtt pont fordított volt a helyet: alig 180 jegy volt már csak szabadon.
  • elővétel //
    • online // a szokott helyen, az MLSZ jegyrendszerében.
    • személyesen // csütörtök 16-20 között a Futball Házban, pénteken 15-20 között a Bozsiknál, valamint nyilván lesz pénztár meccsnapon a Hungárián is, bár erről se a Honvéd, se az MTK nem írt egy szót sem.
  • új kép // 1971, Bundzsák és Puskás Athénban.
“Napikispest 2021.08.05.” bővebben

Fotóblogot indítottunk “nagy történelem, nagy felbontás” jeligével

  • fotóblog // egy ideje már dédelgetett vágyunk volt egy külön oldalt létrehozni olyan történelmi képek számára, amelyek kevéssé ismertek. Most nagyjából megtettük valamiféle próbaüzemben, rendszertelenül frissítve itt: foto.taccs.hu. Egyelőre pár gyöngyszemből csemegézhettek, ami azonban a lényeg: a lehető legjobb felbontásban próbáljuk meg kipakolni a fotókat.
    • össznépi okoskodás // egyes képeken nem mindenkit sikerült felismerni, vagy bizonytalanok vagyunk, esetleg a helyszín vagy az évszám kérdéses. Szóval, ha úgy érzed, hogy valamiben biztos vagy, akkor nyugodtan kommenteld be az adott kép alá. (Az ismertetlen adatokat tartalmazó képek listáját külön kiemeltük a fejlécbe.)
    • a legutóbbi feltöltések // listáját itt találjátok (valamint kitettük a blog oldalsávjába is):
RSS hiba: WP HTTP Error: cURL error 60: SSL: no alternative certificate subject name matches target host name 'foto.taccs.hu'
“Fotóblogot indítottunk “nagy történelem, nagy felbontás” jeligével” bővebben

Bőle, Mezghrani, Nagy Geri

lett a hétvégi sorrend nálatok. Mármint a Debrecen elleni meccs kispesti legjobbjainak sorrendje.

A módszertanon az idei évre ennyit változtattunk, hogy már nem öt, hanem három névre lehet szavazni meccsenként, és a pontszámítás is 3-2-1-re módosult. Az eredményekkel pedig ezt az oldalt, és ezt a táblát fogjuk frissíteni.

“Bőle, Mezghrani, Nagy Geri” bővebben

Napigépház 2021.08.02.

  • tervek //
    • kiszolgáló // továbbra is napirenden van az oldal elköltöztetése egy modernebb környezetbe (plusz https bevezetése). Előrelépés nem sok történt, majd ha lesz összefüggően sok időnk, és ha leegyeztetünk mindent a többi, nálunk hosztolt oldallal.
    • hírlevél // régi tervünk egy heti hírlevél, amiben összefoglaljuk a legfontosabb történéseket, a hétvégi meccsekkel kapcsolatos tudnivalókat, satöbbi. Itt alakulás van, bár még közel sem biztos, hogy a Tinyletter lesz a megoldás.
    • kérdezz-felelek // sok kérdés, kérés, probléma esik be mindenféle platformokon, sok felé kell mostanában válaszolni (jó, ez köszönhető volt a Villarrealnak, az új idénynek és az új stadionnak is), sok kérdést továbbítunk az illetékesek felé, majd jelentkezünk a válaszokkal, stb. Itt is gondolkodunk valami egységes, egyszerű és könnyen használható felületen, mert kérdés az mindig van és lesz.
    • tematikus aloldalak // ahol egyben látható és összevethetőek az NB I. klubjai, stadionjai adott mutatók mentén. Az első ilyen, és jelenleg adatbekérés alatt álló oldal a büfékkel foglalkozik.
“Napigépház 2021.08.02.” bővebben

Onnan folytattuk eredményességben, ahol abbahagytuk

  • 2018.08.05. // vagyis a régi Bozsik három évvel ezelőtt játszott utolsó hazai meccse óta a Honvéd szombaton
    • a 49. hazai // meccsét játszotta, és ebből mindössze
    • 14-et // nyert meg.
    • a bontás előtti // Bozsikban ugyanennyi győzelemhez mindössze 24 meccs kellett.
  • sorozatban a harmadik // idényt indítjuk vereséggel:
    • 2019/20 // négy vereség sorozatban, majd győzelem
    • 2020/21 // két vereség[1], majd győzelem
    • 2021/22 // egy vereség
“Onnan folytattuk eredményességben, ahol abbahagytuk” bővebben

Mikor kaptunk utoljára négy gólt egy félidő alatt?

2020.02.29. Honvéd – Diósgyőr 0-4 (0-0)

Sannino edzőségének utolsó előtti előtti meccse, a padon mégis Pisonttal, mert a mester ekkor épp karanténban volt.

Kiállítva // Batik (73.), Mezghrani (83.)
Kiállításkor // 0-2 és 0-3

“Mikor kaptunk utoljára négy gólt egy félidő alatt?” bővebben