Mastodon

Az Újpest korai kiállításától a vélt játékunkig eljutni alig egyetlen logikai ugrás

young woman with flowers in basket near fence

Néztem tegnap az Újpest-Videotont (eleinte félszemmel, majd a második félidőben már figyelve, igaz, pár sör és pálinka alkotta kombón túl), és az van, hogy erősen kontextusba helyezték a múlt héten Videotonban játszott jó meccsünket.

Egyszerűen ugyanaz történt, ami a Videotonnal szinte az egész idényben: ha eléggé türelmes vagy, ha beállsz nekik, ha kicsit visszahúzódsz, akkor fogalmatlanul vergődni kezdenek. Viszont ha felvállalod a nyílt, kockázatos focit, akkor azért van annyi potenciál, illetve egyéni képesség abban a keretben, hogy elkapjon téged. Ahogy tették velünk, mert mindenképp előre akartunk játszani. Pláne a végén, amikor Lovric helyett Mezghrani, és az amúgy hatalmasakat hibázó Pantelic helyett Eppel volt fent a pályán, és gyakorlatilag megszűnt az addig is csak nyomokban felfedezhető védekezésünk a középpályán, illetve csapatszinten. Totálisan szétszakadtunk két térfélre. A Videoton ezt követően annyit lőhetett kapura, amennyit akart. Az viszont már a saját bénaságuk, hogy nem lőttek több gólt.

Az Újpest ezzel szemben nem adta magát ilyen könnyen, és emberhátrányban, visszaállva, egy talált góllal, ha nem is simán, de egyértelmű módszerrel verte a továbbra is teljesen fogalmatlan Videotont. Oenning reagált az ellenfél játékára, vagyis arra, ami a Szabics, Torghelle, Juhász agytröszt leoktatott a keretnek, és amit hétről-hétre látatunk tőlük. Jobb híján ezt nevezzük játéknak.

Vagyis ebből annyi a lényeg, hogy ha nem vagy kész, ha nem tudod rosszabb napjaidon tisztán erőből lenyomni az ellenfeleidet, akkor nem szégyen reagálni a várható játékminőségre, és némileg módosítani a taktikádon. A Videoton jelenleg kényelmesen verhető, de legalább egy döntetlenre jó, ha megfelelően állsz hozzá a meccsekhez. Valószínűleg nem véletlen, hogy ebben az idényben ennyire sivár a mérlegük:

sorozatmgydvrg-kgppm
NB I.1035211-101,4
kupa116-23
Konf. liga2111-30,5
összesen1346318-151,38
ppm: pont per mérkőzés

A Videoton nyár óta a következő meccseket nyerte meg:

  • NB I/4. 08.21. Videoton – Kisvárda 2-1
  • NB I/5. 08.28. Videoton – MTK 2-1
  • MK/3. 09.18. Sopron (NB III) – Videoton 2-6
  • NB I/9. 10.16. Videoton – Honvéd 2-1

Vagyis csak hazai pályán, és csak 2-1-re képes nyerni, ha éppen.

faceless woman with cardboard box on head against pond
fotó: Ryanniel Masucol/Pexels.com

Na, de a lényeg, hogy néztem tegnap a meccset, fetrengett a végén piszkosul az Újpest, és bár tudtam, az eredmény jó nekünk, azért volt bennem egy nem elhanyagolható adag irigység. Nekik miért sikerül? Ezt a Videotont bárki megveri, csak mi nem.

Szóval, ott álltam a tévé előtt, és arra gondoltam, hogy múlt heti, pörgős, jó meccs nem azért történt úgy, ahogy történt, mert Feri képtelen volt reagálni az ellenfélre? Mert mondjuk Feri nagyon ragaszkodik az elképzelt játékához, amit szerinte kellő mértékben megvalósítunk, tehát fel lehet lépni vele bárhol, akár Fehérvárott is?

És nem arról van inkább szó, hogy két, teljesen fogalmatlan, valódi játék nélküli csapat találkozott egymással, és lett belőle egy klasszikus grundmeccs?


címlapkép: Ryanniel Masucol/Pexels.com

? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||