Mastodon

Viszlát, Laci

Van egy csoportos beszélgetésünk, amit eredetileg még a niksici túrára hoztunk létre, és a neve is beszédes, mindössze ennyi: túrabusz. Pár hónapja tettem be egy statisztikát, hogy srácok, a Földet nagyjából kétszer körbeutaztuk a Kispesttel. A Lacettiben, Laci kocsijában volt, hogy egy naptári évben egy naptári hetet eltöltöttünk együtt, a csapat után gurulva.

És mindig röhögtünk. Vagy a hátsó ülésen aludtunk, aki épp amit.

Valahogy mindig minden szép és jó volt, és ha nem, akkor azzá tettük. Álltunk a varsói pékség előtt, Vilniusból hazajövet, bureket ettünk, és Montenegróról beszélgettünk, hiszen mégis burek. Vagy valami másról, nem tudom.

A képen, itt fent, Laci, a varsói pékség ablaka, a burekek, és az ablakban a tükörképem.

Volt egy szabad délutánunk Izraelben, elszaladtunk fürödni a Holt-tengerben, meglátogattuk a Siratófalat Jeruzsálemben, és vodkáztunk a szállásunkon. Belefért.

Széntablettát szereztünk hirtelenjében Szkopjéban, Korda Györgyöt hallgattunk az Ohridi tó partján, olcsósított ajvárra vadásztunk a határ előtt.

Harcsapaprikás talán Tiszaújvárosban, fagyoskosdás a dupla edzőmeccseken, melegedés a boltban félidőben, mit adnak a Netflixen (HBO-n), van valami érdekes?

Putnokról, egy kupameccsről hazafelé jövet megíveltük Szlovákiát, mert füstölt sajtot akartunk venni. Egy csomagtartónyit. Később, egy másik túrán az autó is elfüstölt.

Labdáztunk helyi gyerekekkel Kotorban, az Adrián halakat néztünk a tengerben, mert mi inkább a kavicsos partokat szeretjük.

Hantám, te mióta vagy szemüveges? Képzeld, Laci, tegnaptól újra. Csodálkozom is, mennyire gyenge a foci, most, hogy rendesen látom. Tényleg ennyi a játékunk? Ennyi, Hantám. – beszélgettünk egy random edzőmeccsen a műfüves mellett, miközben rájöttem, nem a játékért járunk meccsre, hanem egymásért, a Kispestért.

És nem volt pillanat, amikor ne éreztük volna, Laci egy a Kispestből, és a Kispest valamennyire egy Lacival. Néha egyenesen féltem a kocsijában, amikor a volán mögött felvette a telefont: – Halló, tessék? (…) Ne haragudjon drága, de ma meccset játszik a csapat, és mi épp az autópályán vagyunk. (…) Igen, ilyenkor nincs senki a boltban, hiszen meccsre megyünk.

Közben pittyeg a Sofascore, vezet a Liverpool.

Hányszor, de hányszor.

És mindig röhögtünk.


Hiányozni fogsz, Laci.

Nagyon.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||