Mastodon

Amiért eddig sírtunk: lett sportigazgatónk!

Adjuk meg a bizalmat.

Amikor először meghallottam a pletykát, hogy egy skót csóka, bizonyos Crhis Docherty lesz a sportigazgató Kispesten, akkor a szokásos lekáderezés első pillanatától fogtam a fejem: úrjézus, ez a figura alig 30 éves, és úgy tolták be ide. (Nyomban ezután megnéztem Ken Doherty 97-es döntőjéből részleteket, ahol egy csodálatos menetelés után, a végén 18-12-re győzte le a korszak egyeduralkodóját, Stephen Hendryt.)

De vissza részletekhez, és nézzük, hogy a Honvéd mit ír a két érkezőről, mert Docherty mellett jön Kepcija is, igaz csak valamiféle tanácsadóként, amolyan home officeból, sokadik mellékállásként.

Docherty, Crhis

poszt: sportigazgató

  • a skót szövetségnél kezdett, mint ellenfél- és mérkőzéselemző, valamit a játékosok fejlesztésével(?) foglalkozó valaki;
  • a skót U21 válogatott stábjának tagja;
  • Kínában is a fiatalok fejlesztésével (tényleg, ez mi a fene?) foglalkozott;
  • a Hajduk Splitnél Kepcija munkáját segítette videóelemzőként, valamint az edzők és játékosok fejlesztésével is foglalkozott (ez valami heppje lehet), illetve részt vett az akadémia és az első csapat közötti átmenet kialakításában;
  • a skót Dundee Unitednél teljesítményfejlesztésért felelős igazgató (az jó, mert az igazgatói posztokba úgyis bele vannak buzulva Kispesten), és itt is az első csapat és az akadémia közötti átmenettel foglalkozott;
  • legutóbb az orosz Akron Togliatti (jelenleg a másodosztály 9. helyezettje) sportigazgatója volt.
  • és még mindig csak 30 éves! (pedig már mennyi munkahelye volt)

Jelenleg minden erőmmel azon vagyok, hogy a lehető legátfogóbb elemzést készítsem el a Honvédról, és ígérem, hogy ennek végeztével részletesen beszámolunk erről.

mondta székfoglalójában Docherty.

Kepcija, Ivan

poszt: szakmai tanácsadó

  • Dinamo Zagreb akadémiáján valamilyen sportvezető volt;
  • Legia Vasrónál technikai igazgató1) (ez mi lehet?);
  • Hajduk Splitnél sportigazgató;
  • a skót Hibernian vezető játékosmegfigyelője;
  • tavaly óta a boszniai FK Sarajevo tanácsadója;
  • a horvát szövetség számára fejlesztési tanulmányokat állított össze.

Amikor találkoztam az együttes tulajdonosaival, vezetőivel megfogott a szenvedélyük és éreztem rajtuk a klub iránti elkötelezettséget. Kiváló infrastruktúrája és remek akadémiája van a Honvédnak, szeretnék én is hozzátenni a sikeres működéshez.

megfogta a szenvedélyük!

1) Nálunk ezt a posztot jelenleg Sinkó Gábor tölti be Tamara utódjaként. Tehát ha jól értem a terminológiát2), akkor Kepcija a Legiánál Simongabibácsi volt, ami ugyan fontos feladat, de a szakmához semmi köze. Vagy ha mégis köze van, akkor Sinkó mit keres ezen a poszton nálunk?

2) Miki, az állandó lengyel-szakértőnk szerint itt valami fordítási/értelmezési hiba lehet. A lengyel sajtó valóban hol technikai igazgatóként, hol sportigazgatóként ír a Legiánál dolgozó Kepcijáról, viszont az utódját már egyértelműen sportigazgatónak nevezik. Kepciját és társait egyébként egy bajnoki címmel és kupagyőzelemmel végződő év után elbocsátotta a Legia, mert nem jött be nekik a horvát vonal. A lényeg, hogy Sinkó megnyugodhat, nem a helyére igazolták Kepciját.

Kun Gábor

poszt: ügyvezető

A két új poszt feladatkörei:

  • játékoskiválasztás,
  • csapatba építés,
  • számonkérés,
  • kapcsolatrendszerük aktiválása a Honvéd érdekében.

Vagyis papíron egy teljes vertikum fog a homeofficeoló tanácsadó és a harmincas sportigazgatóhoz tartozni: gyakorlatilag a napi edzésvezetésen és meccselésen túl a klub teljes szakmai folyamatának kidolgozása és menedzselése. Nem apróság, de hátha bejön. Végülis nem egy klubnál alkottak nagyot olyan elkötelezett fiatalok, akik statisztikákból, videókról és mindenféle tanulmányokból tanulták a futballt. (Egyébként pedig legyünk tisztában azzal, hogy ők, illetve a fajtájuk egyáltalán nem a jövő, hanem annyira a jelen és a közelmúlt, hogy már most fényévekkel le van maradva a magyar futball a kortárs folyamatok értelmezésében. A világfutballhoz már rég nem elég Bognár Gyuri-félék éles szeme.)

Emellett még várhatóak átalakítások bizonyos sportszakmai területeken és természetesen a játékoskeretben is jelentős változás lesz.

tette hozzá Kun Gábor, hogy további átalakítások is várhatók. A sportszakmai területet gondolom viccből említette, mert ilyen valószínűleg nem volt Kispesten.

Csak így tovább, lelkesen, elkötelezetten, szerényen és becsületesen a Honvédért! Mendelényi társtulajdonos szavai jutnak eszembe, és mélyen egyetértek vele:

Nagyon régen nem volt olyan ügyvezetője a Honvédnak, aki ennyire a klubért él.

Köszönjük, Gábor!


Következtetés: Kun valószínűleg (minden bizonnyal) marad a klubnál. Éljen, éljen!


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||