Mastodon

Nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak

Még egyszer: ahogy eddig, most is minden a legnagyobb rendben.

Az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy tíz forduló után mindössze egyetlen pontos átlagra vagyunk képesek, és ez a kereken egyetlen pontos átlag, amióta tizenkétcsapatos a bajnokság, mindössze egyetlen évben, még 2015/16-ban nem jelentett kiesést.

Ha egyáltalán lehet tovább fokozni a probléma súlyát, akkor mindenképp meg kell említeni, hogy még saját magunkhoz képest is gyenge az egy pontos átlag. Az elmúlt két szezonban az 1,12 és az 1,15 eleve történelmi mélypontok voltak, azonban idén már ennyinek is örülnénk, főleg azért, mert egy idény kivételével ezek az átlagok a bentmaradást jelentették.


Egy átlagos bajnokságban úgy kell számolni, hogy 36-37 pont szükséges a valószínű, és 38-39 pont a biztos bentmaradáshoz. Amennyiben tartjuk a formánkat, úgy várható pontszámunk 33 az idény végére, ami egyértelműen kevés.

Ahhoz, hogy a 36 pont meglegyen, meccsenként 0,13, a 38 ponthoz pedig 0,22 pontot kellene javulnunk. A betonbiztosnak számító 40 pontról (0,3 pontos javulás) jelenleg álmodni sem merek, ahogy a korábbi években szidott középcsapati léthez (46-47 pont legalább) szükséges 0,6 pontos javulásról végképp nem.

Mivel a bajok egyértelműen a tulajdonosváltás pillanatától kezdődtek, és mivel azóta teljesen lecseréltük a keretet, az edzői stábot többször, a háttérembereket (gyúrótól a technikai vezetőig), a sportszakmai vezetést, így kizárásos alapon az maradt, hogy a valódi felelősöket az egyetlen változatlan helyen, a tulajdonosi, illetve ügyvezetői posztokon kell keresni.

Esetleg a szurkolókban, végszükség esetén a nyilvánosságban, de nem jött rosszul a koronavírus miatti vészhelyzet, a migráció, az ukrán-orosz háború, az infláció, az energiaválság, vagyis minden, ami körülmény. És természetesen Hidi Patrik.


Az ígéretekkel inkább ne is vessük össze a valóságot:

Az tény, hogy [Kun] Gábor és a tulajdonosok hozzák meg a döntéseket, éppen ezért kell úgy megerősíteni az előkészítő szakmai munkát, hogy ne történjenek meg az eddig látott hibák. Nagyon régen nem volt olyan ügyvezetője a Honvédnak, aki ennyire a klubért él.

Mendelényi Dániel, tulajdonos a honvedfc.hu-nak (2022.05.19.)

Valahogy mégis megtörténtek, vagy ha nem pontosan ugyanazok a hibák, akkor hatalmas bravúrral sikerült találni újakat, és hozni a még rosszabb eredményességet, és a még nagyobb kilátástalanságot.

Május eleje, vagyis Kepcija feltűnése óta lett új tanácsadó, sportigazgató, szakmai vezetés, folyamatosan távoztak a játékosok, és folyamatosan, egészen a közelmúltig (Domingues és Capan szeptember elején) érkeztek újabbak. És amikor elkezdenénk reménykedni, hogy ők talán jobbak, mint a régiek, akkor azt látjuk, hogy nem, hogy újra egyéves szerződések, hogy újra kölcsönszerződések, hogy újra hatalmas kihagyások, sérülések után, meccshiányos játékosok, hogy hónapokba telik, mire felveszik az amúgy nem éppen nemzetközi nívójú ritmust, miközben a többségükön látszik, egyszerűen még hozzánk is kevés.

Legalább a parasztvakítás ne lenne, és ne kapnánk hétről-hétre valamiféle sikerpropagandát a pofánkba, ne fogadkoznának következmények nélkül játékosok és edzők, ne mondják már azt, hogy látszik a munkájuk, és részben elégedettek, mert ha tényleg ezt akarták elérni, akkor köszönjük szépen, ebből nem kérünk. (Illetve, mi nem kérünk, mert mint azt láttuk, a Bozsik stadion nézőszáma trendszerűen növekszik, tehát vannak, akik mégis, akik elégedettek, sőt, pont ezt óhajtják. Azt továbbra sem merjük feltételezni, hogy a klub valótlan nézőszámadatokat közölne.)

Ugyanazok a hibák, legfeljebb más csomagolásban, miközben a valódi felelősséget senki sem vizsgálja, senki sem meri kimondani házon belül. Pedig ha valami kívülről ennyire egyértelmű, akkor belülről is annak kell lennie.

Mire számíthatunk a következő szezonban, hol lehet a Honvéd helye?

Mindenféleképpen a tabella első felében kell lennünk.

szintén Mendelényi Dániel, ugyanott, ugyanakkor

Kell.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||