Nagy Gergő búcsúja

A hajtás után bajnok- és kupagyőztes csapatunk egyik kulcsembere búcsúszavait olvashatjátok. Ő maga kért meg minket, hogy itt, ezen a fórumon tegyük közzé a szavait felétek, a szurkolók felé, a fenti címképpel kísérve, amit szintén ő küldött. Hogy a viharba’ mondtunk volna erre nemet? Gergő, tiéd a szó.


Kedves Kispest, Kedves Kispestiek!

Mivel nem vagyok a közösségi média ördöge, megszállottja és olyan nagy híve sem, ezért szeretnék Tőletek itt elbúcsúzni!

Bár nem így terveztem… de ember tervez, Isten végez !!

Egy korszak, most lezárul az életemben! 15 év után most búcsút intek Nektek, a Kispestnek, és szó szerint a fél életemnek! 14 évesen tettem be a lábam az akadémiára, azzal a vággyal, hogy profi labdarúgó legyek!

Aztán a vágyak teljesültek, amiket újabb álmok váltottak fel…egy esetleges bajnoki cím, egy esetleges válogatott meghívó, egy esetleges kupagyőzelem… és lásd az álmok teljesülnek…! Ezért most felemelt fejjel, büszkén mondhatok köszönetet és búcsút Nektek szurkolóknak, és a Kispestnek is egyaránt !

Nyerjetek Kupát! Bajnokságot! 🏆

Üdv.: Nagy Geri77

***

Mit lehet ehhez hozzátenni? – kérdezhetjük szomorúan, de nem RW lennék, ha nem jönne még 10 bekezdés…

Reménykedtem benne éveken át, hogy ez a mostani poszt csak valamikor 2026-28 táján, egy hosszú kispesti pályafutás végén íródik meg, annak a tiszteletére, előbb nem. Mondjuk nem tudom, mit vártam, meleg hógolyót, Kispest drukkerként? A klub szurkolójaként, amely egyszerűen nem tud méltón búcsúzni egy legendájától sem, mióta én is Honvédos vagyok? Kovács Kálmánt gyalázó szurkerek küldik nyugdíjba a BVSC pályán 1997 szeptemberében; Pisontot haza nem hozó, Hamarral meg nem hosszabbító Pini 2004-ben; Tóth Mihállyal összekülönböző szakmai stáb 2007 telén; Németh Norbi meghízott, mehet 2012 nyarán; Torghelle minek is ide, hepciáskodik Hemy 2014-15 körül; és még folytathatnánk a sort. Akitől meg normálisan búcsúzna klubház, tábor, az meg önmaga hülyül el (Ciao, Davide). Szóval mi nem tudunk normálisan lezárni, kivezetni sztorikat – és nyilván a mostanit is sikerül elbaszni.

Múlt héten hívott fel Nagy Gergő, hogy mivel vége a kispesti sztorijának, ő arra gondolt, elbúcsúzna a szurkolóktól, de nem az átlagos facebook, instagram modoroskodások formájában, hanem valahogy személyesebben – mondjuk a blogon keresztül. Én a magam részéről kevés játékossal vagyok kvaterkázós viszonyban (gyakorlatilag eggyel sem), azon kevés pedig akivel kölcsönös a riszpekt, az Gergő. Azt hiszem, ez a részéről elképzelt búcsúformula mindent elmond arról, hogy miért.

Amikor 2010 végén, azon a bizonyos Eger elleni hazai MK meccsen a műfüvesen először láttam a nagycsapatban tétmérkőzésen, Czár és Boti mellett vele kapcsolatban gondoltam a sok bedobott fiatal közül, hogy ebből lehet valami. Aztán jó érzés volt látni ezt a beigazolódást, hosszú éveken át a srác fejlődését, kicsit már úgy éreztem magam, mint a nagy öregek, akik megjósolták Pintér vagy Sikesdi vagy Kálmi első kispesti meccsein, hogy „na ez jó lesz”. Apropó, nagy Öregek: Apu látott már a Kispéter Mihály-féle MK-győztes alakulattól kezdve sok ászt Kispesten, de Gergőt ő is nagyon csípte, pedig neki olyan kedvencei voltak, mint Tichy, Csikó vagy Pál Józsi.

Mit lehet Gergő búcsújához hozzátenni? Gergő, köszönök/köszönünk mindent, a megalkuvás nélküli hajtást minden meccseden, a Fehérvár ellen heggesztett sóstói gólodat, a Békéscsaba elleni föld-levegő-rakétádat, a bajnoki évben az utolsó 5 meccsre az addigi szezonbeli alázatos csereszerepből főszereplővé válásodat, hibátlan szűrőjátékod és Eppel fejére varázsolt debreceni gólpasszod. Ez az öt meccs volt a sok-sok kispesti csatád koronaékszere. És még sorolhatnám. Kurvára hiányozni fogsz az öltözőből, a kezdőből vagy épp a melegítő cserék közül, a szemléleted, a hozzáállásod, a karaktered. Példa kéne legyen minden itt játszó játékos számára… Békéscsabai srácként, gyerekkorban Újpestnek szurkoló ifjoncként Te ÖRÖKRE KISPESTI MARADSZ, nekem és sokaknak a klubhistória stabil részeként. Testalkatra a legkisebb, a bajnokcsapatból az egyik (ha nem a) legnagyobb ember. Ezt vidd magaddal a lelkedben.

És ide mindig hazavárunk!

RW és a Csakblog


innen átveszem a szót. (hanta)

Hahaha, mire elkészültem a Gerivel és Botival foglalkozó poszttal, akkor láttam meg, hogy RW kitette Geri üzenetét. Most mi legyen? Bemásoljam ide, amit írtam, vagy menjen ki valamikor máskor?

A legegyszerűbb talán az, ha én is itt köszönök el tőle, tőlük. Két hatalmas kedvencemtől.

Vagyis innentől egy másik poszt következik. Három az egyben: Geri, RW, Hanta. Még sosem írtunk hárman közösen posztot. Majd most. (Tessék Geri, még egy dolog amit elértél Kispesten!)


Tudtam, hogy jönni fog ez a bejelentés, de amikor megláttam, tényleg megkönnyeztem

Valahogy el kell indítani a hetet és a felkészülést. Edző ugyan még nincs, Májer már távozott, egy belsővédő érkezett, és ahogy az várható volt, bejelentették két igazi ikon (igen, ikon!) távozását: Baráth Botit és Nagy Gerit.

Két saját nevelésű játékosét, akik bajnokok lettek velünk, akik érmeket nyertek velünk, akik közel (ki alatta, ki felette) kétszáz meccset játszottak a Honvédban. Annyit, amennyit már nem lehet csak úgy véletlenül. Mindketten viselhették a csapatkapitányi karszalagot, és mindkettejüket veszettül szerettük. Ha létezik igazi uno di noi, akkor ők azok.


Geri

Van még tíz percem srácok, utána mennem kell. – mondta Geri egy közönségtalálkozó után.

Két órával később kért egy mentes ásványvizet, mert annyira belemerült a beszélgetésbe, hogy kezdett kiszáradni.

Nagyon tud mesélni, és nem fogja vissza magát, ha kérdezik. Nyilván, a szituáció valamiféle kölcsönösségen kell alapuljon, vagyis elmond szinte mindent úgy, ahogy ő érzékelte, mert tudja, úgysem írjuk meg, viszont a dolgok jobb megértéséhez nem feltétlen baj, ha kicsit többet látunk. Nem mindent, de kicsit többet. Az újságírószakmában ezt úgy hívják, hogy háttérbeszélgetés. Vagyis valamikor így hívták, amikor még volt újságírás Magyarországon.

Nem Geri az egyetlen, akivel le lehetett ülni, nem az egyetlen, akivel lehetett, lehet így beszélgetni, viszont – hogy őszinte legyek – vele szerettem a leginkább.

Még mielőtt ennyire megnőtt volna, egy ugyanekkora töpszli srác volt. A műfüvesen játszott a fakó a Pécs ellen az NB II-ben, és a kis izgága, akit akkor már bőven kiböktünk magunknak, gondolt egyet, és húszról akasztott egy bődületesen nagy gólt. Onnantól egyértelműen óriási kedvenc lett.

Aztán megjelentek az InStat mérései a magyar fociban, és hoppá, a srác 92+% pontossággal passzolt a középpályán, gyilkolta a jónépet a maga kullancs módján. Nem lehet egyszerű ellene játszani.

Volt, hogy nem számolt vele egy-egy edző, aztán teltek a hetek, és a vége valahogy mindig az lett, hogy kezdő. Nem volt soha sem a legtehetségesebb az aktuális csapataiban, méretre sem egy Ádám Martin, viszont épp ezen tulajdonságai miatt, neki keményen kellett dolgoznia, hogy egyáltalán szóba kerülhessen a neve. Alázatos volt, na, és nem csak a csapat, hanem felénk, a szurkolók felé is.

Az ilyen játékosokat pedig imádjuk, nagyon imádjuk.

Egyszer mesélte, hogy a faterja Újpest-drukker (volt?, reméljük már megtért), és egy, talán U-meccsen lőtt egy gól az Újpestnek úgy, hogy a fater is épp kint volt. Rohant ki a partvonalhoz, és – jó leírom úgy, ahogy nekünk is mutatta – a golyóit fogdosva mutogatott kifelé – a faterjának. Na, mi van? Hősöm! (Megjegyzés: lehet, nem pont így volt, de én már így mesélem. A lényeg a lényeg belőle úgyis.)

Sok sikert, Geri, én tuti szurkolni fogok neked, mert hatalmas kedvenc voltál és vagy. És remélem, egyszer visszatalálsz Kispestre.

Ja, és sosem feledem az MTK-nak fejelt gólodat, Botis ollózása mellett az egyik kedvenc legabszurdabb gól, amit élőben láttam. Immmádom.


Boti

Najóbazmeg, mekkora élet királyának kell lenni ahhoz alig húsz évesen, a kábé harmadik NB I-es meccseden, hogy az Üllői úton, a kapunkba tartó labdát úgy állítsd meg, hogy letérdelsz a gólvonalunkon, majd a földig hajolva kifejeled?

Ennyire megalázni a Fradit hazai pályán, baszod, csak azért nem tapsoltam véresre a kezem, mert azt a meccset a sajtóból néztem végig, és minden erőmet elvitte, hogy ne röhögjek behugyozásig.

Amúgy nálam Boti volt az a játékos, akire azt mertem mondani valamikor tíz éve, hogy az akadémiánk első sokszoros válogatott játékosa lesz. Majdnem eltaláltam, és bár jó úton haladt, valahol megtört a dolog. Kár, de remélem nem végleg.

A Boti-féle futballistákra ugyanis óriási szüksége van a magyar focinak. Ő is az a forma játékos, akinek igazából egy klub van az életében, ott tud kiteljesedni, ott kapja meg a bizalmat a szurkolóktól, a klubháztól, a csapatától, az edzőjétől, és akit, mint egy Fiolát, Juhászt, satöbbit, igen, rühellnek az ellenfél szurkolói.

Merthogy az van, ezt a rühellt státuszt elérni nem egyszerű dolog, ezért nagyon sokat kell tenni. Alapvetően kétféle út járható: az egyik a Nagy Sándor-féle, eltöröm valakinek a lábát, a másik pedig az éveken át megbízhatóan hozom a formám, és pusztítom az ellenfél próbálkozásait, már-már idegesítő módon. Szerencsére Boti az utóbbi utat választotta, vagyis jogosan lett kiemelten utált játékosunk az ellenérdekelt feleknél. Márpedig ez az egyik legnagyobb elismerés egy játékosnak, hangozzék bármennyire is furán.

Mondok egy példát. Lipcsei a búcsúmeccsét a Bozsikban játszotta, azon a meccsen, amikor Vaccaro beollózta a tizenegyesét. Lipcsei volt akkora játékos, és volt annyira közütálat tárgya, hogy egy marék kockacukorral felszerelkezve jelentünk meg többen is a stadionban, és amikor lecserélték, és elköszönt a Fradi-tábortól, akkor elénk érve megdobálhattuk vele. Tudjátok mit csinált Lipcsei? Felemelte a két kezét, és megtapsolt minket. Nem gúnyosan, hanem pont elismerőleg. Megköszönte, hogy vettük a fáradságot, és elismertük mi is a pályafutását.

Őszintén kívánom, hogy Botinak is legyen egy ilyen pillanata, mert megérdemli. Megérdemli, hogy legyen belőle Valaki, akiről tudják, hogy Kicsoda.

Sok sikert neked is, Boti!


Két olyan játékos távozik most Kispestről, akikhez szurkolóként is képes voltam erősen kötődni, akik azt a Kispestet képviselték, amit Kispestként szeretnék látni.

Talán úgy hozza az élet, hogy ellenünk kell játszaniuk egyszer, kétszer, párszor, és egyáltalán nem bánnám, ha az pont életük meccse lenne. Nekik már nincs mit bizonyítaniuk, megtették elégszer. Innentől csak azt kívánhatjuk, hogy élvezzék a futballt, és maradjanak meg kispestinek.

Szurkolok nektek, srácok.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.