Mastodon

Rasszista szurkolás miatt levonult a Honvéd a pályáról

Csavarjuk tovább a valóságot.

Az Instagram, a Facebook, a TikTok, és úgy általában a kettő-négy kamerával felszerelt, szinte korlátlan internettel rendelkező rádiótelefonok korában könnyen előfordulhat, hogy egy eseményről hirtelen előkerülnek mindenféle videók. A felhasználók egy jelentős része ugyanis nem gondolkodik, egy lájkért, megosztásért szinte bármire képes. Pláne, ha fogalma sincs arról, hogy éppen mit csinál.


Az MLSZ természetesen példás módon ki fogja vizsgálni a Zalaegerszegen történteket, erre ígéretet tettek.

Hivatalosan nem kommunikálták, azonban feltételezhetjük, hogy a fegyelmi bizottság keddi ülésén úgy határoztak, csütörtökre berendelnek mindenkit, bekérnek minden anyagot, és a meghallgatások, valamint a bizonyítékok megvizsgálása után hoznak döntést. Nincs ebben semmi meglepő, nagyon kényes a téma.

Amiben biztosak lehetünk, hogy felsorakozik:

  • az MLSZ ellenőrének jelentése,
  • a játékvezető jelentése,
  • a klubok képviselői, közöttük akár a történetben közvetlenül érdekelt felek (pl. Moniz, Dragóner, Manzinga),
  • vélhetően a televízió felvételei, esetleg külön elkérve a zajkamerák hanganyagait,
  • a stadion biztonsági kamerájának felvételei,
  • stb.

Lehetőség bőven van, akár bizonyítékot találni is.

Viszont amit egészen biztos nem fognak figyelembe venni, az maga a valóság. És itt nem a társadalmi valóságra tessék gondolni, az olyan, amilyen, hanem szimplán az MLSZ mindenféle szabálykönyvei és a ZTE Arénában történt esetek közötti párhuzamokra.


Moniz egy hónapja

Mivel a fegyelmi bizottság általában csak az ítéleteket teszi ki a honlapjára, és a szövetség részleteket is tartalmazó Hivatalos Értesítője hagyományosan két-három hetente jelenik meg, így várnunk kell arra, hogy megtudjuk, pontosan miért is kapott egy hónapot Moniz.

A tétel egyébként pontosan megfelel a Fegyelmi Szabályzat 19. § (3) a) szerint (Annak a sportszakembernek a büntetése, aki a labdarúgónak, a labdarúgók egy csoportjának, vagy a csapat egyik labdarúgójának sem engedélyezi a mérkőzés hivatalos kezdési időpontjában a pályára lépést, a pályáról történő levonulását elrendeli, illetve nem tesz meg minden tőle telhetőt a labdarúgó vagy a labdarúgók visszatéréséért: a) eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy hónaptól – két évig;) adható büntetés minimumának.

Monizt az 55. percben állította ki Bognár játékvezető, az 58. percben azonban még mindig a csapatának magyarázott

Vagyis úgy tűnik, a fegyelmi bizottság nem találta bizonyítottnak, hogy a kispadról elküldött Moniz a kiállítását követően még percekig taktikai utasításokkal látja el a csapatát, és egyes pletykák szerint mindezt később, a lelátóról is folytatta. A Fegyelmi Szabályzat 48. § (4) a) pontja egyértelműen kimondja, hogy “A mérkőzésen kiállított labdarúgó játékjogosultságát, kispadtól elküldött sportszakember tevékenységét a kiállítás, illetve a kispadtól elküldés a fegyelmi határozat meghozataláig automatikusan felfüggeszti. A felfüggesztés időtartama alatt a mérkőzéstől eltiltott labdarúgóra és a sportszakemberi tevékenységtől eltiltott sportszakemberre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.”, vagyis az elküldött ember azonnal eltiltottnak számít, és így a Szabályzat 9. § (2) b) 1) pontja szerint “Az eltiltás alatt álló sportszakember a kispadon és a játéktéren tartózkodókkal semmilyen formában nem érintkezhet a mérkőzés hivatalos kezdési időpontját megelőző 45 perctől – a szünetet is beleértve – a mérkőzés végét követő 30 percig, mely időtartam alatt sem a játéktérre, sem az öltözőépületbe nem léphet be. A mérkőzés alatt úgy kell elhelyezkednie, hogy a „kispad” 20 m-es körzetén belül nem tartózkodhat.”

A büntetési tétel arra enged következtetni, hogy Moniz olyan okból hívta le a csapatát, amit a játékvezető nem tartott indokoltnak. Feltételezve, hogy az egerszegi narratíva fedi a valóságot, és a kispadról a tartalékjátékvezetőn (egy szó, l. a jegyzőkönyvben) keresztül jelezték a játékvezető felé a vendégszektorból elhangzó rasszista bekiabálásokat, akkor a hivatali út az, hogy a tartalékjátékvezető jelzi az esetet a játékvezetőnek, az esetleg kimegy hozzá, konzultálnak, majd a játékvezető a rendező sportszervezet képviselőjéhez fordul, és első körben rajta keresztül figyelmezteti a szurkolókat. Ilyesmi azonban a felvételek alapján nem történt a helyszínen.

Jól látható, hogy Bognár játékvezető nem Andó-Szabó Sándor tartalékjátékvezetővel, hanem Tam Courts kispesti, és Moniz zalaegerszegi edzővel egyeztetett, amikor kijött az oldalvonalhoz

Az MLSZ fegyelmi bizottsága úgy tűnik nem látta bizonyítottnak, hogy Moniz egy olyan esemény miatt hívta le a csapatát, ami kirívóan nem futballpályára való, és ami példátlan még a sokat látott magyar futball történetében is.


frissítés // közben az MLSZ egy külön bejegyzésben tisztázta, hogy miért kapott Moniz egy hónapos eltiltást. Jól gondoltuk, a Fegyelmi Szabályzat 19. §-a alapján:


Azért mert szórványos, még nem kell felmenteni – vagy pont elítélni

A bevezetőben említettem, hogy kamerás mobiltelefonja és közösségi felülete ma már bárkinek lehet, és könnyen előfordulhat, hogy ezeken a nyilvános felületeken elhelyezett tartalmakat esetleg mások is megtalálják.

Mint például azt a két videót, amelyeken szórványos cigányozást hallani a zalaegerszegi oldallelátóról, és masszívat a kapu mögötti tábor felől, és ami miatt – a felvételen látható módon – jogosan vonulhatott le a Bp. Honvéd csapata a pályáról.

Egyáltalán nem relativizálva a történteket,

a felvételeken hallható cigányozás hangosabb, és több embertől érkezőnek tűnik, mint amekkora huhogás a vendégszektorból elhangzott.

Tudom, mert ott voltam.

Ha az MLSZ bekéreti a ZTE Aréna biztonsági kameráinak felvételeit, valamint az M4 Sport helyszíni zajmikrofonjainak hanganyagát, és ezeket szinkronba hozza, akkor pontosan láthatja, hogy egy, legfeljebb két tucat ember huhogott a vendégszektorban, és tartott mindez pár másodpercig.

A fenti videók, amelyek a TikTok nevű platformon nyilvánosan elérhetők egyenként 8-9 másodperc hosszúak, és a nézettségük alapján tízezres közönséghez jutottak el a vasárnapi feltöltésük óta:

Képernyőkép: a videót közlő felhasználó TikTok-oldala

Felteszem a kellemetlen kérdést

Pontosan mit és hogyan szeretne büntetni a fegyelmi bizottság a következő ülésén?

Egyáltalán mit nevez az MLSZ rasszizmusnak, mit diszkriminációnak, mit obszcén, és mit megbotránkoztató kifejezésnek?

Ha pár ember huhogni kezd, az súlyosabb megítélés alá esik, mint amikor pár ember cigányozni kezd? Még akkor is, ha mindkettőre van bizonyíték?

Miben más a vendégszektorban felhangzó huhogás, mint például az egerszegi oldallelátón több alkalommal is elhangzó cigányozás?

És a legkeményebb kérdés, hogy pár ember rövid ideig tartó megnyilvánulását egyáltalán lehet, és szabad önálló, szabályzatba ütköző, és büntetendő tételnek kezelni? Vagyis pont azokat a cselekedeteket, amelyek ellen még a helyszínen, a táborok szintjén is lehetetlen gyorsan és hatékonyan fellépni.

Baromira nem lennék most a fegyelmi bizottság helyében, ugyanis egy széles sajtónyilvánosságot kapott ügyben kell dönteniük, ahol egészen nyilvánvaló, hogy ha az egyik vétkesnek tekintett félre ráhúznak valamit, akkor gyakorlatilag szó szerint ugyanazt kell alkalmazni a másik félre is. Valamint fennáll annak a veszélye, hogy a rasszizmust külön elítélve, a cigányozást, buzizást kivonják a szankcionált cselekmények adott kategóriája alól, mintegy enyhébb büntetési tételként kezelve.

Miközben bizonyítékuk bármelyikre lehet dögivel, elég csak beletekerni véletlenszerűen a meccs televíziós felvételébe.

Lavina

Ha a ZTE-Honvéd kapcsán a huhogást, mint rasszizmust külön büntetik pár ember pár másodpercnyi cselekedetéért, amit nem tudatosan provokatív, esetleg más, látványosan rasszista közlésként követtek el, és minden mást egyéb tételként kezelnek, akkor – mivel az eset most tényleg nagy nyilvánosságot kapott (az elbitorolt indexen még egy hihetetlenül szánalmas véleménycikk is lejött róla, miközben a sportújságírás élharcosa, a nemrég állami tulajdonban került Nemzeti Sport egyáltalán nem foglalkozott vele sem vélemény, sem publicisztika szintjén) – elismerik, hogy rasszizmus és rasszizmus között lehet különbség. Nem volna jó, ha elindulnánk ebbe az irányba.

Ha a ZTE-Honvéd kapcsán pár ember huhogását és a nagyobb tömegek cigányozását azonos kategóriaként kezelik, akkor, pont a nagy nyilvánosság miatt, elismerik, büntetni kellene minden diszkriminatív megnyilvánulást, vagyis azt, amit eddig nem voltak hajlandók megtenni. Az MLSZ diszkriminációellenes programja, ha valóban volt ilyen, látványosan elbukott.

Marad a büntetni, büntetni, büntetni? És várni, hátha magától megjavulnak a dolgok? Addig pedig a klubok befizetik a milliós tételeket, és az egyébként üresen kongó stadionokban lezárnak egy-két, amúgy is üresen álló szektort. Ezt nevezik felénk példás büntetésnek, miközben a visszatartó ereje nulla.

Vagy ezt az esetet még egyszer és utolsóként elengedik, és úgy kezelik, ahogy a korábbiakat, azonban kimondanak egy cezúrát, és innentől valóban betartatják a saját szabályaikat, esetleg finomítanak rajtuk, valódi programokat hoznak létre a diszkriminatív megnyilvánulások ellen, keményen beleállnak a dologba?

Esetleg tesznek egy újabb Nagy Ígéretet, majd pár hónap múlva ugyanúgy széttárják a kezüket, ahogy tették az elmúlt években: ez kérem társadalmi probléma, mi pedig csak egy sportági szövetség vagyunk.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||