Amikor már azt hittük, hogy a Gyűlölet nem pálya kampány nem több a stadionok hangrendszerébe eltávolíthatatlanul beszorult cédénél, amiről pár kissrác beleordítja a meccsek körüli időbe és térbe, hogy nem pálya, nem pálya, nem páááááálya, akkor jött az MLSZ és gurított egy váratlant: tíz év után felfrissítette a képi világot, és új szereplőkkel mondatja el ugyanazt az üzenetet.
Természetesen lenne pár megjegyzésünk.
1. szeretnénk azt hinni, hogy
lehet némi közünk a frissítéshez, bár pontosan tudjuk, hogy nyilván nincs. Azonban kicsit megkapargatva az elmúlt évek sajtómegjelenéseit a témában, elég könnyen ráakadhatunk a tavalyi egerszegi huhogósdi után írt cikkünkre, cikkeinkre, ahol külön kiemeltük, hogy a szövetség kilenc éve változatlanul ugyanazt a sablonüzenetet tolja, valamint büntet, büntet, büntet, és ezen kívül legfeljebb siránkozik, vagy siránkozva kér, hogy srácok, ne, mert akkor minket is megbüntetnek.
A cikk, illetve a témája akkoriban nagyot futott, tehát nem kizárt, hogy az MLSZ-nél is észrevette valaki, hogy 2022-ben kifejezetten ciki például Lombard Pápa játékossal kampányolni. Csak emlékeztetőül, a klub 2015-ben bedőlt, miután kiderült, hogy a tulajdonosa, Bíró Péter hamis aranytömbökkel vert át a bankokat. És, hogy még cikibb legyen, 2019-ben öt évet kapott, vagyis mostanában szabadulhat, miközben az MLSZ-nél annyi változással futott a kampány, hogy menet közben valamikor kikopott a játékosos verzió. Sőt, annyira kikopott, hogy a Youtubeon az MLSZ saját csatornáján egyáltalán nem található meg.
2. remek játék egyébként
összegyűjteni a neveket az akkori videóból. Vannak jó páran, szigorúan nem mindenki: Guzmics, Kiskokó, Jova, Radó, Rudolf, Balajcza, Vécsei, Kanta Józsi, pár random légiós, Nyilasi Tibor, szóval mehet a kikockázás és a felismergetősdi, hogy hány arc van meg emlékezetből.
3. a nem pááááááálya kiáltásnál
kevés idegesítőbb dolog volt mostanában a stadionokban, személy szerint örülök, ha eltűnik.
4. az új videó viszont annyira nyomoronc lett,
miközben próbálja eljátszani, hogy milyen az Idealizált Magyar Szurkoló: a válogatottnak szurkol, és vagy kifesti az arcát, vagy nem, vagy vizes pólót húz a sörhasra, vagy nem, vagy sír, vagy nem, vagy félmeztelenül mutogatja a tetkóját/testfestését, vagy nem. Nyilvánvalóan tömegekről beszélünk.
A legkellemetlenebb rész azonban mégsem az idealizált szurkolói kép, hanem a vége, amikor Sallai, Rossi és Szoboszlai hangján szólal meg az Üzenet:
Egyáltalán nem természetes hanglejtés, kicsit olyan, mintha három fogyatékos próbálna komolynak látszani az érettségi bizottság előtt.
A most bemutatott szpot érdekessége, hogy tíz év után kiemeli a gyűlöletet a klubok világából, és behelyezi a nemzeti válogatottak alkotta térbe. Vajon ezzel a mondanivaló is változik? Vagy csupán azt akarja üzenni az MLSZ, hogy a válogatott meccseire nem való a gyűlölet – tehát az jelen van/volt?
Van egy nem túlzottan kifejtett rész a bejelentésben, ami arra enged következtetni, hogy lehetnek a frissített kampánynak NB I-es verzió is, amikkel a közeljövőben fogunk találkozni:
A nézők először – összhangban az UEFA antidiszkriminációs napjával (március 1-jén volt a zéró diszkrimináció világnapja, míg március 21-én a faji megkülönböztetés elleni küzdelem világnapja) – a férfi A-válogatott márciusi találkozóinak környezetében, majd az OTP Bank Liga mérkőzésein, valamint egyéb kültéri hirdetési helyeken találkozhatnak az élvonalbeli és válogatott játékosok részvételével elkészített társadalmi célú reklámszpotokkal és óriásplakátokkal.
Az OTP Bank Liga csapatainak játékosaival, valamint Marco Rossi, Szoboszlai Dominik és Sallai Roland közreműködésével készült kampányfilm hangsúlyos megfogalmazása szerint a futballmérkőzésekbe sok minden belefér, de a GYŰLÖLET SOHA!
5. a gyűlölet márpedig pálya
Hogy is fogalmazott Hadas Miklós és Karády Viktor a Futball és társadalmi identitás című vitaindító cikkében?
Ezzel szemben a futball igazi tömegsport. Nem csupán a szurkolók száma, hanem heterogén társadalmi összetétele következtében is, ahol jelentős embertömegek egy zárt tér interaktív helyzetében egy szimbolikus harc közvetett résztvevőivé válnak. A szurkoló nem (elsősorban) az egyéni versenyzőnek drukkol annak egyéni kvalitásai (illetve a sportoló és a szurkoló közötti esetleges viszony) alapján, hanem egy csapat által reprezentált közösséggel azonosul: a futballcsapatok és játékosaik által inkorporált jelentéstartalmak már szociológiailag érvényes különbségek kifejezői. Amikor két futballcsapat egymással játszik, a mérkőzés az általuk hordozott társadalmi jelentéstartalmak konfrontációjává is válik. Jóllehet ez az ”antagonisztikus játék” nem közvetlenül, hanem áttételesen és jelzésszerűen fejezi ki a szembenálló felek közötti társadalmi versengést, ahhoz elég egyértelmű, hogy a szurkoló fölfedezhesse benne a megkülönböztető elemeket.
(…)
Mindezen egyéni és kollektív identitáselemek sajátossága, hogy elsősorban a tribün összefüggésrendszerében hívódnak elő, egy jól körülhatárolható ellenfél vagy ellenség jelenlétének köszönhetően.
in: Replika 17-18.
Magyarul a futball egy olyan játék, ahol az eredményen és a pályán zajló események esztétikumán túl, a szurkolói és támogatói körben egészen más tartalmak is előkerülnek, mégpedig a mi és az ők megkülönböztetés folyamatosan változó értelmezése. A szurkolók nagy része eleve egy elképzelt mi megélése miatt vált szurkolóvá, tehát számára az ők jelent mindent, amit nem akar képviselni, vagy ami egyenesen a rossz. A szurkoló tehát ab ovo gyűlöl, hiszen a szurkolóságának lényegi eleme pont a megkülönböztetés.
Aztán ahogy halad előre az időben, a relatív és valós sikeresség, illetve sikertelenség újabb és újabb rétegeket pakol a gyűlöletére, és egyre belsőségesebb viszonyba kerül vele, a saját és a klubja narratívájától mind inkább szétválaszthatatlanná válik a mások utálata.
Az MLSZ kampánya “a nézőtéri gyűlöletkeltés és kirekesztés ellen” külön kiemeli, hogy
Az MLSZ kampányának fő célja a hazai szurkolói kultúra ápolása, és az, hogy klubszínektől függetlenül minden futballdrukker elfogadja: a stadionok lelátóin is törekedni kell a sportszerűségre, a rivális kluboknak, futballistáknak, az ellenfél szimpatizánsainak a tisztelete alapvető elvárás a labdarúgásban.
Vagyis a szövetség sutba vágva a történelmet, akár a Fradi-MTK, akár a vidéki nagyvárosok világát, bármit, azt állítja, hogy a magyar szurkolói kultúra a tiszteleten alapul. Pontosan nem tudom honnan szedik ezt a marhaságot, mert például Szegedi Péter, az egyetlen értelmezhető magyar sporttörténész eddigi életművének egy nem elhanyagolható része pont arról szól, hogy miként működött és milyen jelentéseket hordozott a futballhoz köthető verbális és fizikai erőszak a második világháború előtt, vagyis a magyar futball, és egyben a szurkolói preferenciák kialakulásának korában. És az sem elhanyagolható apróság, hogy a szabályozói oldaltól sem álltak távol a gyűlölet és kirekesztés egyes formái. (Utóbbira itt egy remek példa a keleti végekről: Tirpákok, hurkások.)
Nyilván a fene se akarja visszahozni a masszív zsidózást a lelátókra és a közbeszédbe, mint például amikor egy 1922-es MTK-VAC mérkőzést követően a szélsőjobb sajtó nagy röhögve csak egy kávét kért, azonban az is teljesen abszurd, hogy struccként a földbe dugjuk a fejünket, és nem akarjuk elfogadni, hogy a futballban bizony mindig ott lesznek a gyűlölet bizonyos formái.
Egy kispesti a büdös életben nem fogja tisztelni sem a Fradit, sem a fradistákat, mert így van bekötve. Ahogy egy fradista se fogja tisztelni a lelátón az újpestit, szombathelyi az egerszegit, nyíregyházi a diósgyőrit, pécsi a kaposvárit, és így tovább. A meccshétvégén kívül simán lehetnek ezek az emberek akár a legjobb barátok, azonban a meccsnapon a szurkolóból előjön a szurkolóságának mi oldala, felveszi hozzá a stadionnyelvet, és habitustól függően becsatlakozik: fradista c*gányok, b*sszátok az anyátok! Ebben a pillanatban az ők is aktiválja a mi-t, és válaszol: kispesti c*gányok, b*sszátok az anyátok! A jelentés pedig a következő: én, a csapatunk szurkolója gyűlölöm azt, amit te képviselsz a másik csapat szurkolójaként. A rigmus, bár egy megkülönböztető formát tartalmaz pejoratívnak szánt értelemben, tartalmilag mégsem cigányozás, hanem fradizás, újpestezés, kispestizés, ésatöbbizés.
Nem felmenteni akarom a cigányozást, eleve mert egyrészt szerintem kifejezetten kellemetlen, hogy szinte az összes szurkolótábor ugyanezt a rigmust használja, mintha központilag lett volna szabványosítva, hanem mert a rendszerváltás körüli évek anómiás állapotában, az évtizedek elfojtásából kiszabadulva, ezt a nyelvezetet szedték magukra a szurkolók, és mire normalizálódni kezdtek a társadalmi viszonyaink, ez a nyelvezet vált uralkodóvá a stadionokban. A cigányozáson jó lenne túllépni, azonban félő, a közeg még nem érett rá.
A cigányozás eltűnése ugyanis azt feltételezi, hogy megjelenik a kreatív szurkoló, aki képes a gyűlöletét elmagyarázni, azt rigmusba önteni, és így megtalálni azt a formát, amit a jelenlegi szabályozó környezet már/még nem büntet. Aztán ahogy változik a közbeszéd és a normarendszer, a kreatív szurkoló halad az idővel, és változtat a rigmusain, azonban a lényegi eleme mindvégig megmarad: a mi és az ők, illetve az ebből következő gyűlölet.
A futball ugyanis értelmezhetetlen gyűlölet nélkül. Ha nincs gyűlölet, akkor édes mindegy kinek szurkolunk, csereszabatossá válunk, nem lesz különbség honvédos, fradista, emtékás, ésatöbbi között. Ha pedig nincs különbség, akkor nincs szurkolás, mert mindenhol marad az egyen: hajrá! Ha pedig nincs szurkolás, akkor unalom van, akkor szotyizás van, akkor színház van jó esetben, nem futballmeccs:
A gyűlölet nem pálya – a stadion nem színház!
Nesze, bzmg, ezt az ellentétet oldd fel valahogy.
Léteznek egyébként remek megoldások, azonban egyelőre túl bonyolultak ahhoz, hogy adott pillanatban kántálni lehessen őket. A Haladás-szurkolók egyik dala például kifejezetten ötletes módon nyúl a sötét Zala témakörhöz. Idézem:
Gyertyát gyújtunk lássátok, hogy Vasból jön a fény
részlet a Haligan Sötét-kék című dalművéből.
Megyétekben eltéved az összes denevér
Itt Egerszegen csak egy ember zenél
Oda vagytok Stevie Wonderért
Nem létezhet az MLSZ fegyelmi bizottságban olyan szőrös szívű ember, aki ebbe bele tudna kötni. Nincs benne semmi kirekesztő, semmi kifogásolható, miközben mindenki pontosan tudja, hogy miről szól.
A szövetség által kifogásolt gyűlölet, mint azt megpróbáltam érzékeltetni, elsősorban vélhetőleg nyelvpolitikai kérdés, és nagyban függ a hatalom struktúrái által meghatározott közbeszéd határaitól. Mivel a nyelv, illetve az egyes szavak, kifejezések jelentése, vagy elfogadottsága (helyes/helytelen alak) időben csak lassan képes megváltozni, és mivel a magyar társadalom a rendszerváltás óta eltelt harminc évet elpocsékolta ilyen téren, sőt, mostanában mintha egyenesen visszahozná valamiféle összekacsintós formában a gyűlölet egyes formáit (l. pl. a Soros-kampányok, vagy a migrációs válság nyelvpolitikai kezelése), ilyen körülmények között az MLSZ kampánya halálra van ítélve, és nem marad más belőle, mint pár unalomig ismételt videószpot és a hétről-hétre kirótt büntetések.
(Az egyébként külön vicc, hogy a nyílt társadalmi térben az MLSZ még így is többet próbál tenni a gyűlölet ellen azzal, hogy mantrázva kéri és kéri és kéri: ne tedd, mint bárki, vagy bármilyen intézmény a hatalom oldaláról.)
