Mastodon

Mindig van kiút, csak meg kell találni

6 éve írtam meg a bajnoki címes posztomat, 2017. május 28. hajnalban, le sem feküdve a hajnali 2 órás hazatámolygásom után a bajnoki döntőről. Akkor gondolni sem mertem volna arra, hogy 6 évvel később a MetalCom és az őket kirendelő jótevőnk elintézik, hogy olyan nihilbe jussak, hogy Felcsútra már le se menjek a 2023-mas május 27-én; inkább elsétáltam családilag Szeget szeggel-t nézni a Vígszínházba, majd az előadás végén rezignáltan ránéztem a telóra: kiestünk. Azóta tervezek valamit írni, de az eleve csapágyasra hajtott munkahely-doktori-esküvő szentháromság oltárán egyszerűen elvéreztem, ez van. Ma, négy hónap után először viszont van fél nap szünetem a tegnapi első felvonás lezajlása után (lásd a címképet), mielőtt folytatódik holnap a „fesztivál”. Ez alkalom egy kis számvetésre, és arra, hogy a magam példáján lássam: ahol a Sors elvesz, másik kézzel ad valamit, ez hosszú távon sok mindenre igaz.

Amíg Hancuskáék a Herceg Novi-i strandon Niksicko-mámorban pihenik ki a tegnapi montenegrói iksz kiharcolásának és a meccs előtti héten nagyképűsködő NS glosszáinak, valamint a szervilizmusába teljesen leépülő Bozsik Péter inkonzekvens „szakértéseinek” fáradalmait, kicsit én is kihasználom az idei évemet a végkimerülésig kihajtó triplaterhelés fél napos szünetét, hogy a blog is adjon életjelet magáról, ha már én hetek óta már kommentben sem tettem. Ennek megvolt az oka, nagyrészt a fentebb írtak. Meg hát össze kellett lapátolni a gondolatokat a bár év eleje óta világosan látszó logikai sor betetőzését jelentő, ám így is még mindig keserű végkifejlet után.

Én azok közé a pesszimisták realisták közé tartoztam tavaly szeptember, de főleg a skót szélhámos Tamkurcz horvát mentáltrénebrokira cserélése után, akik a heti szavazás végén rendre 11. helyre tettek minket. Látszott, hogy odafenn (vagy jobban mondva a homeoffice-ban és Chris törzskocsmájában) nincs koncepció azon túl, hogy a ránézésre félalkoholista Docherty irányításával a semmirekellő Klafurics a Kepcija érdekeltségi körbe tartozó egészen alkoholista légióshad meccsszámát gyarapítsa a majdani karrierjüket segítendő. A gyalázatos Prenga, a sutyerák Csirkovics, a szemérmetlen Doka, a fogalmatlan bajuszhuszár Plakuscsenkó mind-mind ennek a show-nak voltak az elkeserítő termékei, akiket naivabb drukkertársaink még ezerrel védtek is, mondván, ők a rutin. Személyes kedvencem, a csevappusztító Puhindzséró is vastagon ide sorolandó. Ő állítólag nem szűrt, ellenben pár gólt szúrt a még nálunk is gyengébb Vasasnak, amitől ő lett a helyiérdekű megváltó, miközben az öltözőre remek hatással volt beleszaró attitűdje az itt töltött 2 éve alatt. Ehelyett a Nenados molinóért én lettem a hazaáruló tavaly ősszel. Csöndben kérdezem: mi lett a szurkolótáborunk egy részéből is? Hol van most a derék Nenad? Utolsó fordulóban állítólag már rég máshol tárgyalt a nagy csapatember, sérültet jelentve, amíg a fiatalok Felcsúton próbáltak bennmaradni. Ennyit róla.

Na mindegy, ennek vége, a fék nélküli Ikarus valóban fék nélkül száguldott az NB2 felé a fent jelzett balkáni kalauzokkal és kaledón sofőrökkel, és falnak is ütközött az út végén. Én már csak a megtisztulásért rimánkodtam ősz közepétől, hogy ha ki is esünk, legalább ez az élősködő siserehad takarodjon, hisz  ha bennmaradunk, a tulajok még képesek hosszabbítani ezekkel, mondván: a cél sikeresen teljesült, bennmaradtunk (hol van már 2019 tavaszának Horizont Brewery-gőzös ígéretcsokra a Fradi-Vidi mögötti 3. nagycsapati létről, Highlanders szóvivő is már csak a Kisközön osztja a direktívát).

Nos, az egyenlet könnyebb fele teljesült, kiestünk, legénybúcsús Chris és homeoffice Kepcija eltakarodtak, minden felelősségvállalás nélkül, egy teljes intakt évvel a CV-jükben, lehet keresni a következő balfasz klubot, aki lehetőséget ad nekik a szabadrablásra. De, ahogy józanabb hangú vitapartnereim, Kovács Hunor vagy Radnar szokták kérdezni: oké, RW, most kiestünk, ezt mondtad egy járható útnak, akkor hogyan tovább?

Igen, egy járható út, jópárunknak legalábbis, hogy maradjon még valami a Kispestből/Honvédból, mint ethoszból. Ami itt 2019-20 óta zajlik, az (nekem legalábbis) nagyon nem Honvéd volt. Az eltűnt. Még a kései Komorás, Pinis, vagy épp tiszakécskei tulajos vészkorszakainkban is több kapcsolt a kispestiséghez, mint Azurák patyomkin Honvédjához. Az egymást követő legutóbbi éveink, az ész nélkül igazolt játékosokkal, a kreténkeretekkel (pl. egyszerre 4 csúcsék, csak Lanzaposzton nincs senki; 20 középső védő igazolva, de szélső futóból csak egy van, az is félkegyelmű és mindig megsérül), félévente koncepcióváltásokkal, ehhez képest a szintén számtalan bornírt üggyel jelentkező Hemy czukk maga volt a magyar Santiago Bernabéu. Pedig, ugye… Siralmas.

Na és akkor mi lesz most? Hogy áll helyre ez a kispestiség? Reményeim szerint egyrészt a másodosztály összerázó erejével. Anno 2003-04 NB1 B-je is összerántotta az egész tábort, Kanyartól Korzóig, haloványabb kiadásban igaz, de hasonlóan, mint a bajnoki idény. Ha elkapjuk jól az elejét, egy sikerszériácska belökheti a motort, és a csapat mellé álló lelátó Kispesten már sokszor tett csodát. Akkor, 2003-ban is féltünk, hogy évekre lenn ragadás jön, a Vasas jobban igazolt nálunk és ott volt az erős DVTK, NYVSC, Kaposvár, REAC. Akkor rajt –cél győzelem lett a lelátó hathatós közreműködésével, igaz…. Igaz, ehhez kellett egy nagyon ügyes átigazolás időszak.

Nálunk is sok múlik ezen. Most, hogy Kepcijáék végre nem okoznak több kárt, marad egyedül Kun2 új ügyvezető, aki első blikkre értelmes arcnak tűnik, csak meglehetősen kezdő a futballszakmai berkekben. Pinezits edzői kinevezése ezt jól mutatja: első ránézésre jó ötletnek tűnhet, de szerintem nagyon kockázatos egy felnőtt edzőként null kilométeres mesterre bízni az „egybőlfeljutás” feladatát. Itt nincs idő kísérletezésre, tanulgatásra. Élesben hasonló mélyvízbe dobáskor Pirlo is szépet bukott a Juventusnál.

Igazolások? Az egyértelmű, hogy van egy jó fiatal magunk (Szabó, Benczenleitner, Eördögh, Kocsis, Keresztes, Bocskay, Kerezsi), amire lehet építeni. Az is egyértelmű, hogy velük egyedül ebből akkora ordas bukovári lenne, ami az ő karrierjükre is kihat. Tapasztat gerinc nélkül nincs válogatott, nincs bajnok Honvéd és nincs visszajutó Kispest sem. A kezdőbe KELL minimum 4, minden hájjal megkent arc. Lovrics és Szabó mellé egy másik rutinróka, idősebb középső védő; egy szervező ember középre, Vadócz vagy Nagy Geri stílus – szívem szerint mindkettőt hoznám, Vadi lassulása, és Geri utóbbi időbeli kevesebb meccse ellenére is – az öltözőnek rengeteget adnának, ami NB2 szinten is hatalmas plusz. Előre meg két, másodosztály szinten biztos gólvadász. Én javíthatatlan romantikusként simán megkeresném a Dióból menesztett Eppelt, egy bizalmi szerződéssel: Te leszel a kezdőcsatár, ha jössz ide alacsonyabb bérért is utoljára felépíteni magad még 3-4 évre. Aki már két hullámhegyet is megjárt (fiatalon MTK-sként, majd 2015-2019 közt nálunk és a kazah sztyeppéken) az 3.-szor is visszamászhat oda. Csak sajnos kétlem, hogy ő maga lejjebb adna az igényeiből, vagy, hogy a vezetőség keresné. Én megpróbálnám. És mellé 2003-04 analógiájára kell még valaki. Mert ott sem volt elég Kozarek és Csobánki a gólkirállyá nemesülő Horváth Péter mellett, kellett Borgulya is. Eppel és Dominik/Zalánka mellett is kellene egy tudásra Drazsics kaliber, aki azonban magyar és nem bomlaszt. Nem könnyű.

És ez csak a kezdőcsapat. A padra sem elég csak odahajtani Átrokékat és Krajcsovicsékat, hogy majd onnan beállva szerzik a tapasztalatot. Ha lesznek (márpedig lesznek) hullámvölgyeink és rosszabb meccseink, ott a fiatalok nem elegek. Kellenek a padra az idei Bábikok, Dobos Attik, Hornyák Vendelek, Jovan Drobnjakok.

Hát így állunk most. A könnyebb rész, a féregtelenítés sikerült; a nehezebb, az építkezés most jön. Mindezt egy jószándékú, az anyagi ügyeket végre értelmesen kezelő ám meglehetősen „focitapasztalatlan” ügyvezetővel és egy életében először felnőttedzősködő taggal. Aki lehet magyar Guardiola és Pirlo is. Kicsit fázom.

Visszakanyarodva a nyitányra, egy azonban biztos. Most kell Honvédosnak maradni. Nem akkor, amikor a plázastadionba lehet veretni az NB1-es de „azt se tudom mifélék játszanak a kezdőben” jellegű csapatomra, hanem amikor hétfő este lehet majd utazni novemberben havas esőben Csákvárra vagy ’mislenybe. Eeeeerrrrggggghhhh. Én is a kiesést követő héten több nap is a képen látható, valamint hasonszőrű pólókban mentem dolgozni, kérdezték is benn a kollegák, nem égő most ez? Nem, sosem az, most különösen nem! A Honvédod nem csak a bajnoki döntő sikerekor a csapatod. Mindig, a bajban is az marad. És MINDIG van kiút. Az ÉLET már csak ilyen, mindig új kihívásokat hoz. És ha végül összeszeded magadat és önmagad kezdesz kimászni a gödörből, akkor előbb – utóbb kiérsz a peremhez és jönnek az új horizontok. Ez mondjuk nem egy könnyű folyamat. Sőt. De megéri. Én már csak tudom.