Mastodon

Elképesztő, hogy Rossi még mindig képtelen üzembiztosan nyerni „lefelé”

otthonidegenpont
Szerbia2-12-16
Montenegró?0-0max 4.
Litvánia2-02-24
Bulgária3-02-24
Emlékszünk Albániára? Vagy Szlovákiára, Walesre?

Amióta ismerjük a kopaszt, tudjuk, hogy gyakrabban veri meg a Fradit, mint a Pápát. Ha valamiben, akkor a mentális felkészítésben nagyon ott van. Szinte nem is emlékszem olyan meccsére Kispesten, ami nagyon, de nagyon fontos lett volna, és elbuktunk. Rendben, pont a bajnokcsapatnak nem sikerült az első négy meccs a Fradi és a Videoton ellen, de aztán amikor nagyon kellett, akkor jöttek a három pontok.

Most mintha ugyanezt a mintázatot látnánk a válogatottnál. Három szenvedős döntetlen idegenben úgy, hogy kétszer is a sírból jött vissza. Miközben szinte tükörsima győzelem Belgrádban. Az ember, akinek a Nemzetek Ligájában, jó, egy félkamu tétmeccs-sorozatban nem ellenfél Németország és Anglia, miközben a németektől egy ötöst kapó olaszoktól oda-vissza zakó.

Szeretünk, kopasz <3

frissítés [11.18.] // Rossi is érezte, hogy túltolta, és két nappal később pontosította, hogy mégis mire gondolt Szófiában:

A Bulgária elleni meccs után nem volt tolmács, nem az anyanyelvemen fejezhettem ki magam, és angolul olyan kifejezést használtam, ami nem tükrözte azt, amit ki akartam fejezni. Távol áll tőlem, hogy bárkinek megítéljem a gondolkodását, hiszen demokráciában élünk, de az ember látja, mi történik körülötte, ki hogyan viselkedik a mérkőzések előtt. Valamilyen szinten én is érzékelem, hogy vannak, akik azt kívánják, bár veszítenénk, bárcsak leégnénk. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne támogassa a válogatottat. De az egy dolog, ha valaki nem szurkol, és az egy más minőség, ha valaki kifejezetten ellenünk szurkol. Ezt a pontosítást szerettem volna megtenni.

via MNO

Mennyire másképp hangzik, mint az első:

Nem mindenki szereti a magyar válogatottat. Sok magyar van, akik nálam jóval kevésbé szeretik a válogatottat, és jó lenne, ha szégyenkeznének!

via például Telex, de ezer helyen lejött

innentől a poszt eredeti tartalma //

Még akkor is, ha ezzel most lementél a Megafon arcai, és a Mandiner kommentelőinek a szintjére:

Ha valaki, mi pontosan tudjuk, hogy Rossi nagyon tudja hozni a sértődőst.

Emlékszem, egyszer a Fáyban durcázott be annyira, hogy a meccs után gyorsan lezuhanyozott, ahogy mindig, majd felrongyolt a csapatbuszra, és morcosan ott ücsörgött egyedül. Lassacskán megjött a csapat is, a busz pedig elhajtott. Mi eközben a sajtóból telefonálgattunk, hogy srácok, mégis hol van a mister, mert lenne itt egy kötelező jelenése.

Vagy mesélhetném bármelyik „lemondási” kísérletét. Megsértődött valamin a tőle megszokott módon, mondjuk mert szidták a kispadja mögött a közel sem isteni Jobot, és a sajttájra már felbaszott aggyal, hőbörögve jött be: „ha nem tetszik, ha így bánnak velünk, akkor le is mondhatok”. Aztán soha nem mondott le.

Igazából az ilyenekért is szerettük (szeretjük) és gyűlöltük (gyűlöljük) egyszerre a kopaszt. Úgy is mondhatnánk, hogy annyira tökéletlen, mint egy átlagember, tökéletlen mint az ismerősein kivétel nélkül, és ha valamit, ezt az tökéletlenséget kényelmesen tudjuk értelmezni.

A szófiaihoz hasonló kiszólásai valahol beleillenek a sokszor ormótlan stílusába, azonban ennyire emelkedett pillanatban, ekkorát megafonozni még attól az embertől is váratlan, aki egy bajnoki cím ünneplése közepén jelentette be a távozását.

Uno di noi. <3

Fanyalgok, fanyalgok, de képtelen vagyok haragudni rá.

Hiba a kommentelésnél [megoldódott]

[12:00] Bocs, srácok, valami baj van a Disqusszal. Hiába engedélyezettek a kommentek, valamiért mégse látszanak az oldalon. (A Disqus oldalán is csak a számláló működik, a kommentek ott sem látszanak.)

[17:00 körül] Megjavult.

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

“Elképesztő, hogy Rossi még mindig képtelen üzembiztosan nyerni „lefelé”” bejegyzéshez 109 hozzászólás

    1. Szánalmas – de pont u.a. mint amikor az origon minden fradi meccsen csal “ellenünk” a bíró, durva az ellenfél és “nálunk” meg mindenki fantasztikus. Hányinger mindkettő.

    2. Jé, vannak még ilyen szamizdatok manapság? :)
      Mondjuk ebben korrekten leírnak mindent:
      https://nyugatifeny.hu/2023/11/19/veretlenul-jutott-ki-az-eb-re-a-magyar-focivalogatott

      Az általad idézett cikk címe egy futballanalfabéta írása/ítélete lehetett, hiszen aki 5-nél több focimeccset látott már életében, az tudja, hogy az öngól nem „hatalmas baki”, hanem a játék természetes része, addig is el kell jutni és sokszor ugyanúgy meg kell dolgozni érte, mint egy „rendes” gólért.

      Amúgy nyilván nem szép dolog a kijutás ünneplésébe ilyen otromba ledegradálással belerondítani, főleg, hogy megszoktuk azt a hatalmas „el-ké-pesz-tő királyok vagyunk” hurrá hangulatot, amit a zsebben lévő média (vagyis a média 90%-a) nyomat, fontos megemlíteni, hogy ez a feltehetően maximum néhány ezres olvasótáborral bíró „újság”
      1: nem a mi saját pénzünkből (adóforintjainkból) nyomat beteg, csak a hatalom (és nem az ország!) érdekeit szolgáló propagandát,
      2: még a nyilvánvaló elfogultsága ellenére is leszögezi a tényeket, nem hallgat el, nem talál ki elképesztő sületlenségeket emberekről, akiket be akar feketíteni, amiket jogerős bírósági ítéletek ellenére sem helyesbít.

      Szóval lehet szörnyülködni idézett cikk címén, de még mindig olyan messzire le van maradva a kormánymédiától, hogy ihaj. Legyen ez a legnagyobb probléma a magyar médiában.

  1. Akinek van egy jegye a holnapi meccsre, ne legyen rest jelezni nekem :)

    1. Az segít rajtad, ha nekem van egy jegyem? :)

    2. Az segít rajtad, ha nekem van egy jegyem? :)

    3. Az segít rajtad, ha nekem van egy jegyem? :)

    4. Az segít rajtad, ha nekem van egy jegyem? :)

    5. Az segít rajtad, ha nekem van egy jegyem? :)

    6. Az segít rajtad, ha nekem van egy jegyem? :)

    7. Az segít rajtad, ha nekem van egy jegyem? :)

    8. Az segít rajtad, ha nekem van egy jegyem? :)

  2. Uzembiztosan nyerni lefele az egyik legnehezebb dolog a futballban

    1. Ahogy megnézem a csapatunkat (Kispest), nekünk semelyik irányba nem megy… 😒

      1. Mentségére szóljon a csapatnak hogy az előző szezonokban nagyon nehéz volt a mögöttünk lévők ellen nyerni mert általában alig volt 1-2 csapat hátrébb a tabellán 😅

    2. Ahogy megnézem a csapatunkat (Kispest), nekünk semelyik irányba nem megy… 😒

    3. Ahogy megnézem a csapatunkat (Kispest), nekünk semelyik irányba nem megy… 😒

    4. Ahogy megnézem a csapatunkat (Kispest), nekünk semelyik irányba nem megy… 😒

    5. Ahogy megnézem a csapatunkat (Kispest), nekünk semelyik irányba nem megy… 😒

    6. Ahogy megnézem a csapatunkat (Kispest), nekünk semelyik irányba nem megy… 😒

    7. Ahogy megnézem a csapatunkat (Kispest), nekünk semelyik irányba nem megy… 😒

    8. Ahogy megnézem a csapatunkat (Kispest), nekünk semelyik irányba nem megy… 😒

  3. Nekem csak annyi a bajom Rossival, hogy tizenév alatt nem volt képes olyan szinten második hazája anyanyelvén megtanulni, hogy egyszer magyarul halljam nyilatkozni. Dolcettinek ez sikerült egy év alatt.

  4. Rossinak tökéletesen igaza van, aki magyarként nem a magyar válogatottnak szurkol, az szégyellje magát. Nem azokról beszélt, akiket nem érdekel a foci, hanem azokról, akik kifejezetten ellendrukkerek. Vannak ilyenek, szerencsére kevesen, de vannak.

    1. Rossi olaszként a magyar válogatottnak szurkol, tehát szégyellje magát?

      Amúgy meg milyen ellendrukkerekről beszél, hol találkozik velük? Google fordítóval origót és hasonlót olvas, ahol előfordulhat, hogy rendre „ellendrukkerséggel” vádolnak meg mindenféle embereket, mert azzal is gyűlöletet lehet kelteni? Vagy azzal van baja, hogy esetleg egyes sajtótermékekben megkérdőjelezik az állam sportra és környékére költött milliárdjainak hasznosságát? (Utóbbi egy normális világban: kontroll, vagyis a közvagyon elszámoltatása. Nálunk: károgás, minősített esetben egyenesen hazaárulás.)

      Nem, Rossi itt megposszant, és megafonozott egy vaskosat. Egyetlen nyilatkozattal képes volt beállni a Deák-félék sorába. :(

      1. A liberális propagandamédiában meg a mindenféle netes fórumokon találni Szajházy Tivadajokat meg bartusokat. Más kérdés, hogy fölösleges ilyeneket olvasni, nem számítanak, a magyarellenes kutya ugat, a karaván halad.

        1. Speciel Farkasházy (vagy a már elhunyt Esterházy, Moldova stb) gyakorló futballszurkoló, több évtizedes meccsrutinnal, és hatalmas tudással. Rá inkább figyelek, mint egy aktuálpolitikai termékkként kitalált új szurkolóra, mert bármilyen fura is, inkább tartom a „fajtámnak” (szurkolónak, érdekeltnek), mint mondjuk Deákot, Bayert és hasonlókat, akik talán még a lesszabállyal sincsenek tisztában, viszont feladatul kapták, hogy ilyen alkalmakkor mindenkit szidni kell, aki a nemMI vagyunk.

          1. Szajházy mondta, hogy mindig a válogatott ellen szurkol, mert a vereség risst Orbánnak. Meg persze sok millió magyarnak, de ez nem érdekli a magyarellenes balfaszt.

          2. Szajházy mondta, hogy mindig a válogatott ellen szurkol, mert a vereség risst Orbánnak. Meg persze sok millió magyarnak, de ez nem érdekli a magyarellenes balfaszt.

            1. Tehát ez ugyanaz, mint a mai kormánypárt egyház- (és így magyar)ellenessége, hiszen onnan meg a „térdre, csuhások” mondat hangzott el. Nyilván, érdemes szembesíteni az adott szereplőket a korábbi nyilvános szerepléseiken tőlük elhangzottakkal.

              Mellékesen még a trashbulvár Ripost is elismerte, NEM mondott ilyesmit Farkasházy, és hogy kifejezetten szurkol a magyar válogatottnak: https://ripost.hu/tuzeloallas/2015/10/farkashazy-jussunk-ki-az-eb-re-orbannak-ne-legyen-rossz-napja (az anyagban ott a videó, ha nem hinne valaki az olvasott szövegnek)

              1. Na ez egy másik félresikerült mondat:
                „Ha kikapunk, akkor mindig azzal vigasztalom magam, hogy Orbán Viktornak szereztünk egy rossz napot. (…) Igen, az boldoggá tesz.”- nekem ebből az derül ki, hogy érdekli a magyar válogatott, viszont az a szerencsétlen szó, hogy „szereztünk” arra enged következtetni, hogy tevékenyen részt vett az eredmény alakulásában, tehát ellene szurkolt. Amennyiben ez így fenn áll, akkor Farkasházy úr, nagyjából ugyanabba a kategóriába kerül nálam, mint Szappanos Peti, vagy Fekete-Győr András.
                Amennyiben csak ragozási probléma, akkor mindenkitől elnézést kérek

            2. Tehát ez ugyanaz, mint a mai kormánypárt egyház- (és így magyar)ellenessége, hiszen onnan meg a „térdre, csuhások” mondat hangzott el. Nyilván, érdemes szembesíteni az adott szereplőket a korábbi nyilvános szerepléseiken tőlük elhangzottakkal.

              Mellékesen még a trashbulvár Ripost is elismerte, NEM mondott ilyesmit Farkasházy, és hogy kifejezetten szurkol a magyar válogatottnak: https://ripost.hu/tuzeloallas/2015/10/farkashazy-jussunk-ki-az-eb-re-orbannak-ne-legyen-rossz-napja (az anyagban ott a videó, ha nem hinne valaki az olvasott szövegnek)

                1. Mondjuk kritikát fogalmaz meg ami minden rendes politikusnak dolga lenne, persze ezt kormany szimpatizáns oldalról nehez megerteni :)

              1. Na ez egy másik félresikerült mondat:
                „Ha kikapunk, akkor mindig azzal vigasztalom magam, hogy Orbán Viktornak szereztünk egy rossz napot. (…) Igen, az boldoggá tesz.”- nekem ebből az derül ki, hogy érdekli a magyar válogatott, viszont az a szerencsétlen szó, hogy „szereztünk” arra enged következtetni, hogy tevékenyen részt vett az eredmény alakulásában, tehát ellene szurkolt. Amennyiben ez így fenn áll, akkor Farkasházy úr, nagyjából ugyanabba a kategóriába kerül nálam, mint Szappanos Peti, vagy Fekete-Győr András.
                Amennyiben csak ragozási probléma, akkor mindenkitől elnézést kérek

                1. Nekem ez a „szereztünk” azért fura, mert
                  1. miközben a futballszurkoló bennfentessége a T/1 forma (mi is így beszélünk a Kispest/Honvédról),
                  2. addig ezzel mintegy kizárja Orbánt a szurkoló közegből (tehát nem mi, a szurkolók), és ez
                  3. óriási hiba, mert egyértelműen része, mint szurkoló, amellett hogy
                  4. központi aktora az intézményi oldal átalakításának, ami miatt azért szidható rendesen.

                  1. Mondom én szerencsétlen szóhasználat, ha azt mondta volna: legalább Orbánnak is rossz napja lett – akkor lehet tovább menni, nincs itt semmi látnivaló

                  2. Mondom én szerencsétlen szóhasználat, ha azt mondta volna: legalább Orbánnak is rossz napja lett – akkor lehet tovább menni, nincs itt semmi látnivaló

              2. Szajházy a 2015. október 15-i Egyenes beszédben mondta, amit mondott. A „térdere, csuhások” nem hangzott el, legalábbis a parlamenti jegyzőkönyvekben nem szerepel. Persze a fideszesek, amikor még liberális nyikhajok voltak, sok baromságot mondtak. Szerencsére hosszú utat megtéve hazataláltak a magyar oldalra. Szajházy, ez a sótlan, savanyú szerencsétlen erre évtizedek óta nem képes. Szánom érte. No de a lényeg, hogy Rossinak igaza van, az ellendrukkerek szarjanak sünt.

                1. Egy rövid keresés az Arcanumon:

                  1991.07.07. Új Ember (katolikus lap):
                  https://send.vis.ee/download/ca3eed8783a8b82e/#rwmXxiWAj2cfe5HmcmXZNA

                  „JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN TAPSOT KÉREK!” A blaszfémikus kijelentés a magyar Parlamentben hangzott el a Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor részéről. (…)

                  1991 július-szeptember, Beszélő, Horváth Béla (MDF) levele:

                  De ha már így röpködnek a nyílvesszők, akkor én is támadásba lendülök! Mivel is zárult az érdemi parlamenti „vita” az ún. Bogdán-ügyben? Idézem az Országgyűlés jegyzőkönyvét: „dr. Orbán Viktor Remélem, a kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!” Nem gondolja az emberi jogokra olyannyira kényes Beszélő, hogy ennek a nyegleségnek az elemzésére is sort kellene kerítenie? (…)

                  1994.04.24. Keresztény Élet, levelezési rovat:

                  Dr. Andrásfalvy Bertalanművelődési és közoktatási miniszter:Világnézeti semlegesség nem létezik. A demokrácia a másikban nemcsak elviseli, eltűri, hanem megbecsüli a másságot, a más véleményt, világnézetet, pártállást, kultúrát, származást. Úgy becsüli, mint saját magát. Hadd tegyem hozzá, hogy amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos, vagy egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt. Ezek tehet, számára humor, de ezek azok az alkotmánysértő dolgok, amikor valakit meggyőződése és értékrendje szerint gúnyolunk.
                  Nézzük azonban tovább a „hívő” fideszes Sasvári Szilárd megnyilvánulásait! Nevezett vendége volt Pápán, 1991. május 18-án az MTV Létkérdések című műsorának, dr. Andrásfalvy Bertalan társaságában. Az egyházak által átvenni kívánt óvodák és iskolák működési és fenntartási költségeinek finanszírozásával kapcsolatban feltett kérdésemre közölte, hogy saját, és a Fideszálláspontja szerint az igen intézmények kialakulása és működtetése különleges igény a hívő emberek számára, ennek megfelelően annak teljesítését külön fizessék meg (világos negatív diszkrimináció).

                  1995.08.14. Új Magyarország, Horváth Béla publicisztikája
                  https://send.vis.ee/download/1682d7fa8ec21736/#EGAgfA6BByZw5qusXwH1-g
                  ugyanaz a jegyzőkönyvi idézet, ami megjelent a Keresztény Élet levelezési rovatában.

                  És a személyes kedvencem:
                  1996.08.15. Demokrata, Bencsik András Orbán Viktorról
                  https://send.vis.ee/download/c6d96bcb0b1a4653/#ZSVcblM4MA0OoCUJqsT_3g

                  9. hívő: nem jellemző (emlékezzünk a régi Orbán Viktorra, amikor a kormánypárti KDNP-ben akart valaki felszólalni, ő félhangosan így szellemeskedett: Imához!)
                  10. látnoki képesség: nincs (lásd az 1994-es választási szövetséget az SZDSZ-szel.)
                  (…)
                  De van ennél nagyobb baj is. Ha összevetjük Orbán Viktor szavait a tetteivel, az elégséges osztályzat is túl jónak látszik. Szóban a Fidesz elnöke markáns hazafi, aki elutasítja a neokommunizmust és a neobolsevizmust, s aki határozottan megbélyegzi az SZDSZ-t, mint olyan formációt, amely az egész országot veszélyezteti.
                  Tettekben más a helyzet. A Fidesz 1994-ben választási szerződést kötött az SZDSZ-szel. (A nemzeti táborral való ezt megelőző kemény szembenállását tudjuk be az ifjús hévnek, a politikai divathullámon való lovaglási vágynak, s az ellenzéki pozíciónak.) A választási szerződést nem a Fidesz, az SZDSZ bontotta fel, amikor koalícióra lépett az MSZP-vel. határos

                  (A hivatkozott linkeken az adott lapszám érhető el PDF-ben legfeljebb 3 napig, vagy 10 letöltőig.)

                  1. Ezt nondom, liberális nyikhaj korukban sok baromságot összehordtak. Ezeknél még cifrábbakat is. Hosszú utat tettek meg, míg a nemzeti oldalra elértek.

                    1. Tehát tiszteljük a köpönyegforgatást, csak mert most épp egyetértünk velük? :D
                      Bocs, de nekem ettől inkább hánynom kell, mint tisztelni.
                      [Mellékes kérdés: akkor mi bajuk volt Nagy Imre szobrával a Kossuth téren. Ő is megérkezett a megfelelő oldalra, mégis elbontották.]

                    2. Tehát tiszteljük a köpönyegforgatást, csak mert most épp egyetértünk velük? :D
                      Bocs, de nekem ettől inkább hánynom kell, mint tisztelni.
                      [Mellékes kérdés: akkor mi bajuk volt Nagy Imre szobrával a Kossuth téren. Ő is megérkezett a megfelelő oldalra, mégis elbontották.]

                    3. Tehát tiszteljük a köpönyegforgatást, csak mert most épp egyetértünk velük? :D
                      Bocs, de nekem ettől inkább hánynom kell, mint tisztelni.
                      [Mellékes kérdés: akkor mi bajuk volt Nagy Imre szobrával a Kossuth téren. Ő is megérkezett a megfelelő oldalra, mégis elbontották.]

                    4. Tehát tiszteljük a köpönyegforgatást, csak mert most épp egyetértünk velük? :D
                      Bocs, de nekem ettől inkább hánynom kell, mint tisztelni.
                      [Mellékes kérdés: akkor mi bajuk volt Nagy Imre szobrával a Kossuth téren. Ő is megérkezett a megfelelő oldalra, mégis elbontották.]

                    5. Tehát tiszteljük a köpönyegforgatást, csak mert most épp egyetértünk velük? :D
                      Bocs, de nekem ettől inkább hánynom kell, mint tisztelni.
                      [Mellékes kérdés: akkor mi bajuk volt Nagy Imre szobrával a Kossuth téren. Ő is megérkezett a megfelelő oldalra, mégis elbontották.]

                    6. Tehát tiszteljük a köpönyegforgatást, csak mert most épp egyetértünk velük? :D
                      Bocs, de nekem ettől inkább hánynom kell, mint tisztelni.
                      [Mellékes kérdés: akkor mi bajuk volt Nagy Imre szobrával a Kossuth téren. Ő is megérkezett a megfelelő oldalra, mégis elbontották.]

                2. Egy rövid keresés az Arcanumon:

                  1991.07.07. Új Ember (katolikus lap):
                  https://send.vis.ee/download/ca3eed8783a8b82e/#rwmXxiWAj2cfe5HmcmXZNA

                  „JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN TAPSOT KÉREK!” A blaszfémikus kijelentés a magyar Parlamentben hangzott el a Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor részéről. (…)

                  1991 július-szeptember, Beszélő, Horváth Béla (MDF) levele:

                  De ha már így röpködnek a nyílvesszők, akkor én is támadásba lendülök! Mivel is zárult az érdemi parlamenti „vita” az ún. Bogdán-ügyben? Idézem az Országgyűlés jegyzőkönyvét: „dr. Orbán Viktor Remélem, a kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!” Nem gondolja az emberi jogokra olyannyira kényes Beszélő, hogy ennek a nyegleségnek az elemzésére is sort kellene kerítenie? (…)

                  1994.04.24. Keresztény Élet, levelezési rovat:

                  Dr. Andrásfalvy Bertalanművelődési és közoktatási miniszter:Világnézeti semlegesség nem létezik. A demokrácia a másikban nemcsak elviseli, eltűri, hanem megbecsüli a másságot, a más véleményt, világnézetet, pártállást, kultúrát, származást. Úgy becsüli, mint saját magát. Hadd tegyem hozzá, hogy amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos, vagy egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt. Ezek tehet, számára humor, de ezek azok az alkotmánysértő dolgok, amikor valakit meggyőződése és értékrendje szerint gúnyolunk.
                  Nézzük azonban tovább a „hívő” fideszes Sasvári Szilárd megnyilvánulásait! Nevezett vendége volt Pápán, 1991. május 18-án az MTV Létkérdések című műsorának, dr. Andrásfalvy Bertalan társaságában. Az egyházak által átvenni kívánt óvodák és iskolák működési és fenntartási költségeinek finanszírozásával kapcsolatban feltett kérdésemre közölte, hogy saját, és a Fideszálláspontja szerint az igen intézmények kialakulása és működtetése különleges igény a hívő emberek számára, ennek megfelelően annak teljesítését külön fizessék meg (világos negatív diszkrimináció).

                  1995.08.14. Új Magyarország, Horváth Béla publicisztikája
                  https://send.vis.ee/download/1682d7fa8ec21736/#EGAgfA6BByZw5qusXwH1-g
                  ugyanaz a jegyzőkönyvi idézet, ami megjelent a Keresztény Élet levelezési rovatában.

                  És a személyes kedvencem:
                  1996.08.15. Demokrata, Bencsik András Orbán Viktorról
                  https://send.vis.ee/download/c6d96bcb0b1a4653/#ZSVcblM4MA0OoCUJqsT_3g

                  9. hívő: nem jellemző (emlékezzünk a régi Orbán Viktorra, amikor a kormánypárti KDNP-ben akart valaki felszólalni, ő félhangosan így szellemeskedett: Imához!)
                  10. látnoki képesség: nincs (lásd az 1994-es választási szövetséget az SZDSZ-szel.)
                  (…)
                  De van ennél nagyobb baj is. Ha összevetjük Orbán Viktor szavait a tetteivel, az elégséges osztályzat is túl jónak látszik. Szóban a Fidesz elnöke markáns hazafi, aki elutasítja a neokommunizmust és a neobolsevizmust, s aki határozottan megbélyegzi az SZDSZ-t, mint olyan formációt, amely az egész országot veszélyezteti.
                  Tettekben más a helyzet. A Fidesz 1994-ben választási szerződést kötött az SZDSZ-szel. (A nemzeti táborral való ezt megelőző kemény szembenállását tudjuk be az ifjús hévnek, a politikai divathullámon való lovaglási vágynak, s az ellenzéki pozíciónak.) A választási szerződést nem a Fidesz, az SZDSZ bontotta fel, amikor koalícióra lépett az MSZP-vel. határos

                  (A hivatkozott linkeken az adott lapszám érhető el PDF-ben legfeljebb 3 napig, vagy 10 letöltőig.)

                3. Egy rövid keresés az Arcanumon:

                4. Amúgy adja magát a kérdés:
                  „liberális nyikhaj korukban sok baromságot összehordtak” – aztán a nemzeti (jelentsen az bármit) oldalra értek, tehát nem foglalkozunk vele.
                  Farkasházy viszont nem mondta, amit a szájába adnak, mégis abból kiindulva sikerül baszogatni.

                  Tehát az egyik mondta, de neki megbocsátottunk, a másik viszont nem mondta, de a nem mondott szövege miatt utáljuk. Tapsvihar.

                5. Amúgy adja magát a kérdés:

                6. Amúgy adja magát a kérdés:

                7. Amúgy adja magát a kérdés:

                8. Amúgy adja magát a kérdés:

                9. Amúgy adja magát a kérdés:

                10. Ja, hosszú utat megtéve rátaláltak a jövedelmezőbb oldalra. Egyértelműen semmiféle elveik nincsenek.

                  Amúgy ha valaki bizonyos dolgokról őszintén úgy gondolkodik, hogy maximum látszólagos, pillanatnyi sikert, hasznot hoznak, mint pl. a fociba öntött pénzek (de legyen az árstop, államosítások, rezsicsökkentés, oktatás lezüllesztése – és itt egy kurva hosszú listát lehetne sorolni), vagy még annyit sem, ellenben kifejezetten rosszat tesznek hosszútávon, az mit tegyen? Mi a helyes magatartás? Kussoljon? Kritizáljon? Ha kussol, beletörődik, hogy rossz irányba mennek a dolgok, ha kritizál, ellendrukker. Nonszensz.
                  Ismétlem, meggyőződése, hogy ezek a dolgok – kicsit szájbarágósan, fellengzősen, populistául – rosszat tesznek Magyarországnak, a magyarságnak, a magyar embereknek. Sőt, meggyőződése, hogy hosszútávon pont ezek az intézkedések nyírják ki Magyarországot, a magyarságot.
                  Szerintem ameddig egy kis becsület, erő van benne, felemeli a szavát. Ja és százszor magyarabb, mint az, akinek annyiban merül ki a dolog, hogy azt hangoztatja.

                11. Ja, hosszú utat megtéve rátaláltak a jövedelmezőbb oldalra. Egyértelműen semmiféle elveik nincsenek.

                  Amúgy ha valaki bizonyos dolgokról őszintén úgy gondolkodik, hogy maximum látszólagos, pillanatnyi sikert, hasznot hoznak, mint pl. a fociba öntött pénzek (de legyen az árstop, államosítások, rezsicsökkentés, oktatás lezüllesztése – és itt egy kurva hosszú listát lehetne sorolni), vagy még annyit sem, ellenben kifejezetten rosszat tesznek hosszútávon, az mit tegyen? Mi a helyes magatartás? Kussoljon? Kritizáljon? Ha kussol, beletörődik, hogy rossz irányba mennek a dolgok, ha kritizál, ellendrukker. Nonszensz.
                  Ismétlem, meggyőződése, hogy ezek a dolgok – kicsit szájbarágósan, fellengzősen, populistául – rosszat tesznek Magyarországnak, a magyarságnak, a magyar embereknek. Sőt, meggyőződése, hogy hosszútávon pont ezek az intézkedések nyírják ki Magyarországot, a magyarságot.
                  Szerintem ameddig egy kis becsület, erő van benne, felemeli a szavát. Ja és százszor magyarabb, mint az, akinek annyiban merül ki a dolog, hogy azt hangoztatja.

                12. Ja, hosszú utat megtéve rátaláltak a jövedelmezőbb oldalra. Egyértelműen semmiféle elveik nincsenek.

                  Amúgy ha valaki bizonyos dolgokról őszintén úgy gondolkodik, hogy maximum látszólagos, pillanatnyi sikert, hasznot hoznak, mint pl. a fociba öntött pénzek (de legyen az árstop, államosítások, rezsicsökkentés, oktatás lezüllesztése – és itt egy kurva hosszú listát lehetne sorolni), vagy még annyit sem, ellenben kifejezetten rosszat tesznek hosszútávon, az mit tegyen? Mi a helyes magatartás? Kussoljon? Kritizáljon? Ha kussol, beletörődik, hogy rossz irányba mennek a dolgok, ha kritizál, ellendrukker. Nonszensz.
                  Ismétlem, meggyőződése, hogy ezek a dolgok – kicsit szájbarágósan, fellengzősen, populistául – rosszat tesznek Magyarországnak, a magyarságnak, a magyar embereknek. Sőt, meggyőződése, hogy hosszútávon pont ezek az intézkedések nyírják ki Magyarországot, a magyarságot.
                  Szerintem ameddig egy kis becsület, erő van benne, felemeli a szavát. Ja és százszor magyarabb, mint az, akinek annyiban merül ki a dolog, hogy azt hangoztatja.

                13. Ja, hosszú utat megtéve rátaláltak a jövedelmezőbb oldalra. Egyértelműen semmiféle elveik nincsenek.

                  Amúgy ha valaki bizonyos dolgokról őszintén úgy gondolkodik, hogy maximum látszólagos, pillanatnyi sikert, hasznot hoznak, mint pl. a fociba öntött pénzek (de legyen az árstop, államosítások, rezsicsökkentés, oktatás lezüllesztése – és itt egy kurva hosszú listát lehetne sorolni), vagy még annyit sem, ellenben kifejezetten rosszat tesznek hosszútávon, az mit tegyen? Mi a helyes magatartás? Kussoljon? Kritizáljon? Ha kussol, beletörődik, hogy rossz irányba mennek a dolgok, ha kritizál, ellendrukker. Nonszensz.
                  Ismétlem, meggyőződése, hogy ezek a dolgok – kicsit szájbarágósan, fellengzősen, populistául – rosszat tesznek Magyarországnak, a magyarságnak, a magyar embereknek. Sőt, meggyőződése, hogy hosszútávon pont ezek az intézkedések nyírják ki Magyarországot, a magyarságot.
                  Szerintem ameddig egy kis becsület, erő van benne, felemeli a szavát. Ja és százszor magyarabb, mint az, akinek annyiban merül ki a dolog, hogy azt hangoztatja.

                14. Ja, hosszú utat megtéve rátaláltak a jövedelmezőbb oldalra. Egyértelműen semmiféle elveik nincsenek.

                  Amúgy ha valaki bizonyos dolgokról őszintén úgy gondolkodik, hogy maximum látszólagos, pillanatnyi sikert, hasznot hoznak, mint pl. a fociba öntött pénzek (de legyen az árstop, államosítások, rezsicsökkentés, oktatás lezüllesztése – és itt egy kurva hosszú listát lehetne sorolni), vagy még annyit sem, ellenben kifejezetten rosszat tesznek hosszútávon, az mit tegyen? Mi a helyes magatartás? Kussoljon? Kritizáljon? Ha kussol, beletörődik, hogy rossz irányba mennek a dolgok, ha kritizál, ellendrukker. Nonszensz.
                  Ismétlem, meggyőződése, hogy ezek a dolgok – kicsit szájbarágósan, fellengzősen, populistául – rosszat tesznek Magyarországnak, a magyarságnak, a magyar embereknek. Sőt, meggyőződése, hogy hosszútávon pont ezek az intézkedések nyírják ki Magyarországot, a magyarságot.
                  Szerintem ameddig egy kis becsület, erő van benne, felemeli a szavát. Ja és százszor magyarabb, mint az, akinek annyiban merül ki a dolog, hogy azt hangoztatja.

                15. Ja, hosszú utat megtéve rátaláltak a jövedelmezőbb oldalra. Egyértelműen semmiféle elveik nincsenek.

                  Amúgy ha valaki bizonyos dolgokról őszintén úgy gondolkodik, hogy maximum látszólagos, pillanatnyi sikert, hasznot hoznak, mint pl. a fociba öntött pénzek (de legyen az árstop, államosítások, rezsicsökkentés, oktatás lezüllesztése – és itt egy kurva hosszú listát lehetne sorolni), vagy még annyit sem, ellenben kifejezetten rosszat tesznek hosszútávon, az mit tegyen? Mi a helyes magatartás? Kussoljon? Kritizáljon? Ha kussol, beletörődik, hogy rossz irányba mennek a dolgok, ha kritizál, ellendrukker. Nonszensz.
                  Ismétlem, meggyőződése, hogy ezek a dolgok – kicsit szájbarágósan, fellengzősen, populistául – rosszat tesznek Magyarországnak, a magyarságnak, a magyar embereknek. Sőt, meggyőződése, hogy hosszútávon pont ezek az intézkedések nyírják ki Magyarországot, a magyarságot.
                  Szerintem ameddig egy kis becsület, erő van benne, felemeli a szavát. Ja és százszor magyarabb, mint az, akinek annyiban merül ki a dolog, hogy azt hangoztatja.

                16. Ja, hosszú utat megtéve rátaláltak a jövedelmezőbb oldalra. Egyértelműen semmiféle elveik nincsenek.

                  Amúgy ha valaki bizonyos dolgokról őszintén úgy gondolkodik, hogy maximum látszólagos, pillanatnyi sikert, hasznot hoznak, mint pl. a fociba öntött pénzek (de legyen az árstop, államosítások, rezsicsökkentés, oktatás lezüllesztése – és itt egy kurva hosszú listát lehetne sorolni), vagy még annyit sem, ellenben kifejezetten rosszat tesznek hosszútávon, az mit tegyen? Mi a helyes magatartás? Kussoljon? Kritizáljon? Ha kussol, beletörődik, hogy rossz irányba mennek a dolgok, ha kritizál, ellendrukker. Nonszensz.
                  Ismétlem, meggyőződése, hogy ezek a dolgok – kicsit szájbarágósan, fellengzősen, populistául – rosszat tesznek Magyarországnak, a magyarságnak, a magyar embereknek. Sőt, meggyőződése, hogy hosszútávon pont ezek az intézkedések nyírják ki Magyarországot, a magyarságot.
                  Szerintem ameddig egy kis becsület, erő van benne, felemeli a szavát. Ja és százszor magyarabb, mint az, akinek annyiban merül ki a dolog, hogy azt hangoztatja.

            3. Szerintem inkább nemzetellenes vagy magyargyulolo vagy hazaarulo vagy oooo várj fellapozom az origot hátha van valami új kifejezés :D

                1. Egyik kutya másik eb! De itt mondjuk nem olvastam uszito butasagokat mint amiket fent felsoroltam :)

            4. nem egészen úgy volt az. de tényleg, miért kell kitalálni a magyarellenes lipsi szurkolót, hogy a valogatott meccsen legyőzhessétek? nem elég a másik ország?

      2. Megbocsáss, de ki mondta, hogy Rossi igazán szívből-lélekből nem szurkol olasz válogatottnak !?
        Az, hogy a magyarnak IS drukkol, teljesen belefér, de szerintem a két szurkolás motivációja, érzelmi mélysége és lényege teljesen különböző és nem lehet egy szinten lévő soha.
        Mindenesetre nem kellett volna így nyilatkoznia, mert az nagyon visszatetsző (megjegyzem a tolmácson úgy éreztem, valahol elveszett a fordításban)

      3. Megbocsáss, de ki mondta, hogy Rossi igazán szívből-lélekből nem szurkol olasz válogatottnak !?
        Az, hogy a magyarnak IS drukkol, teljesen belefér, de szerintem a két szurkolás motivációja, érzelmi mélysége és lényege teljesen különböző és nem lehet egy szinten lévő soha.
        Mindenesetre nem kellett volna így nyilatkoznia, mert az nagyon visszatetsző (megjegyzem a tolmácson úgy éreztem, valahol elveszett a fordításban)

        1. Jogos.

          „Nem mindenki szereti a válogatottat, sok magyar van, akik nálam jóval kevésbé szeretik a válogatottat. Jó lenne, ha szégyenkeznének!”

          Ezzel a mondatával csak azt állította, hogy ő egy adott, nem részletezett szinten szereti a magyar válogatottat. Biztos lehet a szeretésnek (szurkolásnak) olyan szintje, hogy ott több csapat is elférjen egymás mellett. Mondjuk ez logikailag azt jelenti, feltételezve, hogy a szurkolóság egy felülről korlátos halmaz, hogy
          1. az olasz Rossi vagy nagyon nagyon szereti a magyar válogatottat, és akkor nem fér nagyon bele neki másodiknak az olasz, vagy
          2. Rossi nagyon kicsit szereti a magyar válogatottat, és akkor elfér mellette az olasz, valamint leviszi a lécet, hogy mennyire kellene (illene) legalább szeretni általánosan ezt a válogatottat a magyarok körében.
          [viccelek]

  5. Ja, én is azon röhögtem, hogy a lefújás pillanatában kb. úgy magyarázott valahova, valakinek, mint azon a bizonyos, mágikus 05.27-én. :)

      1. Tudom, „összeesküvés elméletnek” fogjátok tartani, de olyan gyökeres fordulatot vett a jv ténykedése a visszavont piros laptól kezdve (addig sztem elég jól vezette), hogy utólag, az utcai történések fényében simán el tudom képzelni, szóltak neki a bolgárok, hogy itt elszabadul a pokol, ha nem nyernek.

  6. Rossi papa egyvalamiben nem változik: meccsek végén üzembiztosan hozza a segghülye populista pöcs karakterét. Nem lenne szabad engedni nyilatkozni vesztes meccs után csak másnak reggel.
    Annyira fáraszt már ez a szöveg, hogy minket mindenki utál, gyűlöl, stb. Az egész ország őt szopkodja, de csak jönnek ezek a buta reflexnyilatkozatok , miután 100-ból 2 facebook komment hülyeséget írt róla. Ez a nyilatkozat és Hajdú B ostoba közvetítése volt a csütörtök két mélypontja a az elmaradt 2. piros lapjuk mellett (amúgy a többi bírói ítélet jó volt).
    Szeretjük Rossit, de annyira fárasztó tud lenni…. : (

  7. Soha nem értettem, hogy miért foglalkozik folyamatosan a károgókkal. Egyáltalán, van valaki, aki lefordítja nekik az NSO meg a csakfoci kommentszekciójából az idióta anyázós kommenteket? Nincs olyan nyilatkozata, amiben nem említi meg, hogy őt mennyien bírálják. Rohadt fárasztó már, főleg, hogy alapvetően a szurkolói társadalom szereti és támogatja.

  8. Én speciel ezért haragszom Rossira, mivel úgy elcseszte a hangulatomat a lemondásával, hogy igazából aznap este valahogy ünnepelni sem tudtam önfeledten .. szóval ezt tőlem elvette, mert engedtem, hogy elvegye :/

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.