Mastodon

Tizenegy éve még azt írtuk, hogy Marco Rossi jött, látott, és győzni látszik. Aztán eltelt tizenegy év.

Kíváncsiságból kikerestük, mégis miféle sületlenségeket írogathattunk Rossiról 2012 nyarán, miután frissen kinevezték a Kispest edzőjének. Nagyon furcsa látni, hogy egy szinte a semmiből érkezett figura, aki tizenegy éve legfeljebb pár embert mozgatott, most az ország egyik legismertebb, és legelismertebb arca.

Az első anyag, amiben a rendszer belső keresője szerint megjelent Rossi neve 2012.05.30-án íródott, mégpedig Vérfarkas tollából, és a keresztségben a „Kecsöppel felszolgált catenaccio” címet kapta. A poszt azonban még nem Rossiról szólt.

„Rossi az edzőmeccseken nekem gyengusznak tűnt, a tétmeccsek eddig őt igazolják. Úgy fest, a fiatalokkal szót ért, ebben eddig előrébb jár elődjénél.”

2012.07.21., Anzsi Mahacskala – Honvéd 1-0.

RW három tétmeccs után megmondta, és Rossi azóta is hozza nagy meccseket.

„Rossi hatvan percig érthetetlen volt, hogy mit akar, miért élesben próbál ki egy merőben új rendszert és olyan játékosokat, akiket korábban még nem. Amikor már látszott, hogy ez édeskevés, akkor belenyúlt a szerkezetbe és gyorsan húzott hármat, amitől sikerült felpörögnünk. Ha tényleg valami olyasmit (vagy jobbat) szeretne játszatni, amit a végén láttunk, akkor ez egy szerethető csapat lesz – miközben egyelőre tippünk sincs, a bajnokságban vajon egy ilyen teljesítmény mit jelenthet.”

2012.07.31., Siófok – Honvéd 0-1.

Az első bajnoki Siófokon, ahol Rossi mellett a hatalmas szendvicseknek is örülni lehetett. A kaunasi, szófiai és a Montenegró elleni hazai mérkőzésekkel való hasonlóság csak a véletlen művel. Viszont a hadrend már itt 3-2-3-2 volt, előrevetítve, hogy számára a három belsővédő a játék. Később mégis kényszerből hosszasan 4-3-3-at játszottunk.

„Marco Rossi jött, látott, és győzni látszik. Valami kezd összeállni Kispesten.”

2012.08.25.

A Fradi elleni 0-2 előtt már ilyeneket írtunk a beharangozóba. Érdekesség, hogy akkoriban még szokása volt visszafogottan értékelni egy-egy nagy győzelem után, mint tette azt RW-nek a régi Üllői úti székház lépcsőjén sétálva.

Idény végén, tizenkilenc év után újra bajnoki érmet nyert a Kispest.

Grazie, Marco! Grazie ezt a csodálatos tizenegy évet.

(Nekünk viszont örökre marad kopaszg*ci, mert mi így szeretjük.)


A posztot eredetileg a privát oldalamon terveztem megosztani, de gondoltam, egynek egynek elfér itt is.

címlapkép: 1909foto, valamikor 2012 novemberéből. Akkoriban még ilyen kicsik voltak a címlapképek.


✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

“Tizenegy éve még azt írtuk, hogy Marco Rossi jött, látott, és győzni látszik. Aztán eltelt tizenegy év.” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. 2014 októberében felmerült, hogy a Haladás edzője legyen. Akkoriban nagyon élt nálunk az olasz-vonal. Rocchival meg a pornós marketingigazgatóval. Csakhogy a többségi tulajdonos önkormányzat és az akkori sportért felelős alpolgármester másképp döntött, ezért Szentes Lázárt nevezték ki. Az első öt meccset elvesztettük, gólt sem rúgtunk. A többi már történelem…

  2. 2014 októberében felmerült, hogy a Haladás edzője legyen. Akkoriban nagyon élt nálunk az olasz-vonal. Rocchival meg a pornós marketingigazgatóval. Csakhogy a többségi tulajdonos önkormányzat és az akkori sportért felelős alpolgármester másképp döntött, ezért Szentes Lázárt nevezték ki. Az első öt meccset elvesztettük, gólt sem rúgtunk. A többi már történelem…

  3. 10+ éve beült pestre kajálni egyet, mára futballnemzeti hős, kispesti bajnok, akinek több tízezer ember énekli a nevét. Szerintem sose gondolta volna 🙂 se ő se más.

    Szappanost kitehetné azért a keretből.

  4. 10+ éve beült pestre kajálni egyet, mára futballnemzeti hős, kispesti bajnok, akinek több tízezer ember énekli a nevét. Szerintem sose gondolta volna 🙂 se ő se más.

    Szappanost kitehetné azért a keretből.

  5. 10+ éve beült pestre kajálni egyet, mára futballnemzeti hős, kispesti bajnok, akinek több tízezer ember énekli a nevét. Szerintem sose gondolta volna 🙂 se ő se más.

    Szappanost kitehetné azért a keretből.

  6. És így búcsúztunk a 2014-es lemondásakor:

    Rossi még így is egy szerelem lett, és nem csak a tavalyi dobogó miatt. Amit és ahogy csinálta a dolgokat, azoknak az eredője egyértelműen pozitív volt. Együtt élt a játékkal, a csapattal, és blődliség, de a szurkolókkal is. Érzelmekkel teli figura, aki képes besértődni néhány néző testadizásán, képes kulacsokat rugdalni, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné, miközben képes szenvtelenül kiállni elénk egy szolid tapsra, megköszönve a bronzig tartó biztatást.

    Szeretem. Szeretem, mert láttam viccet mesélni egy paksi sajtótájékoztatón, és szeretem, mert láttam unni magát ezer másikon. Szeretem, mert tudta, hogy ki értékes a magyar futballban, és szeretem, mert szerette annyira a csapatát, hogy ott is érzelemmel döntött, a minden egyéb hideg számítása ellenére.

    vh, https://csak.taccs.hu/2014/04/28/gyorsmerleg-a-rossi-erarol/

    Akkor mi van? És mi volt? Milyen volt Rossi érája? Személyes vonalra viszem a posztot, úgyis erről szól ez a blogunk. Én nagyon nehezen “barátkoztam” meg Rossival, a habitusával, a szeszélyeivel. Az első ősz ilyen szempontból tragikomikus volt. Az elején nyilatkozgatott nekünk külön is, aztán már csak a sajtón elmondta a mindenkinek szánt szöveget és rohant el, sokszor maga állva föl és hagyva ott a rendezvényt, mielőtt az hivatalosan véget ért. A besózott talján, nem igaz, dünnyögtem magamban, és akárhányszor próbáltam ezeket elmagyarázni neki, csak mosolygott és minden ment tovább. Az Eger elleni Fáy utcás meccs volt a mélypont – ki se jött sajtóra, inkább zuhany, aztán haza. Eleinte ekkor még bunkónak, a hazai ligát lenéző arcnak gondoltam őt. Aztán tavaszra összeállt a kép.

    Összeállt, hogy ez a faszi tényleg színolasz, nemzete minden heppjével és hülyeségével együtt. A hisztikkel, a hangulatingadozásokkal. Aki tényleg megkattan, amiért négyest ver nekünk itthon a milliószor nagyobb büdzséjű Mahacskala. Aki az MTK elleni idegenbeli, Vécsei-lövés közben lefújt találkozó végén a sajtóteremben a falnak fordulva beszél és hőzöng magában olaszul káromkodva, mint egy mosolyotthon lakója. És aki az őt élető közönség előtt elkezd könnyezni a Bozsikban, vagy Szombathelyen, és gondolhatjátok sokan giccsnek, de a többször elsütött nagyfateres sztorija szerintem abszolút igaz és emberi (először egy újpesti sajtótájon mondta ezt el, és ekkora színész nincs aki ilyet direkt talál ki), szóval aki azért örül hogy itt lehet, mert olyan neki a Honvéd, mintha mondjuk én elmehetnék egy évre sajtósnak a Metallicához egy turnéjukra.

    RW, https://csak.taccs.hu/2014/04/29/bucsuzik-a-kerdojelek-edzoje/

  7. És így búcsúztunk a 2014-es lemondásakor:

    Rossi még így is egy szerelem lett, és nem csak a tavalyi dobogó miatt. Amit és ahogy csinálta a dolgokat, azoknak az eredője egyértelműen pozitív volt. Együtt élt a játékkal, a csapattal, és blődliség, de a szurkolókkal is. Érzelmekkel teli figura, aki képes besértődni néhány néző testadizásán, képes kulacsokat rugdalni, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné, miközben képes szenvtelenül kiállni elénk egy szolid tapsra, megköszönve a bronzig tartó biztatást.

    Szeretem. Szeretem, mert láttam viccet mesélni egy paksi sajtótájékoztatón, és szeretem, mert láttam unni magát ezer másikon. Szeretem, mert tudta, hogy ki értékes a magyar futballban, és szeretem, mert szerette annyira a csapatát, hogy ott is érzelemmel döntött, a minden egyéb hideg számítása ellenére.

    vh, https://csak.taccs.hu/2014/04/28/gyorsmerleg-a-rossi-erarol/

    Akkor mi van? És mi volt? Milyen volt Rossi érája? Személyes vonalra viszem a posztot, úgyis erről szól ez a blogunk. Én nagyon nehezen “barátkoztam” meg Rossival, a habitusával, a szeszélyeivel. Az első ősz ilyen szempontból tragikomikus volt. Az elején nyilatkozgatott nekünk külön is, aztán már csak a sajtón elmondta a mindenkinek szánt szöveget és rohant el, sokszor maga állva föl és hagyva ott a rendezvényt, mielőtt az hivatalosan véget ért. A besózott talján, nem igaz, dünnyögtem magamban, és akárhányszor próbáltam ezeket elmagyarázni neki, csak mosolygott és minden ment tovább. Az Eger elleni Fáy utcás meccs volt a mélypont – ki se jött sajtóra, inkább zuhany, aztán haza. Eleinte ekkor még bunkónak, a hazai ligát lenéző arcnak gondoltam őt. Aztán tavaszra összeállt a kép.

    Összeállt, hogy ez a faszi tényleg színolasz, nemzete minden heppjével és hülyeségével együtt. A hisztikkel, a hangulatingadozásokkal. Aki tényleg megkattan, amiért négyest ver nekünk itthon a milliószor nagyobb büdzséjű Mahacskala. Aki az MTK elleni idegenbeli, Vécsei-lövés közben lefújt találkozó végén a sajtóteremben a falnak fordulva beszél és hőzöng magában olaszul káromkodva, mint egy mosolyotthon lakója. És aki az őt élető közönség előtt elkezd könnyezni a Bozsikban, vagy Szombathelyen, és gondolhatjátok sokan giccsnek, de a többször elsütött nagyfateres sztorija szerintem abszolút igaz és emberi (először egy újpesti sajtótájon mondta ezt el, és ekkora színész nincs aki ilyet direkt talál ki), szóval aki azért örül hogy itt lehet, mert olyan neki a Honvéd, mintha mondjuk én elmehetnék egy évre sajtósnak a Metallicához egy turnéjukra.

    RW, https://csak.taccs.hu/2014/04/29/bucsuzik-a-kerdojelek-edzoje/

  8. És így búcsúztunk a 2014-es lemondásakor:

    Rossi még így is egy szerelem lett, és nem csak a tavalyi dobogó miatt. Amit és ahogy csinálta a dolgokat, azoknak az eredője egyértelműen pozitív volt. Együtt élt a játékkal, a csapattal, és blődliség, de a szurkolókkal is. Érzelmekkel teli figura, aki képes besértődni néhány néző testadizásán, képes kulacsokat rugdalni, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné, miközben képes szenvtelenül kiállni elénk egy szolid tapsra, megköszönve a bronzig tartó biztatást.

    Szeretem. Szeretem, mert láttam viccet mesélni egy paksi sajtótájékoztatón, és szeretem, mert láttam unni magát ezer másikon. Szeretem, mert tudta, hogy ki értékes a magyar futballban, és szeretem, mert szerette annyira a csapatát, hogy ott is érzelemmel döntött, a minden egyéb hideg számítása ellenére.

    vh, https://csak.taccs.hu/2014/04/28/gyorsmerleg-a-rossi-erarol/

    Akkor mi van? És mi volt? Milyen volt Rossi érája? Személyes vonalra viszem a posztot, úgyis erről szól ez a blogunk. Én nagyon nehezen “barátkoztam” meg Rossival, a habitusával, a szeszélyeivel. Az első ősz ilyen szempontból tragikomikus volt. Az elején nyilatkozgatott nekünk külön is, aztán már csak a sajtón elmondta a mindenkinek szánt szöveget és rohant el, sokszor maga állva föl és hagyva ott a rendezvényt, mielőtt az hivatalosan véget ért. A besózott talján, nem igaz, dünnyögtem magamban, és akárhányszor próbáltam ezeket elmagyarázni neki, csak mosolygott és minden ment tovább. Az Eger elleni Fáy utcás meccs volt a mélypont – ki se jött sajtóra, inkább zuhany, aztán haza. Eleinte ekkor még bunkónak, a hazai ligát lenéző arcnak gondoltam őt. Aztán tavaszra összeállt a kép.

    Összeállt, hogy ez a faszi tényleg színolasz, nemzete minden heppjével és hülyeségével együtt. A hisztikkel, a hangulatingadozásokkal. Aki tényleg megkattan, amiért négyest ver nekünk itthon a milliószor nagyobb büdzséjű Mahacskala. Aki az MTK elleni idegenbeli, Vécsei-lövés közben lefújt találkozó végén a sajtóteremben a falnak fordulva beszél és hőzöng magában olaszul káromkodva, mint egy mosolyotthon lakója. És aki az őt élető közönség előtt elkezd könnyezni a Bozsikban, vagy Szombathelyen, és gondolhatjátok sokan giccsnek, de a többször elsütött nagyfateres sztorija szerintem abszolút igaz és emberi (először egy újpesti sajtótájon mondta ezt el, és ekkora színész nincs aki ilyet direkt talál ki), szóval aki azért örül hogy itt lehet, mert olyan neki a Honvéd, mintha mondjuk én elmehetnék egy évre sajtósnak a Metallicához egy turnéjukra.

    RW, https://csak.taccs.hu/2014/04/29/bucsuzik-a-kerdojelek-edzoje/

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.