A minimumprogram nagyjából összejött:
- nem lett bajnok a Felcsút,
- kiesett a Videoton,
- nem jutott fel a Vasas,
- bennamradt az NB III-ban a Haladás,
- és sajnos a Gyirmót esett ki, nem pedig az Ajka.
- Még az lenne jó, ha nem jönne fel a Mosonmagyaróvár. Az osztályozókat hamarosan sorsolják, a meccsnapok június 1. és 8.
_nincs sok értelme a meccsel foglalkozni
Utolsó forduló, nem jelent semmit a jövőre nézve, hiszen jövő héten nem játszunk, a júliusban kezdődő következő bajnokságmnak pedig egy nyilván átalakított kerettel futunk neki.
Legeljebb annyi lehetett érdekes, hogy ki játszott és ki nem. Farkas Balázs, Holman, Vernes, Ihrig-Farkas, Kesztyűs, Baki, Szabó Tibor, és hirtelen még nem tudom kicsoda például civilben sétált ki a végén ünnepelni elénk. (Csilust például nem is láttam.) Nem gondolom, hogy mind távoznának, azonban abban sem vagyok biztos, hogy mindenki marad. Ahogy a kölcsönben lévőkkel se tudom mi lesz. Mindegy, majd később foglalkozunk velük egy posztban.
Viszont pár szót mégiscsak megér a meccs, mert bakker, simán meg lehetett volna nyerni, akár többször is, azonban megint úgy jártunk, mint Szegeden, hogy hiába a helyzetek, ha azokat képtelenek vagyunk berúgni.
És még a végén. a 93. percben is benne volt Keresztes lábában, de kimaradt, hogy aztán izgulni kelljen mert közben egyenlített a Kisvárda, ráadásul az utolsó perben ott is volt egy nagy helyzet. Miután lefújták, csak azzal kellett törődnünk, hogy ne kapjunk gólt, és még ezt is majdnem elcsesztük, azonban Otigba hiába fejelhetett tisztán, mellé. A Vasasnak két ziccere is volt, egy saját, és egy kisvárdai, azonban mindkettő kimaradt. Miközben, ha Keresztes berúgja a ziccerét, akkor nincs miről beszélni.
Ebben ennyi volt. A tavaszi második és harmadik játszott egymással egy izgalmas, jól szurkolható, soknézős meccset, ahol lehet azt mondani, hogy igazságos döntetlen született, azonban nem fogjuk, mert annál azért több helyzetünk volt, és ha egy meccsen a meccs legjobbja az egyik kapus, akkor általában arról van szó, hogy a másik csapat többet lőtt kapura, vagyis inkább próbált meg gólt szerezni. Ahogy tegnap is történt.
Viszont a döntetlen miatt végül megelőzte mindkét csapatot a Mezőkövesd, és behúzta a tavaszi második helyet:
1. Kisvárda. 9 5 1 30-20 2,13 ppm
2. Mezőkövesd 8 4 3 24-13 1,87 ppm
3. Honvéd 8 3 4 27-15 1,80 ppm
4. Vasas 8 3 4 22-14 1,80 ppm
5. Szentlőrinc 6 7 2 26-15 1,67 ppm
_zöld program
Az NB I-NB II. közötti csere nem csupán számunkra, hanem az egész Föld számára parádés. Felment a Kisvárda (564 km oda-vissza) és a Kazincbarcika (410), és érkezett helyettük a Kecskemét (162) és a Videoton (148). Elmagyarázom.
A Kisvárda és a Kazincbarcika együtt 974 kilométer a Bozsiktól az ellenfél stadionjáig oda-vissza. Ezt cseréltük be kevesebb, mint a harmadára, 310 kilométerre. 664 kilométer egy jó átlagos 6 literes fogyasztással nagyjából 40 liter benzin (588 forintos benzinárral 23520 forint).
Számoljunk átlag 200 nézővel, mert ennyien azért a legtöbb helyen ott vagyunk. Távolabb kicsit kevesebben, közelebb kicsit többen. A 200-ból legyen 150 köröli a Budapestről és környékéről érkezők száma, átlag 4 fős autóval számolva ennek a tömegnek a mozgtása nagyjából 40 járművet igényel. Vagyis 40 jármű spórol meg évente 40 liter üzemagyagot, ami összesen 1600 liter.
A Föld egy kicsit fellélegezhet. (l. az EU friss infografikáit az autók szén-dioxid-kibocsátásáról.)
Igen, a matek ott sántít kicsit, mert nyilvánvaló, hogy jövőre többen utazunk Videotonba, mint Kisvárdára, ami akár növelhetné az kispesti tábor generálta károsanyag-kibocsátást, azonban Videotonban pont megáll az ütemes menetrend szerint közlekedő vonat, ahogy Kecskemét is kényelmesen megközelíthető közösségi közlekedéssel. A Kisvárda/Kazincbarcika–Zalaegerszeg távolságokat most elhanyagolhatjuk, mert ezen a vonalon a csapatbuszon felül legfeljebb páran fognak megmozdulni.
Sajnálatos viszont, hogy a Kazincbarcika-Mezőkövesd közötti oda-vissza 170 kilométer, vagyis a kazinbarcikai szurkolók utaztatása a hazai meccseikre jelentősen rontani fog a csapat feljutásával felszabadult mennyiségen.
_Laczkó tényleg minek volt?
Laczkó 11 meccsen 2 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség, 9-17-es gólkülönbség. Ha Laczkó eredményeit (muhahahaha), kivonjuk a végső eredményünkből, akkor is bentmaradtunk volna. Bzmg, a tavaly ősszel kurvára nehéz lesz elszámolni, pláne úgy, hogy a Laczkó kinevezésekor még bőven tökutolsó, nyáron szinte kizárólag az NB III-ból erősítő Mezőkövesd végül előttünk végzett azzal az edzővel, amelyiket pár héttel korábban épp tőlünk rúgták ki.
Honvéd vége 30 11 7 12 41-39 +2 40
-Laczkó 11 2 3 6 9-17 -8 9
= 19 9 4 6 32-22 +10 31
--------------------------------------
Gyirmót vége 30 7 10 13 41-46 -5 31
Pontszámban ugyan behozott volna minket a Gyirmót, azonban a kettővel több győzelmünk miatt még így is mi lennénk a bentmaradók.
Pontosan tudom, hogy az őszi ámokfutásnak nem lesz felelőse. Jelenleg az a hivatalos álláspont, hogy egyedül Laczkóval vitetik el a balhét (kirúgtuk –> megoldódott), miközben korántsem ő volt a kizárólagos felelős.
_és ha már edzőcserék
- Schindler Szabolcs – bennmaradt az Ajkával (13., 17 meccs/1,06 ppm), kiesett a Gyirmóttal (15., 7/0,71).
- Csertői Aurél – felsőház a Mezőkövesddel (6., 23/1,67), felsőház a Honvéddal (8., 3/1,33).
- Feczkó Tamás – feljutás a Kisvárdával (1., 2/0), felsőház a Honvéddal (8., 15/1,8).
- Gera Zoltán – harmadik hely a Vasassal (3., 4/1,75), kieés az NB I-ből a Kecskeméttel.
_osztályozókönyv
címlapkép: 1909foto
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
A szezon legemlékezetesebb ellenfele lehet, hogy nálunk játszik jövőre! Piscsur, akiről mindenki besárgult a Gyirmót ellen, jól cselezett, gyors, jól lő… első igazolásnak nem is lenne rossz.
Én speciel neki örülnék, az a csávó kb olyan kiszámíthatlan fehérben, mint volt lóbaszó démon feketében, csak ügyesebben kezelgeti a lasztit
Nekem tetszett a meccs (ne feledjük honnan jöttünk, milyen szintű játékot hoztunk kb évekig), és van is mire építeni a következő szezonra. Már csak az a kérdés, hogy a tulajdonos szerint mennyit ér meg a következő szezon és vajon ki fogja súgni azokat a játékosokat a következő szezonra.. Azt hiszem biztosan egyiket sem fogom megtudni, de akkor is végre elkezdtem optimista lenni, én már ennek is örülök
Szerintem is élvezhető hajtós, küzdős foci volt…ha végig ezt toltuk volna, akkor feljutunk. Ezt kell átemelni a következő szezonra! Ránk fér már egy kis reménykedés!
Először derüljön ki, ki marad, ki jön, mik a célok és utána indulhat az őszi, majd a tavaszi hadjárat!!! Reszkess vidi, reszkess angyalföld!
CSAK
Feczkó is kellemes csalódás volt, ezúttal is elnézést tőle, ha csúnyákat írtam volna róla. Tetszett a keveset dumálunk inkább csináljuk mentalitás. Kár az őszért, Fórizs takarodj!
A legjobb igazolásunk Medgyes volt, a legjobb kölcsönjátékosunk egyértelműen Szamosi. Sigér és Rácz egyértelmű csalódásai az évnek.
Szerintem lenne mivel foglalkozni a merkozes kapcsan.
Beengedes pl.: a mobilon vett jegyeket nem tudat beollvasni a kapu, a srac vizualis ellenorzes utan a sajat karytajaval nyitotta a kaput.
Svihakok akar egy emaillel 70 embert is bevittek, ha a atkuldozgettek egymasnak a jegyet.
Mondjuk ebbol lehet akar szivas is, ha tul sokan vannak bennet de sebaj.
A Bufe egeszen szuperul ment es nincsen repohar… elismeres
Magara a merkozesre tenyleg nem erdemes tul sok szot vesztegetni.Cseppet sem volt nb1es flashbackem.
Erdekes kulonben, hogy par ev nb2 mennyire belapositja egy csapat nezokosonseget, erdekes jovo kep rank nezve…
Amugy meg igazan kellemes volt vegre ugy nezni merkozest, hogy nem suti teli a szemunket a napocska.
Téves :)
Ezt a Rácz nevű kapust remélem többet nem látjuk honvéd mezben bohóckodni!