Osztályon felüli mérkőzésen

Hát igen, megint az volt, ami sajnos csak nagyon ritkán lehetséges az NB II-ben: komoly, látható tétre meccset játszani.

1. A mindenkori Bozsikban eddig rajtunk kívül senki sem ünnepelhetett bajnoki címet. A közelmúltban például a Videoton kétszer is megpróbálta (2011: hol a fieszta? 2017: elveszem a piros pólód), de persze semmi. Ahogy azt kell.
2. Kispest–Vasas, és bár már mindkét csapat feljutott, a bajnoki cím egyelőre nem dőlt el. Számunkra ebben a bajnokságban valójában egy név, egy ellenfél volt: a Vasas.
3. Teltház, látvány, miazmás. 6627 a hivatalos nézőszám.

Ez a csapat nem először villant jó játékot, amint valódi tétre kezd játszani. Az első félidő se volt kutya, azonban a másodikat egész biztos újra fogom nézni a héten legalább egyszer. Még viccelődtünk is azonban meccs után, hogy az 1. fordulóban, Videotonban volt utoljára ilyen félidőnk. Vagyis az 1. forduló első félideje és a 29. forduló második félideje között volt 28 legfeljebb közepes meccsünk.

A héten történt, ami történt, nyilván nem tett jót a morálnak. A szurkolóknál egész biztos nem. Azonban nem csak ennyi volt a nehézség, mert Szamót rendesen kicsinálták Szegeden (padra azért leült), Baki után Csonka is kiesett (padon sem volt), volt viszont a padon Hetyei (utoljára februárban) és Földi (ő is több hét után újra, ellenben az eddigi 13-ból egyszer sem állt be).

A kezdőbe végül Pauljevic került a védelembe és Kesza a középpályára, ami azt jelentette, hogy a másik U20-as Nyers lett. Akkor még nem tudhattuk, hogy a szerencsétlennek tűnő helyzet, illetve az arra adott válasz mekkorát fog szólni a javunkra:

a Vasasnak az első húsz-huszonöt percben köze sem volt a meccshez, és

bár a tizenegyesből lőtt góljuk után volt pár jó percük, valójában az egész meccsen nem mutattak semmit. Vagy nem tudtak mutatni, mert nekem ez a gyanúsabb.

Olyan szinten domináltuk le őket az első percektől, hogy ha nincs az a tizenegyes rögtön a vezető gólunk után, akkor gyanús, még az első félidőben rárúgtunk volna legalább egyet, és eldöntjük vele a meccset. Egyszerűen osztálykülönbség volt a két csapat között, és nem feltétlen azért, mert a Vasas nem próbálkozott volna, nem lett volna játéka, hanem mert nekünk van egy hatalmas skillünk, amivel – osztálytól függetlenül – nem sok csapat rendelkezik manapság Magyarországon: tudunk közösségként működni, és képesek vagyunk úgy felpörögni, hogy a játékunk ilyenkor messze kiemelkedjen a bajnokság átlagából. Ami azért is vicces, mert ilyen tempónál, ilyen kockázatvállalásnál mintha jóval kevesebb hiba csúszna a játékunkba, mint amikor lassan és kilátástalanul tili-tolizunk egy unalmas tiszakécskei délutánon.

A vezető gól csak idő kérdése volt, azonban egyben veszély is, mert ha nem szerezzük meg, akkor még bármi lehet. Szélsőséges esetben az is, hogy a Vasas visszajön (egyáltalán megérkezik!) a meccsbe.

Pekár labdát szerzett, gyönyörűen találta meg a területre bemozduló Nyerst, aki köszönte szépen, és a becsúszó Baráth Botitól sem zavartatva eltette a hosszúba. 1-0

Még ki sem ünnepeltük magunkat, amikor befújtak ellenünk egy tizenegyest. Urblík, 1-1

B*sszameg.

A Vasas, és főleg Urblík percei következtek az egyenlítés után. Azonban komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, igaz, mi sem. Egyedül ez a negyed óra hordozott némi veszélyt ránk nézve, mert aztán

aztán a második félidőre valami egészen ihletett állapotban jöttünk ki. Kesza helyett beállt Kállai, vele nem csak jelentősen gyorsultunk fel, hanem többször kimozgott a szélre is, hogy Ujváry oldalán rendszeresen létszámfölényben legyünk. Jöttek is onnan a beadások, azonban még előtte a másik oldalról Pekár, futtából, külsővel (Tonci Kukoc jegyzetel!) tekert be egy labdát, Nyers érkezett az ötös sarkán, és máris 2-1. Pekár második gólpassza, Nyers második gólja.

49. perc, és gyakorlatilag vége a meccsnek. Érezhette ezt Erős Gábor is, mert az 56. percben kettőt cserélt: Sztojka helyett Hidi M., posztra, hátha labdát tudnak középen szerezni, mert labda nélkül semmire sincs esélyük, valamint Barkóczi helyett Molnár Csaba U20-as szélső helyett U20-as szélső. Hátha. Érdekes, hogy nem Banó-Szabó érkezett, vagy mondjuk Tóth Milán helyére Radó, esetleg Németh Barnabás. Majd nagyjából negyedóra múlva.

Hiába azonban a Vasas kaparása, továbbra is nekünk vannak helyzeteink. A szögleteinknél mintha egyenesen remegnének, ráadásul mindkét félidőben volt egy-egy iszonyatosan veszélyes, laposan, a rövidhez belőtt próbálkozásunk. Közben Kállai tűnik fel a szélen (ezúttal a balon), megtalálja Nyerst, aki előbb csinál egy cselt, majd forgácsosra rúgja a felsőlécet. Beszarás, mit megy a kisgyerek.

Pont a meccs előtt beszélgettünk arról, hogy mennyire lehetetlen helyzet center nélkül végigjátszani egy évet. Hogy centerből, vagy legalábbis centertől, esetleg centernek nevezhető játékostól összesen 5 (Nyers 2, Kántor 2, Pinte 1) gólunk van. Erre kis szerencsével egyedül Nyers 3-4-nél tarthatna alig egy órányi játék után.

A 78. percben Feczkó levitte megtapsoltatni, és érkezett Kántor. Csontos szöglet, Kántor belecsúsztat, 3-1. Lehet rohanni a padhoz ünnepelni. Harmadik centergól. Egész évben 5, most egy meccsen 3. Képzeljük el, mi lett volna, ha egész évben rendelkezésünkre áll akár csak egy közepes center?

Pár perc, és a hatalmasat hajtó Pekárt is lekapja Feczkó. Ismét lehet tapsolni. Ismét egy saját nevelés, ismét egy fiatal, aki óriásit játszott.

Ez a csapat, ha komoly, látható tétre menő mérkőzést játszott ebben az idényben, akkor egyszer sem kapott ki:

• 1. forduló: Videoton–Kispest 0–3, 7000 néző, fantasztikus hangulat, a bajnokság nyitómeccse;
• Magyar kupa: DVSC–Kispest 1–2, hosszabbítás után, 1–0-ról fordítva az NB I. dobogósának otthonában;
• 14. forduló: Vasas–Kispest 1-2, szakadó eső, a megrogyó Vasastól idegenben, mégis szinte hazai pályán vettük át az első helyet;
• 16. forduló: Kispest–Videoton 2–1, rettenetes játékkal, mégis magabiztosan durrantjuk be az évet a Vasas mellett a másik értelmezhető klubbal szemben;
• Magyar kupa: Kispest–Diósgyőr 1–0, nem játszunk igazán jól, azonban esélyt sem adunk az NB I-es ellenfelünknek,
• Magyar kupa: Kispest–ZTE 2–2, tizenegyesekkel estünk ki, pedig alig másfél percen múlt a kupadöntő az NB I-ben dobogóért hajtó ZTE-vel szemben; (el tudom képzelni, hogy megfogta ez a meccs a csapatot, mert ahol ennyi érzelem van ilyen kis helyre beszorítva, ott ezt az eredményt könnyű csalódásként megélni)
• 29. forduló: Kispest–Vasas 3–1, ismét közel 7000 néző, a Vasas bajnoki címet ünnepelne, mi viszont nem szeretnénk az ilyesmit végignézni.

És hogy mennyit számít a szurkoló? Feczkó érkezése óta, vagyis 2025 tavaszától 14 olyan meccsünk volt, mindegy, hogy otthon vagy idegenben, ahol a nézőszám meghaladta a 3000-et, és ezeken a mérlegünk:

11 győzelem, 3 döntetlen, 0 vereség, 35 lőtt és 12 kapott gól.

Nem véletlenül beszélünk arról ilyen sokszor, hogy mennyit számít a jó kémia az edző-játékos-szurkoló háromszögben. És nem véletlenül ismételgetjük azt is, hogy nem az ilyen Vasas-féle meccsektől félünk, hanem azoktól, amire lehet, a szurkolók se tudnak kellő mértékben felpörögni. Miközben a sok kis apró győzelem az igazi kihívás, mégis a tegnapi, Vasas ellenihez hasonló győzelmekről marad emlékezetes egy csapat.

Sajnos a végén volt egy rosszabb, sőt, nagyon rossz periódusunk, amin lehet, elment a bajnoki cím, azonban mind a csapat, mind az edző emelt fejjel, büszkén jöhetett ki a szurkolókhoz meccs után. A feljutás egy pillanatig se forgott veszélyben (bár úgy tűnik, volt/van aki ellene dolgozott), és egészen az utolsó percekig benne volt az extra: egy nagy pontfölényes bajnoki cím és a kupadöntő, pont ahogy a legutóbbi feljutáskor, 2003-04-ben.

Voltak meccsek, voltak hetek, amiket mi is szarul éltünk meg, és szóvá is tettük. Felesleges hazudni, úgyis leolvasható rólad, akkor meg miért ne írjuk meg? Igen, Szegeden bánatos voltam a meccs lefújásakor, mert nem a pályán jutottunk fel, hanem egy másik meccs eredményének köszönhetően. Aztán ez elmúlt, és csaptunk egy igazán remek estét a városban és a hazaúton. Tudtunk őszintén és magunkat elengedve ünnepelni, mert volt mit.

Tegnap viszont faramuci módon, bár kíváncsi voltam az ünneplésre, igazából azt akartam, hogy ne fújják le meccset, mert ezt jó nézni, ezen most hihetetlenül jó jelen lenni. A játék, a hangulat, minden együtt.

Kínzó kérdés: a meccs végén volt egy kiírás a tábor előtt: „A mi edzőnk Feczkó Tamás”. Vajon a klub galériájában megjelenhet az ilyesmi, vagy a sportigazgató úr számára kellemetlen, és inkább letiltja, mintha mi sem történt volna? Nem ez lenne az első alkalom hasonlóra Kispesten.

_osztályozókönyv

címlapkép: 1909foto

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése