A nehezen indokolható edzőváltások c. sorozatunkból

Fórizs nem véletlenül ment be a tévébe. Mondjuk általában eleve akkor szokott előkerülni, amikor némi siker van a klubnál, és ha már ilyenkor előkerül, gyorsan a dolgok élére áll. Megmondtam, elterveztük, miazmás – személyes sikere. Ugyebár.

Szegeden, a meccs után az M4 Sport riportere megkérdezte Feczkót a jövőjéről, aki erre azt mondta, hogy a feljutással automatikusan meghosszabbodik a szerződése, és többet nem tud mondani.

Mindeközben az nb1.hu múlt héten azt írta, hogy Feczkót állítólag megkereste a Diósgyőr.

Ennyi az előtörténet.

Erre ma robbant a bomba: a csakfoci már arról ír, hogy Feczkó helyére a spanyol háromból hoznak edzőt. A megjelent információban lehet valami, mert még nem láttam az anyagot, sőt, még meg sem jelent, amikor egy másik forrásból nagyon hasonlót hallottunk. (Közben az nb1.hu is lehozta.)

Pár nappal a feljutás és pár nappal a Vasas elleni meccs előtt. Még vége sincs a bajnokságnak.

És az egészben valahol talán a legaljasabb Fórizs nyilatkozata a tévében:

Hogy ő marad-e, arra még pontosan nem tudok válaszolni, ugyanis ha az őszi teljesítményt megnézem, hogy a Honvéd milyen volt az ősszel, és milyen volt tavasszal, akkor el kell gondolkozni, hogy a csapat milyen pályán mozog, felfelé vagy lefelé ível-e. Ezt a tulajdonos úrral át kell beszélnünk.

Abban teljesen igaza van, hogy lefelé ívelő pályán van a csapat, játékban talán egész tavasszal a kupameccseket leszámítva, és mostanában már eredményességben is. Azonban a felelős személye nem egyértelmű, lehet hogy egyértelműen az edző, és lehet, mégsem kizárólagosan az edző és stábja.

Amikor átvettük a Honvédot, tudtuk, hogy nem annyira erős a csapat, hogy a feljutásért harcolhassunk. Láttuk azt is, hogy ha páran lesérülnek, nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, (…)  A télen hét játékos érkezett, olyanok, akikről tudtuk, hogy a másodosztályban meghatározóak lesznek. Nem mondom, hogy mindenki bevált, de a többségük szerintem jó volt, és a mai napig jól teljesít. (…) Bíztunk benne, hogy ő ezt a csapatot fel fogja tudni juttatni. A feljutás alapját már tavasszal leraktuk, utána ezt a keret megerősítettük négy minőségi játékossal, így még nagyobb verseny volt a csapatba kerülésért, ami miatt javult az edzések minősége, így a csapat is jó volt. Az őszi teljesítményünknek köszönhetjük, hogy most feljutottunk az élvonalba.

Még ez is igaz. Nagyjából.

Mert ha megnézzük a számokat, akkor egészen más kép rajzolódik ki. És akkor most csak felsorolás szintjén pár apróság:

• A felkészülést végigcsináló, és az első meccseken kezdő Simon, valamint Ihrig-Farkas év elején kikerült a keretből, Kántor stabilan sérült, vagy nem egész meccses játékos (és eleve nem egy NB II-es élcsapat kezdőcsatára szintben), vagyis nincs és egész évben nem volt középcsatárunk. Kántornak és Nyersnek 2-2, a szükségből gyakran itt játszó Pintének 1, a tavaszra érkezett és szintén szükségből néha itt játszó Varga Kevinnek 0 (nulla) gólja van. Feczkó folyamatosan könyörgött egy középcsatárért, és nemhogy kapott volna, aki volt, azt sem használhatta ilyen-olyan okokból.
• 28 bajnokit követően mindössze hat olyan játékos van a keretben, aki 20 meccsnyi időt a pályán töltött [összes játékperc/90]: Tujvel 28, Csontos 27, Hangya 25,1, Szabó Alex 22,8, Medgyes 21,5, Baki 20,3. Jól látható, hogy ez nagyjából a védelem, és az működik is, a bajnokságban mi kaptuk a legkevesebb gólt.
• A többi posztra folyamatosan kellett keresni az embert, mert nem nagyon volt olyan az előbbieken kívül, aki legalább az idő kétharmadában(!) rendelkezésre állt volna. Zuigebert ősz végén műteni kellett, 16,9 meccsnél tart (és 10 gólnál, vagyis nagyon kellene, hogy formában legyen), Szamosi ősz végén szintén megsérült, tavasszal is aprították, 18,2 meccs (és 4 gól, 3 gólpassz), a másik középpályás poszton többen is osztoznak, a legtöbbször Pekár játszott 13,6 meccsnyi idővel (igen, ez nem éri el az összes mennyiség felét!).
• Van még pár 10 meccs körüli játékidővel bíró játékosunk, és egy sereg, akinek jóval kevesebb jutott. Ennyire szűk kerettel már eleve egy bajnokságnak is bűn nekimenni (nagyjából 14-16 fős az érdemi felnőtt keretünk!), iszonyatos kockázat van benne, azonban télen, amikor látja mindenki, hogy nem csak beüthet, hanem be is ütött a gond, akkor nem igazolni, illetve mindössze egyet, egy olyan posztra, ahol amúgy is megvoltunk, szóval az bűn a négyzeten.
• Játékosok játszanak kényszerből számukra [részben] idegen posztokon, és bár sokszor jól oldják meg, mindez inkább a lelkesedésüknek és a csapategységüknek köszönhető. Csontos, Pekár, Szabó Tibor és Kállai is játszott védekező középpályást (gyakorlatilag csak ők), Varga Kevin, Pinte, Zuigeber, Gyurcsó és talán egy rövid ideig Medgyes is középcsatárt, Varga Bence szélső támadót, Pinte jobb oldali védőt és a többi. Hogy csak a látványos elemeket emeljem ki.

És akkor tényleg meglepődünk, hogy lefelé ívelő pályán van a csapat? Mégis kivel és mit kellene játszani? Ahol némi stabilitás van, azok a játékrészek működnek, hozzák az eredményt, de ahova nincs játékosod, vagy szükségből kell beraknod valakit, ott mégis mit várunk?

Nyilván egy csapatnál a felelősség kérdése nem kicsit összetett. Sportigazgató, edző, segédedzők, erőnléti és egyéb edzők, megfigyelők, miazmás. Annyi biztos, a csapatnak volt valamiféle elképzelése, hogy mit szeretne játszani. Feczkó tavaly jól reagált az elé rakott keretre, és úgy küldte fel őket, hogy a lehető legkevesebb játékos játsszon számára totálisan testidegen feladattal. Működött. Közben az erőnlétünkre se lehet panasz, elég megnézni a meccseinket, akár a kupameccseket is, nem mi húztuk magunkat a végén, nem mi kértük rendre a gyúrók segítségét, hogy addig is pörögjön az óra. Nyilván, más egy ilyen szűk kerettel erőnlétet tartani, mint egy bővel, és nálunk is voltak gondok, azonban közel sem látványosak. Nehéz feladat, megugrották. A kémia edzők és játékosok között láthatóan megvolt, amihez külön jó, hogy edző és szurkolók, valamint játékosok és szurkolók között is megvan az összhang.

Ettől persze felelőssége mindenkinek van. Nem elnagyképűsködni, komolyan venni és még ezernyi szarság.

Viszont a sportigazgatónak eközben az a feladata, hogy alátolja az edzőnek a játékosokat, és ne folyamatosan csak szopassa. Elég megnézni a tavaszunkat, miután Szijjártó elnök úr bejelentette, hogy az U19 fontos lesz idén (talán mondta más is), hirtelen a nagycsapat lett a másodlagos, úgy kellett elkérni az ifitől a lepattanót sokszor, hiába van az NB II-ben két U20-as játszatására kötelező szabály. Több olyan meccsünk is volt, ahol nem voltunk meg 23-an, pedig ennyi játékos nevezhető legfeljebb jegyzőkönyvileg. És akkor most nem szeretnék neveket említeni, hogy kik ültek a padon akkor, amikor 18-an vagy 20-an voltunk, illetve amikor sikerült végre feltölteni 23-ra. Ott vannak a jegyzőkönyvek az MLSZ adatbankjában, mindenki megnézheti. A keret mélysége-bősége szintén a sportigazgató felelőssége, és bár pár poszton megvoltunk, alapvetően ez a keret ennyire képes, pláne akkor, ha minden felhő összegyűlik a feje fölött (sérülések, eltiltások etc).

Nem tudom mi lesz a történet vége, azonban abban biztos vagyok, hogy Feczkónak illendő lett volna megadni a lehetőséget. Az NB II. utolsó helyén vette át a csapatot, csinált egy harmadik helyes tavaszt, egy első helyes őszt, majd most megint harmadik helyen áll a tavaszi tabellán úgy, hogy a feljutás tényleg csak idő kérdése volt. Nem lehetőség, nem opció, hanem gyakorlatilag tény, ami hetek óta csak váratott magára, mert már hetekkel ezelőtt megvolt.

Rendre meg szoktam kapni kritikaként, hogy nem tudok örülni a dolgoknak, mert szinte azonnal olyan posztokkal jelentkezem, amik esetleg a történések árnyoldalát boncolgatják. Mint mondjuk legutóbb, Szeged után itt vagy itt.

Lehet, nem érzem az ütemet, és sokszor rosszkor jövök ki a lelkizős vagy éppen elemző posztokkal, azonban a mostani történethez képest én lófasz vagyok. Lehet, nem tudtam megünnepelni a feljutást (pedig de, elég sokan igazolhatják), viszont nem azon dolgoztam közben, hogy hogyan verjek szét egy működőnek látszó csapatot, közösséget, hogyan fejezzem le az egészet, dolgozzak az ellen, aki az egésznek a motorja volt.

Fórizshoz képest mégis egy senki vagyok. Ő így örül.

Mint Hemingway, aki (állítólag) spúr volt megadni Rossinak az emelést, és inkább hozott helyette egy félhülye hollandot, mert a defenzív olaszról át akart állni a támadóbb holland focira. Ebből lett az, hogy a Mister a bajnoki cím ünneplésének kellős közepén jelentette be: ennyi volt, srácok.

Nagyon kevés edző állt úgy igazán közel a szívemhez az utóbbi évtizedekben. Mindenkinek megvolt a maga hülyesége, és némelyik még eredményes se volt, azonban valamiért lehetett őket kedvelni. Az első nyilván Pisont István, még Rossit is megelőzve, mert Trezibá maga a minden szempontból Jó Ember. A többiek inkább időrendben: Török Peti, Gálhidi, Szurgent Lajos, Dolcetti, Sisa, Rossi és most Feczkó.

Nekem hiányozni fog a Papamaci.

Ahogy a pályán feljutást, úgy a pályán elbukást is megérdemelné legalább. Tett annyit érte, értünk.

Esküszöm, a Diósgyőrnek szurkoló Ádi barátom felkészített erre, bár azt is hozzátette, hogy előbb valamilyen szinten kötelezően meg fog bukni, és csak utána küldik el. Nem így történt.

címlapkép: Boss

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése