Ez most ki volt centizve. Már a legelején vezethetett volna a ZTE, azonban Maxsuell az egyetlen, számunkra kedvező lehetőséget választotta, és mellérúgta a ziccerét. Pár perccel később viszont már vezettünk.
Előbb mintha Kállai kezére pattant volna a labda, majd köszönjük szépen, Csontos beadásánál ragadt be csúnyán Calderon Portillo Jose Manuel (y Azevedo), és szerencsére a VAR sem látott semmi kivetnivalót Szamosi góljában, szóval vezetünk.
Alig 72 perc van hátra a rendes játékidőből.
Idén két meccsen is vezettünk, az MTK ellen összesen 42, a Vasas ellen pedig 51 percet, azonban pontot csak egyet szereztünk. Talán majd most, csak rá kéne lőni valahogy a másodikat.
Viszont ahhoz helyzetek kellenének, ami nem tűnik lehetetlen küldetésnek egy ennyire gyenge ZTE ellen. Ennek ellenére az első félidőben mégis nekik van egy újabb nagy lehetőségük. A 33. percben kényelmesen passzolják ki a felállt védelmünket, azonban szerencsére Csontos figyelt, és az utolsó pillanatban közbelépett.
Apropos, Csontos. Csütörtökön még arról beszélgettünk a podcastben, hogy bár nem jönnek az eredmények, ezen a hétvégén még egész biztos nem állunk vissza három/ötvédős rendszerre. Ehhez képest az eddig a középpályán szűrőt játszó Csontos egyértelműen Baki és Boldor vonalában, baloldali belsővédőként szerepelt. Legalább valaki legyen gyors, mert amúgy a ZTE-ben Maxsuellek vernek már egészen rövid távon is métereket Boldorra. (A ZTE támadóinak sebessége miatt különösen furcsa döntés volt, hogy Szabó Alex ismét a padon maradt.)
Hadzikic
Baki, Boldor, Csontos
Kállai, Somogyi Á., Somogyi T., Hangya
Zuigeber, Alic, Szamosi
A második félidő elején Somogyi Ádám próbálkozhatott kétszer is, azonban előbb a Csontos szögletét lefejelő Boldor labdáját hiába lőtte el kapásból, a nagyon éles szögből érkező lövést Gundel-Takács védeni tudta, majd pár perccel később, miután bohózatba illő módon eljutott hozzá a labda, volt ideje átvenni, viszont rendesen ráfordulni már nem, így végül nagyon mellé rúgta.
Az 56. percben aztán Alicnak volt egy nagy helyzete. Kállai labdáját vette át a tizenhatoson belül, fordult azonnal vele, majd ballal a kapu fölé lőtt. Nem vagyok benne biztos, hogy ha bement volna, akkor megadják, ugyanis nagyon úgy tűnt, az átvételkor mintha a kezére pattant volna a labda.
És ennyi.
Egészen a 78. percig kellett várni az első komolyabb helyzetünkre a gólunkat követően. Hangya középre fejelt labdáját Szamosi fejelte tovább kapura, azonban Gundel-Takács hatalmasat védett. Ebben benne volt a második és a meccs lezárása.

Helyette majdnem ráfáztunk. A 83. percben, egy kicsiben elvégzett szabadrúgás után megint kényelmesen passzolták ki a felállt védelmünket, senki nem lépett oda, vagy a homályt fedezte. Hatalmas mázli, hogy a tizenhétről tisztán lőhető Amato a felső lécet találta telibe, és a kipattanó pont a három egerszegi között ácsorgó Baki fejére érkezett, aki így fel tudott szabadítani.
A maradék időt kihúztuk valahogy, azonban az ekkor pályán lévő csapat, hát izé, finoman szólva sem a jövő csapatának tűnik:
Hadzikic
Pauljevic, Safronov, Baki, Csontos, Hangya
Pinte, Somogyi Á., Eddarraj, P. García
Alic
Sajnos ezen a meccsen mindkét fél bizonyította, miért várjuk őket az alsóházba, a tabella végére. A ZTE egyszerűen bűn gyenge, a kapunkat sem, csak a kapufánkat találta el, mi pedig arra is képtelenek vagyunk egyelőre, hogy az ilyen meccseket simán lehozzuk. És ami fájóbb, hogy a Vasas elleni középpályás emberfogás után most jött az három/ötvédőre visszaállás, vagyis bár erősen hunyorítva úgy tűnik, mintha akarna valamiféle stílusunk lenni, azonban nincs meg hozzá az a fix rendszer, aminek a keretein belül meg tudnánk valósítani. Ebből következik, hogy folyamatosan reagálni (kapkodni) vagyunk kénytelenek, és ezúttal nem az ellenféltől, vagy egy játékosától remegtünk meg, hanem az eredménytelenség okozta nyomás váltotta ki a reakciót.
80. perc után
- Kisvárda, 88. perc, Baki egyenlített +1 pont
- MTK, 87. perc, Csontos tizenegyesével újra mi vezettünk, +2 pont 94. perc, Tujvel belebakizott, -2 pont
- Paks, 90. perc, Csontos egyenlített tizenegyesből, +1 pont
- Vasas, 98. perc, nem tudtunk kivédekezni egy beívelt pontrúgást, -1 pont
- (FTC – december 2.)
- ZTE, 83. perc, kapufát lőtt a ZTE, maradt az 1–0, 0 pont
Összesen: +1 pont
Pillanatnyi állás (vasárnap délben)
Vesztett pontok (-9) alapján jelenleg az MTK-val holtversenyben az ötödikek vagyunk a tabellán. Vezet a Felcsút (-3), az ETO (-4) és a Fradi (-5).
A megszerzett pontok százaléka (40%) alapján nyolcadikak. Itt a sorrend: Felcsút (80%), ETO (67%), Újpest (55%).
Osztályozókönyv
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Discover more from Csak a Kispest!
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Mekkorát röhögtem a fagyika ellen visszafújt gól után… Nem kontrollált mozdulat 😂😂😂, futbalmagyar bazdmeg! 😂, szép, végül is csak menteni próbált. Nem kontrollált… az
Nem szakad meg a szívem fölcsútért. Nem gondoltam volna valaha, hogy hazai bajnokin a Fradinak szurkolok. Orbán és bandája erre kényszerített és Magyar sem korrigált
A ZTE ellen mutattuk az eddigi leggyengébb focit, de
Változatlanul tisztázatlan nálam a kezezések helyes megítélése. A gólunk előtt Kállai kezéhez ért a labda, de jól láthatóan a saját testéről, majd szabályosnak minősítették a támadást. Örüljünk az ítéletnek, de ugyanez történt az ezt megelőző NB’-es meccsünkön amikor nem ítéltek 11-est, ám utána a JT elismerte, hogy súlyosjátékvezetőihiba volt. Változott közben a szabály?
Ha a felcsúti meccsre gondolsz 2023-ból, akkor ott nem ez volt a szitu, mert Kerezsi lábáról pattant Szolnoki kezére.
Szerintem egyébként hülyeség így a szabály, de legalább most jól jöttünk ki belőle.
Domingues volt az, de igen az más helyzet, egyértelműen büntető, igaz Szolnok lábához s hozzáért, de ütőmozdulatot s tett a labda felé, ’’kereste’’ a labdát a kezével és igen rossz a szabály, mnt ahogyan a ’’szándékos labdaérintés’’ szabály is az aki látta a ratyi meccsét.
Ha a felcsúti meccsre gondolsz 2023-ból, akkor ott nem ez volt a szitu, mert Kerezsi lábáról pattant Szolnoki kezére.
Szerintem egyébként hülyeség így a szabály, de legalább most jól jöttünk ki belőle.
Az a helyzet, hogy most kicsit lebasztam az internet népét a pofakönyvön.
Megy a hiszti, ok a 3 pont de másnak nem tudok örülni meg erősebb csapatok ellen ez nem elég stb. Bőgnek az emberek.
És itt jön a lényeg (és-vel nem kezdünk mondatot) de a a női felmenőjüket, hogy a faszért nem lehet meccsre járni. 3 ezer néző?!- tavaly több volt az nb2-ben.
Mi azért vagyunk, hogy szurkoljunk a csapatnak. Én az ultrák nyakába akasztom az aranyérmet mert ugyan vip-be vettem bérletet de idegenbe tavaly is velük szurkoltam és félidőben fájt a tenyerem a sok tapsolástól. Tököm tele a műszurkolókkal akik csak szídják a csapatot de meccsre nem járnak. Persze a hibákat én is látom de higgyétek el , hogy a játékosos is bele-bele olvasgatnak a fórumokba-bár nem javasolt nekik- és nem lesznek feldobottabbak.
Hála istenek nálunk a szurkolókat tekintve az ultrák aránya talán a legjobb az nb1-ben akik kísérik vidékre a csapatot mert ez még sok pontot fog érni. Azért ez vigasztaló. Az elmaradó szurkolókat egyenként rúgnám seggbe mert ennél sokkal többen vagyunk.
Van egy csávó a youtube-on aki minden nb1-es meccset összefoglal dumában és a Paks-Kispest meccs összefoglalója végén megemlíti, hogy annak idején a kollegáival csináltak egy (bár nem reprezentatív)közvélemény kutatást , melyik csapatnak milyen támogatottsága van országosan. Az jött ki , hogy több Honvéd szurkoló van mint Újpest.
Nyílván az elmúlt évek nem segítették a lelkesedést de na! Nb1-ben vagyunk 3 év szürreális pokoljárás után. Tessék meccsre járni. Egy jobb pizza ára egy jegy. Válassza a jegyét, legalább nem lesz kövér.
Győrben tali!
Ja és még egy fontos infó. Odaálltam a darts táblámhoz. Na mondom megamnak:- ha 10 percen belül dobok legalább egy 140-et akkor nem lesznek kiesési gondjaink. 9 perc után jött egy.
Ja nem vagyok babonás!- de talán egy kicsit. Nem, nem vagyok. De. Nem! de…..😀😀😀
Nem vagyok babonás, mert az balszerencsét hoz!
Bevallom férfiasan, azok közé tartozom, aki az előző szezonban minden meccsen kint volt. Most viszont még egyszer sem. :(
Amúgy nincs orrbefogós oka a csapat miatt. Egyszerűen az augusztus a nyaralások és utazások hónapja. Szerintem a hiányzó tomeg nagyja így van ezzel. Nem fogják megszakítani a 10 napos családi nyaralást, hogy hazaröppenjenek mondjuk spanyolból (sic!) és élőben nézhessék meg a Vasas elleni rangadót.
Ez megnyugtató lenne ha így van👍
Igazából a C-böl maradtak el a népek. A tűző nap, meg a meleg miatt. Egy normál meccsnézös élményt ilyenkor nem kap a finnyásabb néző, a C-ben a naptól nem látsz, a B-böl messze van az egyik térfél, a végre megnyitott A pedig geci drága! És akkor még sokadika is van sokaknak.
Lehet ezeket a veröfényes meccs időpontokat hazainál kerülni kellene, bár programozás szemponjából elég jó a szombat öt óra.
A lényeg tegnap a győzelem volt. Ez nagyon fontos, pláne annak fényében, hogy háromszor is nagyon közel voltunk hozzá. Ez áttör egyfajta lélektani gátat is.
Mert az is tény, eddig egyetlen ellenfelünk sem volt valami borzasztó fölényben, kivéve a Vasas elleni hosszabbítás utolsó perceit.
Ja és végre a szerencse, amellyel eddig bajban voltunk, most mellénk állt. A ZTE ziccer, a kapufa és Kállai kezezése a gól előtt. Mert ehhez az is kell. Remélem nem csupán minden ötödik meccsen áll mellénk, hanem ennél többször.
A mester pontosan látta a ZTE játkosok gyorsaságát és ezt kellett kiküszöbölni, ez egy esetet kivéve sikerült is. Mivel a középpálya azért valljuk be ha roppant tehetséges is, nem rutinos, igy jelenleg még nekünk kell az ellenfelekhez alkalmazkodni. Arra kíváncsi vagyok, az ukrán védőnk hogy illeszkedik majd be, a két belső védőnk kifejezetten lassú, talán ő valamivel gyorsabb.
Az egyik nyilatkozatában Maurizio azt jelezte, lesz még igazolás szeptember 03-ig. Várjuk a bejelentés(ek)et.
Ket dolog, egyik sem lenyeges, es inkabb azoknak szol, akik teven neztek a meccset.
Boldor nalam mar az nb2-es Kukoc. Tehetség nincs benne annyi (sem) az, de kimutogat, kiszol a Tabornak, biztatva, tuzelve a nagyerdemut. Nagy forma, kar, hogy nem annyira focizik.
Edda beallt, jatszott, ahogyan jatszott, de alakitani az unnepleskor sikerult. Tudjatok, meccset lefujjak, a csapat a Tabor ele vonul, mi meg énekelünk nekik, meg tapsolunk, stb. Latszott rajta, hogy nem sok ilyet elt at eleteben. Az eddigi csapatainak talan osszesen volt ennyi szurkoloja,mint mi tegnap. De ha ez nem is igaz, akkor is rohogtem rajta, ahogy a mellette allok magyarazzak neki mi tortenik, mit kell csinalni, es olyan gyermeki orommel ugralt meg tapsolt, hogy megmelengette a szivem. Ha fele ennyire focizik majd jol, mar megerte.
Darázs nem tűnik teljesen haszontalannak, mondjuk a távoli lövései hagynak maguk után kívánnivalót.
Boldor ahogy tüzelni próbálja a tábort, arról az a balfék exújpesti játékosunk jut eszembe, akinek a nevét szerencsére már elfelejtettem, és a kiesés évében „játszott” nálunk. Ő csinálta ezt focizás helyett.