Egészen kicsi, szinte csecsemőkoromtól kezdve hordott faterom és nagyfaterom meccsre. Sokáig együtt jártunk, előbb ölbenülő voltam, majd saját jogon kaptam egy szeletet az ülőhelynek csúfolt padból. A játék persze eleinte nem kötött le, szaladgáltam a korzó előtt a többi kissráccal, labdáztunk, elvoltunk. Közben a Honvéd sorra nyerte a bajnoki címeket.
Aztán felnőttem. Fater és nagyfater már nincs, ők a szomszédból drukkolnak tovább az idők végeztéig, én pedig harmincsokadik évemet kezdem a Bozsikban ugyanazzal a lelkesedéssel és sosem múló szerelemmel.
Nekem a Fradi mindig egy esemény, engem úgy tanítottak, hogy a Fradi elverésénél kevés jobb dolog van egy magyar szurkoló életében. A Fradi a legeredményesebb, a Fradi a legnagyobb, a Fradi mindig jó, és aki felnő hozzá, aki pariban van vele, az ugyanolyan jó, legfeljebb kicsit vékonyabb a történelemkönyve.
Amikor kijött egy bajnokság sorsolása, mindig a Fradit kerestem meg először. A falinaptárba rögtön bevéstem, bekarikáztam, talán még memorizáltam is a napot, hogy mikor lesz a nagy meccs. A Fradi ellen mindig sokan leszünk, és a Fradit általában verjük otthon, mi ez, ha nem ünnepnap? Olyan mint a karácsony, a szülinapom, a szülőknek jutalmat hozó november 7., a kertben tojáskeresős húsvét, csak éppen nem mindig ugyanakkor tartják.
Rengeteg szép emlék köt a Fradihoz, de ugyanúgy rengeteg kellemetlen is. A kilencvenes években voltam kamasz, épp a magyar futball egyik komoly mélypontján, amikor a rendszerváltást követően elszabadultak az indulatok, az utcán csak nagy nehezen lehetett megfékezni a szurkolótáborok közötti balhékat. Rutinosak voltunk, ebbe nőttünk bele, velünk együtt alakult a közeg, igazából sosem kellett félnünk. Nem volt úriemberi játék, de a legtöbb esetben az ember el tudta kerülni a felesleges kockázatot, a meccsekre ugyanúgy ki lehetett járni, mint korábban, a Fradit ugyanúgy el lehetett verni a pályán.
Persze nem szerettem, hogy az egész szembeoldalt megkapták, mégis mi vagyunk otthon. Nem szerettem, hogy sokszor vendégként többen vannak, hogy nekünk kell alkalmazkodunk hozzájuk, hogy a lefújást követően hosszú-hosszú percekig várakozunk a kapu előtt, mert a Bozsikhoz csak egy út vezet, és előbb a fradistákat terelik haza. Nem szerettem otthon második lenni, a Bozsik a miénk.
Közben teltek az évek. Az ország közállapotai rendeződtek, a hirtelen jött kiútkeresésre erőszakkal reagáló tömegek visszaszorultak, és furamód, az ő eltűnésükkel együtt a stadionok is kihaltak. Mintha az erőszakért jártak volna korábban az emberek. Nyilvánvalóan nem, ellenben ekkor jelentek meg az újabb szórakozási formák, a tévé, a külföldi bajnokságok, és igen, az élet egyre drágább lett, és egyre drágább lett a szurkolás is, miközben a futball minősége meredeken zuhant, pláne összevetve a hirtelen napi szinten követhető angollal, spanyollal, bármivel.
A Fradi azért még mindig megmozgatta a népet, az idények legnézettebb meccsét legtöbbször ellenük játszottuk. És nem csak a vendég volt sokszor tele, a kispestiek is úgy alakították az életüket, hogy ha egy Pécs ellen nem is, de a Fradin mindenképp jelen kell lenni. Szimbolikus harc volt a saját nagyságunk megőrzéséért, és ezt mindenki érezte.
Aztán kiderült, hogy a Fradi nélkül is létezhet bajnokság, és három éven keresztül jól elvoltunk. Persze, hiányoztak, évi kettővel kevesebb volt a meccs, ráadásul abból a fajtából, amire szívesen mondjuk: meccs.
Mire nagy nehezen feljutottak, kiderült, már semmi sem a régi. A Fradi tulajdonosra vadászott, ide-oda dobálták, hol államosították egy részét, hol piaci gazdája volt, de a helyét sehogyan sem találta. A Fradi egy drága mulatság, ott meg kell felelni az eredményességnek, a szép játéknak, a legendás Fradi-szívnek, ott ki kell szolgálni a tömegeket. Nem olcsó.
És ekkor jött Kubatov és bandája, ekkor érkezett a sportkormányzatnak nevezett politikum. A Fradit nemes egyszerűséggel leválasztották a magyar futballról egy olyan homályos indokkal, hogy ha jó a Fradi, akkor jó a magyar foci, tehát a Fradi minden pénzt megér.
Lehet, hogy minden pénzt megér, de közben ettől az új Fraditól nem csak a hagyományos szurkolóinak nagy része fordult el, hanem sok felmérés szerint messze-messze a leggyűlöltebb entitássá lépett elő a mi kis futballunkban. Mindezt köszönhetően a hatalomnak, és ahogy az egészet működteti.
A jelenlegi Ferencvárosban – a pályán mutatott játékán kívül – nincs semmi, ami szerethető, vagy akár tisztelendő lenne. A Fradinak mindössze egy homályos történelme maradt, amit ma szeretnének sokan a saját szájízük szerint átírni. Az egyik fél a (szélső)jobbot keresi benne, a nemzetegyesítőt, a szinte Szent Korona-tanhoz mérhető fradizmust, a másik a mindig létező közösséget, amit uralni lehet, vagy csak feloldódni benne, a harmadik az egykor világhírű sportegyesület nimbuszát, a negyedik a kiszedhető pénzek maximumát – a lényeg, hogy mindenki mást és mást.
Ha azt mondják neked, hogy Fradi, akkor te mire gondolsz? Ugye, nem olyan egyszerű a kép, mint volt néhány éve, mint volt sráckorodban, mint volt mindig.
És nekem – bevallom – hiányzik a Fradi. Hiányzik az az igazodási pont, ami a saját origónkat elhelyezi egy sokkal nagyobb koordináta-rendszerben. Magunkat ismerem, tisztában vagyok velünk, de kell tudnom, mert tudni akarom, hogy ez mire elég. Amíg az egyszeri fradista nem lát a Fradin túlra, és mindent csak maguknak akar, addig a többi szurkoló képes versenyben, bajnokságban gondolkodni. Nekünk vannak ellenfeleink, mert kellenek az ellenfelek, nélkülük mi sem léteznénk. És ezek egyike, ha nem a legfontosabb közülük – a Ferencváros.
Kubatovék a korábban elindult folyamatok betetőzésével ezt vették el tőlem, tőlünk. Mi akarjuk gyűlölni a Fradit, de nem Kubatovért és Kubatov embereiért, nem az állami és félállami pénzek átláthatatlan behúzásáért, hanem azért, mert a Fradi az a Fradi, a nálunknál jobb, erősebb, történelmibb, nagyképűbb, bármibb, sőt: fradibb. A Fradira irigynek kell lenni és azért nem kedvelni, a Fradiba bele kell látni mindent, ami akár mi is lehetnénk, de nem vagyunk, és azért is utálni kell őket. Igazából a Fradin keresztül a saját elérhetetlen, elmaradt, kihagyott lehetőségeinkre vagyunk dühösek – és persze kicsit magára a Fradira is.
Ha megpróbáljuk elválasztani a magyar futballt az évszázados hagyományaitól, akkor mi marad? Ha a Hallhatatlanokat szeretnék hallani, ha csak és kizárólag családokban gondolkodunk, a régi arcokat mindenképp le akarjuk cserélni, akkor megszakítjuk a kontinuitást. Nem lesz aki átörökítse a tudást, nem lesznek faterok és nagyfaterok, akiktől majd megtanulhatják a magamfajták, hogy mi az a Kispest, és mit jelent nekünk a Fradi.
Meg kell érteni, a futball azért működik, mert még vagyunk néhányan olyanok, akiket – mint a királyokat az uralkodásra – egész életükben erre képeztek. Nem múlhatott el családi ebéd foci nélkül, miután megtudta anyád, hogy dohányzol, az első cigidet klubcímeres hamutálban nyomtad el otthon, nagy valószínűséggel először szurkoló haverokkal rúgtál be életedben, minden, de tényleg minden a foci körül forgott fiatalkorodban. És ha elég jó képzést kaptál, akkor mindegy, hogy kijársz-e még a stadionba, vagy otthon szurkolsz a tévé előtt, ettől az egésztől sosem fogsz megszabadulni. Szívós munkával kódolták a génjeidbe, hogy majd tovább tudd örökíteni.
És a magyar futball ezekben az emberekben létezik, és csak itt létezhet. A génállományt lecserélni nem más, és nem kevesebb, mint Szent Istvánnak egyik napról a másikra bevezetni a római kereszténységet egy azt elutasító társadalomban, vagy Rákosiéknak a szovjet embertípust. Köszönjük, nem kérünk az ilyenből, láttuk mi lett belőle korábban.
Akik ismernek, tudják, akik meg ezeken a posztokon keresztül vélnek megismerni, azok sejthetik, hogy én bizony valahol még örülök is annak, hogy sok fradista szombaton elveti azt, amit ma művelnek a klubjával, és inkább a hazaiba jön, közénk vált jegyet a korzóra. Nem kell félni tőlük, ők is olyanok, mint mi, csak zöldek, és akik nyugalomban szeretnének meccsre járni, vagy szimplán nem kérnek a kubatovfradizmusból.
Mert ne feledjük, a kubatovfradizmus sokkal, de sokkal veszélyesebb a magyar futball jövőjére nézve, mint bármi. A láthatóan törvényeken felül álló, politikai védettséget élvező, bármikor és bármire mozgósítható verőlegények beemelése a klub biztonsági cégébe, a hagyományos jelentéstartalmak és jelképek negligálása, a jövőkép választási eredményeken alapuló mutyipénzekre helyezése minden, csak nem előremutató dolog. Nemrég még elborzadva tekintettünk a Balkánra, és röhögtünk, ilyen nálunk biztosan nem fordulhat elő. 2016 van – megtörtént. Nem láttuk jönni.
Tartom, ezekhez az elemekhez mérve még én is nagyobb fradista vagyok, és ez messze a legszánalmasabb dolog, amit el tudok mondani rájuk nézve.
Kérem vissza a futballomat, kérem vissza a Ferencvárosomat, kérem vissza az egészet, amit megörököltem apámtól, nagyapámtól, kérem vissza azt, amit felépített Schlosser, Sárosi, Zsengellér, Szusza, Puskás, Albert, Tichy, és amit fenntartott Keller Fater, de még egy nyamvadék utórezgés Lipcsei is tudta miről beszélek most. Emlékezhetünk, a búcsúmeccsét pont a Bozsikban játszotta. Lecserélték, alsónadrágban jött vissza a vendég előtti kanyartól, kapott tőlünk hideget-meleget, kockacukrot, nyerítést, és hogyan reagált erre? Megtapsolta a kispesti szurkolókat, mert tudta, hogy nem jár mindenkinek ez a megkülönböztetett figyelem. Vagy a legutóbbi példa, Szűcs Lajos. Furamód ő is a Bozsikban búcsúzott az élvonaltól, igaz, a meccset a padon töltötte. A lefújás után persze megtalálták, röhögött azzal az undorító vigyorával, amivel annyi bánatot okozott nekünk korábban, majd kijött a szurkolókhoz, és egy kispestinek adta az ikonikus baseball-sapkáját. Lajost a gyűlöletünkkel tiszteltük, mert a futballban nincsenek tiszta érzelmek, minden pont annyira katyvasz, hogy az már pont jó.
Kérek tehát vissza mindent, amit elvettek tőlünk. A játék minősége másodlagos, a futball a közösségekért van, a közösségi létet hivatott fenntartani elsődlegesen. Minden embernek kell egy fogalom, ami az én és a mi jelentését elmagyarázza számára. Ha elveszik tőlünk saját magunkat, az identitásunkat, akkor elveszik azt, ami valójában vagyunk. Maradunk egy adószám, egy TAJ-szám, egy név a telefonkönyvben, egy jelentéktelen fogaskerék a nagy gépben.
Magam miatt követelem tehát vissza a Fradit Kubatovtól.
Szánalmas, hogy idáig jutottunk.
Köszönöm a bejegyzést. Legtöbbször élvezet hanta írásait olvasva, kivéve, mikor a pogácsaszörny elleni gyűlölet nem csak a pogácsaszörny szidalmazásában merül ki.
Én azonban egészen másképp látom a dolgot. Én a kezdetekben valamennyire kedveltem a Fradit. Ez még a 80-as évek kora,, ahol a focidrukkerségem csupán a Népszabadság sportrovatának olvasásában és a félévente két meccs a tévében megnézésében merült ki. Ez a későbbiekben nagyon megváltozott. Azt tanultam meg a magyar focin szocializálódva, hogy a Fradi mindig is egy törvényen felüli csapat, amely nem csupán jóban van a hatalommal, de minden hatalommal jóban van. S mindezt élvezik is. Szurkolóiknak is ez a természetes állapot. Nem mennék bele, de született könyv történész tollából, hogy miképp zajlott ez és milyen történelmi gyökerei vannak ennek a megfelelési kényszernek és a folyamatosan a hatalmi pozíciókkal rendelkezőkhöz való törleszkedés állandóságában. Én nem látok a Kubatov-érában semmilyen nóvumot. A Fradi mindig ilyen volt, ilyen lesz és ilyen marad. A nosztalgia a másmilyen Fradi emléke iránt csupán a jó képzelőerő eredménye és nem a valóság lenyomata. A Fradi mindig kiváltságos volt és ezt meg sem lehetett kérdőjelezni. A Fradi sosem volt viszonyítási alap, mert sosem futott ki a csapatom egyenlő pályák és egyenlő esélyek elve alapján. Az Üllőin mindig más volt a 11-es, mindig más volt a bírói hozzáállás. Ezt az egy meccsen 3 büntető jól belénk verte. Ezért sosem a legnagyobb öröm a Fradi megverése, mert ez sosem a csapatom focitudásán, hozzáállásán és szerencséjén múlott. A Fradi elleni meccsek, a nem fontos, nem létező, nem figyelembe veendő meccsek közé tartoznak a számomra. Mert ha nem így tennék, akkor elfogadnám, hogy a foci az, amit a Fradi meccsen látok és az nem az, ahol nincs egyenlőség. S a futball lényege, hogy az életben legalább valahol egyenlőség legyen. A Fradi elleni meccseken sosem tapasztaltam ilyent. Én ahhoz is hozzá vagyok szokva, hogy még a szabályzat sem egyformán vonatkozik rájuk. Veszprém elleni légióstöbblet kezelése és hasonlók. Az, hogy az állam többlet forrásokhoz juttatja őket, az sem újdonság.
Ez egy remek iromány, köszönjük hogy megosztottad velünk.
Annyit tennék még hozzá, hogy nem csak a Fradival van a baj. Ez az egész leszűkített bsjnokság úgy szar, ahogy van. Nekem hiányoznak a vidéki fellegvárak, kellene egy erős Győr, Nyíregyháza, Szeged, Pécs, stb. Attól lenne igazán színes, pikáns, élvezhető. Enélkül ez most csak egy kiherélt „bohócliga”.
Ennek ellenére most is azt érzem, hogy holnap az ősi riválisunk Ferencváros ellen játszunk és nekem mindig ez az év legfontosabb meccse. Remélem sok fradista is eljön, mert az élményhez ők is hozzátartoznak.
CSAK!
Hadd kérdezzek pár dolgot a halotti beszédeddel kapcsolatban:
Amikor Torgyán töménytelen mennyiségben öntötte az állami pénzt a Fradiba akkor miért nem volt „más” a Fradi? Miért csak most más? Akkor még a magyar foci üstököse volt?
Jelenleg majd minden csapatba ömlik állami pénz (ifitámogatás, stadionrekonstrukció és egyéb címen) mégis a Fradi a magyar futball rákfenéje?
Amikor pl Hypos Feriék vitték a secut akkor miért volt minden idilli? Akkor mondtál volna bármi rosszat a securól. :D Füled-farkad behúztad!
Az igazság érdekel? Hogy mi fáj neked? Az, hogy míg a Fradit sikerült üzleti alapokra helyezni addig Szabó Gyurka egy szerencsétlen aki csak küzd mint lúd a jégen egy olyan csapattal amelyet már Puskástól is megfosztottak, amelynek már se múltja és semmi jövőképe, hogy szeretett csapatodat az átkos rendszerhez képest már mérföldek választják el a Fraditól. Hát ez fáj valójában, oly nagyon neked… és könnyebb a másikat lerántani, mint a sajátodon segíteni.
Van ebben sok igazság amit írsz, de ez tömény hazugság: „Fradit sikerült üzleti alapokra helyezni”,
a Fradiba folyik a pénz számolatlanul, semmi üzleti alap nincs benne, pont Hemi tette üzleti alapra a Honvédot, az már más kérdés, hogy az üzleti nyereségéből csak egy olyan első csapatot csinál aki talán nem esik ki, ennyit költ rá és azt mondja ennyire futja.
Kispetikent leirni amit Fradistakent erzek.. (persze, en nem gyulolom a Fradit, de ertitek). Hatalmas respect!
En sajnos abba az idoszakba szulettem, amikor mar divat lett lenezni a magyar focit, amikor kirohognek az ismeroseim hogy kesobb megyek el este, mert erdekel a Honved – Debrecen, mert az engem miert erdekeljen? „Te fradista vagy, az is eleg szegyen” Kaptam meg tobbszor is, a szuletesuktol fogva a granatvoros-kek verrel teli emberektol. Bezzeg a Barcelona!! Ahha. Hogyan is tudnek azonosulni egy olyan csapattal, amelynek a hivatalos nyelvet se beszelem?
De a lenyeg: Siralmas ami a mai magyar fociban zajlik es barcsak megoldodna, de erre jelenleg 0 az esely.
Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.
Bill Shankly
Respect Hantám ! Valahogy ez az ami nekem hiányzik a mai focit körülvevő közegből, amit akár nevezhetünk az ellenfél tiszteletének is. Ahogy fociban nem tudom értelmezni a csapat fogalmát játékosok, edzők, csapatért dolgozó emberek és szurkolók nélkül, úgy nekem ehhez az ellenfél is hozzátartozik. Illetőleg az is, hogy az ellenfél szurkolója ugyanolyan ember mint én, csak a másik csapatnak szurkol, így persze lehet rivalizálni, zrikálni egymást, másként értelmezni a pályán látottakat, lehet a nap 24 órájában utálni a rivális csapatot, de ettől még nem kell lerombolni fél pestet még meccs előtt, és nem kell utálni a másik szurkolót, mert valószínűleg hasonló indíttatásból szurkol az ellenfélnek, mint amiért én szurkolok a saját csapatomnak.
Hiteltelen azt, hogy magukat a közéletben vezető politikusként már ezerszer lejáratott emberek, klubvezetőként próbálják elmondani, hogy mindezt értem szurkolóért teszik. Hiteltelen. Miközben azt hirdetik, hogy küzdenek a diszkrimináció ellen, addig saját szurkolóikat diszkriminálják, különböztetik meg minden lehetséges eszközzel. Nem közösséget építünk ( „Fradi család, Fradi- szív), hanem a maradék szimpatizánst terelgetjük, és állandóan hadban állunk, hol a Táborral, hol a rasszizmussal, hol az UEFA-val,tudomisén. Megkülönböztetés van, hogy a „gonosz emberek” a stadionon kívül maradjanak, a fegyelmi bizottság szinte nem is büntet, holott a tévében tisztán hallani ugyanazokat a rigmusokat, amiért bármelyik másik csapat súlyos százezreket fizet. Ez így értelmetlen, de nem akarja észrevenni direkt az aki kitalálta, mert akkor el lehet mondani, hogy most sokkal jobb.
Nekem nem a szurkolói kártya a gond – legyen akkor 1, de azt mindenhol fogadják el, azonos feltételekkel. Sz*rom le, adja ki az okmányiroda, legyen olyan mint a jogosítvány 5 évente kelljen újíttatni, és vonják be balhé esetén. De akkor azt mindenhol ugyanúgy tudjam használni ‘egerszegtől – Nyíregyig, az Albert-stadiontól a Szusza-n át a Bozsikig.
Szomorú, hogy központilag döntik el, melyik legyen a „nagy csapat” és melyik a „kis csapat”, hogy vannak csapatok, akik a hétvégi kezdőt 11-et az MLSZ jutalmazási rendszeréhez kell igazítsák, hogy begyűjtsék a túléléshez szükséges bónuszt, míg más csapatoknál az odairányított szponzorok miatt ez csak aprópénz. Szomorú, hogy az MLSZ is asszisztál ehhez , és a már a versenykiírásnál előnyben részesít csapatokat, még egyenlőtlenebbé téve az egész versengést.
A Poszt remekül összefoglalja a dolgot, és attól lesz igazán kerek, hogy nagyjából bármelyik csapatra ráillik, legyen az MTK, Loki, vagy Videoton.
Sosem gondoltam volna, hogy meg lehet fogalmazni négy bekezdésben is :)
Nagyon jó írás, kaposvári szurkolóként is élvezet volt elolvasni (meg amúgy az egész blogot). Szívem szerint belinkelném az ulloi129.hu-n is, biztos lennének értékes/érdekes hozzászólások.
Amit írtál azzal ráadásul egyet is értek, hozzátenném, jelenleg az egyetlen (hangosabb) alternatívája az általad kifogásoltaknak az úgynevezett Tábor, akikkel szintén nem igazán tudnék azonosulni, ha Fradi szurkoló lennék. Róluk, és a jelenlegi Fradi vezetéssel való kapcsolatukról is szívesen olvasnám a véleményedet (mert hogy van, abban biztos vagyok).
Bárcsak minden csapatnak lenne legalább egy ilyen blogja.
Ugye? Ez a legszarabb ma szinte az egészé országban: alternatívák nélkül élünk. Mert való igaz, narratívát még az ún. tábor (Tábor?) tudna gyártani, mert megvan hozzá a kellő számossága, infrastruktúrája, mondanivalója, de abban durván egyetértek veled, hogy az sem jobb, bár némileg fradibb lenne.
A két fél kiszorítósdijáról nyilván van véleményem, de nem látom, hogy pontosan mi történik. Az a baj, hogy könnyű simán rámenni a pénzre, a területszerzésre, az anyagi jólétre, de ezzel eltagadnám az emberek jogát, hogy ők valóban fradisták. Ezt még Kubatovtól és haverjaitól sem tagadhatom el, mert milyen alapon tenném? Szóval simán lehet a háttérben egy fura mix a mi mindent jobban tudunkon át a szimpla maffialogikáig, és ebből áll össze a két fél közötti ellentét. Amíg nem látja az ember, hogy pontosan, vagy legalább nagyjából mik a folyamatok, addig nehéz véleményt formálni, miközben elég dühítő ami történik, és azon már rég túlléptünk (pont a mai hatalmat gyakorlók miatt), hogy ezt a Fradi belső problémájának nevezzük. Ha nagyot akarnánk mondani, akkor az is írhatnánk, hogy jelenleg az általam se túlzottan szívlelt Tábor szinte szabadságharcot vív a normális(abb) magyar fociért, miközben normális esetben pont tőlük kéne félteni :)
Köszönöm a választ. A sors iróniája, hogy az üllői-n pont most került fel egy poszt, ahol a regnáló Fradi-elnök első öt évét lehet osztályozni. Remélem nem bánod, ha megosztom ott.
„Mert való igaz, narratívát még az ún. tábor (Tábor?) tudna gyártani,
mert megvan hozzá a kellő számossága, infrastruktúrája, mondanivalója,
de abban durván egyetértek veled, hogy az sem jobb, bár némileg fradibb
lenne.”
Az alternatívák hiánya itt érvényesül a leginkább. Ha tudtak volna gyártani, akkor az elmúlt két évben megtették volna.
Mondjuk ez is igaz, hogy valóban nem áll össze egy egységes képpé, hogy mit és hogyan szeretnének, milyen Fradit képzelnek el a jelenlegi teljes tagadásán túl.
Akkó linkeld be
Linkeld be. Én fradista vagyok, benti szurkoló, de ez egy remek írás – külső szemmel.
Elkéstem vele, már megtette más,bár nem ahogy nézem, sajnos nem kapott túl nagy figyelmet.
Tulajdonképpen magát a focit, a felhőtlen szurkolást vették el, a játékosok, a tulajdonosok,az edzők, a játékvezetők, a politikusok, és mindenki aki a futballban tevékenykedik. (vagy is ép felél)
Életemben nem gondoltam volna, hogy a kedvenc sportom, játékom, mára csak bánatot okoz, és idegesít.
Az egyik, ha nem a legjobb magyar futballal foglalkozó blog, amit ismerek.
Nagyszerű írás, gratula.
Érdekes, értem amit írsz, Hanta, de nekem ez ugyanaz a Fradi, mint gyerekkoromban, csak most máshogy ők a leggyűlöltebb csapat. Simítgathatod, polírozgathatod, de a tartalom ugyanaz, csak a forma más. Mindig is a köz csapata volt, a nép, a nemzet csapata. Régen is, ma is, csak mások a „Master of Puppets”. És megvallom, nekem a hároméves másodosztályú túrájuk idején cseppet sem hiányoztak. Nyugodt volt az NB1 nélkülük, a kopaszok nélkül, és gusztusosabb volt az NB1 a divatfradisták nélkül. Kicsit csöndesebb, évi 2 „nagy meccs” mínusszal, de nyugodtabb. A tegnapi vérlázító történések meg akkor is meglennének ha nem lenne Fradi. Amíg Fradi van, a közönsége mindig vindikálni fogja magának a „No1” meg az „Első Polgár” kitüntető címeket, mert így szocializálódtak, én nem kérem vissza a „régi Fradit” sem, még ha tudom ezzel most egy nagy állásfoglalást teszel a RENDSZER ellen, de akkor sem.
Persze, hogy ugyanaz neked a Fradi, mint volt, mert azt akarod belelátni, ragaszkodsz a megszokott dolgokhoz.
Ezzel szemben az a narratíva, amiben ma a Fradit írják már régen nem ugyanaz, és itt most teljesen lényegtelen a néhány kopasz tegnapi szereplése a választási irodánál, mert az csupán csimborasszó. A mai Fridit azok csinálják (Kubatovék), akik miatt jórészt szar volt a kilencvenes évek lelátója, akik az erőszakkultúra közepén jelentek meg, akik máshogy el sem tudják képzelni a dolgok menetét, mint erőből. Ez rohadtul nem a Fradi, és nem a Fradi történelme.
„A mai Fridit azok csinálják (Kubatovék), akik miatt jórészt szar volt a kilencvenes évek lelátója, akik az erőszakkultúra közepén jelentek meg, akik máshogy el sem tudják képzelni a dolgok menetét, mint erőből. ”
MONDOM, HOGY UGYANAZ!!!!!!!!! Komoly!
pont ez a lényeg, hogy nem. akkor azok csak lelátói mitugrászok voltak, ne csak a körlépcsőkben gondolkodj, hanem a klubházakban, a narratívában is. bakker, akkor nem a kopaszok voltak a fradi, ma viszont igen.
kissé magadnak mondasz ellent, ezek szerint ma a Honvéd=Hemingway? Mindig hangoztatod, hangoztatjuk, hogy nem, a Honvéd, a Kispest MI vagyunk. Akkor most hogy is van ez?
Félreértés ne essék, ne hőzöngve kötözködök csak élvezem a szellemi vitát.
és szerintem szükséges és fontos is erről beszélni
……bevallom Én néha elvesztettem a fonalat ebben a filozófiai magaslatokig emelkedett vitában?
:)
teljesen korrekt kérdés, és nem vagyok sajttájt tartó kormányszóvivő, hogy elszaladjak előle :)
a lényeg, hogy egy klub jelenét több fél alakítja. nálunk az öreg próbálkozik vele, de ebből csak annyi ment át sokáig, hogy akadémia és négerek. nincs ma hivatalos narratívája a honvédnak ezeken túl, max az öreg crédója, hogy a „náci” elemeket nem akarja a lelátón látni, vagy legalább hallani. a kispestet ma senki sem „írja” hivatalosan, inkább sok kis sejt van, akik próbálják csinálni, és ha megfigyeljük, mindenki görcsösen kapaszkodik a múlt egy szeletébe, ahonnan eredezteti magát, amilyen honvédot, kispestet elképzel. pattoghat az öreg a bloján keresztül, egyszerűen még mindig messze van bárkitől, aki ebbe nőtt bele.
ezzel szemben a fradinál a jelent alkotók minden oldalról (vezetőség, új szurkolók, de még a biztonságisok is) ott voltak évek óta, részt vettek a dolgok menetében, ellenben most hatalomhoz jutottak a klubjuknál, így lehetőségük van a saját tartalmi elképzeléseiket ráerőltetni a kifelé kommunikációra. és igen, ide tartozik a nem szándékolt kommunikáció is, amikor a szekusarcok megjelennek egy választási irodánál nénit védeni, de ide tartozik a szkenneres-nem szkenneres vita, sőt, minden, amivel nem tudnak mit kezdeni, vagy épp tudnak, csak így sikerül.
a nagy eltérés a kívülről érkezettség (hemingway) és a belülről zsarnokká alakulás (kubatov) között van, és innen nézve igen, teljesen más.
vegyük észre, ezzel azt mondom, hogy hemingway nem egyenlő honvéd, és kubatov egyenlő fradi, tehát téged erősítelek, miközben pont nem az egyenlőség a lényeg, hanem az egyenlőség minősége, ahogy egy szűk és torz fradizmus került ma a fradi élére.
így érthetőbb?
Jó az írás. Annyit tennék hozzá, hogy szerintem a játékuk minősége sem az igazi, legfeljebb ebből a honi mezőnyből emelkedik ki eredményességben. (Mondják, hogy ezúttal majd nem ismétlődik meg a bosnyák fiaskó, de, hogy egy régi fordulattal éljek: hiszi a piszi.)
zsenialis iras. le a kalappal!
hanti, imádom, ahogy gyűlölsz, olyan megható :)
Gratulálok!
Ahogy mondod!