Mastodon

Bezzeg a lesajnált Ámerikában

  • mindent, de tényleg minden szart meg lehet tudni a játékosok és a csapatok teljesítményéről a liga oldalán. Gazdiét nézegettem (egyéni, csapat, meccsek), és nyilván elképedtem, hiszen itthon, ahol a mindentjobbantudja, és a világ összes pénzéből gazdálkodó, a kérlelhetetlen szakmaiságára annyira büszke MLSZ látjuk mindössze mire képes. Tavalyig legalább pár InStattól érkező adat odafért az inkább jegyzőkönyvnek, mintsem a szurkolóknak készített oldalra, azonban idén már az sincs.
    • jó dolog az adatbank // azonban 2021-ben látványosan kevés. Jegyzőkönyvnek, gyors visszakövetésre remek, az érdeklődő közönség kiszolgálására viszont totálisan alkalmatlan. (Az más kérdés, hogy a klubok se törik magukat a szurkolók tájékoztatásával, pedig papíron szinte mindent mérnek.)

Mikor láttál ilyen lőlapot utoljára NB I-es meccsről? (Amikor a Nemzeti Sport még valóban komolyan vehető lap volt, akkor rendszeresen közölt ilyesmit. Igaz, ennek több, mint nyolcvan éve.)

Vagy ehhez hasonlót láttál egyáltalán itthon valaha? Passzhálózati térkép a játékosok közötti labdajártatás gyakorisága alapján.

Ezen a meccsen például a 6-os mezszámmal játszó Gazdag papíron egy 4-3-3-as felállás jobbszélsője volt, azonban a passzokat mutató hálózati rajz alapján inkább a pálya közepén játszott. A gólja és a gólpassza mellett egy egészen elképesztő 92,3%-os passzhatékonyságot is összehozott.

Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy a következő adattáblát csak az egész idényre vonatkozóan találtam meg:

Ezt a szart, de tényleg!

Nem csak passzpontosság és darabszám, hanem azok iránya (előre, hátra, oldalra), illetve külön bontva, hogy melyik térfélen milyen a pontosság. Beszarás, tényleg.

És mindez az Egyesült Államokban, ahol az európai fociról, tehát a labdarúgásról azt sem tudják, hogy késsel-villával kell enni, vagy a számítógép Vezérlőpultjában keressék egy elrejtett funkcióként.


? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

32 hozzászólás
Béla Bá
Béla Bá
4 éve

Kurta! Hagyjuk a statisztikákat a hanyatló nyugat ópiumának!?

SeeZo976
SeeZo976
4 éve

Magyar foci ❤️comment image

immortalis blog

Hanta Elvtárs, maga bedőlt a kokakóla mámorában fetrengő imperialisták propagandájának! Ezek a számok ostobaságok, felesleges információk, amiket a mocskos jenkik nem értenek, nekünk meg NEM KELL!

Andreas Mikitovics

Szerintem,
„…
Kejne pánik, kejne pánik, eljutunk még Amerikáig!
Kejne pánik, kejne pánik, vagy ha nem, legalább Soroksárig!” R.F.

Paal
Paal
4 éve

Sokan mélyednénk el örömmel az adattengerben, ha elérhető lenne. Nem tudom a klubnak mi áll a rendelkezésére, nézi-e bárki ezeket az adatokat. Jött-e ebből bármilyen a csapat összeállítását érintő elemzés. A meccs közbeni fizikai mutatókat vajon használják-e arra, hogy kit kellene lecserélni?

Döme Sanya
Döme Sanya
4 éve
Reply to  Paal

Miben is jár előttünk?

RW
RW
4 éve
Reply to  Döme Sanya

Peldaul a fent leirt statisztika alkalmazasban. Nehogy ebbe a latabar kommentbe is sajat orszag szidast lassunk, mint kb mar mindenbe…

Döme Sanya
Döme Sanya
4 éve
Reply to  RW

Nem látok én bele semmit, csak a statisztikák is félrevezetőek. Amennyiben az edzőnek, nem elég a saját szeme, akkor ott baj van.

Paal
Paal
4 éve
Reply to  Döme Sanya

Bocs Sanya, de ez egy nagyon maradi állásfoglalás! Az adatoknak hatalmas szerepe van már a mai futballban is, klub és válogatott szinten is. Ajánlom olvasásra a témában a Merseyball című könyvet, ami a Liverpool elmúlt 10-12 évét boncolgatja és ennek keretében hívja fel a figyelmet a klubon belül az adatos csapat egyre erősödő szerepére. Kloppot is úgy vitték oda, mint aki ebbe a rendszerbe be tud illeszkedni, együtt tud dolgozni, használni akarja ezt a csapatot. Ez egyaránt érinti az igazoláspolitikát és a játékosok egyéni értékelését is.

Döme Sanya
Döme Sanya
4 éve
Reply to  Paal

Nem tudom, biztos sokat ér, de én inkább a szememnek hiszek.

Döme Sanya
Döme Sanya
4 éve
Reply to  Paal

A többszöri visszanézés tényleg fontos, de a statisztika nagyon csalóka. Hányszor volt itt is, hogy valakit rém gyengének láttunk, a statisztika szerint meg nagy jó volt, és fordítva.

Döme Sanya
Döme Sanya
4 éve
Reply to  Döme Sanya

Tudja fene, személyesen nem ismerem az urakat.?? A szót komolytalanra fordítva viszont a számok csináltak nézhetetlent ebből a szép szórakoztató játékból.

Futo Lada
Futo Lada
4 éve

Most az adatoknak és a tényeknek akarsz hinni, vagy a szemednek? ?

veghhanta
4 éve
Reply to  Futo Lada

Bognár Gyurinak nézel?

Futo Lada
Futo Lada
4 éve
Reply to  veghhanta

Ugyan kérlek dehogy, szó sincs róla ( De csak a biztonság kedvéért :
Piros-fekete alapon fehér számok :
a.) rulett-kerék
b. ) Honvéd – mez
)

veghhanta
4 éve
Reply to  Futo Lada

bazmeg <3

Laszka
4 éve

Bö 17 napja leirt követeleseim semmit sem valtoztak:) (persze nem mintha lehetnenek követeleseim:)) es ebben ott voltak mar akkor is at instat adatok közzetele :
– Edzö es Klubigazgato levaltasa
– Marketing csapat levaltasa, elöbb a teljesitmeny jöjjön, amire a marketinget epiteni lehet, ehhez ami most van eleg ket ember.
– Rendszeres, ketiranyu komminkacio a tulajdonosi kör es a szurkolok között online formaban is!
– Egy olyan edzö idehozatala, aki a modernkori techinakat nem csak felesleges informacionak latja, aki mm-re letudja oktatni a csapatreszek mozgasat es vegre is hajtatja a csapattal, akinel a taktika nem betartasa következmenyekkel jar.
– meccsek utan az instat adatok (vagy azok egy reszenek) nyilvanossa tetelet
– idegenlegiosok rendszeresen latogassak a Kispesti Futball Hazat! ismerkedjenek a csapat multjaval.

Farkas Làszlò
Farkas Làszlò
4 éve
Reply to  Laszka

És Bajusz vetkőzzön gatyára és menjen be a tóba. Vagy különben félóránként kivégzünk egy túszt. (Van túszunk?)

Laszka
4 éve

:D

veghhanta
4 éve

Én igazából csak azt nem értem, hogy az adatokat látja edző, stáb, játékos, ellenfél edzője, játékosmanager, mindenki, kivéve a szurkolót. Vagyis semmiféle előnybe nem kerülne a következő ellenfél, ha ezek az adatok publikusak lennének, viszont a szurkolói elkötelezettséget növelheti, hiszen képesek lennének emberek akár órákon át nézegetni az adatokat. Mindegy, a rendszer nyilván úgy buta, ahogy van.

radnar
4 éve
Reply to  veghhanta

Vagy csak egyesek foggal-körömmel ragaszkodnak az adatokhoz és drága pénzen árulják őket, jah, lehet nem is drága csak állami pénzen, ki tudja?
Egyébként osztom a véleményed, órákat tudnám nézni én is az adatokat, de ez a kiváltság nem adatik meg :/

KareszB
4 éve

már megint ez a hanyatló nyugat, pfej…

Blaser Ferenc
Blaser Ferenc
4 éve

Az a baj, Hanta, hogy túl nagyok az elvárásaid! Kezdetnek én már annak is örülnék, hogy ha megtudhatnánk a valós nézőszámokat az MLSZ -től. :(

veghhanta
4 éve
Reply to  Blaser Ferenc

Vagy a mérkőzések kezdési időpontjait egy hónapra előre.

Blaser Ferenc
Blaser Ferenc
4 éve
Reply to  veghhanta

Úgy!

Döme Sanya
Döme Sanya
4 éve
Reply to  Blaser Ferenc

Tévedés. Nem azért vannak, hogy a szurkolókat kiszolgálják.

bataati
bataati
4 éve

Két szakmában minden sportágban brutálisan előzik a világ többi részét, statisztikusokban és táplálkozási szakértőkben. Márpedig a modern sportnak ez talán a két legfontosabb sarokköve.

radnar
4 éve
Reply to  bataati

és mindeközben pedig hányásig zabálják magukat marhával :D

trackback

[…] mindent, de tényleg minden szart meg lehet tudni a játékosok és a csapatok teljesítményéről a liga oldalán. Gazdiét nézegettem (egyéni, csapat, meccsek), és nyilván elképedtem, hiszen itthon, ahol a mindentjobbantudja, és a világ összes pénzéből gazdálkodó, a kérlelhetetlen szakmaiságára annyira büszke MLSZ látjuk mindössze mire képes. Tavalyig legalább pár InStattól…Bezzeg a lesajnált Ámerikában […]

Laca
Laca
4 éve

ugy latszik a profi ott nem csak annyit jelent, hogy penzert jatszanak a fotbalistak

jnkzln
jnkzln
4 éve

Igen, jó lenne tudni, hogy valakit jogosan szidok, vagy igazából tök hasznos játékos :)

dixneuf
4 éve
Reply to  jnkzln

Na, ez egy napkommentye gyanús hozzászólás lett!