Mastodon

Napikispest 2016.07.13.

  • játékoskeringő // az évindító sajtótájékoztatón elhangzott, hogy egy játékost jelenleg is tesztelünk, egy pedig hétvégén érkezik hasonló céllal, bár nem akarunk feltétlenül igazolni. Mindketten elefántcsontpartiak.
  • az idei célok // Hemingway a napindító egypercesében elmondta, hogy a cél változatlan: Európa!

Amúgy pedig bemutattuk az új mezünket is:

Kedves Vásárlóink, Szurkolóink!
Többen írtatok tegnap, hogy milyenek lesznek új mezeink?
Akkor nem húzva tovább,…

Közzétette: Budapest Honvéd Gift Shop-Ajándékbolt – 2016. július 8.

Kínzó kérdés: mi van Nagy Sándorral?

nagy-sandorTóth Iván a Slaven Belupo után nyilatkozott a HonvédTV-nek, ahol értékelte mindhárom kapusát, név szerint Horváthot, Grófot és Vajdát. Nagy Sándorról viszont egy szót sem ejtett.

Vajon már az ő pályafutásához is további sok sikert kívántunk, csak még nem jelentettük be? Vagy tényleg ennyire hosszan sérült? Utolsó hír róla még június végi, akkor a mezőkövesdi beharangozóban szerepelt, hogy ujjtörést szenvedett.

(Nagy Sándorról egyébként nem közölte a klub, hogy milyen időtávra szerződtette, mert az nem lenne a klub érdeke“.)

Teljesen normális, hogy nálunk semmi sem normális

Egészen elképesztő sorsolást és tévés közvetítési rendet sikerült összehozni idén is.

12 csapatból 9 idegenben kezd

Beszarás, hogy sikerült összerakni egy olyan sorsolást, ahol az első fordulóban a 12 NB I-es csapatból 9(!!!) is idegenben játszik:

  • Újpest – Honvéd @ Fáy
  • Mezőkövesd – Gyirmót
  • Ferencváros – Haladás
  • DVSC – Paks
  • MTK – Vasas @ Dunaújváros (elméletileg)
  • Videoton – DVTK @ Felcsút

“Teljesen normális, hogy nálunk semmi sem normális” bővebben

Napikispest 2016.07.01.

  • játékoskeringő // Szilágyi Lóránd távozott. (via honvedfc.hu)
    • mély nyomokat nem hagyott bennünk. Összesen 4 bajnokin, 3 kupameccsen és 5 felkészülésin játszott.
    • a szerződése amúgy még két évig érvényes lett volna, viszont az van, hogy jött Hajdú Ádám balbunkóba, és amúgy is itt van még Baráth Boti.
  • Bognár Gyuri // megvolt? Érdemes.

Napikispest 2016.07.27-30.

  • RW néhány nappal ezelőtti víziója után Hemingway is blogbejegyzést szentelt az Európa-bajnokság tanulságainak. Dicséretére legyen mondva, hogy nem ragadt le a nemzeti csapat szereplésénél, hanem pont a minket kiütéssel búcsúztató belgák sikereinek alapjára, a korszerű utánpótlás-nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet, némileg igazolva látva saját akadémia-alapító munkásságát is. Ugyanakkor a cikkből kimaradt a tehetségekkel való gazdálkodás, az akadémiáról kikerül játékosok megfelelő menedzselése. (thx Bukott Rockzenész)
  • Az Index cikkében Ághassi Attila külön kitér arra, hogy pusztán az akadémiák léte nem garancia a sikerre: “A válogatott megtette a szükséges lépéseket, mostantól a klubvezetőkön a sor, ahogy erre Dárdai Pál is emlékeztetett. (…) A belga futballt 10 éve átvilágító Double Pass Magyarországon is dolgozik. Nálunk nem volt akadémiai licenc. Alapból azt hittük, ha a gyerekek együtt lesznek, megkapják a grundot, akkor majd minden működik magától. A DP auditálását fogadjuk el, nem érdemes kötekedni velük. Mert Belgiumnak elég sokat segítettek.” (thx Bukott Rockzenész)
  • Videó // a Mezőkövesd elleni felkészülési góljai megnézhetők a mérkőzés adatlapján.

Státuszápdét // 2016.06.26.

  • frissítés // felkerültek az idei meccsek, valamint az azokon szereplő játékosok a Mérkőzések fül mögé.
  • hanta // esküszöm, halvány fogalmam sincs, hogy mikor lesz tisztességesen időm az oldalra.
    • elmaradtam a játékoskeringővel – durván. (pedig ilyen és ilyen remek arcokat sikerült megint találni, minden infó nélkül, homályos nevekkel.)
    • a posztolással – nagyon durván.
    • leállt a Napikispest – így most én sem tudom, hogy mi van a csapattal.
    • és még arról sem emlékeztünk meg, hogy Hemingway 10 éve vette át a klubot – jajj.
  • szóval // mivel még egy jó ideig a munkahelyváltás nyűgét viselem, így fasza lenne, ha valaki úgy érzi, hogy beszállna a dologba, akkor simán át tudnák tolni rá egyes elemeket.

Keressük együtt a szavakat

Egy jó napiszöllősi hétvégére? Részemről inkább meg sem szólalok.

http://futballsznob.blog.hu/2016/05/26/vezeto_hirben_nyalja_sajat_segget_szollosi_gyorgy

(Ja, ide tartozik, hogy épp egy munkahelyváltás közepén vagyok, bocsi, hogy kicsit akadozik emiatt az oldala. Próbálunk mihamarább visszaállni a normál ügymenetre.)

 

Napikispest 2016.05.17.

  • napkínzó #1 // vajon a Felcsútka kap büntit a piró miatt?
  • napikínzó #2 // vajon kik azok a Puskás Ultras? bérhuligánok?
  • napikínzó #3 // mekkora bravúr, hogy sikerült az egyetlen olyan képet kiválasztani a díjátadóról, amikor nem látszik a Puskás – Kispest – Hungary tábla
  • így viszont már // Ü.B.E.R