Mastodon

Egy éve adta el az Öreg a klubot

Lanzafame, Lángoló Leguánok, mobilapplikáció, negatív saját tőke, anyátlanság – az elmúlt évünk ikonikus pillanatai.

Letelt a türelmi idő, és mivel 2020 szökőév, még rá is húztunk egy napot.

Az új tulajok – állításuk szerint – hosszasan készültek a Honvéd átvételére, hónapokon át tárgyaltak az Öreggel, mire egymás tenyerébe csaptak, vagyis az nem lehet érv, hogy még csak egy éve vannak házon belül, nem volt semmire idejük. Ha én hónapokig tárgyalnék egy klub átvételéről, majd kerítenék rá irgalmatlan sok pénzt, hogy kifizessem, akkor ott valami erős akaratot feltételezhetünk, valami célt, amit el szeretnék érni, valami tervet, amit meg szeretnék valósítani.

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy megérkezett volna az egyenes vonalú, egyenletes mozgást biztosító pálya Kispestre, inkább valamiféle lejtős felületről beszélhetünk, amin vannak kisebb buckák, és ahogy gurulunk tehetetlenül lefelé, néha fennakadunk valamelyiken, az kitérít egy kicsit, lelassít, majd zuhanunk tovább. Ahogy az egyenes vonalú, egyenletes mozgás, úgy a lejtő is egy lehetőség, hogy A-ból B-be eljussunk, a különbség mindössze annyi, hogy az egyik esetben pontosan meghatározható a pillanatnyi B, ami felé tartunk, a másik esetben viszont mindig van lejjebb.

„Egy éve adta el az Öreg a klubot” bővebben

Nincs most időm Bepassz Pistával foglalkozni, de annyit elmondok, hogy a Yodás mellett a másik avatáromon Pista látható ordítás közben

Kíváncsian várom az első hosszabb interjút vele, hátha megtudunk majd részleteket is. (Itt pedig a bizonyíték az avatarra.)

update 04.03. // kijött egy hosszabb interjú Pistával a Honvéd oldalán.

Koronanapló 17. nap // Beindult a fizetéscsökkentési láz

Letargia, fizetéscsökkentések, Öcsi első szülinapja, unalmas döntetlen az Újpesttel.

A sok itthonlét után hétvégére utolért az általános letargia, és eljutottam odáig, hogy semmihez sincs kedvem. Sajnos, most lesz igazán szükség az önakaratra, hogy sikerüljön átbillenni, mert ha beleragad az ember, akkor nagyon nehéz lesz visszapörögni a munkába, a megszokott napi rutinba. Például visszatalálni a posztoláshoz.

Kicsit mint másnaposan menni meccsre. Egyetlen gondolatod, porcikád se kívánja a sört, ha csak rágondolsz hányhatnékod támad, aztán valaki a kezedbe nyomja az elsőt, nehéz kortyok, leszenveded a felét nagy nehezen, majd a másik felét valamivel könnyebben, és hopp, meg is volna az átbillenés, jöhet a következő.

Vagy a fáradtság. Túlhúzod a napokat, este fusizol kicsit, egyre nehezebben maradsz ébren, mégis kellenél délelőtt, koncentrálni kéne, nem megy, nem megy, aztán valahonnan jön az átbillenés, az álmosság eltűnik, pár órára minden normális újra. (A túlhajszoltság hosszabb távú negatív hatásairól majd máskor.)

„Koronanapló 17. nap // Beindult a fizetéscsökkentési láz” bővebben