A hideg és barátságtalan novemberi késő délutánon azzal indulhattam el a melóból a Bozsikig tartó 1 órás utamra, hogy nem történelme legnehezebb mérkőzésére készül a csapat, hiszen az idegenben lőtt 3 és kapott 0 gól mindenképp biztatónak tűnt. Persze ilyenkor felvillan a tavalyi Szolnok elleni majdnembukta rémképe, vagy a mindig fölöttünk függő Honvéd-faktor, de azért kezem a szívemre téve itt tényleg csoda kellett volna ahhoz hogy kipottyanjunk. Csoda pedig szerencsére nem történt.
A pályára kiérve már rendesen besötétedett, a 42-esen kifelé csorogva így azon is polemizálhattam hogy milyen illúzió- és és hangulatromboló a tél, illetve annak prelúdiuma, a november. A költői hangulatot szerencsére hamar szertefoszlatta a gyér taps a pálya korlátjánál: Rufino 5 perc alatt megszerezte a vezetést.
Igen, pályakorlátról volt szó, nem tévedés- a centerpálya megóvása, kímélése miatt ezúttal a műfüvesen került sor a borvidékiek kivéreztetésére. A klasszik korlát mellett támaszkodva (és a hideg miatt sajnos igen sovány nézősereg okán) rendesen ott volt a levegőben a megyei bajnokság feeling, ami ugyanakkor egyfajta különleges hangulatot is csempészett a pálya mellé- bájos volt pl. hallani Hajdú egyik megiramodásánál ahogy az egyik egri középpályás hátrarikoltja a védőknek az ukázt „b****átok már fel”; vagy Rufino labdakérését csapatkapitányunktól „Hájdu…hey, Hájdu”.
A forraltboros pultnál szignifikáns forgalmat tapasztalhattunk, és a forró ital valamelyest enyhített az elgémberedett kezek kínjain. A csapat is szépen muzsikált, egy félidő alatt 5-öt rámolva be ellenfelének– épp azon morfondíroztunk a szünetben a fotós kollégával hogy de régen is volt 1993 ősze, amikor a Csepel ellen bajnokin hasonló szünetbeli eredményt produkált a csapat(figyelem, visszaemlékező sorozatunk kapcsolódó része 2 napon belül érkezik ha addig nincs túlóra)- kérdés, itt most lesz e nyolc a vége . Majdnem lett. Arról azonban ne feledkezzünk el: az amúgy is két osztálylal alattunk lévő Eger (noha keretében ténylegesen találunk tapasztalt rutinrókákat) bizony most, ha lehet így fogalmazni, erősen B csapat jellegű kezdő 11-et küldött a pályára, olyan korábbi élharcosok, mint a másodosztályú rajt-cél győzelmünkben kulcsszerepet válalló Vén Gabi, vagy a több magyar élcsapatban megforduló Zováth játékáról ezúttal lemondva. Itt volt persze Kiskapusi, aki anno a bajnok Újpest szürke eminenciása volt a védelemben vagy a Bohócliga Zváj élő legendájaként funkcionáló, jellemzően a BAZ – Jász-Nagykun megyék közigazgatási határán túl futballügyben ritkán merészekdő Kotula László, akinek némileg megfáradt mozgását ma is megcsodálhattuk.
Végül ha a 8 nem is, a 7 azért összejött a harmatos visszafogott ellenfél ellen, pozitívum, hogy a kezdőben 1, a cserék közt 2 kézzelfogható eredménye mutatkozott meg az MFA munkásságának. Baráth Botond ráadásul igen meggyőző volt, végig fókuszon, kíváncsian várjuk, az NB1-es ellenfelek ellen vajon mire lenne képes. Czár és a Pécs ellen anno gyújtóbombát ívheggesztő Nagy Gergő sem mozgott rosszul, de ők kevesebb időt kaptak művészetük prezentálására.
Osztályozókönyvtől a két csapat közötti markáns osztálykülönbség miatt eltekintünk (ne devalválódjon a sok kosztott 10-es), inkább a jókat emeljük ki: Baráth Botond-mint már írtuk- lekesen és fegyelmezetten hozta a kötelezőt, némi erősödés után ő még szép meglepetéseket okozhat nekünk. Sztokics abszolút vállalhatót játszott középpályán, kérdés, erősebb ellenfelek ellen is menne- e ez, bár Moralestől esélyt sem kapott a bizonyításra, ami a maiak fényében némileg érdekes. Rufino két gólja önmagáért beszél, de a második félidőre eltűnt, Cséke és Debrő pedig biztosította hátul a biztosítani valót (sőt előbbi két gólt is az egri hálóba), de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egri attakkok azért nem állították őket életük erőpróbája elé. Hajdú szívósan zakatolt a bal oldalon, többször is egészen a 16-osig törve előre, egy-két szép lövése tapsot is aratott.
Eger tehát kipipálva, pénteken jön a hó meg a Vasas, egyik se lesz könnyű ellenfél, de ha nyugodt telet akarunk, ütni kéne őket – reméljük sikerül. A forralt bort meg lehet készíteni a vendéglátórészlegben, szükség lesz rá.
Szalai Lászlót alig egy hete nevezték ki a vörös-fekete pilótaülésből katapultáló Morales mester helyére, a pályafutása során első ízben NB1-es felnőttcsapatot irányító, szimpatikus edzővel, az MFA igazgatójával a lefújást követően beszélgettünk.
Érdekes mérkőzésnek nézünk elébe holnap este a Bozsikban. Új edző nálunk, aki 
Ami biztos, az annyi, hogy holnap a Balaton-partiak ellen mérkőzünk. Ők a ’90-es évek elején igazi mumusaink voltak, bajnokesélyes csapatainkat is nem egyszer megtréfálva (1991 és 1993 tavaszai), és az utóbbi években is igazán Siófokon ment ellenük, akár a bajnokságot, akár a kupát nézzük. Most sem lesz könnyű menet a pénteki show, már csak azért sem, mert ebben a szezonban a hazai pálya szinte hátrány a csapatnak, a Moralesi taktika idegenben, főként erősebb ellenfelek ellen érvényesült elsősorban. Massimo már nincs, a keret viszont adott, Szalai sem tud vele sokat variálni, elmondása szerint az akadémikerek még nem értek meg az azonnali bevetésre, a jelen anyag pedig nem a lehengerlő pressingre termett, valljuk meg!