Még egy…

…szar hétvége, mondogatjuk mostanában minden forduló után (úgy kb szeptember vége óta). Most azonban máshogy zárnám a mondatot: …jó délután. Igen, Még egy jó délután, vagy ahogy a Doki barátom mondaná, Még Egy Ekkora Délutánt: pedig nem történt semmi különös, csak egy régi kedvenc eljött a Futball Házba, és jó két órán keresztül (sőt valószínűleg ennél is többet, csak nekem le kellett lépni) mesélt a megjelenteknek fociról, Kispestről, Honvédról. Szóval tényleg semmi extra.

Óriási volt.

Igazából ez a poszt nem egy eseményhű beszámoló lesz, értelme se lenne, inkább csak azért született meg, hogy elmondjam azoknak is, akik most nem jöttek, hogy amennyiben a KLTE folytatja ezt az eléggé nem dicsérhető kezdeményézést, hát legközelebb gyertek el minél többen… Nem azért, hogy „sokan legyünk”, meg hasonló lózungok, hanem mert ez egy iszonyat jó program. Persze lehet, hogy csak én vagyok enyire elszállva ettől, a magamfajta ’90-esévekfocija-őrültként, hisz a focink már akkor se volt jó, akkor is mindenki a még régebbieket sírta vissza, de akkor is, az volt a BHSE/KHFC utolsó nagy korszaka, és annyira jó első kézből hallani sztorikat ekkorról.

Ráadásul a tegnapi nap (és reméljük egy sorozat első) vendége Csábi Jocó volt, így az adekvát elmúlt_hónapok_elemzésén túl az est jelentős részében pont arról a korszakról volt szó, ami nekem a legkedvesebb, így nekem ez külön ajándék volt.

Kb. 10 oldalt tudnék írni arról, hogy milyen sztorikat mesélt Jocó, amik jelentős része nekem tényleg tök új volt, tényleg egy mini időutazás… A szeánsz végén, mikor elindultunk Faterral haza, hát egy másodpercre el kellett gondolkoznom hogy most 34 éves vagyok tényleg, vagy inkább 12, és az Use Your Illusion II kazival a zsebemben igyekszem haza a kispesti panelrengetegből Wekerlére az Újpest elleni meccset csekkolni a TV-ben, igen izgatottan, mert az NSben azt írta a Havasréti Béla a beharangban, hogy Stefanov kezdő lesz. Na ilyen hatással volt rám ez az este. Szóval nem fogok sztorizgatni, inkább öcsém unszolására végre nekifogok annak a rég dédelgetett tervnek, hogy a régi kedvenceimet felkutatva legyen egy ilyen hosszúriport sorozatunk ahol csak emlékezünk. Úgyis csak a múltunk maradt… na mindegy.

Itt most legyen elég annyi a hangulatról és a kedvenc jeleneteimről, hogy az est közepén egy vendég kérte, hogy állítsa össze Jocó az álomcsapatát a Honvédokból, ahol játszott, mire Józsi kérte, hogy hadd legyenek benne más klubokból is arcok (végül nem lettek, hehe). Kapusként az est fővendége Petry Zsoltot nevezte meg, mire hőzöngés hátulról: „Petry? Józsikám, kapcsiból mondok 5 jobbat akivel játszottál…„. Klasszik korzóhangulat :) Amúgy szerintem is Petry a No1. Középső védőnek a egy nagy mosollyal magát tette be Csábi, többen mondták hogy valaki még kéne párba mellé, röpködtek a nevek, én nem mertem szólni, mire egy idősebb arc helyettem is valahonnan hátulról bedobta végre a nevet: „Csepregi„, mire Józsi „Csepregi Andris, igen, vele szerettem játszani, nagyon tisztán játszott, jó srác volt, remek védő„. Kész voltam. Ja és az milyen már, hogy Csábi Jocó álomcsapata majdnem egy az egyben az általam állandóan mantrázott P-Cs, Cs, Cs-Cs, KE, P, Si-Vi, Va, G csapat volt, hát nem véletlen a kedvenceim és nem volt ez egy gyenge csapat, ha melléjük alig-alig fértek be mások Józsi későbbi karrierjéből…

A másik francia filmvígjáték-elem az volt, amikor Jocó vázolta, ő sose bírta az olasz focit, és anblokk azon csapatokat, akik nem akarnak játszani. „Hisz nézzük meg az európai élvonalat, a legjobbak mind játszani akarnak, Bayern, Real, Barca, csak így lehet, ez a szimpatikus, OK, az Atletico az nem, ők a kivétel„. Hanta és Ábel két oldalról röhögtek erre szét dolby surround, veregetve a hátam, mint nagy hungaro-matracosnak.

Ja, és Hanta is a mennybe mehetett, mert kedvenc kifejezését, a brüggolást, amivel mindig próbál minket meggyőzni a vidéki túrák előtt, hogy ha épp nem a szilsárkányi csülökkatlanba vágyik, akkor menjünk gyógyvizes vagy strandos helyre (brüggolni, a hantai dialketusban annyit tesz: /gyógy/vízben ázva élvezkedni). Nos, erre Csábi egyszercsak meséli az öltözői hangulat fontossága kapcsán: „imádtam a meccsek és az edzések után az öltözői medencébe beereszkedni, ketten-hárman bementünk és csak brüggoltunk. „Na ugye hogy létezik ez a szó„- kiáltott fel diadalittasan szerzőtársam (mondjuk eddig valóban csak tőle hallottam), és arcán nagyobb öröm jelent meg, mint amikor az InStat kihozza, hogy Hidinek több hátrapassza van, mint előre.

Ezentúl Jocó még mondott egy csomó aktuális és megszívlelendő dolgot a keretösszetételek fontosságáról, a fiatalok kezeléséről, a klubtradíciók ápolásáról, egy csomó olyan dolgot, amiket részben érintett az elmúlt hónapok számunkra adott interjúiban vagy magánbeszélgetésein is, és csak tovább fájdította a szívem, hogy miért nem egy ilyen, a múltunkkal tisztában lévő, és komoly koncepcióval bíró arc ül a padunkon vagy a sportigazgatói székben (ami ugye nincs is). És mindezt úgy előadva, hogy Józsi nem köpködött visszafele, egy rossz szót nem mondott senkire a mostani vezetésből. Hm, így is lehet…

Aztán eljött a 8 óra, és mivel Öccsnek kellett a kocsi az esti focira, kisántikáltam Fater után szomorúan a teremből, mert még órákig hallgattam volna a sztorikat, kint pedig végre tavaszillat volt a Fő utcán, a Templom-téren már egy-két bokor fehér virágokba is öltözött, ezt sem éreztem még idén a bokámmal pusztulgatva otthon az ágyon, hát mekkora jó délután volt ez…

Mondom, ha lesz még hasonló, gyertek el, megéri!

Fotók: mifocink.hu, xlsport.com