Az utóbbi harminc év leggyengébb teljesítménye is elég lehet a bronzhoz?

Nézőpont kérdése, hogy a tülekedés a harmadik helyért a tizenkét csapatos bajnokság érdeme, vagy kritikája, azonban tagadhatatlan, a tabella fordulóról-fordulóra változik, lehetetlen megtippelni ki érhet oda. Sőt, ha nagyon akarjuk, a Felcsút is bejelentkezett, hiszen az öt pont ledolgozható hat kör alatt, azonban inkább engedjük el őket, mert már eleve vagyunk négyen, és annyi körbeverés úgysem lesz, hogy jó legyen nekik. (Illetve szurkoljunk azért, hogy ha már öt pont, akkor inkább a hasonló távolságban lévő kiesésért menjenek.)

A bronzot megtippelni sem merjük, és a poszt sem erről fog szólni.

Egymás közt //

Így áll a minitabellánk, amiből jól látszik, hogy a közvetlen rangadókat a Debrecen nagy hatékonysággal húzza be, az Újpest – köszönhetően a három Paks elleni döntetlenjének – nem nagyon veszít házon belül pontot, a Paksnak egyáltalán nem megy, mi meg hazudhatjuk magunkat átlagosnak, de inkább ne, mert nagyon kellenének a pontok.

A hátra lévő hat fordulóban mindössze három meccset játszik ez a négy csapat egymással, vagyis vélhetően a döntést ledelegáljuk az egyéb bajnokikra:

Bárhogy nézem a sorsolást, simán ki merem jelenteni, hogy miénk a legnehezebb. Eleve – a tapasztalatok alapján – kiesik két meccs, a bajnoki hajrában egy Fradi és egy Videoton, aztán ott a mumus és a kiesés elől menekülő Vasas, egymás ellen a Paks és a Debrecen, valamint a szintén kiesésgyanús Kövesd.

A pesszimista becslésemmel négy meccsre lövöm be a bronzesélyt, ami azt jelenti, hogy a tizennyolcból tizenkettőt érzek most megszerezhető pontnak, de úgyis közbejön valami, vagyis legyen az a tizenkettő inkább kilenc.

46 pont vajon mire lehet elég, ha az egymás elleni eredményeink, ami a végén számít legfeljebb a Pakssal szemben kedvezhetnek? Lefordítva: mennyi az esélye, hogy a többiek még ennél is kevesebb pontot gyűjtenek be?

Mit mutat a történelem? //

Az Újpest jelenleg 46,91 százalékos teljesítménnyel áll a harmadik helyen, ami egyrészt kevesebb, mint 50 százalék, tehát a megszerezhető pontok fele, másrészt a rendszerváltás óta* ilyen alacsony mutatóval még senki sem futott be érmes helyre.

*_ csak 1989-90-ig mentem vissza az adatokkal, ami nem zárja ki azt, hogy előtte másnak sikerült.

**_ az 1991-92-es bajnokságban két pont járt a győzelemért

Talán érzékelteti a táblázat valamennyire, hogy 50 százalék alatti teljesítménnyel egyszerűen nem illik érmest nyerni. Megjegyzem, a jelenlegi 33 fordulós, hárompontos rendszerben az 50 százalékhoz legalább 50 pont kell. A maradék hat fordulóban 18 szerezhető, az Újpest 12-re, míg a Paks 14-re van ettől a – mondhatjuk – lélektani határtól, ami azt jelenti, hogy legalább kétharmados teljesítményre lenne szükség a továbbiakban. Nem lesz egyszerű, ugyanis a kétharmad az 66.6%, vagyis jó 20 százalékponttal több, mint amit az Újpest eddig kihajtott magából, és több, mint amire bármelyik csapat képes volt az idei bajnokság bármelyik körében:

Amúgy, hogy mennyire kevés az Újpest 46,91 százaléka, azt talán érzékelteti, hogy például 1990-91-ben a Szeged 40 százalékkal osztályozós helyen végzett, és esett ki az NB II-be. 1990-ben mi, 1995-ben pedig a Vác végzett 38,89%-al szintén osztályozós helyen. Tíz százalék sincs a különbség, ami átszámítva az idei kiírásra alig nyolc-kilenc pont.

A tizenkét csapatos bajnokság //

Mutatok néhány statisztikát, aztán döntse el mindenki maga, hogy jó nekünk a rendszer, vagy sem? (Figyelem! a bajnokság versenykiírása nem értelmezhető a támogatási rendszer ismerete nélkül!)

• Az elmúlt 29 bajnokság öt leggyengébb teljesítményű bronzérmeséből három a három tizenkét csapatos bajnokságban érte el az eredményét.
• Legalább 32-34%-os teljesítmény kell a bennmaradáshoz. Ennél magasabb pontarányra tartósan csak 1990 és 1995 között volt szükség, igaz, abból a hat bajnokságból négyet is kétpontos rendszerben játszottak. (Az osztályozós helyezés elkerüléséhez 39-40%, a közvetlen kiesés elkerüléséhez pedig rendre 34-36% kellett.)
• Nem igaz, hogy a Honvéd (65,66%) minden idők leggyengébb bajnoka minden idők leggyengébb bajnokságában. A kiegyensúlyozottsági rekordot a 2003-04-es idény tartja, ahol a Fradi 59,33 százalékkal lett bajnok, és a Békéscsaba 33,33 százalékkal esett ki, ami mindössze 26 százalékpontos különbséget jelent. (A további sorrend // 2001-02, ZTE, 62,28%; 1989-90, Újpest, 64,44%; 1994-95, FTC, 65,56%.)
  • A Honvéd bajnoki teljesítménye hat bajnokságban is kevés lett volna az éremhez, míg a Fradi rekordja az elmúlt 29-ből 17 alkalommal.
• A Videoton 22,22 százalékpontos különbséggel vezet jelenleg az Újpest előtt, ami a rendszerváltás óta a legdurvább. 1996-ban a végére összeomló BVSC 14,44 százalékpontot vert az Újpestre; 2003-ban a Fradi 11,46-et a Debrecenre; 1990-ben az MTK 11,11-et a Fradira, és tavaly a Videoton 10,10-et a Vasasra. Ha jól számoljuk, akkor a három tizenkét csapatos bajnokságból kettő is befért az extrém top5-be. Az egyetlen furcsaság, hogy a Fradi/Vidi páros helyett egy Honvéd/Vidi párossal. (A többi bajnokságban átlagosan 3,68 százalék van csak a második és a harmadik között.)

• A dobogó és a kiesés távolsága // a hét legsűrűbb mezőnyből három is a mostani rendszerben jött létre, és érdekes módon csak egy a kétpontos időszakban. A legkisebb különbség egyelőre az idei: az Újpest mindössze 12,35 százalékponttal vezet a Mezőkövesd előtt. A top3 további sorrendje: 1990-ben 14,4% a Fradi és a Honvéd; 2017-ben 15,15% a Vasas és az MTK között. A rendszerváltás óta mért átlag: 29,1%.

A díszletek önámító harca a saját bajnokságukért //

Nagyon egyszerű levonni azt a következtetést, hogy a tizenkét csapatra átállított bajnokság izgalmasabb nem lett, viszont a véletlenszerűséget remekül hozza.

A Fradi és a Videoton párosa levált a többiekről, így a valódi küzdelem a 3-12. helyekért folyik, ha ezt küzdelemnek lehet nevezni. A Forma-1 nagy tévedése volt a nyitható hátsó szárny, ami ugyan eredményezett előzéseket, de minek, ha a következő körben úgyis vissza az egész? Ha valaki jobb pilóta, vagy gyorsabb volt a másiknál, az jó eséllyel nyitható szárny nélkül is megoldotta az előzést, ha pedig nem, akkor a csiki-csukitól legfeljebb pár körre kerülhetett előrébb, hogy aztán jöjjön egy ugyanolyan időt tudó autó, és visszavegye a pozíciót.

Ha a tavalyi évre rá lehetett fogni, hogy a legerősebb középcsapat lett a bajnok, akkor idén a legerősebb kieső lesz a harmadik? A sűrű mezőny nekem nem izgalmakat hozott, hanem érdektelenséget. Hétről hétre összerázzuk két zsákban a csapatokat, és az egyikre rámondjuk, hogy megy a dobogóért, a másikra, hogy a kiesés ellen. Pár hetente kicserélünk a zsákok között egy-egy kártyát, majd újra rázni kezdjük. Így telik el 33 forduló, és végül az lehet boldog, aki az utolsó húzásnál szerencsés lesz.

A tizenkét csapatra épülő bajnokság, megspékelve tűrni-támogatni-tiltani modernizált hármasával, minden, csak nem izgalmas, ráadásul konkrétan nulla sportélményt (versenyszerű valamit) tesz le az asztalra.

A poszt elején számolgattam, hogy mennyi pont kellhet a harmadik helyhez, most pedig felteszem a kérdést: nem tök mindegy? Értem, hogy ebben a rendszerben a harmadik a bajnok, illetve az, aki a Fradi/Vidi viszonylatban a legelőkelőbb helyen végez, de az egykaptafára gyártott semmitmondó klubok közül nem tök mindegy, hogy melyik?

Persze, szurkolok neki, hogy mi legyünk, de mit várunk egy olyan bajnokságtól, ahol a klubok bevételei szinte kizárólag a központi akarattól függnek, és pár esetet leszámítva, be vannak lőve egy adott szintre, ahogy azt a pártközpontban meghatározzák. Ennyiből oldd meg, ha tudod. Piaci szponzor az egész ligában nincs, tulajdonosi apport alig, marad tehát a kiszolgáltatottság, és a szűkös keretekből kihozható Nagy Büdös Átlag.

Ezért mondom, hogy tökmindegy ki a harmadik, hogy ki az egyenlők bajnoka, mert ebben nincs semmi izgalom, semmi előremutató, pusztán méregdrága díszletnek vagyunk tartva, hogy legyen ellenfele az egyenlők közt egyenlőbbeknek.

Tavaly megmutattuk, hogy előállhat olyan végletes kombináció, amikor hekkelhető a rendszer, de senki se higgye, hogy az egyből kettő, három, sok lehet, a szabályozás hamar reagál a renitens viselkedésre – és büntet.

Ha valaki történelmi példákat keresne, tessék felcsapni az 1950 és 56 közötti almanachokat, és megnézni, hogy milyen klubokat helyezett fel a hatalom díszletként a tabellára a központ játékszerévé változtatott Kispest (Honvéd) és MTK (Textiles, Bástya, Vörös Lobogó) mögé. A kiemelt kettő mögötti bronzérmes leszakadása a korszakban: