Jön felém a szomszéd tegnap öt előtt egy kicsivel, hogy visszaadná a gyerekem, most már vigyázzak én rá – ő Brüsszelből, én Budapestről kerültünk ugyanabba a faluba pár napra, gyerekeink spontán együtt játszanak évi egy hetet négy részletben – mindkét kislány nyafogni kezd hogy ők még játszani akarnak, úgyhogy felajánlom, hogy jöjjön át a Brüsszeli Lány is. „Nem zavar?” „Dehogy zavar. „Nagyon rendes vagy” – érzem, hogy ezt gondolják, sütkérezek egészen a garázsig, mégha ez önös érdek is, ha van valaki, aki játszani akar a gyerekemmel, akkor nekem nem kell, én a meccset nézem. Végülis csak a háromnegyedét, de az összes gólt.
A nappaliban percek alatt kiderül, hogy nem tartanak rám igényt a gyerekek, rutinból pár oldalpasszal kijátszom őket, beteszem nekik a mesét, amiről tudtam, hogy majd egy fontos pillanatban jól fog jönni (nehéz ezt dugdosni egyébként!), kapnak palacsintát, aztán lekapcsolt villany mellett beülök az étkezőbe meccset nézni.
A tizedik percben járhatunk ekkor, és azonnal feltűnik, hogy az ismert rokonú Tonci Kukoc, a kisvárdai rém (2 meccs, 4 gólpassz), az ország legjobb bal lába balszélsőként rohamoz, ami sokkal jobbat jelent, mintha balhátvédként kapkodná vékony kis lábait. Hogy lehet valaki ezzel testalkattal rossz hátvéd az teljesen rejtély, de mindegy, Kisvárdán támadunk, hármat lövünk, ha Danilóban lenne tisztesség ötöt lőnénk, de ez már az a szint, amit ő már sosem fog elérni, a létező világok legjobb Danilóját látjuk, ő is tudja, mi is tudjuk, örüljünk, hogy relatíve sok gólt lő. (Ha lenne benne több a Bundesligában játszana.)
Bundesliga focistának
tűnt egyébként a Holcsika a második gólnál, amikor egy egész pályás sprint közben lefutott minden kisvárdai ukránt és a Gosztonyit is, aztán N’Gog bénázásba hajló gólpassz kezdeményénél ő nem a szélen poroszkált, hogy kurvára kifutottam magam bazmeg, hanem tovább sprintelt és a kisvárdai ukránok meg a kapus között, hívjuk N’Gog gólpasszának, labdát szerzett, aztán becsúszva 2-0 ide. Mintha a Holender mostanában úgy focizna, mint aki megértette, hogy mi vezet a komolyabb pénzhez az európai futballban egy európai értelemben véve átlagosnak tekinthető focista esetében, ami ez: fussál amíg bírsz, lehetőleg sprintben, és legyél összjátékban oké, ezt mintha értené a Holcsika és a Gazdag is, de például a Banó-Szabó még nem.
Cseréinkről azt tudom elmondani, hogy
amíg a Holender szerepe a Honvéd egészét tekintve boldogsággal tölt el, hogy egy akadémista olyan fontos tud lenni, mint a Lanzafame volt, mert amíg a Lanzafame Kötetlen Szerepben tudott jól focizni, addig a Holender Bármilyen Szerepben tud, emellé teljesen érthetetlen, hogy a Holdampf egyáltalán minek van, bármelyik akadémistánk, de még én is részegen be tudok menni 5 percre egy agyonnyert meccsen, hogy aztán láthatatlan emberként toljak pár hátrapasszt, csak amíg belőlem és a Holdampfból nem lesz semmi, addig bármelyik akadémistánkból még lehet.
Bamba a sötét sikátorok Bambája ennél lényegesen jobb, helyenként a Benjaminra emlékeztet ahogy aprít, arra a Benjaminra, aki egyszer kiállítás miatt visszajátszott az NB3-ba, és én már nem emlékszem, hogy ki volt akkor az edző, de nagyon kellett a pont, és nyertünk 2-0-ra, és az edző azt mondta, hogyha lenne egy Benjaminunk, egész tavasszal nem kapnánk gólt, és ebből megint a Holdampfot akarom kihozni, hogy amikor ő visszajátszik az NB3-ba, akkor mi is van? Több tiszteletet Kovács Nikolasznak.
Az utolsó negyed óráról
P., aki a kisebbik gyerekem, aki elunta a lányok társaságát az ölemben ülve kapcsolgatta a fényerőt a laptopon és egyébként látta, hogy N’Gog futballistára emlékeztető módon, ütemtelenül két ukrán között lőtte a harmadikat, emlékeztetve engem arra, hogy egyszer azt gondoltam, hogy majd az augusztus végén kikukázott csatár lesz a házi gólkirály, és jelenleg kettőnél tart csak, és ha a Holender lőne a tiziket nálunk, akkor ő lenne a gólkirály az egész bohócban, csak mondom, mert 7 gólos lenne, szóval ez idén a Holcsika, de hogy az N’Gog simán lehet 10 gólos csatár, ha többet játszik az gyanús. Danilo 184 percenként lő egy gólt (tizik nélkül 368 percenként), Holender 270 percenként, N’Gog 104 percenként. Egyébként az utolsó negyed órában kurvára vártam még egy gólt, mert sokkal jobb a Kispest előre, mint ahány gólt rúgunk (Danilónak 10 gól felett kéne már járnia), de nem jött, miközben az sem lepne meg, ha Danilo, N’Gog és Holender együtt 30 gól fölé jutna, és ha ez azzal jár együtt, hogy mindhárom 10 felett van, akkor még a bajnok cím sem tűnik blődnek, ceteris paribus.
Baráth Boti decemberi lejáró szerződése remélem nem abba fog torkolni, hogy államosítja a Vidi, vagy a Fradi.
A blog ma 8, én pedig 36 éves, ennyit a véletlenekről.
Egyszer a Holender mellettem ült a moziban, a Deadpoolt néztük angolul, felirat nélkül.
Gólvideók egyelőre itt //
Elgondolkodtam rajta, hogy, gáz n’ gógiszra változtatom a felhasználónevemet, de ez több szempontból is sértő lehet…
az fura, hogy Gróf nem fér be 3 ilyen lepkevadász mellett…de örüljünk Gazdi, Boti, Filp 3asnak!
http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/valogatott-dzsudzsak-bode-es-meg-3-visszatero-a-keretben-2667417
https://pbs.twimg.com/media/DrPhFCnWwAEPM1g.jpg
Hamarosan szerintem új poszt jön, Baráth Gazdag, Holender a válogatott keretben .
Nem örülök a Paks hazai veresegenek :( erett mar nekik egy hazai zako, most hogy megtörtent, remelem nem nyitnak uj szeriat…
a tegnapi Góól1-ben volt szó rólunk, 54 perctől. Simek Supkát fényezi durván.
https://www.mediaklikk.hu/video/goool-29-resz/
Nem tudom, ki mit gondol, de mintha Dajka Laci annyira azért nem ellenünk akart volna bizonyítani, még a legjobbukat, a kapust is lecserélte. Köszi, Laci és sok sikert!
egyébként durván feltűnő, hogy milyen kevés igazán kidolgozott gól esik az nb1ben..
sajnos, ez mutatja, hogy nagyon gyenge az nb1 színvonala.. :(
Innentől Supit mindig a szerencsehozó mellényében szeretném látni!!
Ugylatom Hemit lepippantottak
http://nb1.hu/otp-bank-liga/hemingway-total-fellelegezhet
+1 kérdés: mi volt nála a beszélgetés közben…? :D
Most csak én maradtam le a Honvédról a sportv GÓÓÓL 2 műsorában, vagy egyszerűen kihagytak minket? Volt ugrai, felcsút, Dunaszerdahely, fél óra beszélgetés Bőlével…. de Honvéd az nem…. : (
kozonsegszolgalat@mtva.hu
Itt be lehet nekik írni, hogy a „k anyjukat” ezért.
Ment a levél a szakma csúcsának… az ősi szakma legnagyobbjai…
kíváncsi leszek a válaszra, ha lesz
Mily meglepő…
leülök a Góól2 című műsor elé, hogy megnézzem, mit pofáznak a kedvenc magyar klubomról, erre szó van a DAC-ról, természetesen a Fradiról, Rossiról, meg mindenről, csak a Honvéd meccséről nincs.. Persze, élőben is alig közvetítik a meccseinket a tévében.
Tényleg kezd a sport teljesen az Orbán Viktor által kiötlött menet szerint alakulni, egyedül az agyonnyomatott Fradinál nő a nézőközönség, a Vidi az EL-ben, jövőre Gyirmót, Felcsút, Mezőkövesd, Kisvárda négyes lehet az nb1ben.
Most ezt nem a standard ellenzékiskedés miatt írom, de rohadtul unom, hogy lassan 10 éve zajlik ez. Kicsit sok már.
Én már csak akkor nézem azt a sz.r műsort, ha biztosan tudom, hogy velünk is foglalkoznak. Lemertem volna fogadni, hogy egy szó sem lesz rólunk. Végül is csak a második helyen állunk. Ha meg netalán elsők lennék, akkor meg azt elemeznék , hogy mìért nem a fradi.
Néztem az ST-t felvételről, már ha tudja valaki, hogy mi az.
Tehát az érdektelenség nem csak az m4 részéről van, hanem általános.
Én nézem őket szinte minden vasárnap , de sokszor csak csúszással. Az a baj, hogy mivel minket nem képvisel senki ott élőben, ezért esik rólunk kevés szó a műsorban, mert általában azokról a meccsekről beszélnek, ahol az érintett csapatokat képviseli valaki, a többit csak érintőlegesen megemlitik. Ha Kispest részről is lenne valaki /valakik, akár hetente váltanák egymást, akkor mi is nagyobb teret kapnánk.
Nem is kicsit sok már ez, hanem nagyon. Én is baromira unom ezt a szervilizmust, aminek egyenes következménye hogy mindenhol mindennek a NER csapatokról kell szólnia. A nemzeti sport című förmedvény mai számában a mi meccsünk tudósítása is inkább a várdáról szól kiemelve, hogy milyen jól tartották magukat és, hogy nem is volt ekkora különbség a két csapat között. A tudósító azzal fejezi be, hogy semmi gond, majd a várda az Újpest ellen javíthat. Tudom, nem kell olvasni ezt az újságnak nevezett valamit, de kíváncsi voltam, hogy egy idegenben 3-0-ra megnyert mérkőzés után, hogyan tudják megoldani, hogy ne ejtsenek néhány jó szót a Kispestről. Megoldották!
Zseniális a csapat minden hibája ellenére is . Mi lenne velünk ha lenne a védelem két szélén is két jó játékos ? Uzoma hol van ? Heffler még el megy szódával mert legalább akar meg küszködik na meg 90 perc alat egy két jo beadása akad talán bár a szabadrugásait már büntetni kellene. De kuki egy vicc állandoan félek ha támadnak az ö oldalán egy veszélyforrás számunkra. És még igy is ott vagyunk a fradi nyakán ez szenzácios.
Off: ?
http://www.nemzetisport.hu/utanpotlassport/labdarugas-novemberben-avatjak-a-honved-utanpotlas-centrumat-2667213
Ha november, akkor november 30-a… Ebben az országban mindig a lerosszabbra vagy a legkevésbé kedvezőre kell készülni.
Holender instatja a forduló második legjobbja, 353.
Az NB1-es meccsek Instat statjait mezei halandó is megnézheti valahol? Régebben fent volt az MLSZ oldalán, de már jó ideje nem találom.
Az mlsz.hu – > meccscenter -> legörgetve -> de azt hiszem, hogy csak a legjobb 5-6 látszik.
Köszi!
Szerintetek Vadóczal hol állnánk most?
Szterintem vezetnénk a tabellát, ha maradt volna. Pont egy ilyen játékos hiányzott szeptembertől
Felesleges a kérdés. Szerintem a középpálya meg van oldva nélküle is. Ugyan itt állnánk.
Ő bohóckodjon csak Ázsiában.
Nem szoktam a blogba írni, mert nem tartom elég tájékozottnak és elég karakteres véleménnyel bírónak magamat ahhoz, hogy a sok, színvonalas és értelmes bejegyzést tovább tudnám gazdagítani . Most azonban nem tudok nem megszólalni , bár gondolom akivel nem értek egyet az rávágja, lehet jobban tenném. Igen is Geri véleményét osztom és nem értem miért kell Vadóczot így minősíteni. Nem volt titok, hogy egyenlőre nem itthon képzeli el jövőjét. Bár én is reméltem , hogy már eleget keresett, eleget látott a világból és marad a csapatnál látva a remek kezdést. Tapasztalatával , tudásával , képzettségével egy igen erős középpályánk.volt. Távozása után mostanra kezdjük egyáltalán megközelíteni ( ez a magán véleményem ). De visszatérve távozására , nem elsősorban a pénz motiválta , úgy érezte , hogy van még egy dobása egy európai jobb bajnokságban. Ez nem jött össze, maradt a Kitchee SC, ahol tárt karokkal várták , mert tudják jó labdarúgó és nem sértődtek meg azon , hogy korábban távozott. Mellékesen azért egy Forlánnal játszott együtt, annyira rossz nem lehetett.
Az egészből azt akarom kihozni, ha rajtam múlna bármikor szívesen viszontlátnám, nem csak most később is ,mert ezzel a nemzetközi tapasztalattal és Kispest-Honvéd elkötelezettséggel még igen sokat adhat szeretett klubunknak.
Hajrá Vadi , CSAK a Kispest !
Köszi, hogy most írtál, minden szavad arany!
Krisztián, te vagy az? :)
Ebben az MB1ben? Ne viccelj mar. Kis tulzassal ha mondjuk Pisont beallna, es nem csinalna semmia mast csak a kezdokorbol osztogana, azzal is beljebb lennenk. Vadocz meg ket ev mulva is boven tud segiteni. Emlekezz majd erre amikor visszajon.
És akkor mi van? Ez csapatjáték, erről szól a dolog.
Igen, de a középpálya éppen arról szól , milyen jól olvasom a meccset. Szerintem ehhez kell a legtöbb játékos inteligencia. Hiába rohangálok le- fel alá ,jobbra – balra , ha csak kergetem a labdát. Sokkal többet számít a jó helyezkedés, és akkor még a gyilkos passzról nem is beszéltem.
Egyetértek, bár erre írta Zs., hogy ez csapatjáték , de teljesen igazad van.
Távozása után azonnak jelentkezett a megtorpanás.
Az a srác is ma 36 éves, akitől a kávét veszem. Petya, Te vagy az? :)
Ha Danit, NGOG, Filipet is 2 ember fogja, azzal a maradék néggyel, csak elbírunk.
Mióta Supka átvette a csapatot, eltelt 2 felkészülési időszak. A második után majdnem a teljes ősz. A bajnokcsapatból – a kezdőből – elment 5 játékos, az összesből talán több, mint a fele.
A focihoz korlátozottan értek, látom, hogy most is inkább 3-5-2-ben adják meg a kezdőt. (Persze így is érződik a pályán.) Papíron ez a 3/5 védő volt Rossi utolsó évében (fél évében) is. Maga a taktika mennyiben változott? (Nyilván elsősorban a csapatvédekezés.)
Supka emlékeim szerint próbálkozott mással, de mégis visszatért ehhez a felálláshoz, pedig a személyek cserélődtek. Vajon miért? Megtanulta? Beletörődött? :) Vajon mennyi az, amit Supka tett hozzá? Mi az, amit átalakított?
szerintem látja, hogy a védelmünk (vagy akár a keret) nagyobb része, még mindig ebben a felállásban tudja a legtöbbet nyújtani.
és eddig elég eredményesen működik, amit ráépített a Rossi alapokra.
kevesen gondoltuk, hogy ennyire jól/eredményesen fog menni a csapatnak a 2 gólkirály távozása után.
én a 2 szélső védő poszton hoznék vmi újat a Heffler/Kukac duó helyett és ha még N’Gog is utoléri magát fizikálisan, akkor valóban mehetnénk akár az 1. helyért is.
a következő vidi/fradi meccs eldönti ezt, de a többség várakozását már így is felülmúlja, ami eddig megvan pontokban.
Remélem,Uzoma minél hamarabb felépül.Ő ott a bal oldalon Filippel hozna egy sebességet.
Az utolsó kérdésedre a válasz,nem.Még egy sem.
Isten éltesen mindkettőtöket!?
ebből én kinézem, hogy 3 győzelem s 1 vereség valamint 1 döntetlen…s az élen telelünk :)
Boldog szülinapot! :)
sztetek mennyi esély van arra, hogy Eppel Marci télen, v legkésőbb nyáron visszajön?
Már a meccsekre sem jelölik az Almatyban. Gyanús, hogy kiteszik a szűrét, ha így folytatódik. Más magyar csapatban nem tudom őt elképzelni.
Szerintem nem téma nála az eligazolás. Elek Á. a csapattársa, ő nyilatkozta a héten, hogy mivel a bajnokságnak mindjárt vége és hetekkel ezelőtt eldőlt minden, az edzőjük az utolsó pár fordulóban a kazah fiatalokat próbálja ki. Egyébként 19 meccsen úgy lőtt 9 gólt, hogy csak 7 meccsen játszotta végig a 90 percet, nem hiszem, hogy elégedetlenek lennének vele.
Kicsit off: Amikor Hidi növekedett a Honvédban én én nagyon nem szerettem, olyan „mindig elpattan a labda” típusú játékos volt, de csakazértis erőltették, és gyűjtögette a meccsszámokat, néha elsült a lába oké. Aztán már úgy voltam vele, hogy játszon mindig kb 1-1 percet, ha már nő a meccsszám, legyen megint egy játékosunk, aki nem max 100 meccset tol Kispesten, hanem azért combosabb. És most jövőhéten Hidi lesz, aki Pakson 200. (kétszázadik) KÉTSZÁZADIK meccsén léphet pályára. Nekem ez azért különleges, mert 23 évesen csak olyat láttam, hogy jönnek mennek játékosok, magyarok légiósok, de ilyet még nem, ráadásul saját nevelés. Tudom, az idősebbeknek ez semmi különös, de nekem igenis az :)
mindenki Holenderről beszél, közben az látszik a múlt meccsekhez képest, hogy Gazdag milyen fontos a csapatnak. Szerintem jelenleg ő a legfontosabb játékos a csapatban. Sokat fut, nagyon aktív a pálya minden területén, küzd, hajt.
Mindezt Nagy Geri is tudja. Azért ahhoz, hogy egy középpályást ne csak a saját csapatának leglelkesebb szurkolói tartsanak átlagon felülinek, az is kell ám, hogy gólokat rúgjon. Márpedig azt Gazdag nem nagyon szokott. Tavaly, két év elteltével rúgta az elsőt (igaz, mindjárt díjnyertest), de ez nagyon kevés. Sajnos, az az igazság, hogy a középpályásaink egyáltalán nem veszélyesek kapura. Így azért nehéz versenyre kelni egy Vidivel, Fradival…
Gratula a csapatnak!
Külön gratula Holendernek! A szemünk előtt válik tökös focistává.
Valaki a kommentjében az idény elején ezt megjósolta. Neki is gratula.
Mint ahogy a csapatnak, a vezetőségnek, és Heminek is.
A tisztességes vezetés, a munka, hosszútávon mindig megtérül, illetve eredményt hoz.
Köszi. :) Nem volt nehéz megjósolnom, a tavalyi év utolsó pár meccsén is jól tolta kicsit kötetlenebb szerepkörben, biztos voltam benne, hogy Supi idén is hagy neki némi mozgásszabadságot, amivel élni is fog. Én azt gondolom, hogy ez évek óta benne van, csak Rossitól mintha parancsba kapta volna, hogy balhátvédként nem lépheti át az ellenfél tizenhatosának vonalát.
Sok boldogat! Minden héten kapjanak ilyen teljesítményt az ünnepeltjeink! ;)
A Várda szurkolók biztos meg fognak rám haragudni, de remélem kiesnek idén, mert kurva messze vannak az én kényelmes seggemnek. :D
Persze Luxemburg sem volt közelebb, de az mégis csak nemzetközi.
Isten éltesse az érintetteket.
Isten éltessen! Szerintem N’Gong a második gólnál nem bénázott, a háta mögé kapott labdával ügyesen kapura fordult, négy védő szorításában kihozta a szitúból a maximumot. Minden labdaérintésénél látszott, valami olyant tud, amit magyar szinten kevesen.
N’Gog gyakorlatilag egy zsbkendönyi területen fordult le a labdaval…alig varom, hogy fullos legyen tavasszal…
Kíváncsi vagyok, hogy Holender mikor fog lehetőséget kapni a válogatottban, mert 2 hét és újra NL meccs és elég jó formában van ahhoz , hogy megmutassa ott is magát :)
A Videotont kellene megverni most – ők a hétközi BATE elleni idegenbeli meccs után lesznek.
Remélem legalább 3-1-1 lesz. De inkább 3-2-0.
Bocs, ha úgy látszik, hogy nekem még a vereség is belefér, de nem nagyon hiszem, hogy 9 meccset le tudunk hozni egymás után vereség nélkül.
Nekünk nem is kell, elég ha a csapat elhiszi..?