„Mik a várakozásaid, Ati?” – kérdezte az orkánkabátjába burkolózó Elnök úr, amint kikászálódtam a kocsiból a vendégparkolóban, sikertelenül próbálva alkalmazkodni a harapós hőmérséklethez. „Azt hiszem, inkább nem mondom” – feleltem kényszeredett mosollyal. Normál esetben ilyenkor az aktuális beszélgetőpartnereim korholva kárhoztatnak az örök pesszimizmusom miatt, ám most a nagy nehezen bevallott „kapunk egy hármast” jóslatomra csak csöndes bólogatások voltak a válaszok a derék KLTE arcok részéről. A lelátóra felmászva aztán Old Babarral folytattam le szinte mondatra ugyanezt a párbeszédet, és bár a kispesti ajándékbolt-pápa sem nagy rajongója a kishitű kiszólásaimnak, ezúttal ő is csak csöndesen azt súgta vissza: „Atikám, sajnos én sem várok mást”. Ehhez képest, azt hiszem, nem is lehetek elégedetlen most, ahogy a Góóóóól műsor alatt gépelem be a posztot.
A vonatos alakulatokkal szemben Apuval mi csupán negyed ötre értünk a fehérvári arénába, de ez a háromnegyed óra is soknak bizonyult nekem a hideg betonteknőben. Hiába az extra vastag talpú, rommá bélelt magas szárú csukám, amiben egész napos tél közepi városnézéseket nyomok le fikarcnyi fázás nélkül, hiába a 3 zokni, aláöltöző, stb., 90+15 percet +45 perc előkészületet végigállni a hideg betonon, ezt forrón ajánlom az MLSZ korifeusoknak, őszintén, hisz VIP-szektorban biztos élvezetes a januári derbik sora, de a megszokott év eleji 4-5 fagyoskodós meccsből 10-et csinálni, ehhez csak gratulálni tudok. S ha már Bundesliga-majmolásként ilyen korán indítunk, fakszért nem lehet a meccseket egységesen délután egykor /háromkor lenyomni? Ehhh!
A kezdő közben kifut a pályára, Gazdi, Geri, mint tudtuk, hiányzik, helyükön (és a Montevideóba katapultáló Vadi helyén) a vadi új (bocsánat…) Hidi-Kesztyű-Banó sor, ettől kicsit tartok. Hiányzó a Fideszotonnál is akad, sehol a kezdőben Apu „kedvenc” hazai védője, az önteltség fehérvári ajatollája, Juhász Roli, és hű fegyvertársa, Huszti Szabi. Mindegy, van így is elég veszélyes embere a bajnoki tabella második helyén hasító, ezúttal is mind a 30 ultrája által őrjöngve támogatott hazaiaknak.
Ehhez (és pesszi jóslataimhoz) képest az első 10 perc tapogatózása után bizony feje tetejére fordul minden projekcióm. Előbb Moutari mutat be remek oldalt elfutást, majd önmagát a fehérvári büntetőterületre becselezve akkora belső kapufát heggeszt null szögből, hogy Kovácsi szegycsontja garatig szalad fel, majd 5 perc múlva ismétel az Abraham helyzettékozló cipőjét 10 év után megöröklő nigeri, akit a mellettem lassan üzemi hőfokra gerjedő Ábel kéjmámorban egyenesen „Gólb*szó Démonnak” titulál. Sírok. Határozottan jó negyed órát tolunk a 25. percig, remek.
Határozottan jót aztán határozottan rossz negyedóra követ, Berke „menjhazarészegvagy” spori gondos irányítása mellett. A klasszikusan tapló módon a meccs elfújogatását a farzsebéből kilógó kettősmércével megkezdő bíró minden Fiola-i odarúgást nagyvonalúan elenged, ám ha kisKokeauxtól 10 méterre Aliji tüsszent egyet, már szabaddal jöhet a Vidike. Még ez hiányzott. Szerencsére a legnagyobb helyzetüknél elgurul a labda a gólvonalunk előtt, jöhet a szünet.
A második játékrészt ott folytatja a Vidi és Berke nertárs, ahol az elsőt abbahagyták, csorognak a Videoton-támadások, sorjáznak a Vidi szabadrúgások – szerencsére nem kapu közelben. Kiskokeaux aztán kiugrik ziccerben, de Tujvel papa a helyén van, majd alapvonal-közelből leadott kísérleténél is mattolja az örök pubertás támadót.
Közben cserélünk, mi történt? Ja, nincsen itt semmi látnivaló, csak a felépült King zúzódik szét megint, végül is, mióta visszahoztuk őt, vagy 6 bajnokin tudtuk használni, nem rossz, nem rossz. Helyén Uzi szánthat tovább a számára tükörposzton. És nincs vége a cseréknek, Démonka is távozik a kispad felé, s az új csatárigazolás, George Mayron a pályán! Na nézzük!
Mondanom sem kell, Ábelbébi úr mellettem extázisban őrjöng. A kispesti ében játékosok Hanta utáni legnagyobb fanatikusa (nem számítva persze Fatert, aki legszívesebben kéthetente szervezne kerti bográcsozásokat, a VIP-flórszékekben Genikével, a csöppnyi Uralkodóval, plusz Benjaminnal és az isteni Pereával) saját gyártmányú szurkolói dalokat süvölt az éterbe a közép-amerikai srác dicséretét zengve, és felajzva biztatja a többi játékost a pályán az első látásra kissé farnehéz George helyzetbe hozására. Salvatore még reménykedik a másik oldalamon, bár titkon bevallja, egyetért velem, amikor a tegnapi beharangozóban is említett módon a legszebb kispesti hagyományok megidézőjének vélem az edzőtábor után, szezonkezdet előtt 2 nappal beeső, fél év kölcsönbe hozott random légióst. Nos, sokáig nem kell várnunk, George kapja is a kiugratást, ami végül les lesz, de még sípszó előtt kapura lő a derék melák, közepesen eltört lövése még semmit sem jelent, de a vállamon üldögélő Kone alkatú puttó gúnyosan felkacag. Ábel viszont nem kacag, már a széke alatt egyenesen fetreng, „Mióta megszülettem, a George-dzsé lettem” és “Geroge Mayron nekem az élet, George Mayron nekem a jó” jellegű verslábakat üvöltözve, míg bele nem fúl saját kacajának és sörének a keverékébe. (Elképesztő figura – mondaná Fanta, ha mellettünk állna, és nem a Tábor közepén tartana épp audienciát). Többet már nem is mutat magából Mayron Gyuri, inkább Perea-i arisztokráciával (és hideg iránti szemmel látható rajongással, pedig északról jött…) kocog ide-oda senkitől sem zavartatva. Oké, ne legyek igaztalan: hátul azért mentett egyet! Én pedig kezdem azt hinni, nem véletlen a Costa Rica-i skac neve: annak tiszteletére vehette fel a George-ot, akinek az igazoláspolitikáját idézi idehozatala (nincs elég szívikon ide).
Csordogál a meccs, a szétfagyást leszámítva egész nézhető iramban és eseményekkel, vagy csak már teljesen lezüllött az érzékelésem a Bohócligához. Eljön a 80. perc. Kambi apó diszkoszveti be a bedobásunkat a hazaiak tizenhatosára, Batik továbbcsúsztatását – és egyben a meccslabdát – Banócska-Szabócska vágja kapu mellé. Itt volt a 3 pont is… („Innen már nem állt volna fel ez a Videoton ma” –kesereg 20 perccel később a büfénél Fanta, és nem nagyon tudok vele vitatkozni).
Dicső vég helyett a 90. percben a ma amúgy meglepően hasznos Aliji baromsága gondoskodik az átcidrizhető ráadás-ötpercről: feleslegesen utána rúg a persze nyilvánvalóan türhő Fiolának, de ilyen felelőtlenséget semmikor sem szabad megengedni magunknak, nemhogy 0-0-nál, Fehérvárott, a 90. percben, ember… Elhiszem, hogy a Tirana feletti hegyekben még alap a vendetta intézménye, de ne már :(
Végül a Videoton mindkét megmaradt kapura lövését megússzuk, enervált volt a mai ellenfél, és ez kissé bosszant is, több is lehetett volna ebben ma, de aztán eszembe jut az egész heti várakozásaim előjele, és befogom a lázadozó orcám, fene az elégedetlen mindenemet. A tábor vastapsol, s a csapatnak a szépvoltfiúk alsóhangon is kijár, a megfogyatkozott kerettel, összeszokatlan George-dzsal és rozsdás Hidivel is meglett az egy pont, ráadásul Carillóval szemben (lásd lentebb) nem mondhatnám, hogy a hátunkat törő háló látványát kellett elszenvednem 90 percen át, mert nagyon nem ez volt a helyzet. Tujvel mester óriási volt, az eddigi legjobb 3 meccsének egyike volt ez Kispesten, meg is érdemelte a meccsvégi nagy skandálást, nevesítést, bár a magyar listeninggel még lehetnek gondok, hiszen megtapsolása után a Kispest-tábortól adekvát LegjobbhelySzombathely-ezésre is olyan boldogan integetett vissza a félpályától, mintha még mindig a Tuj-vel-Tuj-vel kórus zengett volna. Kapott skandálást Kingecske is, én őt most korántsem éreztem olyan lehengerlőnek, de jól van, nem baj, szeretjük. Aki nekem különösen tetszett az elmúlt 5 év kapusvételén (igen, Grófot is beleértve) túl, az a Démonka, aki gólt érdemelt volna már a legelején, és becsülettel száguldozott elöl, csak a labdákat nem kapta. Zsoldy hősies lakonikussággal viselte, ahogy szokás szerint szétrúgják, elöl azonban egy-két veszélyes kavaráson túl most többre nem futotta, a ’kövesd ellen szerintem gólt fog verni (nem tudom, hol jártam fejben a besárgázódáskor, köszönjük Kermonnak az észrevételt!). Banóról néha pozitív gondolatok, néha SzabóTibor olvasónk és szurker legenda örökbecsűje jutott eszembe a “meg nem érkezésekről”, Kesztyű robotolt rendesen, a védőhármasunk pedig klasszikust hozott. Tujvelen kívül ők voltak a meccs 3 embere. Nem volt ez tehát rossz, de igazi értéke akkor lesz e pontnak, ha a jövő héten elkapjuk Tállai Utazó Hurkacirkuszát (aztán lassan hagyom magam meggyőzni Lassie kommentelő kollega által, és iderendeltetem a tulajok által Kutya urat a kispadunkra).
S ha már Góóóól, legalább posztírás közben hallhatom az edzői nyilatkozatokat. Carillo gáláns, gratulál a Honvédnak, akik „döntetlenért jöttek, el is érték ezt!”. Ez az intelligensen köcsögölő, a legszebb Mezey-iskolai hagyományokat idéző verbalitás már önmagában fájdalmas volt számomra, jobb arcként emlékeztem a dr. Genzwein Ferenc hasonmásversenyen való indulásra gyúró spanyolra, ám Recenti erre rá is kontráz: valóban ezért jöttünk. Szerintem pedig ez baromság, igaz váratlanul alakulva így, de ez egy nyerhető meccs volt és nem csak védekeztünk, kicsit fáraszt már ez az atom biztos defenzív és mindennel elégedett nyilatkozatstílus, amit mind Száni papa, mind az 1977-es nemierőszak-szakállal büntető Recsenti is tol. Gyanítom, ha a szezon végén 10.-nek futnánk be, akkor is közölnék, hogy ezzel a kerettel ez egy csoda volt és le a kalappal mindenki előtt, emberfeletti munkát toltak a srácok, a tulajok és a szurkolók, ha így folytatjuk, 2072-ben cél a dobogó. Áhh…
Most viszont ennyi legyen elég, a forró fürdővíz már zubog bele a kádba, úgyhogy indulok is a jól megérdemelt ön-leforrázásra, jó éjszakát és elégedett vasárnapot kívánok mindenkinek!