Mastodon Mastodon

Nagy Gergő búcsúja

A hajtás után bajnok- és kupagyőztes csapatunk egyik kulcsembere búcsúszavait olvashatjátok. Ő maga kért meg minket, hogy itt, ezen a fórumon tegyük közzé a szavait felétek, a szurkolók felé, a fenti címképpel kísérve, amit szintén ő küldött. Hogy a viharba’ mondtunk volna erre nemet? Gergő, tiéd a szó.


Kedves Kispest, Kedves Kispestiek!

Mivel nem vagyok a közösségi média ördöge, megszállottja és olyan nagy híve sem, ezért szeretnék Tőletek itt elbúcsúzni!

Bár nem így terveztem… de ember tervez, Isten végez !!

Egy korszak, most lezárul az életemben! 15 év után most búcsút intek Nektek, a Kispestnek, és szó szerint a fél életemnek! 14 évesen tettem be a lábam az akadémiára, azzal a vággyal, hogy profi labdarúgó legyek!

Aztán a vágyak teljesültek, amiket újabb álmok váltottak fel…egy esetleges bajnoki cím, egy esetleges válogatott meghívó, egy esetleges kupagyőzelem… és lásd az álmok teljesülnek…! Ezért most felemelt fejjel, büszkén mondhatok köszönetet és búcsút Nektek szurkolóknak, és a Kispestnek is egyaránt !

Nyerjetek Kupát! Bajnokságot! 🏆

Üdv.: Nagy Geri77

***

Mit lehet ehhez hozzátenni? – kérdezhetjük szomorúan, de nem RW lennék, ha nem jönne még 10 bekezdés…

Reménykedtem benne éveken át, hogy ez a mostani poszt csak valamikor 2026-28 táján, egy hosszú kispesti pályafutás végén íródik meg, annak a tiszteletére, előbb nem. Mondjuk nem tudom, mit vártam, meleg hógolyót, Kispest drukkerként? A klub szurkolójaként, amely egyszerűen nem tud méltón búcsúzni egy legendájától sem, mióta én is Honvédos vagyok? Kovács Kálmánt gyalázó szurkerek küldik nyugdíjba a BVSC pályán 1997 szeptemberében; Pisontot haza nem hozó, Hamarral meg nem hosszabbító Pini 2004-ben; Tóth Mihállyal összekülönböző szakmai stáb 2007 telén; Németh Norbi meghízott, mehet 2012 nyarán; Torghelle minek is ide, hepciáskodik Hemy 2014-15 körül; és még folytathatnánk a sort. Akitől meg normálisan búcsúzna klubház, tábor, az meg önmaga hülyül el (Ciao, Davide). Szóval mi nem tudunk normálisan lezárni, kivezetni sztorikat – és nyilván a mostanit is sikerül elbaszni.

Múlt héten hívott fel Nagy Gergő, hogy mivel vége a kispesti sztorijának, ő arra gondolt, elbúcsúzna a szurkolóktól, de nem az átlagos facebook, instagram modoroskodások formájában, hanem valahogy személyesebben – mondjuk a blogon keresztül. Én a magam részéről kevés játékossal vagyok kvaterkázós viszonyban (gyakorlatilag eggyel sem), azon kevés pedig akivel kölcsönös a riszpekt, az Gergő. Azt hiszem, ez a részéről elképzelt búcsúformula mindent elmond arról, hogy miért.

Amikor 2010 végén, azon a bizonyos Eger elleni hazai MK meccsen a műfüvesen először láttam a nagycsapatban tétmérkőzésen, Czár és Boti mellett vele kapcsolatban gondoltam a sok bedobott fiatal közül, hogy ebből lehet valami. Aztán jó érzés volt látni ezt a beigazolódást, hosszú éveken át a srác fejlődését, kicsit már úgy éreztem magam, mint a nagy öregek, akik megjósolták Pintér vagy Sikesdi vagy Kálmi első kispesti meccsein, hogy „na ez jó lesz”. Apropó, nagy Öregek: Apu látott már a Kispéter Mihály-féle MK-győztes alakulattól kezdve sok ászt Kispesten, de Gergőt ő is nagyon csípte, pedig neki olyan kedvencei voltak, mint Tichy, Csikó vagy Pál Józsi.

Mit lehet Gergő búcsújához hozzátenni? Gergő, köszönök/köszönünk mindent, a megalkuvás nélküli hajtást minden meccseden, a Fehérvár ellen heggesztett sóstói gólodat, a Békéscsaba elleni föld-levegő-rakétádat, a bajnoki évben az utolsó 5 meccsre az addigi szezonbeli alázatos csereszerepből főszereplővé válásodat, hibátlan szűrőjátékod és Eppel fejére varázsolt debreceni gólpasszod. Ez az öt meccs volt a sok-sok kispesti csatád koronaékszere. És még sorolhatnám. Kurvára hiányozni fogsz az öltözőből, a kezdőből vagy épp a melegítő cserék közül, a szemléleted, a hozzáállásod, a karaktered. Példa kéne legyen minden itt játszó játékos számára… Békéscsabai srácként, gyerekkorban Újpestnek szurkoló ifjoncként Te ÖRÖKRE KISPESTI MARADSZ, nekem és sokaknak a klubhistória stabil részeként. Testalkatra a legkisebb, a bajnokcsapatból az egyik (ha nem a) legnagyobb ember. Ezt vidd magaddal a lelkedben.

És ide mindig hazavárunk!

RW és a Csakblog


innen átveszem a szót. (hanta)

Hahaha, mire elkészültem a Gerivel és Botival foglalkozó poszttal, akkor láttam meg, hogy RW kitette Geri üzenetét. Most mi legyen? Bemásoljam ide, amit írtam, vagy menjen ki valamikor máskor?

A legegyszerűbb talán az, ha én is itt köszönök el tőle, tőlük. Két hatalmas kedvencemtől.

Vagyis innentől egy másik poszt következik. Három az egyben: Geri, RW, Hanta. Még sosem írtunk hárman közösen posztot. Majd most. (Tessék Geri, még egy dolog amit elértél Kispesten!)


Tudtam, hogy jönni fog ez a bejelentés, de amikor megláttam, tényleg megkönnyeztem

Valahogy el kell indítani a hetet és a felkészülést. Edző ugyan még nincs, Májer már távozott, egy belsővédő érkezett, és ahogy az várható volt, bejelentették két igazi ikon (igen, ikon!) távozását: Baráth Botit és Nagy Gerit.

Két saját nevelésű játékosét, akik bajnokok lettek velünk, akik érmeket nyertek velünk, akik közel (ki alatta, ki felette) kétszáz meccset játszottak a Honvédban. Annyit, amennyit már nem lehet csak úgy véletlenül. Mindketten viselhették a csapatkapitányi karszalagot, és mindkettejüket veszettül szerettük. Ha létezik igazi uno di noi, akkor ők azok.


Geri

Van még tíz percem srácok, utána mennem kell. – mondta Geri egy közönségtalálkozó után.

Két órával később kért egy mentes ásványvizet, mert annyira belemerült a beszélgetésbe, hogy kezdett kiszáradni.

Nagyon tud mesélni, és nem fogja vissza magát, ha kérdezik. Nyilván, a szituáció valamiféle kölcsönösségen kell alapuljon, vagyis elmond szinte mindent úgy, ahogy ő érzékelte, mert tudja, úgysem írjuk meg, viszont a dolgok jobb megértéséhez nem feltétlen baj, ha kicsit többet látunk. Nem mindent, de kicsit többet. Az újságírószakmában ezt úgy hívják, hogy háttérbeszélgetés. Vagyis valamikor így hívták, amikor még volt újságírás Magyarországon.

Nem Geri az egyetlen, akivel le lehetett ülni, nem az egyetlen, akivel lehetett, lehet így beszélgetni, viszont – hogy őszinte legyek – vele szerettem a leginkább.

Még mielőtt ennyire megnőtt volna, egy ugyanekkora töpszli srác volt. A műfüvesen játszott a fakó a Pécs ellen az NB II-ben, és a kis izgága, akit akkor már bőven kiböktünk magunknak, gondolt egyet, és húszról akasztott egy bődületesen nagy gólt. Onnantól egyértelműen óriási kedvenc lett.

Aztán megjelentek az InStat mérései a magyar fociban, és hoppá, a srác 92+% pontossággal passzolt a középpályán, gyilkolta a jónépet a maga kullancs módján. Nem lehet egyszerű ellene játszani.

Volt, hogy nem számolt vele egy-egy edző, aztán teltek a hetek, és a vége valahogy mindig az lett, hogy kezdő. Nem volt soha sem a legtehetségesebb az aktuális csapataiban, méretre sem egy Ádám Martin, viszont épp ezen tulajdonságai miatt, neki keményen kellett dolgoznia, hogy egyáltalán szóba kerülhessen a neve. Alázatos volt, na, és nem csak a csapat, hanem felénk, a szurkolók felé is.

Az ilyen játékosokat pedig imádjuk, nagyon imádjuk.

Egyszer mesélte, hogy a faterja Újpest-drukker (volt?, reméljük már megtért), és egy, talán U-meccsen lőtt egy gól az Újpestnek úgy, hogy a fater is épp kint volt. Rohant ki a partvonalhoz, és – jó leírom úgy, ahogy nekünk is mutatta – a golyóit fogdosva mutogatott kifelé – a faterjának. Na, mi van? Hősöm! (Megjegyzés: lehet, nem pont így volt, de én már így mesélem. A lényeg a lényeg belőle úgyis.)

Sok sikert, Geri, én tuti szurkolni fogok neked, mert hatalmas kedvenc voltál és vagy. És remélem, egyszer visszatalálsz Kispestre.

Ja, és sosem feledem az MTK-nak fejelt gólodat, Botis ollózása mellett az egyik kedvenc legabszurdabb gól, amit élőben láttam. Immmádom.


Boti

Najóbazmeg, mekkora élet királyának kell lenni ahhoz alig húsz évesen, a kábé harmadik NB I-es meccseden, hogy az Üllői úton, a kapunkba tartó labdát úgy állítsd meg, hogy letérdelsz a gólvonalunkon, majd a földig hajolva kifejeled?

Ennyire megalázni a Fradit hazai pályán, baszod, csak azért nem tapsoltam véresre a kezem, mert azt a meccset a sajtóból néztem végig, és minden erőmet elvitte, hogy ne röhögjek behugyozásig.

Amúgy nálam Boti volt az a játékos, akire azt mertem mondani valamikor tíz éve, hogy az akadémiánk első sokszoros válogatott játékosa lesz. Majdnem eltaláltam, és bár jó úton haladt, valahol megtört a dolog. Kár, de remélem nem végleg.

A Boti-féle futballistákra ugyanis óriási szüksége van a magyar focinak. Ő is az a forma játékos, akinek igazából egy klub van az életében, ott tud kiteljesedni, ott kapja meg a bizalmat a szurkolóktól, a klubháztól, a csapatától, az edzőjétől, és akit, mint egy Fiolát, Juhászt, satöbbit, igen, rühellnek az ellenfél szurkolói.

Merthogy az van, ezt a rühellt státuszt elérni nem egyszerű dolog, ezért nagyon sokat kell tenni. Alapvetően kétféle út járható: az egyik a Nagy Sándor-féle, eltöröm valakinek a lábát, a másik pedig az éveken át megbízhatóan hozom a formám, és pusztítom az ellenfél próbálkozásait, már-már idegesítő módon. Szerencsére Boti az utóbbi utat választotta, vagyis jogosan lett kiemelten utált játékosunk az ellenérdekelt feleknél. Márpedig ez az egyik legnagyobb elismerés egy játékosnak, hangozzék bármennyire is furán.

Mondok egy példát. Lipcsei a búcsúmeccsét a Bozsikban játszotta, azon a meccsen, amikor Vaccaro beollózta a tizenegyesét. Lipcsei volt akkora játékos, és volt annyira közütálat tárgya, hogy egy marék kockacukorral felszerelkezve jelentünk meg többen is a stadionban, és amikor lecserélték, és elköszönt a Fradi-tábortól, akkor elénk érve megdobálhattuk vele. Tudjátok mit csinált Lipcsei? Felemelte a két kezét, és megtapsolt minket. Nem gúnyosan, hanem pont elismerőleg. Megköszönte, hogy vettük a fáradságot, és elismertük mi is a pályafutását.

Őszintén kívánom, hogy Botinak is legyen egy ilyen pillanata, mert megérdemli. Megérdemli, hogy legyen belőle Valaki, akiről tudják, hogy Kicsoda.

Sok sikert neked is, Boti!


Két olyan játékos távozik most Kispestről, akikhez szurkolóként is képes voltam erősen kötődni, akik azt a Kispestet képviselték, amit Kispestként szeretnék látni.

Talán úgy hozza az élet, hogy ellenünk kell játszaniuk egyszer, kétszer, párszor, és egyáltalán nem bánnám, ha az pont életük meccse lenne. Nekik már nincs mit bizonyítaniuk, megtették elégszer. Innentől csak azt kívánhatjuk, hogy élvezzék a futballt, és maradjanak meg kispestinek.

Szurkolok nektek, srácok.


“Nagy Gergő búcsúja” bejegyzéshez 60 hozzászólás

  1. Na, a szent tehenek távozásával végre jók leszünk. Nyilván azért küzdünk 3 éve a kiesés ellen, mert ők zavartak, mármint az öltözőben, hiszen a pályán nem sokat tudtak. Velük nem csak remek emberek, de a racionális, egyetlen elfogadható és bizonyítottan működőképes, emberi tényezőket figyelembe vevő csapatépítési koncepció is végleg távozik Kispestről.
    Tovább pusztít a semmi. Ez van, itt élnünk, halnunk kell.
    Minden jót Geri, Boti!

  2. Geri, Boti, sok-sok sikert és boldog pillanatot kívánok a további pályafutásotokhoz. Remélem minden vörös-feketében töltött percet megőriztek a szívetek mélyén, mint ahogy a szurkolók is megőrzik a sok szép pillanatot, amit adtatok nekünk! Legyetek jók, és #CSAK!

  3. „Nagy Gergő pedig… Kell-e mondanom, hogy a Honvédből ismerem, rengeteget fejlődött az évek során, a hibáit levetkőzte. Megál­lás nélkül zakatol, soha nem adja fel. Kis fickó, de nagy ember! Minden csapatban elkél egy ilyen labdarúgó.” – Marco Rossi /Nemzeti Sport, 2018. augusztus 25.- 3.oldal/

  4. Annyi mindent lehetne írni (klubmodellről, döntésekről…), de most inkább hagyjuk a negatív hullámokat.

    Mindent köszönünk Geri és Boti! Örökké kispestiek maradtok.

  5. Valaki segítsen! Én ezt már tényleg nem értem!
    „Amoda” elhangzik / nem szószerint idézve / a következő: ” A vezetőség nagyon jól látta, kiket kell kirúgni! A padról szinte mindenkit elküldött és gyakorlatilag meghagyta a kezdőt”!
    1; hát nem a kezdő játszotta a legnagyobb szerepet a szégyenben? Persze, tudom, nem árt, ha a csere is jó játékos!
    2; kit nevezünk vezetőségnek?
    2/a; NV-t kirúgták, hamarabb, mint ahogy bejelentették a távozókat! Ha még ő mondta meg, kiket kellene likvidálni, majd őt is lapátra teszik, na az gyönyörű de , méginkább szomorú!
    2/b; Az új skót, vagy horvát/h/? Vagy az új edzői stáb, akik gyakorlatilag még meg sem melegedtek/érkeztek, 2 meccsen nem látták élőben a csapatot?

    Szóval! Egyszerűen nem tudom, ki ma Kispesten a Szakmai Vezetőség, aki ilyen volumenű döntéseket hozott, hoz! Csak nem NL és KG? Mert ők minden, csak nem szakmai!
    De! Bízzunk benne,hogy: Na, de majd most aztán….

    1. 2a: lehet hogy NV magát is felírta a listára.

  6. én még az elmúlt 2 évben is azt éreztem, hogy jobbak vagyunk, amikor a nagy geri játszik, pedig milyen szar két év volt.

    a vadócz-nagy geri-gazdag középpálya volt az utolsó, amikor a középpályán futballt láttam kispesten.

    1. sokáig abban bíztam, hogy amikor majd menni fognak, akkor azért mennek, mert már nagyon nem férnek be a csapatba.
      erre most úgy mennek, hogy két éve mocsokszarok vagyunk olyan csapatokkal, ahová bőven beférnének.

  7. Sajnos véget ér egy szép és sikeres fejezet, köszönet érte Nektek! Tudom, hogy hányozni fogtok nekünk is és a Kispestből is! Sok sikert Fiúk bárhova is mentek! Megérdemlitek!

  8. Közben Denis a Gomis (hu de szar poén) komoly multtal mint projektjátékos landolt nálunk! Sok sikert neki de ezért elküldeni Botit? Bardea, Klemez oké örülök ha helyettük de Boti?

  9. Bőven nem értem mi a f.sz.rt nem lehet őket akár csereként is megtartani. Ha eddig bíztam is valamelyest, az mára a hír hallatán elillant, hogy ez a vezetőség kispesti csapatot akar! Szégyen amit művelnek! Addig én nem megyek mecsre amíg ezek itt lesznek! Remélem sokan így döntenek és hangot adnak ennek! A tábor meg tehet egy szivességet ha partnerei ennek a dilettáns vezetésnek! Bocs tudom a csapatért vagyunk nem a vezetőkért de a csapat az már nincs klub van, de így már az sem sokáig! Ébresztő! Szidjátok még Hemy-t szidjátok csak ezek után!!! Nagyon el vagyok keseredve a két kedvenc játékosom! Miért nem kulditek el még Szappanost, Batikot, Lovreszt, Hidit is és hoztok ide iceket (bocs épp a szláv vonal jutott eszembe). Nem baj ha van 6-7 kulföldi de basszus legyen már pár jo Magyar Kispest kötődésű is!!!

  10. Ezt nem lett volna szabad…Gerit mindenképp itt kellett volna tartani,ha más nem, a gyerekek mellett.
    Nem érdekelnek a racionális érvek ez esetben itt sem és a kisközön sem.
    //amúgy is suttyóság azt gondolni, hogy sablon szerint godolkodunk egyféleképp itt vagy ott… :/
    Geri egybenőtt a Hovéddal és akkor is idetartozik, ha már majd pár átmeneti emberre a kutya sem fog emlékezni.
    Kösz mindent Geri!

    1. Biztos olyan kurva sok fizetést kért! Na menjetek már a faszba! Remélem kitörlik! Nem szoktam trágárul fogalmazni de ezek (vezetőség) csak ezt érdemlik! Másik lehetőség, miven szegény Kun szidása miatt ez a hisztis kisgyerekek büntetése felénk!

  11. Köszi srácok a sok élményt, a szívvel-lélekkel focizást, küzdést a Kispestért (ami lassan így teljesen eltűnik a csapatból). Sajnálom, hogy az elmúlt évben epizódszerepet kaptatok csak, pedig nagyon kelletetek volna a pályán szerintem! Sok sikert kívánok Nektek!

  12. És közben befutott az első bálás…

  13. Egyetértek az előttem szólókkal, gigaköszönet Geri és Boti a kispesti pályafutásotokért. Általatok vált hitelessé Hemy víziója, hogy lehet a saját utánpótlásra építve akár bajnoki címre is esélyes csapatot építeni. Mindkettőtökhöz nagyon sok szép emlék kötődik. Nem tudom mi a távozás oka, látszólag mindketten még simán hozzá tudnátok tenni a csapat játékához. Köszönöm, hogy anno a Honvédot választottátok és örülök, hogy bajnoki címet és kupagyőzelmet is megélhettetek velünk együtt!! Én is kívánom nektek, hogy máshol be tudjátok bizonyítani, hogy hiba volt elengedni titeket!

  14. Kár. Az is, hogy nem játszatták őket, ebben a bűngyenge csapatban sem. Nekik bizonyára jelentett volna valamit a címerért küzdés- sokakkal ellentétben. Korán van még ehhez a búcsúhoz, lehetett volna itt is 3-4 jó évük. A miért nyilván a zöm számára rejtély marad, gondolom persze, hogy nem ők akartak kézzel-lábbal menekülni. Kösz mindent, fiúk, sok sikert akárhol is!

  15. Két szinttel kevésbé szerethető csapat lett a Kispest!

  16. Minden szóval aszonosulok.
    Tisztelet, köszönet Gerinek és Botinak, remélem, hazatérnek idővel.
    Nekik itt a helyük.
    Nekik van itt helyük.

  17. Nagygeri
    Nagygeri
    Nagygeri Nagygeri Nagygeri!

    Isten veletek! Nálam Ti mindig kispestiek lesztek!
    Nekem Botiról mindig az ugrik be, hogy milyen jól játszotta a bal védőt Rossinál kényszerből.
    Geri pedig a pióca a középpályán.

    Egyébként RW: sztem Gazdit szépen búcsúztatta a klub is és a szurkolók is.
    ♥️🖤♥️🖤

  18. A mi Modrić -unk . Ok , ez egy kis túlzás. Mindent köszönök . Nagy vagy Gergő !

  19. „Még sosem írtunk hárman közösen posztot. ”
    Sajnos úgy fest: először és utoljára.

    Kun Gábor, khm, ugye nem kell leírnom…..?

  20. Megy itt a siránkozás srácok de mire fel?
    Igen bajnokaink!
    Igen saját neveléseink!
    Nem, nem ikonjaink!
    Ahhoz azért sokkal több kell!
    De mondjon valaki közűletek egy azaz EGY értékelhető mérkőzést Geritől és Botitól az elmúlt 3 évben!

    1. A Vidi elleni Kupadöntőn azért elég jó volt, vagy amikor hosszabb nélkülözés után kényszerből jobbhátvédet játszattak Gerivel, szerintem az egy értékelhető meccs volt, az első pár perc után. Olyan sokat azért nem játszhatott először Urbányi, majd Vignje is nélkülözte. Érdekes utóbbi csak akkor kezdte el „használni” amikor már nagy volt a szar… ebből is látszik, hogy lehet rá számítani, ha baj van

    2. Igyal meg egy sort, bonts egy popcornt es menj vissza a Kiskozre tapsolni a szep uj vilagnak, itt pedig hagyd szepen az itteni kozeget. Nem erted, nem neked szol…ez van.

      1. Ezek szerint ha ellenvélemény van az szúrja a szemet!
        Na ezért mentünk el innen sokan!
        Ha Te ott megfogalmazol egy véleményt ami nem feltétlenül azonos a többiekével senki sem küld el sehova!
        Demokrácia Barátom!
        De Tőled sem látom sorolni Geri és Boti parádés meccseit…
        Senki így én sem vitatom a „húdekispestiségüket”
        Csak sajnos kb 3 éve ebből és nem a valós tudásukból kapták a fizetésüket

        1. Mondj olyan játékost az elmult 3 évből akinek volt itt parádés meccse.

        2. Lukicnak volt egy kettő Szappanosnak is akadt
          Lovricnak is
          Nagy Dominiknak
          Elég?

        3. Nekem elég. Örülök hogy így láttad. Nálam Szappanosnak volt 1-2. Másnak nem. Az általad említetteknek talán 1-1felvillanása egy meccsen. De hogy parádés meccse az túlzás. Sajnos. Ahogy a csapatnak se. De remélem olyan játékosok jönnek akiknek lesz több is.

        4. 1992 óta vagyok Kispest szurkoló!
          45 éves vagyok!
          Remélem Te megvoltál már akkor…
          Sok valóban jó és csodálatos tudású játékost láttam!
          Az elköszönéssel semmi baj sincsen a jajgatással van hogy miért nem hosszabbítottak velük?
          Azért mert nem férnek már be!
          Több edző szerint akik a padon ültek itt mostanában!

        5. …mondod mindezt úgy, hogy büszkén viseled avatarként a kövér szerb csodacsatár ikonod fotóját, aki az őszi góltermése után el akart igazolni Arábiába, nem engedték, erre besértődött a puhos, és átaludta a tavaszt, a végén délcegen összehozva egy tizigólt +a 1-1 hegesztést, ez volt a nagy tavaszi kontribúciója. Ilyeneket kell megtartani, nem az asztalra sokat letett saját nevelést. Sajnos a klubvezetés is az ilyen új fazonokat szolgálja ki a csodálatos igazoláspolitikájával, csak azt nem értem, ha ennyire mini világválogatott zsoldoshadra vágysz, miért nem egy kerülettel arrébb keresed a választ és az azonosulást?

        6. Tiszteletben tartva a véleményedet, hadd idézzem ide is a következőt:
          „Nagy Gergő pedig… Kell-e mondanom, hogy a Honvédből ismerem, rengeteget fejlődött az évek során, a hibáit levetkőzte. Megál­lás nélkül zakatol, soha nem adja fel. Kis fickó, de nagy ember! Minden csapatban elkél egy ilyen labdarúgó.” – Marco Rossi /Nemzeti Sport, 2018. augusztus 25.- 3.oldal/

        7. Amúgy pont elküldtek még tavasszal, hogy „menjek vissza a Csakblogra, ott siránkozzak”, szóval ez pont nem áll

        8. demokrácia a kisközön :D Hallod én itt olyan írtam neked tegnap, aminek a feléért engem kitiltottak a kisközről a NAGY DEMOKRÁCIÁBÓL :D Itt pedig nem engedték meg, hogy megjelenjen a kommentem, teljesen jogosan és ezúton elnézést kérek RW-től illetve Hantától, mert tényleg elszaladt a ló. Csak már tényleg idegesítő, hogy ti ott páran mennyire ebben a 2 srácban láttátok főleg a hibát, amikor ebben a gyalázatos évben alig kaptak lehetőséget, NEM RAJTUK múlott hogy megint úgy alakult ez az év, mint a tavalyi. Főleg az általatok szétszopkodott bálás senkiháziaknak sikerül összehozni azt, amit. És ezek után még 1-2 vel hosszabbít a vezetőség :D
          Hallod ez a legalja, de csak éljél tovább az álomvilágodban és pacsizzatok a kis társaiddal.

        9. [gépház]
          Kérlek, és ez mindenkinek szól, ezeket ne itt beszéljétek meg.
          Iszonyat uncsi átpörgetni az egyik/másik oldallal foglalkozó hozzászólásokat, miközben annyira offtopicok, hogy tuti nem engedjük ki őket.
          Sokszor úgy is bentragad valami, hogy egyébként a hozzászólás nagy része értelmes beszélgetéshez kapcsolódik, vagy érdekes szálat nyitna, de a felesleges töltelék miatt nem jelenik meg.
          Bónusz: mindenféle személyeskedést próbálunk kerülni. Arra találjon mindenki más felületet.
          Uff, szólottam.
          [/gépház]

    3. Amúgy mi az „ikon” definíciója, ha nem elég hozzá, hogy valaki:
      – saját nevelés
      – csak itt játszott 15 éven át, 200-nál is több meccset (Gerinél 25-26 játékosnak van csak több bajnoki meccse a Kispestben. Például a környékén ilyenek vannak, mint Dajka, Budai II., Rákóczi, Mészáros, Olajkár I, de kb. egy idénnyel több van a lábában, mint például Bicskeinek, vagy a hatszoros bajnok Sikesdinek.)
      – bajnok, bronzérmes (Nemes-Nehadomának, Marosinak, Bicskeinek, Kelemennek ez például nem adatott meg)
      – kupagyőztes, kupadöntős (itt is lehetne sorolni neveket bőven, hogy ki nem játszott soha kupadöntőt velünk)
      – csapatkapitány (nahát, egy elég erős mezőnyben)
      – válogatott, válogatott kerettag
      – a szurkolók nagy része kifejezetten kedvelte és éltette őket, illetve képes volt velük azonosulni
      – vagyis igazi kispestinek tekintette őket.
      Talán náluk belefér ez a jelző, sőt.
      Viszont ha mégsem, akkor legalább pár nevet írhatnál, hogy kire lehet használni. Vagy ha nevet nem is, valami definíciót adhatnál az ikonságra, mert így a sötétben tapogatóznak a siránkozó srácok.

      1. Talán még az tenném hozzá, hogy nálam az eredményeken és trófeákon kívül az ikonsághoz még az is kell, hogy emberileg is magas szintet kell képviseljen és jelentsen neki személyesen valamit a klub. Geri ennek is teljesen megfelelt. Példamutató volt a hozzáállása, a fiatalokhoz, a a csapattársakhoz és a mérkőzésekhez, még akkor is, amikor mellőzték, vagy az NB III-ban játszatták. Csak remélni tudom, hogy volt hatása a fiatalokra, akik majd most bizonyíthatnak,
        mert nagy szükség lenne olyan mentalitású játékosokra a keretben, akiknek a klub és a foci többet jelent, mint a „csillivilli” éjszakai élet, meg a menő party-k lehetősége!

      2. Nem a tisztességes búcsúztatással van baj!
        Teljességgel jogos!
        Az olyan hangzatos kijelentésekkel hogy na most aztán 2 szinttel kevésbé szerethető a Kispest pl.
        Meg hogy hosszabbítani kellett volna velük!
        Mégis miért?
        Mert „Kispestiek?”
        Igazoljuk le Plókait is vagy RW avatarját Warzychát!
        Kb annyit érnének a pályán mint Boti és Geri vagyis semennyit és Plókainak van annyi kispestisége is!
        Warzychának nem mert 1 évet volt nálunk!
        A Kispesti Labdarúgás történetében pedig felsorolni is nehéz a Valódi Ikonokat ezt Te is jól tudod akikhez Geriék finoman szólva sem érnek fel soha!Szürke eminenciásokból millió szaladgál a pályán de mérkőzéseket befolyásolni képes játékosból kevés!
        A klubhűségük megkérdőjelezhetetlen en sem ezt írtam! Csupán azt hogy időszerű volt a búcsújuk!

        1. Könyörgöm, tényleg csak párat sorolj már fel, mert én egyszerűen elveszem az ikon fogalmának értelmezésében.
          Tehát Puskás mondjuk ikon? Olajkár I. ikon, de a II. már nem? Serényi? Ruzsinszky? Vagy hol a határ? És mi kellene pl. Nagy Geritől még, hogy ezt átlépje?
          Sokat segítene mondjuk egy tucatnyi ikon felsorolása (ha már állítólag annyira nehéz felsorolni is őket. tényleg nem baj, ha kimarad valaki), hogy érthető legyen, mégis mire gondolsz a szó használatakor. Vagyis ki a Valódi Ikon?

          edit (miután rászerkeszettél te is): Bozsik maga volt A Szürke Eminenciás, tehát akkor ő sem lehet ikon? Vagy neki azért szabad? Tényleg nem értem a fogalmat.

        2. Leírtam!
          Nem feltétlenül a gólok sokasága de a mérkőzések befolyásolásának képessége!
          A tudásbeli kiemelkedés!
          Persze az emberi oldal is fontos de a mai labdarúgásban ez már semmit sem számít lassan!
          Ott van pl Nagy Dominik!
          Egy flegma pöts aki sosem lesz ikon de a tudása miatt érdemes meccsre járni!
          Pisont, Illés, Kovács Kálmán az újkorban Kamber talán!
          Amikor igazán kellett a kövesd elleni kupadöntőn élete meccsét játszotta Lovriccal! De kérdezek én is!
          Meddig kell csapatban (keretben) tartani egy „ikont” amikor a képességei, állapota, már ezt nem teszi indokolttá?

        3. Tehát ha jól értem, akkor Nagy Dominik ikon lehetne, ha nem volna flegma pöcs, viszont Nagy Geri nem az.

          Pisont, Kálmi, talán még Kamber is érthető, mindegyikük nagy hatású játékos volt, közönségkedvenc, valamint hosszú időt játszott és eredményeket ért el a klubbal (Béla nekem nagy kedvencem, de őt nem nevezném kispesti ikonnak, mert annyit nem volt nálunk, ráadásul igazán egy másik klubhoz köthető), szóval ha innen közelítjük meg a fogalmat, akkor a feltételeknek miben is nem felel meg mondjuk Geri? Közönségkedvenc? Igen. Hosszú idő a klubnál? Igen. Eredmények? Igen. Nagy hatású játékos? Simán rá merem mondani, hogy igen, mert nem csak a pályán lehet valakinek nagy hatása egy csapatszerkezet szempontjából. (200+ meccset senki sem játszik véletlenül.) Vagyis Geri kapásból megfelel az összes olyan kritériumnak, ami a felsorolt nevek alapján leszűrhető lenne, hogy az egyik legmagasabb polcon emlegessük a klub történetében. És ne feledjük, egy ilyen szóhasználat (ikon) alapfeltétele, hogy ha kimondod a nevét, akkor rögtön rá lehet vágni a csapatát, amihez tartozik, és amihez egyértelműen tartozik. (Plusz amikor igazán kellett, ő is nagyon ment. l. pl. 2017 tavaszát.)

  21. Koszonet, koszonet es meg tobb koszonet!!!

    Ez a ket srac egyertelmuen a legnagyobb kedvenceim kozott volt – egyertelmu top 5 kedvenc az utobbi 20 ev tobbszaz jatekosabol. Az a hozzaallas, sziv, kemeny melo es lojalitas amit ok leraktak az minden tiszteletet megerdemel. Oszinten bizom benne, hogy egyszer meg visszavezet az utjuk Kispestre valamilyen formaban – ha nem is jatekoskent.

    A mostani vezetoseget amugy oszinten nem ertem. Lovrics es Hidi mellett mindossze ez a ket arc volt, akik a szurkolok szamara barmit is jelentettek, akikkel azonosulni tudtak, akik moge be tudtak allni. Pontosan azert, mert edzotol, vezetosegtol fuggetlenul ok itt voltak es toltak, hajtottak 15+ even keresztul. Ahelyett, hogy megprobalnank ezeket az arcokat felepiteni es a kozosseg sarokkoveive tenni, ehelyett mi maradunk a Petkovic-ok, Traore-k es Jonsson-ok csapata.

    Sajnos pont itt jon ki, hogy az uj tulajok kivulrol jottek es ezeket soha nem fogjak erezni vagy erteni. Egy Kft-t meg lehet venni barmikor, de az identitas kiepitesehez es megertesehez evek, evtizedek kellenek.

  22. Sok sikert srácok, bármerre is mentek! Bírtalak Benneteket, de nem írom le már azokat a gondolatokat, amelyeket fent és lent annyian megfogalmaztak már! Mindent bele, szép volt fiúk!
    editke mondja: A legfontosabb! Giga RESPECT Nektek azért, amilyenek vagytok!

  23. Évtizedek távlatában az egyik kedvencem. Ahogy Boti is :(( Ezerszer inkább ők érdemelnének kis időt/bizalmat, hogy újra felépítsék itt magukat, mint azok a fél évre ideszédelgők, akiket rövidesen nyilván elkezdenek bejelentgetni, elájulunk vagy kiakadunk a házalós videójukon, kb. tökmindegy, úgyis már készül a búcsúztató
    cikkük is, ne kelljen már kapkodni januárban.

    1. gusztustalan klub lettünk, pont azok miatt a dolgok miatt, amiket írsz… kurva nehéz az embernek tartania magát a vörös-fekete sorompóban. persze az örök kereszt azért örök kereszt, mert cipelni kell, de akkor is mindig mélységesen elkeserít, amikor azt látom, hogy milyen nagy hatékonysággal tesznek érdektelenné egy egy olyan szenvedélyt, amit még a régi szörnyedvény-érák sem tudtak kioltani.

    2. ezeknél a videknél mindig eszembe jut, milyen pöpecet lehetne összerakni Hidiről (aki amúgy tök rendes csávó, szimpi meg minden, kicsit bánom is már, hogy nevesítem, de most már így hagyom)

  24. Minden jót srácok! Köszönjük!
    Botondról három momentum ugrik be elsőre: Fradinak rúgott bombagólja. A bajnoki döntő első félidejében egy nagy mentése. És pár éve amikor csatárt játszott egy luxemburgi csapat ellen, mert éppen minden csatár eligazolt és még nem vettek újakat. Az ő góljával nyertünk.
    Gergőről beugrik 16 őszén egy MTK-nak fejelt (!) gólja. Aznap volt a legénybúcsúm. Nyertünk 5-0-ra. Megvették nekem a kezdőrúgást. Mondtam is, hogy elindítottam a fiúkat a bajnoki cím felé. (Szívesen :))
    A Békéscsaba ellen rúgott még egy marha nagy gólt.
    Két csupaszív játékos. Nagy kedvencek.

  25. Geri! Nagyon köszönünk mindent! Nagyon sajnálom, h így alakult! Hiányozni fogsz, de egy életre a Kispest Család tagja maradsz, bármerre is visz a sorsod, szurkolunk Neked! Sok sok sikert és boldogságot kívánok! Remelem meg hallunk feloled!

  26. Geri, ha olvasod…
    Én nagyon szerettem a játékodat, nemcsak a „csupaszív” jelző miatt, hanem szerintem játéktudásban is nagyon alul voltál értékelve.
    A legszebb játékunk akkor volt egy rövid ideig – Supka alatt – amikor középen összeállt a Nagy Geri – Vadócz – Gazdag hármas és néhány meccsen gyönyörű kényszerítős, háromszögelős játék volt középen.

    Meglepődtem és még nekem is fájt, amikor realizáltam, hogy a 30. életévedben vagy már… Repül az idő, nemcsak a bajnoki cím, Hemingway, Lanzafame múlt el a bemutatkozásod óta, hanem több emblematikus arc is „távozott” a szurkolók közül, többen sajnos, e földi világból is.

    A futball azért is volt régen olyan szép, mert voltak emlékek, kötődések, volt közösség, nemcsak jöttek-mentek a játékosok.
    Nem véletlen, hogy egyre kevesebben nézik a labdarúgást és hanyatlik a sportág drasztikusan… Lelketlenné vált, mint az újabb hoolywood-i szuperprodukciók. Ál-látvány van, de a spiritusz az nincs már benne.

    Igazából lassan tényleg durva, de nyugodtan átkalibrálhatnák a futballt e-sportűggá is, hiszen lassan semmi jelentősége nem lesz már a kötődéseknek. És akkor miről is szól?

    Te és Baráth Boti jelentettétek nekünk ezt a kötődést az utóbbi években, büszkék voltunk rátok és leszünk mindig a jövőben is.

    Csak annyit kérek, hogy ugyanezt a hozzáállást vigyétek tovább, bárhova mentek is, hogy ha látunk titeket a pályán, akkor azért titokban mindig büszkén gondolhassuk, hogy „no, lám, ez is közülünk való”.
    Ha már a honvédos mezbe bújtatott „idegen”légióról ez nem is mondható el.

    Legjobbakat a pályán és azon kívül is, Geri!!

  27. az elköszönés (a blognak is jól eshet) szép gesztus!
    a mai állás eddig -3 magyar (böle is) +1 külföldi alakul ez, ahogy szokott….

  28. Nagyon regen konnyeztem meg tavozot. Most ez is eljott. Nagyon fogsz hianyozni Geri.

  29. 1) Gerit bármennyire is sikk volt szidni az utóbbi időben, én mindig is imádtam, nagyon sajnálom a távozását!
    2) Jó látni, hogy végre elkezdünk visszatalálni a gyökereinkhez, és jött egy csokkó védőfenomén. Kezdem érezni, hogy a Kispest visszatalál önmagához :) – Amúgy elsőre tipikusan Mendebozó-éra igazolás, oké/korrekt nemzetközi tapasztalat/pedigré, de azért nyilvánvalóan a magyar élcsapatok által hozott játékosoknál minimum 1-2 polccal lentebbi szintről. Akár az új Klemenz is lehet belőle!
    3) Már nem KunGabi mosolyog a kézfogós bemutatkozásnál… Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen!

    U.I.: Amúgy arra is nagyon reális esély van, hogy Geri olyan csapathoz fog szerződni, aki jövőre előttünk végez a tabellán.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.