
Igen, mintha mi sem történt volna, nem lett volna téli szünet, hanem a Vasas elleni idegenbeli önsorsrontás (és reánk olvasott bírói rontás) után egy héttel folytattuk volna tegnap a szezont: klasszikus Kispest-meccset láthattak a nézők. Ellenfelünknél több helyzettel, dominálva, néhol szép támadásokat vezetve buktuk el a meccset, a kötelező jellegű védelmi hibánk és persze a beamfetaminozott Potyamackó miatt. Bohócliga, Kispest, így szeretlek. „Mintha mi sem történt volna, pedig…” bővebben

Akár „Békebeli esték” cím alatt is futtathattam volna a posztot a klasszikus RW-i érzelmi húrpengetés és hangulatfetisizálás oltárán áldozva. Tegnap ugyanis második részéhez ért a tavaly még Csábi Jocóval elindított Kispesti Futballházi Esték sorozat (nem ez a hivatalos neve a rendezvénynek, csak én aggattam most rá, de kb. lefedi a lényeget), ezúttal emelve a tétet és egyből két vendéggel próbálkozva, mégpedig a mindenkori kispesti gólvonal elől.

