Mastodon

Hosszabb interjú jelent meg a csakfocin az Öreggel (Hemingway-jel)

Pár apróságot azért talán érdemes kiemelni //

  1. pont jókor jött, mert csütörtökön (április 8-án) lesz két éve, hogy a metALCOM átvette a Honvédot.
  2. „Várszegi Gábor eladott nekem valakit, az egyetlen játékost, akiért pénzt fizettem” – mondja. Erre nem pont így emlékszünk, mert a Debrecenből vett Zsolnaira mondta azt, hogy egy „belvárosi lakás árát fizettem érte”. Most akkor több játékost is vásárolt?
  3. A bérplafonnal sajnos máig igaza van. A játékosok fizetésének emelkedése és a teljesítményük között nem fedezhető fel egyértelmű pozitív együttjárás.
  4. Vólent.
  5. „Távozásom egyetlen oka a honvágyam volt.” – ezt a mondatát azért hajlamos vagyok kétkedve fogadni. Az akadémia és a stadion költségeit, valamint a versenytársak miatt elszabaduló ár/bérversenyt valószínűleg nem tudta volna kitermelni a klub külső forrás bevonása nélkül, és itt számít igazán egy későbbi mondata: „az utolsó 5-6 évben már nem kellett pénzt betenni a klubba”.
„Hosszabb interjú jelent meg a csakfocin az Öreggel (Hemingway-jel)” bővebben

Négy pontra, vagyis meccselőnyben vagyunk a kieséstől, és nagyon úgy néz ki, hogy két meccsen múlik az egész idényünk

Nyerni kell Egerszegen és Budafokon is.

Pontszámaink az alsóházban //

Ellenfelek szerint //

  • Nem tesszük könnyebbé a helyzetünket, ha kifejezetten a ZTE, Budafok, Diósgyőr hármasa ellen szeretnénk bentmaradni, majd Miskolcon hagyunk két pontot.
  • A Kisvárda és Újpest ellen lehetséges 18 pontból mindössze 2(!) jött össze, ami talán joggal nevezhető kevésnek.
ellenfél1. kör2. kör3. körösszesen
Kisvárda0101/9 (0,33 ppm)
Újpest0011/9 (0,33 ppm)
ZTE3128. (i)4/6 (2,00 ppm)
Budafok3032. (i)3/6 (1,50 ppm)
Diósgyőr3317/9 (2,33 ppm)
összesen95216/39 (1,23 ppm)
többi 6 ellen35614/42 (1,00 ppm)
szerzett pontok az alsóházban (ppm: pont per mérkőzés)
„Négy pontra, vagyis meccselőnyben vagyunk a kieséstől, és nagyon úgy néz ki, hogy két meccsen múlik az egész idényünk” bővebben

Huszonnégy (24!!!) év után lőtt újra kispesti játékos gólt a válogatottban

Plókás előtt Illés Bélának sikerült, 1995 márciusában Svájcnak.

„Huszonnégy (24!!!) év után lőtt újra kispesti játékos gólt a válogatottban” bővebben