Mastodon

Elmarad!

Mi azonban már nem fordulunk vissza (az autóból pötyögök), mert kultúrprogramot (Dr. Máriás @ Kápolnásnyék), strandot (Velencei tó) és vacsorát (Nadap, szarvaspörkölt) is szervezünk magunknak. Legfeljebb Felcsút helyett Csákvárra megyünk, és megnézzük az Ajka (Honvéd-partner) vendégjátékát.

Feltesszük a nagy kérdést: tuti bajnok lesz idén a Fradi és kieső a Budafok? A Kispestet hova érzitek?

Játék és kattintgatás két percben.

Ahogy azt a mai #napikispestben bedobtam, egy apró játékra hívnánk titeket.

A lényege, hogy minden kör előtt, vagyis az 1., a 12. és a 22. forduló előtt is megkérdezünk titeket arról, hogy idény végén hova várjátok az egyes csapatokat. Most nyilván vaktába tippelhetünk csak, mert nem láttunk egyelőre senkitől semmit, azonban gondoljatok bele, milyen érdekes lesz év végén visszanézni, hogy hova vártuk augusztusban mondjuk a Kisvárdát, aztán nézd, Supitó simán behozta őket a dobogóra.

„Feltesszük a nagy kérdést: tuti bajnok lesz idén a Fradi és kieső a Budafok? A Kispestet hova érzitek?” bővebben

Egyelőre úgy tűnik, mégis Bozsik stadion, esetleg Bozsik aréna néven indulhat a buli majd valamikor

Nem jelentkezett tőkeerős névadó.

Vajon mitől függ, hogy egy újépítésű stadion (fedett sportlétesítmény) elnevezése marad stadion, vagy arénává nemesedik?

Arénaügyben a legfontosabb kapaszkodónk egyértelműen Fürjes uszodablöff Balázs sportlétesítményépítésügyi biztos, valamint az MTVA hírszolgáltatása, ahol pedig a következőt olvashattuk az új Népstadionról:

Az új aréna sokkal több lesz mint egy stadion, hiszen minden nagyszabású esemény megrendezésére alkalmas lesz, akárcsak elődje.

Tehát mindenre alkalmas lesz, mint amire az elődje volt, a neve mégis arénára változott a stadionról. Az állítást Fürjes is alátámasztotta a Sport1-en:

Azért nevezzük Puskás Arénának, mert azt gondoljuk, ez több, mint stadion.

Tehát aréna az, ami több, mint egy stadion, mert azon túl, hogy mindenre alkalmas, mint amire a korábbi stadion is alkalmas volt, az új tud további dolgokat is. Nagyjából ez lenne a definíció.

„Egyelőre úgy tűnik, mégis Bozsik stadion, esetleg Bozsik aréna néven indulhat a buli majd valamikor” bővebben

Úgy néz ki, a Honvéd videója lebuktatta az idei mezünket

Kedd reggel került ki egy videó a Honvéd Youtube-csatornájára „Valami készül Kispesten…” címmel. Pár másodperces vágóképek egymás után, arról ahogy mindenféle gépekkel címereznek fel bőszen mezeket. A háttérben háttérzene szól.

A lényegi pillanat a 17. másodpercet követően jön el, amikor egy valamilyen fedőréteg eltávolítása után feltűnik az új címer, valamint a címer környékén egy zavaros piros-fekete folt. Mutatom kimerevítve:

„Úgy néz ki, a Honvéd videója lebuktatta az idei mezünket” bővebben

Ma sorsolnak az Európa-ligában

A finn Inter Turkut kaptuk, és itthon játszunk.

A lehetséges ellenfeleket már tegnap leválogatta az UEFA, mégpedig valami számomra homályos eljárással, ami már nem területi alapú, hanem valamiféle koefficiens-csoportok, vagyis erősség mentén szerveződik.

kiemelteknem kiemeltek
Zalgiris Vilnius (litván, 6)Derry City (ír, 1,34)
Riteriai (litván, 4,25)Paide Linnameeskond (észt, 0,875)
Honvéd (4)Inter Turku (finn, 1,3)
A 2. csoport két kalapja (ország, koefficiens)

Sorsolás valamikor napközben.

„Ma sorsolnak az Európa-ligában” bővebben