Mastodon

Elhunyt Faragó Lajos

Köszönünk mindent, bajnok!

Ma éjjel, 86 éves korában, szenvedéseit méltósággal viselve elhunyt a kispesti Aranycsapat utolsó képviselője, Faragó Lajos. A már életében legendává vált kapus 1945 és 1963 között volt a Kispest, majd a Bp. Honvéd labdarúgója.

Háromszoros bajnok (1952, 1954, 1955), kétszeres ezüstérmes (1953, 1957–1958), egyszeres bronzérmes (1958-59), Közép-európai Kupa-győztes (1959). 1954–1957 között hétszer volt válogatott. Tagja volt az 1960-as, római olimpián bronzérmet nyert csapatnak. 1964–73 között a Bp. Honvéd utánpótlás csapatait edzette. 1973–1974-ben 23 bajnoki mérkőzésen az első csapat szakvezetője is volt.

„Elhunyt Faragó Lajos” bővebben

Innen szeretnénk megköszönni labdarúgó szövetségünk újabb szurkoló- és családbarát döntését, a

kupadöntőre egységesen, vagyis nullától kilencvenkilenc éves korig fix jegyárat.

Nem is értem, hogy miért jönnek a panaszos üzenetek, levelek, kommentek a kisgyerekes szülőktől, akik nem akarják megérteni, hogy azért egységesek a jegyárak, mert így könnyebb számolni a havi költségvetéssel. Elég csak sorbaállítani a családot, egy, vagy népesebb szaporulat esetén két kézen megszámolni, hogy hányan állnak a libában, majd felszorozni a kinyitott ujjak számát 2500, netán 3500 forinttal, függően attól, hogy a kapu mögül, vagy az oldalvonaltól szeretnék nézni a meccset. Kettes matekérettségi is elég hozzá!

Tényleg, köszönjük, MLSZ!

„Innen szeretnénk megköszönni labdarúgó szövetségünk újabb szurkoló- és családbarát döntését, a” bővebben

Elindult a jegyértékesítés a kupadöntőre

Hol lesz a tábor? A stadionképen a sárgával jelölt szektorokban. (B2, B3, C1)

Mennyibe kerül a jegy? A kanyarig 2500 forint, az oldalvonalhoz 3500.

Hol vehetem meg a jegyet? Online az MLSZ jegyrendszerében ide kattintva, személyesen a TEX jegyirodákban, vagy pénteken és szombaton, a Diósgyőr elleni meccs előtt a Hungária körút pénztáraiban.

Kell klubkártya a jegyvásárláshoz? Nem.

Mennyi jegyet kapott a Kispest? Mintegy 7500-at, vagyis annyian lehetünk, mint voltunk két éve a bajnoki döntőn.

Tényleg ilyen ronda a kézírásod? Tableten igen, ráadásul a jpg is rendesen rontott a minőségen.

„Elindult a jegyértékesítés a kupadöntőre” bővebben

Kupadöntő!

Soroksár – Bp. Honvéd 0-3

Hmmm, most nézem, ez lesz a blog történetének első kupadöntője. Mondjuk azt se gondoltam volna, hogy valaha bajnoki címről írunk.

Annyi tetszetős jövőképet hallottam már életemben, hogy inkább lelövöm a poszt poénját: kivárásra rendezkedek be

Hétfő óta meglepően sokan kérdezték tőlem: most akkor te maradsz kint?

Valóban, az elmúlt években egy percre se tagadtam, hogy milyen elvek mentén gondolkodom, milyen világban szeretnék élni, és mindez milyen elvárásokat támasztana egy ideáltipikus magyar focival szemben. Általában, vagyis remélem, legalább az esetek többségében sikerült megragadni a tényeket, és olyan következtetést levonni belőlük, hogy nem kerüljek önellentmondásba. Ismerjük a játékszabályokat, nem vagyunk naivak. 

A – nevezzük most már így – NER-futball eddig ismert modelljeit például egyértelműen kontraproduktívnak tartom. Hiányzik belőle a valódi és felelős tulajdonos, nincs eredménykényszer, a rendszer logikája valamiféle pénzügyi parazitizmusra nevel. Ha el vagy kényeztetve, ha nincsenek egyértelmű célok, akkor hogyan várhatunk el eredményt?

„Annyi tetszetős jövőképet hallottam már életemben, hogy inkább lelövöm a poszt poénját: kivárásra rendezkedek be” bővebben