Simán kikaptunk otthon a Budafoktól. Pont beszélgettem, amikor az elsőt lőtték, nem láttam. A második gyorsan követte, így legalább lett húsz percünk félidőig, amikor felesleges volt a pályán történtekkel foglalkozni. Talán majd a szünet után.
Nem lett jobb. Hiába lőttünk egy gólt, még azt sem lehetett érezni, hogy halványan lenne értelme legalább a döntetlenben reménykedni. Ennyire sima nulla pontot nagyon rég nem láttunk.
Biztos hajtottak, biztos odatették magukat, viszont engedjétek meg, hogy leszarjam. Ez ugyanis a dolguk. Te vajon hányszor köszönöd meg leszálláskor a busz sofőrjének az utat? Vagy hívod fel a Magyar Országos Levéltár levéltárosait, és dicséred meg őket az áldozatos munkájukért?
„Undorodom, tehát vagyok” bővebben