Mastodon

GAZDI IS MEGKAPTA A BEHÍVÓT!!!

(A cím egészen mást jelent, mint az ötvenes években.)

Marco ismét keretet hirdetett, és ezúttal kimaradt Gróf és Nagy Geri, cserébe ott van Gazdag, ami legalább elvárható, még ha Kovács Pistike épp formában van, akkor is.

Mellette Baráth és a Sámcsi által már a Bundesligába álmodott Holcsika.

Nem lennék most a finnek és az észtek helyében.

„GAZDI IS MEGKAPTA A BEHÍVÓT!!!” bővebben

Gondoltátok volna, hogy a liga második legdrágább stadionjába látogatunk szombaton?

Igen: Kisvárdára.

Ha már sorozatban avatjuk a számunkra új stadionokat, úgymint Szombathely, Kisvárda, a félkész paksi, Székesfehérvár, gondolam megnézem, mennyi az NB I. stadionjainak átlagos jegyára, hátha mutat valami érdekeset.

Kutatási módszertannak a lehető legegyszerűbb és leghozzáférhetőbb megoldást választottam, mégpedig:

  • az MLSZ jegyrendszerében kikeresem a klubok következő hazai mérkőzését, majd
  • megszámoltam az egyes szektorok befogadóképességét, amit
  • felszoroztam a szektorba érvényes elővételes jegyárral,
  • (figyelmen kívül hagytam a VIP, Skybox és egyéb helyeket, mert oda nem igazán a nézők járnak,)
  • a szektorok jegyárral felszorzott értéketit összeadtam,
  • majd elosztottam az összes befogadóképességgel, amit a nézők számára nyitottak meg.

„Gondoltátok volna, hogy a liga második legdrágább stadionjába látogatunk szombaton?” bővebben

Négy, azaz 4(!!!!), vagyis N-É-GY kispestit hívott meg Rossi a válogatott keretbe!!!

Itt a teljes lista, félkövérrel a kispestiek, és azok, akik bajnokok lettek velünk 2017-ben:

  • Dibusz Dénes (Ferencváros)
  • Gulácsi Péter (RB Leipzig)
  • Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
  • Baráth Botond (Budapest Honvéd)
  • Bese Barnabás (Le Havre)
  • Fiola Attila (Mol Vidi FC)
  • Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
  • Lang Ádám (CFR Cluj)
  • Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
  • Willi Orban (RB Leipzig)
  • Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)
  • Kalmár Zsolt (DAC)
  • Kleinheisler László (FK Asztana)
  • Kovács István (Mol Vidi FC)
  • Nagy Ádám (Bologna FC 1909)
  • Nagy Dominik (Legia Varsó)
  • Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC)
  • Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
  • Eppel Márton (Kajrat Almati)
  • Gyurcsó Ádám (Hajduk Split)
  • Holender Filip (Budapest Honvéd)
  • Németh Krisztián (Sporting Kansas City)
  • Sallai Roland (SC Freiburg)
  • Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim)
  • Varga Roland (Ferencváros)

Felkészül: Hidi, Vécsei, Gazdag.

Jászberénybe látogatunk a kupában

A hivatalos meccsnap: október 31., szerda.

A találkozót október 31-én, szerdán – vélhetően 12.30-as kezdéssel – rendezik Gyöngyösön. – írja a Jászberény honlapja.

A meccsnap azonban még borulhat, mert 31-én lenne egy Gyöngyös-Kisvárda is – ugyanott. (Közben a Gyöngyös is megerősítette, hogy otthon játszanak 31-én.)

Amúgy tavaly már jártunk a gyöngyösi pályán. Akkor valamivel egyszerűbb volt a helyzet, mert a Gyöngyössel játszottunk.

Viszlát korlát, viszlát korzó, viszlát Bozsik, köszi az elmúlt évtizedeket

Egész héten azon járt az agyam, milyen lesz elbúcsúzni hivatalosan a Bozsiktól. Nyilván nem igazi búcsú, mert a fakó egy ideig még ott játszik, és nyilván búcsú, mert azt mondjuk, és ha mondjuk, akkor illenék írni valamit róla. Már csak magam miatt, kicsit összerendezni a gondolatokat, az emlékeket, úgy általában az elmúlt csaknem negyven (de rossz ezt leírni, pláne belegondolni: negyven) évemet, amit a bűvöletében töltöttem.

Közben kijött Pietsch Tibi képzelt interjúja a stadionnal, hogy néhány részén majdnem elbőgjem magam.

„Viszlát korlát, viszlát korzó, viszlát Bozsik, köszi az elmúlt évtizedeket” bővebben