Mastodon

Játékban már ott vagyunk az élmezőnyben, azonban gyökérségben még volna mit tanulnunk, de azt inkább ne tegyük

Bp. Honvéd – FTC 0-1

Ha valami, akkor a Fradi elleni meccs elintézhető pár szóban, szerintem ne is vesztessünk rá többet:

  • egyetlen hiba, egyetlen kontra – és ez volt a Fradi egyetlen kaput eltaláló kísérlete is, valamint sajnos az egyetlen gólja, ami végül elég lett;
  • nem tudunk hátrányban játszani, nem tudtunk elég nyomást helyezni az ellenfélre. A helyzeteink, mire eljutottak a kapuig már erejüket vesztették (l. N’Gog kiugrása, Banó-Szabó és Danilo fejese)
  • nagyon fura, hogy az a nagyon kicsi, ami most hiányzott, az kerül annyi pénzbe, amennyivel drágább a Fradi, tehát tartom, nincs nagyon izgulnivalónk a bajnokságra, csak mi ronthatjuk el. Realitás az élmezőny.

Nagyjából ennyi.

„Játékban már ott vagyunk az élmezőnyben, azonban gyökérségben még volna mit tanulnunk, de azt inkább ne tegyük” bővebben

Mindeközben suttyomban kisorsolták a Magyar Kupa első, minket is érintő körét

Bőnyre látogatunk 22-én, vagy 23-án

A meccs időpontja még alakulhat, ugyanis szeptember 22-én, a hivatalos kupanapon búcsúzik a Bozsik stadion.

Nagy Geri
Kispest
Hungary

Tudjátok mi a valódi különbség Nagy Geri és egy átlagos, jó képességű magyar labdarúgó között? Az összetett mondat, aminek nem csak a megalkotására, hanem a kimondására is képes. Sőt, bátran kap elő az aktív szókincstárából bonyolultabb szavakat interjúszituációban, és a döntő többségét jól, értelmének megfelelően is használja.

Nem véletlen írogatjuk évek óta, hogy Nagy Geri a mi Kispestünk.

Ne ijedjetek meg az online jegyrendszerben a vendégjegy árától, nem annyiba kerül

1700-at ír ki, de valójában 900.

A Honvéd és az Újpest megegyezése alapján, a vendégeket is megilleti a hazaiak számára biztosított elővételes jegyár. Az online jegyrendszerben azonban a megfelelő címkék nem íródtak át, tehát továbbra is 1700-nak látszik, azonban ez nem zavarjon meg titeket, mert kattintás után, ahogy a képernyőképen is látszik, már ott van a 900 forintos zsuga. Sőt, nyugi, fizetéskor is ennyit fog levonni. (Bizonyíték a hajtás után.)

Fontos, hogy meccsnapon, Újpesten, személyes vásárlás esetén már 1700 forint lesz a jegyár, szóval érdemes elővételben – akár személyesen, a Bozsiknál, pénteken négy és hét között – hozzájutni a betevő bilétához.

„Ne ijedjetek meg az online jegyrendszerben a vendégjegy árától, nem annyiba kerül” bővebben