Mastodon

Mától edzőtábor Osztrákiában, azonban utazókeretet és hozzávetőleges helyszínt sem közölt a Honvéd (frissítés: azóta közölt)

Szóval marad a Facebookra kitett galéria végiglapozása (ügyes, nagyon ügyes!), és a nevek kiírogatása:

Balogh, Banó-Szabó, Baráth, Bardea, Batik, Bőle, Dúzs(?), Eppel, Gale, Hidi, Kerezsi(?), Klemenz, Kovács Nikó, Lovric, Májer, Mezghrani, Nagy Dominik, Nagy Geri, Nono, Pantelic(?), Szappanos, Szendrei, Tamás, Tujvel, Zsótér

Vagyis nem tűnt fel Traoré, TGK, Sani és Bocskay. Utóbbiról a pletyi, hogy hamarosan bejelentik, hogy hova igazol. Reméljük kölcsönbe.

update [9:20] // a helyszínt és a keretet is eltaláltuk egy kivétellel: TGK is utazott a Honvéd friss cikke szerint. Hiába, a rutin, meg az évek.

„Mától edzőtábor Osztrákiában, azonban utazókeretet és hozzávetőleges helyszínt sem közölt a Honvéd (frissítés: azóta közölt)” bővebben

Még egyszer utoljára a jegy- és bérletárakról: ezúttal NB I-es összevetésben

Nem minősítjük, mindössze elhelyezzük a mezőnyben.

Elsőre azt mondtuk az új Bozsik árképzésére, hogy húzós. Aztán aludtunk rá egyet és kimatekoztuk a belső arányait, majd megállapítottuk, hogy ha így maradnak az árak, akkor az új bérlet csak a második évtől éri meg, valamint az emberek többségének jelentősen drágább lesz a meccsrejárás, mint eddig volt (plusz ugye, a megváltozott tájolás miatt unalomig ismételgetett szembe sütő nap problémája).

Később rákérdeztünk az egyéni stratégiáitokra, és az jött ki, hogy bár kevesebben terveztek bérletet váltani, mint legutóbb, viszont örömhír, hogy többen járnátok ki legalább párszor a stadionba.

A mostani poszt reményeink szerint a témában az utolsó lesz, és azt vizsgáljuk benne, hogy az új Bozsik árképzése hol helyezkedik el a többi NB I-es stadionhoz képest. Tehát nem a belvárosi sör- és capuccinók árával vetjük össze, nem az állatkerttel, nem egy csúszdaparkkal, hanem a többi stadionnal. És igen, tisztában vagyunk vele, hogy a futballban nincs olyan, hogy ha az egyik klub drága, akkor majd a másikhoz, az olcsóbbhoz szoknak át a fogyasztók.

„Még egyszer utoljára a jegy- és bérletárakról: ezúttal NB I-es összevetésben” bővebben

Egy gyors kérdés az egyéni stratégiákról

A 2021/22-es szezonban:

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Válaszolj úgy, hogy figyelembe veszed, ha családdal jönnél, akkor a tervezett stratégiádhoz legközelebbi lehetőséget add meg. Tehát például ha magadnak bérletet vennél, de a gyereknek csak alkalmilag jegyet, akkor az bérletes.

A jegy- és bérletárakat ebben posztban találod, az első, a korábbi kispesti árakkal összehasonlító elemzésünket pedig ebben. A következő napokban valószínűleg lesz még egy posztunk a témával kapcsolatban, ahol megpróbáljuk megmutatni, hogy az NB I-ben hol helyezkednek el az új Bozsik stadion jegy- és bérletárai.

„Egy gyors kérdés az egyéni stratégiákról” bővebben

A nagy rohanásban elfelejtettük, hogy múlt csütörtökön, vagyis július elsején volt 30 éves a Kispest-Honvéd FC

1991 tavaszára érett meg a gondolat, hogy a Budapesti Honvéd Sport Egyesület futballszakosztálya az önállóság útjára lépne, és megalapítanák a volt keleti blokk első önálló, gazdasági társaságként működő futballklubját.

A gondolatot tettek követték, és május végére összeállt az új alapszabály tervezete, már csak el kellett fogadni, le kellett egyeztetni, be kellett jegyezni, meg úgy általában elrendezni körülötte a dolgokat, hogy 1991. július 1-jével létrejöhessen a Kispest-Honvéd FC.

Jellemző, hogy a viták egyik hangsúlyos része volt, hogy a KHFC a BHSE labdarúgó szakosztályának legyen a jogutódja, vagy a BHSE egyik alapító egyesületeként, a Kispesti AC-ként éledjen újra. A döntést végül valahová a kettő közé lőtték be, és az új alapszabály 4. §-ának 7. pontjában a következőt rögzítették:

A Club a BHSE labdarúgó szakosztályának jogutódja /alapítási éve: 1949./ és a KAC hagyományainak folyatója.

A klub címerébe is a KAC 1909-es alapítási dátuma került.

„A nagy rohanásban elfelejtettük, hogy múlt csütörtökön, vagyis július elsején volt 30 éves a Kispest-Honvéd FC” bővebben

Azért nem foglalkozunk a stadion előtti oroszlánszobor tegnapi leleplezésével

mert egyszerűen nem érdekel minket, valamint magát az oroszlánt se nagyon értjük, és egyértelműen valamiféle utólag kreált, hamis történelemnek tartjuk.

És igen, ennek ellenére ott voltunk, és nem, nem tudjuk miért volt zártkörű. Részünkről ennyi, pont le van sz*rva, és tényleg nem szeretnénk foglalkozni vele.

Erre való az offtopic.