Csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket, mert ha továbbra ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel – jelentette ki Orbárn (sic!) Viktor hétfőn, a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket jelentett be. (…) Kijelentette: a maszkviselés önmagában már nem lassít eléggé, ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket kell bevezetni. (…)
A miniszterelnök közlése szerint általános rendezvénytilalom lép életbe: családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt,
a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni,
szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos. (…)
(via MTI)
update // ha jól látom, akkor az Országgyűlés holnap tárgyalja a részleteiben egyelőre még nem ismert javaslatot.
halasztás @ Budafok [frissítés: 11:20] // gondolom tízkor kezdődhet a munkanap a Budafok titkárságán, mivel a közleményük szerint 10 óra 3 perckor futott be hozzájuk a Honvéd halasztási kérelme. Döntés a délutánra összehívott vezetőségi ülésen.
osztályozókönyv vs Felcsút // Kamber, Lovric, Baráth, Hidi, Zsótér a sorrend (azaz öt bajnokunk, és egyben az öt túlkoros mezőnyjátékosunk)
bajnokság // az Újpest hivatalosan se áll ki a Diósgyőr ellen, a három pontot a Diósgyőr kapta. (via MLSZ)
arra viszont // továbbra sincs magyarázat, hogy ha a Felcsút nem állt ki egy meccsre, akkor azt miért kellett lejátszani (a másik fél számára egyértelműen rossz időpontban)?
Rossi keretet hirdetett // Botka és Holender az akadémiáról, továbbá egy hosszú névsor más játékosokkal. Reméljük, akiket most behívott, rendelkezésre is állnak majd Izland ellen. (via MLSZ)
?️Marco Rossi keretet hirdetett – ezekre a játékoskra számít Izland ellen és az Eb-pótselejtezőt követő két NL-mérkőzésen novemberben. #magyarok#csakegyutt ?? pic.twitter.com/7oEU4NrV0N
ennél talán nincs is kispestebb, szóval végre valami jogosan #napi
Klausz váltja // Dajkát az egyik asszisztens edzői poszton. (via honvedfc.hu)
Ennyi a hír, azonban van ebben több is, ha végiggondoljuk, hogy mit villant felénk a klub:
Urbányi (2020.04.02.) úgy érkezett sportigazgatónak, hogy megörökölt egy plusz egy arcot (Pisont, Szentpéteri), valamint egy harmadik szinte vele párhuzamosan igazolt a klubhoz (Dajka, 2020.05.03.). Urbányi ezt követően kiépített egy stábot, jellemzően a saját elképzelései alapján és a saját embereiből (l. Kemény, Györök), miközben érkezett Bódog (2020.07.01.) – szinte rendszeren kívüliként. Most Klausszal frissítünk, akit Bódog korábbról ismer, viszont Klausz már egy ideje a Honvédnál dolgozik, tehát ő sem kívülről érkezett. (Felmerül a kérdés, hogy miként létezhet egy edző egyetlen valódi bizalmas nélkül?)
Más a klub neve írásban (Budapest Honvéd), és más név van a címerén (Kispest-Honvéd).
Épül az új stadion, azonban – a korábbi építkezésekhez és klubokhoz képest – alig van róla információ a Honvéd kommunikációjában. Félve mondom, de emlékeim szerint a tévés megjelenésünkben talán, ha egyszer, vagy kétszer szerepelt az elmúlt egy évben.