Európa-liga // ma sorsolják a selejtező harmadik körét. Mi, a Malmö jogán a kiemeltek közé kerülnénk, vagyis továbbjutás esetén egy nem kiemelt ellenfelet kapnánk: (via UEFA)
nem kiemeltek // Nömme Kalju (észt) /Mura (szlovén) / Aarhus (dán), Viking (norvég) / Aberdeen (skót), Lokomotiva Zagrem (horvát)
meccsnap // szemptember 24.
történelem // az megvolt, hogy az UEFA-együttható alapján az NB I. 1966-ban a harmadik, 1968 és 1972 között pedgi a második legerősebb bajnokságnak számított Európában, és ezzel a történelmileg hatodik legmagasabbra rangsorolt liga a spanyol, angol, olasz, német és holland után, beelőzve a szovjetet, skótot és belgát?
frissítettem // az aktuális keretünket tartalmazó oldalt. Elrérhető a szokásos helyről: menü > játékoskeringő > aktuális keret.
Gazdag // nem megy a válogatotthoz, mert – és innen nem értem – negatív(!) lett a koronatesztje. Kezd egy komolyabb konteó összeállni a fejemben, amit csak tetéz, hogy a második csapat meccse elmaradt szerdán, valamint a Turku ellen többen is hiányoztak a keretből. Kimondani persze nem merem.
a Kisvárda // elleni keretből talán okosabbak leszünk.
Gazdag Dániel sem csatlakozik a válogatotthoz. Bár a @bphonved játékosának PCR-tesztje negatív lett, a válogatott szakmai és egészségügyi stábja úgy döntött, elővigyázatosságból eltekint Gazdag csatlakozásától. Helyette a @MOLFehervarFC-ből Pátkai Máté kap meghívót. #csakegyuttpic.twitter.com/YV7sf4hcRX
elmarad a Felcsút // hévégi, Kisvárda elleni meccse is. Furamód, ennek a meccsnek már van új időpontja, mégpedig szeptermber 5. (szombat). (via MLSZ)
a vasárnappal kapcsolatban // amúgy kiadtak egy mindössze két mondatos közleményt, de okosabbak nem lettünk belőle. Idézem a lényeget, vagyis az egyik mondatot: Mint arról már hírt adtunk, első csapatunknál felütötte a fejét a koronavírus. A szombati és a hétfői vizsgálatokon több játékosunk is pozitív tesztet produkált, a fertőzötteket elkülönítettük és rendszeresen vizsgáljuk – enyhébb tünetektől eltekintve mindannyian jól vannak.
még mindig van mintegy //180 jegy az MTK elleni pénteki meccsre a vendégbe. Felcsútra bezzeg órák alatt elfogyott, pedig akkor még nem is tudhattuk, hogy a Hungárián lesz a valódi idénynyitónk.
válogatott keret a törökök ellen // Marco Rossi augusztus 24-én, kora délután hirdeti ki. Nagyon kíváncsi vagyok hány meghívót postáz Kispestre.