Mastodon

Elképesztő mennyiségű számmal és adattal rendelkezünk, és ebből osztunk meg most veletek párat (vol. 1)

Sajnos nem a lottószámokat :(

Pályára lépés és pontok

A Honvéd átlagosan 1,12 pontot szerzett a 2020-21-es idényben egy meccsen (ppm).

A legalább egy környit (vagyis 11 mérkőzésen) pályára lépők körében a következő nagyobb eltérések figyelhetők meg:

  • 1,50 ppm Aliji (+0,38 ppm!), vagyis ha Aliji a pályán volt, a csapat eredményessége is jelentősen megugrott.
  • 1,45 ppm Nagy Geri
  • 1,43 ppm Bocskay
  • 1,40 ppm Kamber

A másik oldalon egyedül egy adatot érdemes kiemelni:

  • 0,92 ppm Eppel (ez -0,20 ppm!)
„Elképesztő mennyiségű számmal és adattal rendelkezünk, és ebből osztunk meg most veletek párat (vol. 1)” bővebben

Edzői teljesítmények és bontott egyesített tabella

Három edzőnk volt az idén. A legjobb pontátlagot Pisont (1,33) érte el, tőle alig lemaradva Horváth Feri (1,25), és nagyon lemaradva Bódog (0,83). Egyik sem kiemelkedő, de legalább gyenge, hogy teljesen kifacsarjam a Csernobilból ismert mondatot.

Viszont a következő táblázatunkban mégsem ez a lényeg, hanem az NB I. összes idei edzőjének a teljesítménye.

12 csapatra 23 edző jutott, vagyis átlagosan majdnem kettő. Mindössze Rebrov, Hornyák, Supka és Boris húzta ki a teljes évet, miközben Kispesten, Diósgyőrben és a Videotonnál kétszer is váltottak.

„Edzői teljesítmények és bontott egyesített tabella” bővebben

Egy grafikon a bennmaradásról

Amióta visszajutottunk az NB I-be az idei a negyedik harmadik olyan szezon, ahol ennyire a végére marad a döntés.

„Egy grafikon a bennmaradásról” bővebben

Mindenféle táblázatok, kimutatások és grafikonok a visszajutás óta eltelt időszakról, gondosan apropó nélkül

Budapest Honvéd @ NB I. Lehet böngészgetni.

Kicsit rendezgettem tegnap az adatbázisokat, és feltűnt pár apróság, amit nevezhetnénk akár érdekességnek, vagy ha más nem, kisszínesnek. A táblák mind 2004/05-től értelmezendők, vagyis a visszajutást követő első idénytől.

tulajdonosmgydvrgkgppm
Pini, etc.69211632841261,14
Hemingway*392149991445334941,39
metAlcom5517152368771,20
összesen5161871301996856971,34
a tulajdonosokat az általuk kinevezett edzők szerint csoportosítottuk (vagyis pl. Supka harmadik eljövetele még akkor is Hemingway, ha már belenyúlt a metAlcom-érába). ppm: pont per meccs
* az adatok nem tartalmazzák a 2008.03.01-én elmaradt Sopron-Honvéd meccs megállapított eredményét (0-3)
„Mindenféle táblázatok, kimutatások és grafikonok a visszajutás óta eltelt időszakról, gondosan apropó nélkül” bővebben

Horváth Feri vs Honvéd

Az megvan, hogy húgom Kecskelábúnak hívta Ferit egy időben? (Nyilván nincs.) Valamiért nem tartotta futballistának, és ezért mérhetetlenül idegesítette, hogy a hosszú lábaival mindenhova odaér, ráadásul amilyen mázlija van, még gólokat is lő. Például a szaúdiaknak. Asszem hugi agya ellenük lehetett igazán a plafonon. Vagy az 4-1-en, már nem emlékszem.

Most azonban nem a Családunk emlékei Feriről c. érdektelen teleregény legújabb epizódja kerül adásba, hanem újfent (illetve lent) egy táblázat: Feri a Honvéd ellen.

Valamivel ki kell tölteni a várakozás nehéz perceit (ólomlábon érkeznek!).

„Horváth Feri vs Honvéd” bővebben