Tizenkettőből semmi. Nulla, nyista, zéró, lófasz se. Pedig már kezdtem elhinni, hogy most végre. Sőt, Daud már az első percben eldönthette volna az egészet, de nem tette, így a végén Bekőnek volt képe lenyilatkozni, hogy amíg ők tizenöt veszélyes kontrát vezettek, addig nekünk helyzetünk sem volt.
“Ilyen márpedig VAN!!!” bővebben
Már megint itt van a Kecskemét
Gyűlölöm őket. De tényleg. Miközben imádom őket, és azt is tényleg.
Az van, hogy a kecsói bloggerek régi pajtások, imádni való figurák, nem tudok rájuk úgy tekinteni, hogy az általam egyik leggyűlöltebb csapat szurkolói. Mert a KTE-t gyűlölni kell, igaz, mostanság ez az érzet is foszlóban van.
Ayub Daud a liga 157. legjobb játékosa
… a Nemzeti Sport szerint. 176-ból.
Az most mindegy, hogy nyolc meccsén lőtt öt gólt és adott egy gólpasszt, valamint az InStat indexei alapján az egész NB I. egyik leghatékonyabb csatára, sőt a Honvéd legjobbja ősszel.
Tegnap a Pécs ellen is gólt szerzett egy igazán sistergős bombával, igaz, mellette folyamatosan azt játszotta, amivel minden pillanatban megérett a saját cseréjére.
Elfelejtettünk szólni, de ELKÖLTÖZTÜNK
Az új hely egyelőre ideiglenes kinézetet kapott és itt érhető el: csak.taccs.hu
A miértekről pedig itt olvashattok.
Sajnáljuk hogy így alakult, mert
- három év alatt egészen belaktuk ezt a kis oldalt, megszerettük
- a tartalmaink maradnak, egyszerűen exportálhatatlan a formátuma, vagy ami igen, az szinte semmire sem jó (de azért próbálkozunk, legrosszabb esetben a letükrözött oldalt kitesszük valahova böngészésre)
- a Ringier minden voltaz elmúlt időben, csak jó gazda nem (l. a miértes posztot)
Viszlát itt, folytatjuk máshol.
Így hullámzunk mi
Ez csak egy vereség volt, nincs veszve semmi, viszont a tavaszunkért most kell megküzdeni. Vagyis a következő négy meccsen.
…az az igazság, hogy a baj már a meccskezdés előtt látszott. Hiába volt optimista a szurkolóink jelentős része, mi is, miért is ne lettünk volna, hisz ahhoz képest, hogy a ‘nehéz sorozat’ előtt egy hatmeccses vereségszériát sem tartottunk sokan elképzelhetetlennek, plusz kiesés-szélre sodródást, ehelyett Fradi- és Vidi-skalp, no és olyan döntetlenek, ahol inkább vesztettünk 2, semmint nyertünk 1 pontot, ráadásul a Loki “erős csapat” azok ellen meg megy, ha olasz edzőnk van, szóval minden a jó irányba mutatott, de mégsem, csak feltűnt két intő jel, egyrészt Babar fotós jegyezte meg a melegítés alatt, hogy Ignjának a kopasz helyetti tüsi téli frizkója nem ígér sok jót a hagyományok szerint, és tényleg, emlékszünk is, hogy tavaly télen is picit leeresztett (amint haja kieresztett), no és jön Hanta, és biztos győzelmet vár, pedig ő egész pesszimista lett idén, jöttek is a győztes meccsek, de most visszatért a régi Hanta a régi jóslataival és ennek megint nembeteljesülés lett a vége. Hát így hullámzunk mi.
Egy szomorú nap krónikája
Hét éve, egy pénteki napon ment el Öcsi bácsi. Rá emékezünk a nap krónikájával.
Sajnos az MTI archívuma nem őrizte meg az egyes hírekhez tartozó pontos időpontokat, így mindössze azok sorrendjéből tudjuk rekonsruálni a számunkra oly’ fájó hét évvel ezelőtti nap eseményeit.
A jó meccs nem, az egy pont viszont összejött
…ennyit a jóstehetségemről :) Bár, végeredményben valahol bejött az elképzelt szcenárióm: az 1909.hu tippjátékán és a szűkebb meccsrejáró körbeni találkozó előtti eszmecserénk során 2:2-es ikszet véltem leginkább esélyesnek, ez majdnem igaz is lett, a remi megvan, 2:2 helyett azonban a szolidabb verzióban. De az e blog virtuális lapjain leírt, “remek kis meccs vár ránk ma este” beharangozós kitétellel bizony mellélőttem – a lelátón a Győr elleni ázós, síkos-nyúlós-csúszós-tüsszögős diszkomfort, a pályán pedig az ETO elleni első és utolsó 15 perc fásult robotpilótás küzdése folytatódott, mintha egy hete abba se hagytuk volna a pályán való szereplést és a lelátói szenvedést. Nem hangzik jól, igaz? Nem is volt az.
Főleg egyes elvárásainkhoz képest. Örök pesszimiska Faterom miután szokásához híven végigsírta a hetet, hogy “kapunk egy szokott gyufát a Hungárián“, hazafele a kocsiban bevallotta, hogy azt hitte, itt 2:1-re nyerünk igaziból… Öccs pedig egyenesen 3:1-ért jött “MTK-ba”, új kedvence, Perea mesterhármasát jósolva a szitáló esős Hungáriás estébe. Hát, ezek nem jöttek be. De úgy összességében nekem nem rossz a szájízem – a “jómeccs” elmaradását sajnálom, de ezt bőven felülírja, hogy az MTK találata után én már mindenben bíztam, csak pontban nem, és ez viszont mégiscsak összejött, úgyhogy ne elégedetlenkedjünk, én azt mondom.
A találkozó már emlékezetesen kezdődött, hisz csapatunk egyik tagját a délceg élőképpel klubjubileumot ülni készülő hazai ultrák bevonták giga molinójuk kifeszítésébe, melyet az önzetlen kollega első meglepetése után erős kacajunk közepette be is vállalt. Ilyen indítás után gálafolytatást vártunk – s kaptuk helyette az alighelyzetes első félidőt, brusztoló Kispesttel, sokat nem mutató, majd a félidő végére feltámadni látszó MTK-val, de semmi extra. Tőlünk az egész csapat a szokottnál is szürkébb, az átlagtól elmaradóbb volt, egyedül Ignja és Hidi hozta az utóbbi hetekben megszokott, a szerbnél a már ismert magas színvonalú, Patriknál pedig az egyre felívelő teljesítményt. No és a csöppnyi Uralkodó, aki ekkor -egy ordenáré bakit leszámítva, ahol meg Szabi mentett- hiba nélkül hozta az MTK baloldalának szakmányban történő alázását, lefutását, leszerelését, kalapemelésre késztetve kis csapatunkat, egy emberként [az elismerésként védőinket (Lőrincz Antal, Szmilja, Botis) évek óta rendre professzori címmel kitüntető Fater mellett ezúttal Gyuri kollegától is kapott címet a csöpp Ikenne, “PhD King” titulus képében. Ez azért nem semmi.]. A félidő végére azonban -ahogy írtam is- feltámadt poraiból a Gedeon Army, és ha a múlt héten bravúrkesztyűjére a Bozsikbeli szertár limlomjai között végre rátaláló Kemi nem folytatja extra védéseinek sorát, baj is lehetett volna. De nem lett.
A második 45 percre előbb változatlan összetételben jöttünk ki, majd Pereáért küldetett a meddő taktikai egymásgyűrés közepette Rossi. A kolumbiai farnehéz középcsatár a ma kevésbé éles Holendert váltotta, s hamarosan a szokott gólját ezúttal a sporttatyóban hagyó Daud is padra került, a helyén Godoy folytatta. Az MTK is csöndben variált a cserékkel, de az új fiúk se dobtak sokat az összképen egyik csapatban sem. Nálunk Perea előtt -sebességéhez mérten- túl sok volt a tér, ő akkor mutatott biztató jeleket, ha az ellenfél tizenhatosa körüli kolbászolásból robbanthatott (volna) – de ebből a helyzetvariánsból ma kevés akadt. Godoy pedig inkább szűrésben jeleskedett, a Daud által üresen hagyott támadópozícióba pedig így Vécsei léphetett előre, és addigi sokhibás teljesítménye egy fokot rögvest javult is, jelezve Rossinak az alapigazságot: “Járt utat járatlanért el ne hagyj!“. Ha Bálint idén látványosan jó volt elöl, kár hátrahozni, igaz?. Ekkor egy rövid periódusban egész biztatóan festettünk, csak a direkt helyzetek nem jöttek, de addig eljutni már egész jól sikerült.
Igaz állandó Damoklészkard-a-fej-felett effektus kíséretében, hisz Alci előrekalandozásai és labdavesztései, vagy a saját szögleteink utáni rossz helyezkedésünkből fakadó önlekontráztattatások egyre fenyegetőbbé tették az MTK-gólveszélyt. Aztán mikor már azt hittük, e periódust is megúsztuk, Kantának játszottak be egy kínai figurát (képzavar, oké, de értitek remélem) és a minikarmester meg is szerezte az MTK győztesnek tűnő gólját. Egy emberként csoffadó ajkakkal figyeltük az órát – 8 perc, ennek annyi, úgy járunk, mint egy hete, csak itt nemhogy kiéneklik a sajtot a szánkból, hanem meg sem ízlelhettük az ínycsiklandozó tejterméket…? De akkor a Bohócliga Szürrealty sorozatának gyöngyszemeként egy hosszúnak tetsző keresztlabdát az MTK tizenhatos sarkánál Alci beér és nemhogy benntart, de be is centerezi a játékszert, mely Hidi elé került, aki kegyetlenül beveri Hegedűs mellett az egalizáló gólunkat. Alci-Hidi, ismétlem. Kegyelmi állapot – mondanám pikírten, de ostoba hibái mellett Alcibiade határozottan vállalhatóbb az utóbbi hetekben, Patriknak meg -régóta mantrázom, hogy- ez az eddigi legjobb idénye. Szóval e gólkondíciók is igazán fél éve lettek volna igazi meglepik.
A végén még elmaradt egy King-megborulásért megítélendő(?) tizi a javunkra, vagy nem, véleményes eset volt, szerintem nem feltétlen érve büntetőt, a többiek szerint pedig igen, ez TV-n visszanézős sztori lesz, plusz megúsztunk két MTK kontrát, így 1:1 a vége.
Aminek, most azt mondom, örüljünk. Nem kaptunk ki, ami meccs előtt sovány jövőképnek tetszett volna, de a látottak alapján nem rossz ez így, és igaza van Old Garami Czukknak, aki a sajtón mondta, hogy okés, jó a döntetlen de nem jó a gyors gólváltás rossz oldalán lenni, értsd, egyenlíteni királyság, vezetésről kiegyenlíttettni kevésbé. Ilyen aspektusból való igaz, hogy csöndben örülhetünk ennek a pontrablásnak. Inkább azon kéne gondolkozni, hogy a Loki elleni hazai 3 vagy 1 pont (jobbak nálunk, ergo nem kapunk majd ki tőlük, sőt jó eséllyel verjük őket) mi lesz a Kecsó és a Pápa ellen, ahol megint nem kivárásra-kontrákra játszunk majd, hanem kreatívan kéne védelmet feltörni. Merthogy az még mindig hiányos pont a picit szűkre szabott taktikai repertoárunkon. Ha erre találunk választ, akkor még több szebb, mintsem majd csalódást okozó forduló várhat ránk.
Beharangozó gondolatok a Hungáriáról, ahova jó is járni, meg nem is – ma mi lesz?
Vannak pályák, ahova én igenis szeretek kijárni (az örök szerelem Bozsikon túl, persze, ami más kategória – AZ EGY STADION). Stadionok, ahol szívesen vendégeskedek – nem, nem is jó így, mert maga a konkrét vendégeskedés nem is mindig jó, gyakran koki a vége a tarkónkon, azt meg senki sem szereti, még az olyan sokat megélt bohócligerek sem, mint e blog szerzői és olvasói. Milyen pályákról beszélek?
Kecskemét, a hangulatos alföldi enteriőrjével, a Bozsikot idéző környező jegenyékkel, a mindig napsütötte délutánokkal – és a menetrendszerűen bekapott három gólokkal… Szombathely, a maga ’70-es, ’80as évekbe dermedt kulisszáival, fülledt tujaillatú hátsó sétányával, és ahonnan én még győztes meccsről nem jöttem haza (az idei bronz persze kárpótolt valamelyest)… Diósgyőr, az önnön egyszerre panelrengeteges és ugyanakkor kisvárosi hangulatával és fatüzelésű kályhák által árasztott télszagával idényvégeken, Gyertyános sörökkel nyáridőben, mozdulatlanságba meredt vasgyári díszleteivel – imádom, de azt már kevésbé, ahogy rendre felmegyünk ott a vérpadra. No, ebbe a sorba illeszkedik az MTK-pálya.
Sokan esküsznek közülünk, szurkolók közül a vidéki túrákra, én is kedvelem őket (lásd fenti felsorolásom), de a budapesti derbikkel sincs bajom. Sőt, mondjuk ki: én kisderbista vagyok. Imádok Újpestet vagy Fradit verni, otthon is, idegenben is, hogyne imádnék, ám valami furcsa perverziónál fogva még jobban bejönnek (bejöttek) a fővároson belüli kiruccanásaink a többi rivális ellen – MTK, REAC, Vasas. Most sajnálom csak igazán, hogy a Csepel, III. Kerület, ne adj Isten, Bp Volán időkben nem jártam még idegenbe ifjonti koromnál fogva, maradtak a Vasárnapi Hírek utolsó oldali beszámolói tájékozódásnak.
Ma megint ilyen túrára készülünk, Hungária körút, az örök Colombe-stadion, a még mindig II. világháborús díszlet stadion, a megannyi formális (Piel lába alatt elsuhanó labda, Illés vezette gálázásunk a kékek kiesése előtt néhány héttel, Bárányos dugó a kupagyőztes idény 1995-ös őszén) és informális (nagyszínpadon dübörgő Metallica, első végiggyaloglás a Sport utcai villamossíneken a vendégpénztárak felé, vagy még ezt megelőzően leszállás a Népligettől idáig hozó 75-ös troliról) emlék, amiket jó újraélni gondolatban.
Ma tehát megint ide jövünk, és most felejtsük el azt, hogy a papírforma szerint esélyesként (bukdácsoló, rapszodikus MTK, 5 forduló óta meggyőző, 4-1-0-ás mérleggel kiegyenesedett Kispestünk), mert itt sosincs papírforma, nem azért, mert rangadó, hanem mert nekünk nem fekszik pár éve az MTK, ha kiesőjelölt, ha nem, szóval nem egyszerű a helyzet, mégis bízom egy sikerben, mert olyan rég nyertünk mi itt, utoljára Supkával 2007-ben a Bari gólpasszos-Abraham gólos, majd Bori-egalizálós első félidőt követően a csere Abass fejesével, a tabella élére ugorva 5 pontos előnnyel, ami után végül a keret egy részének fontosabb lett a saját pénztárca a 14. bajnoki címünknél… nem ma volt mindez…. szóval rég nyertünk itt utoljára, ezért talán ma… – mondogatom magamnak, de ilyenkor, ha én mondogatok, ha én optimistáskodok, hát csapjatok rá a kezemre, sosem jó az, szóval legendás eljóslási képességeim tekintve ha ebből egy iksz kijön, már jó, és tényleg nem is lenne rossz, hisz eleve úgy számoltam magamban hetek óta, hogy előbb verjük meg a Vidi-Győr-Loki triót, a nehezeket, mint a most nyilvánvalóbbnak tetszó MTK-t, dehát miről beszélek, most elemeztem, hogy az MTK minden, csak nem nyilvánvaló kategória…
A lényeg, hogy ma este egy hangulatos kis esti meccsre készülünk, eredményt majd meglátjuk, egyben viszont egyre biztosabb vagyok: az esőbe hajló koranovemberi est egy helyre kis meccset hoz majd a játszó hazaiakkal, akiket kontrázós “olasz középcsapatunk” – ahogy Hanta vagy valaki más (?) írta rólunk- próbál megszívatni, és esélyek alapján nem is esélytelenül. Jó dolog sülhet ki ebből. Szóval Hungária körút, lepukkant ABC és söröző a pályával szemben, Diszpi felirattal ékesített kockaklubház, romos környező épületek, egykedvűen elcsörgő 37-es villamos a töltésen az EXPO irányába, Sport utcai kopott macskakövek, jövünk. Ajándékozzatok meg minket három ponttal – és egy remek estével!
Fotó: magyarfutball.hu.
Daud: 2016
Az nb1.hu írásából tudtuk meg.
Ha eddig nem lett volna tiszta, most már azt is tudjuk, hogy Ayub Daud 2016-ig írt alá Kispestre. Lehet, hogy korábban már volt róla szó, és csak nekünk siklott ela fülünk mellett, de most mindenképp rögzítjük itt is.
via nb1.hu
Olvasói levél
Nem szoktunk gátja lenni semminek, főleg nem olyan dolgoknak, amik vannak.
A Honvéd jelenleg nem egyszerű dolog, ha az ember véletlenül Kispest-drukker. Nagyjából mindenki érzi, hogy miről van szó, mindenki képvisel valamilyen álláspontot. Ki az ultrákét, ki egy másik ultratípust, ki a korzót, tribünt, családot, megszokást, bármit, a lényeg, hogy van vagy ezerféle nézőpont (a Pécs elleni meccsen 800).
Olyan nyilván nincs és nem is lehet, ami mindenkinek jó. Ami mindenkinek ugyanúgy rossz, az van. Orwell parádésan megírta az 1984-ben, vagy Madách az Ember tragédiája falanszter színében, néhány ország pedig kipróbálta, vagy épp műveli jelenleg. Ebből az irányból nem kérünk.
Aztán van a középút, ami általában úgy szokott kialakulni, hogy létezik egy hagyomány, ami remek alap, és azt építgetjük, nyesegetjuk az oldalhajtásait, de mindig és mindenkor együtt.
Lehet szeretni, nem szeretni Hemibát, de néhány dolog illik figyelembe venni.
Egy, az Öreg kívülről jött, nem velünk szocializálódott a Bozsik lelátóin, tulajdonos lett, saját elveket követ, és azt konzekvensen. Azt senki sem tagadhatja tőle, hogy egyszer így dönt, másszor úgy, abszolúte kiszámítható. A szektorbezárás nem döntés, hanem büntetés, ne keverjük.
Másfél, Hemibá megszerette a Honvédot, szurkoló lett. Beszipkáztuk, pedig amikor megérkezett, én örültem, ujjé, befektető, aki pénzt akar csinálni, akadémiát, vagyis jó lesz nekünk. Aztán belénk szeretett, a racionalitás mellé odakúszott az érzelem is.
Kettő, hajlandó a párbeszédre, legyen az bármi. Megpróbálni mindenképp érdemes, hátha valami jó is kisül belőle. A céljaink nagyjából ugyanazok: eredményes Honvéd, és minél több Kispest-szurkoló a stadionban.
Három, elhaladt bizonyos dolgok mellett a világ. A futball ma már újfa futball szeretne lenni, keresi helyét az elüzletiesedés és a néhol rátelepülő politikum meghatározta mezőben.
Szóval vagyunk, voltunk, leszünk, csak épp egyre kevesebben, ami baromira nem jó folyamat. Miközben annyira azért nem szar kispestinek lenni, sőt.
A poszt amúgy nem erről szól, ezek az én gondolataim. A poszt egy szurkolói levél lesz, ami minap landolt a postaládánkban és az összefogásról, megbékélésről akar szólni. Anélkül, hogy véleményeznénk (vagy kijavítanánk a magyartalan, modoros nyelvtani hibáit), vagy kimondanánk, hogy a szerkesztőség egyetért, vagy sem vele, inkább változtatás nélkül közöljük, mert, mint azt már említettük, alapvetően nyitottak vagyunk mindere, ráadásul megúszunk vele egy napi kontentot.
(Aki ismer minket, vagy rendszeresen olvassa a blogot, úgyis tudja a véleményünket, amit egy szóval szeretnék összefoglalni: párbeszéd. Uff.)
Nyílt Levél a Budapest Honvéd Ultráihoz, Szurkolóihoz, Szimpatizánsaihoz
~o~
Kedves Szurkolótársaim!
A Budapest Honvéd Magyarország egyik legsikeresebb, legnagyobb hagyományokra visszatekintő futballegyesülete.
Puskás, Bozsik, Tichy és megannyi nagy sportember öröksége kötelez minket arra, hogy méltók lehessünk örökségükre.
A Budapest Honvéd utolsó évtizedei nem voltak méltók ehhez az örökséghez. Sem eredményeiben, sem szervezettségében, sem klubéletében, sem a játékosok klubszeretetében.
A Klub jelenkora azonban – álláspontunk szerint – az örökségnek való megfelelés irányába mozdította el a kispesti futballt.
A közelmúltban sikerült kétszer Magyar Kupát nyerni, sikerült többízben a nemzetközi kupákban megmérettetni és sikerült ismét a dobogóra állni.
A közelmúltban sikerült Magyarország egyik elismerten legjobb utánpótlásbázisát kiépíteni, ahonnan megannyi tehetség már az első osztályban is gólokkal örvendeztetett meg mindannyiunkat, és hihetjük közel van – oly’ régóta – az újabb kispesti felnőtt válogatott labdarúgó kinevelése.
A közelmúlt tehetségei végre abban a Kispest iránti szeretetben és kötődésben nőttek fel a Puskás Ferenc utcában, a Bozsik József Stadionban, amely klubszeretet méltó az említett örökséghez.
A jelenkor utánpótlás és első csapata garancia lehet a folyamatos fejlődésre, és arra, hamarosan az örökségnek megfelelő eredmények és sikerek költöznek vissza Kispestre.
Egy dolog azonban ma nem méltó az örökséghez.
A széthúzás, a gyűlölködés, a szurkolói feszültségkeltés, a távolmaradás.
Ez a helyzet megoldást igényel és elmozdulást abba az irányba, amely méltó ehhez a patinás klubhoz, méltó a Klub szurkolói hagyományaihoz.
A közeg sokat változott az utóbbi években. De sokat változott Puskásékhoz képest a ’90-es évekre is.
Ma a törvények, a Magyar Labdarúgó Szövetség szabályozásai, a Klub házirendje és belső szabályzatai megkövetelnek bizonyos normák betartását.
Azokat a normákat, amely normákat szabályok nélkül is betartott a Szurkolósereg évtizedeken át.
Ma azonban ezek nem divatosak. Sokkal divatosabb szidni a kisebbségeket, szidni az ellenfelet, szidni a tulajdonost.
De a divat vagy az erkölcs a fontosabb? A divat vagy a szabályok a fontosabbak? Az ellenségeskedés, az uszítás, a gyűlölködés, a távolmaradás vagy megbékélés a fontosabb?
Szerintünk az utóbbi a fontosabb. Az utóbbi a méltóbb ehhez a csodálatos örökséghez. Szerintünk az utóbbit érdemlik meg azok a fiatalok, akik mindent elkövetnek azért, hogy sikerüljön ismét olyan eredményesnek lennünk, ami méltó a kispesti hagyományokhoz!
~o~
Kedves Szurkolótársaim!
Kérlek Titeket, fontoljátok meg! Büszkeséggel tölthetné el mindannyiunk szívét, ha ez a Klub, ez a Csapat, ez a 12. játékos Magyarországon elsőként vissza tudni térni gyökereihez, és a megbékélést választaná.
Azt az utat, hogy a Csapat iránti szeretetből mindenki betartja a szabályokat, az alapvető erkölcsi és vallási normákat, és a jóizlés határai mentén szurkol, nem uszít, nem rasszista, nem gyűlöletkeltő.
A gyűlölet nem pálya! Tartsuk be a szabályokat, és segítsük a Csapatunkat ahhoz, hogy még sikeresebb legyen! Szükségük van ránk, és nekünk szükségünk van rájuk!
És nekik nem a tulajdonos, az ellenfél szidására, a huhogásra, a rasszista bekiabálásokra van szükségük, hanem a mi buzdításunkra, a mi őszinte, szabálykövetés szurkolásunkra! A jelenlétünkre!
Csak a Kispest – Megbékéléssel, Térjünk hát vissza a Bozsikba, a Kanyarba, Idegenbe, országhatáron innen és túl, biztassuk a mieinket, és szabályokat betartva lépjünk az örökséghez méltó útra!
A jelenkori tehetségek megérdemlik, a múlt nagyjai, Puskás, Bozsik, Tichy és a többiek pedig büszkén fognak lenézni ránk!
Kérlek Titeket, tegyük félre a vélt vagy valós sérelmeket, és az itt leírtaknak megfelelően viselkedjünk a jövőben! Kérem az Ultravezetők kiemelt együttműködését!
Mutassuk meg, hogy képesek vagyunk minderre már az MTK ellen!
A gyűlölet nem pálya!
Csak a Kispest – Megbékéléssel!
~o~
Nyílt levelemet mind a Klub hivatalos honlapjának, mind a nagyobb szurkolói oldalaknak (1909.hu és csak.blog.nepsport.hu) elküldöm.
Bízom benne, hogy a klub vezetői, játékosai és a szurkolók egyetértésükről tesznek majd bizonyságot, és együtt felnövünk e probléma békés megoldásához.
Barátsággal:
J. Péter*
szurkolótárs
* név és elérhetőség a szerkesztőségben, mivel nem kaptunk egyértelmű felhatalmazást a közlésére